Százhárom éves korában meghalt Kirk Douglas hollywoodi színészlegenda, a Spartacus című film főszereplője – halálát fia, Michael Douglas jelentette be tegnap.
(tovább…) Continue Reading

Mai egyházi műsorunkban Illyés Márton bukaresti evangélikus-lutheránus lelkipásztor igehirdetését hallják.

Mai műsorunkban rendhagyó módon egy kerek évfordulóról beszélgetünk, hiszen Románia szinte 20 évvel ezelőtt, 2007. január 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz. Két szakembert kértem mikrofonhoz. Előbb Veres Valér szociológus és egyetemi tanár mondja el, hogy mit sikerült elérnie hazánknak az elmúlt két évtizedben, majd Bálint Csaba, a Román Nemzeti Bank igazgatótanácsának tagja értékeli Románia uniós tagságának mérlegét.

Az uniós csatlakozással a rendszerváltás utáni legnagyobb célját teljesítette Bukarest és a romániai magyarság. Mára megnőtt az euroszkeptikusok száma, aminek fő oka az, hogy a csatlakozásnak vesztesei is vannak, hiszen Romániában jelentősek a bérekülönbségek, amelyek komoly társadalmi egyenlőtlenségeket szülnek. Veres Valér szociológus és egyetemi tanár szerint azonban ez nem írható az uniós csatlakozás számlájára, mert lényegében történelmi örökség, amit a hazai politikai elit nem tudott megváltoztatni az uniós tagság ellenére sem.
Bálint Csaba közgazdász szemmel értékeli az elmúlt két évtized uniós tagságát. A szakember szerint Románia jelentős változáson ment át pozitív értelemben, nagyon gyorsan fejlődött, amiben nagy szerepet játszott az arányait tekintve, a Marshall-terv értékét is meghaladó uniós támogatás.
A demonstrációk a halloween ünnepével is egybeesnek, ami a hatóságok szerint növeli az erőszakos cselekmények kockázatát.
A francia belügyminiszter bejelentése szerint a Rendőrség állományának akár 75 százalékát is mozgósítják. A tüntetések szervezői tiltakoznak a városközpontokból való kitiltás ellen, mert szerintük ez sérti a gyülekezés alkotmányos jogát.
Több szervezet bíróságon támadta meg a rendőrségi prefektúrák döntéseit.
A kereskedők képviselői ugyanakkor a korábbi fosztogatások megismétlődésétől tartanak. Számos üzlet kirakatát vasrácsokkal vagy vastag falemezekkel védik.
" ["post_title"]=> string(91) "Több mint 70 ezer rendőr és csendőr készül a holnapi tüntetésekre Franciaországban" ["post_excerpt"]=> string(132) "A demonstrációk a halloween ünnepével is egybeesnek, ami a hatóságok szerint növeli az erőszakos cselekmények kockázatát." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(82) "tobb-mint-70-ezer-rendor-es-csendor-keszul-a-holnapi-tuntetesekre-franciaorszagban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-30 14:05:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-30 12:05:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469837" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3746 (24) { ["ID"]=> int(469835) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-10-30 14:03:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-10-30 12:03:42" ["post_content"]=> string(512) "Az Egyesült Királyságban 70 ezer 831 autót gyártottak szeptemberben, 38,6 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - közölte a brit gépjárműgyártók és -kereskedők szövetsége (SMMT).
A meredek növekedés oka elsősorban az alacsony összehasonlítási bázis. Tavaly szeptemberben ugyanis a Jaguar Land Rover kénytelen volt leállítani a termelést egy kibertámadást követően.
" ["post_title"]=> string(63) "Az Egyesült Királyságban 38,6 %-kal több autót gyártottak" ["post_excerpt"]=> string(77) "A meredek növekedés oka elsősorban az alacsony összehasonlítási bázis." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "az-egyesult-kiralysagban-386-kal-tobb-autot-gyartottak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-10-30 14:03:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-10-30 12:03:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469835" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3768 (24) { ["ID"]=> int(469683) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-01 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-01 05:00:00" ["post_content"]=> string(714) "Mai egyházi műsorunkban Illyés Márton bukaresti evangélikus-lutheránus lelkipásztor igehirdetését hallják.

Százhárom éves korában meghalt Kirk Douglas hollywoodi színészlegenda, a Spartacus című film főszereplője – halálát fia, Michael Douglas jelentette be tegnap.
(tovább…) Continue ReadingLégicsapásokat hajtott végre ma hajnalban az izraeli hadsereg Szíriában, a műveletekben tizenkét Irán-barát harcossal végeztek – adja hírül az MTI az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjára hivatkozva.
(tovább…) Continue ReadingKína felére csökkenti az egyes amerikai termékekre kirótt pótvámokat – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség a kínai vámhatóság mai közlésére hivatkozva.
(tovább…) Continue Reading
A Natúra Stúdió vendége Csiby Beáta, textiltervező.
Continue ReadingHa bukik a kormány, talpra esik – jelentette ki a bizalmatlansági indítvány vitájára érkező Ludovic Orban miniszterelnök a parlamentben. Az újságírói kérdésre válaszoló kormányfő arra utalt, hogy a Nemzeti Liberális Párt az év végén esedékes parlamenti választások előrehozásában érdekelt.
(tovább…) Continue ReadingEzentúl magánkórházakban is kezeltethetik magukat az idült betegek, az állam pedig megtéríti a kezelési költségeket – erről fogadott el sürgősségi rendeletet a kormány.
(tovább…) Continue ReadingÓvást emel az Alkotmánybíróságon az Ombudsman, miután a kormány tegnapi ülésén 25 sürgősségi rendeletet fogadott el, mivel véleménye szerint ezzel a kormány súlyosan megszegte az alaptörvény 115-ös cikkelyét és gyakorlatilag átvette a parlament szerepét.
(tovább…) Continue ReadingAz Alkotmánybíróság helyet adott a kormány óvásának a közpénzekből fizetett bérek módosítására vonatkozó törvénnyel kapcsolatosan.
(tovább…) Continue ReadingCsökkent a kivitel és nőtt a behozatal a Központi Régióhoz tartozó megyékben – közölte a Fehér megyei regionális statisztikai igazgatóság.
(tovább…) Continue ReadingHarmadik rektori mandátumát nyerte el a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) Leonard Azamfirei, akinek kulcsszerepe volt az intézményen belüli román-magyar viszony elmérgesedésében.
(tovább…) Continue ReadingBudai Béla személyében magyar alprefektust nevezett ki a kormány Kolozs megyébe. Egy kolozsvári hírportál közlése szerint a jogász végzettségű Budai Béla korábban a Kolozs megyei Gorbó község jegyzője volt, és a Népi Mozgalom Párt támogatásával nyerte el az alprefektusi tisztséget.
(tovább…) Continue ReadingAz influenza áldozatainak száma elérte a 16-ot – közölte a közegészségügyi intézet. A legutóbbi áldozat egy 82 éves, más betegségekben is szenvedő, beoltatlan nő.
(tovább…) Continue ReadingSzázhárom éves korában meghalt Kirk Douglas hollywoodi színészlegenda, a Spartacus című film főszereplője - halálát fia, Michael Douglas jelentette be tegnap.
Douglas kivándorolt orosz zsidók gyerekeként született 1916-ban az Egyesült Államokban, a New York állambeli Amsterdamban. Több mint 80 filmben szerepelt több évtizeden átívelő színészpályáján. Színészi pályája a 30-as években kezdődött, akkor vette fel a Kirk Douglas nevet. A II. világháborúban a haditengerészetnél szolgált, de megsebesült és leszerelt. Folytatta a színészi pályát, amelynek hamar az élvonalába került.
Számos Oscar-jelölést kapott, végül félévszázados filmes karrierjét a tiszteletbeli Oscar-díjjal jutalmazták.
" ["post_title"]=> string(48) "Elhunyt Kirk Douglas hollywoodi színészlegenda" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "elhunyt-kirk-douglas-hollywoodi-szineszlegenda" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-02-06 14:25:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-02-06 12:25:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=380442" ["menu_order"]=> int(27123) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3599 (24) { ["ID"]=> int(380440) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2020-02-06 14:25:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-02-06 12:25:07" ["post_content"]=> string(654) "Légicsapásokat hajtott végre ma hajnalban az izraeli hadsereg Szíriában, a műveletekben tizenkét Irán-barát harcossal végeztek – adja hírül az MTI az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjára hivatkozva.
A támadásokban nyolcan megsebesültek. A szíriai polgárháború kilenc évvel ezelőtti kirobbanása óta Izrael több száz légicsapást hajtott végre a szíriai kormányerők, illetve a damaszkuszi vezetéssel szövetséges iráni erők és a libanoni Hezbollah ellen.
" ["post_title"]=> string(43) "Többen meghaltak izraeli légicsapásokban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "tobben-meghaltak-izraeli-legicsapasokban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-02-06 14:25:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-02-06 12:25:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=380440" ["menu_order"]=> int(27124) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3720 (24) { ["ID"]=> int(380438) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2020-02-06 14:24:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-02-06 12:24:42" ["post_content"]=> string(1026) "Kína felére csökkenti az egyes amerikai termékekre kirótt pótvámokat - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség a kínai vámhatóság mai közlésére hivatkozva.
Az intézkedés, amely február 14-étől lép életbe, arra az összesen mintegy 75 milliárd dollár értékű amerikai árucikkre vonatkozik majd, amelyekre 2019. szeptember 1-étől vetettek ki 5, illetve 10 százalékos büntetővámot, ellenlépésként a Washington által kínai árucikkekre bevezetett pótvámokra.
A kínai pénzügyminisztérium internetes oldalán megjelent közleményben a döntést azzal indokolják, hogy január 16-án az amerikai fél is bejelentette: február 14-étől felére csökkenti az összesen 120 milliárd dollár értékű kínai termékekre vonatkozó, 15 százalékos büntetővámot.
" ["post_title"]=> string(75) "Kína felére csökkenti az egyes amerikai termékekre kirótt pótvámokat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(68) "kina-felere-csokkenti-az-egyes-amerikai-termekekre-kirott-potvamokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-02-06 14:24:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-02-06 12:24:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=380438" ["menu_order"]=> int(27125) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3550 (24) { ["ID"]=> int(380387) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2020-02-05 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-02-05 13:30:00" ["post_content"]=> string(1563) "Csiby Beáta textiltervező és textilművész már kiskorában felismerte, hogy színt kell vinnie az emberek életébe. A Bertyó Textil Design létrehozója, Gyergyószentmiklóson él és alkot. Tanulmányait előbb Temesváron, majd a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezési Egyetemen végezte. Személyreszabott, egyedi festésű textiltermékeit munkaigényes eljárással hozza létre. Kiötli, megtervezi a termékei formavilágát, a mintákat, színkombinációkat. Fő mozgatórugója az egyediség megtartása.

A művészetből való megélhetésen túl, mai vendégünk, azt is bebizonyította, hogy egy kézzel is nagyon jól lehet boldogulni. Csiby Beátát sokan csak Bertyónak ismerik, a mai félórában őt hallhatják.
Hallgassa meg a műsort!
Ha bukik a kormány, talpra esik - jelentette ki a bizalmatlansági indítvány vitájára érkező Ludovic Orban miniszterelnök a parlamentben. Az újságírói kérdésre válaszoló kormányfő arra utalt, hogy a Nemzeti Liberális Párt az év végén esedékes parlamenti választások előrehozásában érdekelt.
Klaus Iohannis államfő korábban bejelentette: ha a parlament megbuktatja a kormányt, ismét Ludovic Orbant bízza meg kormányalakítással. Az alig három hónapja beiktatott kormány ellen az ellenzéki szociáldemokraták és az RMDSZ kezdeményezett bizalmatlansági indítványt, hogy megakadályozzák a kétfordulós polgármester-választás bevezetését.
" ["post_title"]=> string(53) "Szavaz a parlament a bizalmatlansági indítványról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "szavaz-a-parlament-a-bizalmatlansagi-inditvanyrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-02-05 15:00:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-02-05 13:00:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=380419" ["menu_order"]=> int(27129) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3742 (24) { ["ID"]=> int(380417) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2020-02-05 14:58:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-02-05 12:58:35" ["post_content"]=> string(941) "Ezentúl magánkórházakban is kezeltethetik magukat az idült betegek, az állam pedig megtéríti a kezelési költségeket – erről fogadott el sürgősségi rendeletet a kormány.
A tegnapi maratoni kormányülésen 25 sürgősségi rendeletet fogadtak el közöttük azt, amely módosítja a parlamenti választások törvényét. A jogszabály megduplázza a külföldön élő románok parlamenti képviseletét és a tavalyi európai parlamenti, illetve elnökválasztáshoz hasonlóan a külföldi szavazókörök három napig tartanak nyitva. A kormány ugyanakkor letett arról, hogy sürgősségi rendelettel módosítsa a helyhatósági választási törvényt és a jelenlegi közvetlen helyett közvetett választást vezessen be a megyei tanácsok elnökei számára.
" ["post_title"]=> string(67) "Egészségügyi és választási törvényt módosított a kormány" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "egeszsegugyi-es-valasztasi-torvenyt-modositott-a-kormany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-02-05 14:58:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-02-05 12:58:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=380417" ["menu_order"]=> int(27130) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3745 (24) { ["ID"]=> int(380415) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2020-02-05 14:57:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-02-05 12:57:46" ["post_content"]=> string(784) "Óvást emel az Alkotmánybíróságon az Ombudsman, miután a kormány tegnapi ülésén 25 sürgősségi rendeletet fogadott el, mivel véleménye szerint ezzel a kormány súlyosan megszegte az alaptörvény 115-ös cikkelyét és gyakorlatilag átvette a parlament szerepét.
A Népügyvédje közlése szerint bizonyos jogszabályok kormány általi elfogadásuk pillanatában már parlamenti procedúrában voltak, illetve hiányoztak a törvény-előkészítő tanács és a gazdasági-szociális tanács véleményezései, habár a törvény kötelezi ezek meglétét a sürgősségi kormányrendeletek elfogadása előtt.
" ["post_title"]=> string(26) "Ombudsmani kezdeményezés" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "ombudsmani-kezdemenyezes" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-02-05 14:57:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-02-05 12:57:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=380415" ["menu_order"]=> int(27131) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3739 (24) { ["ID"]=> int(380413) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2020-02-05 14:57:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-02-05 12:57:14" ["post_content"]=> string(857) "Az Alkotmánybíróság helyet adott a kormány óvásának a közpénzekből fizetett bérek módosítására vonatkozó törvénnyel kapcsolatosan.
A taláros testület megállapította, hogy a Szenátus nem vitatta meg a Képviselőházban elfogadott módosításokat és ezzel alaptörvénybe ütközően járt el a jogszabály elfogadásakor. A törvény 20 százalékkal emelte volna a Nemzeti Könyvtár, az Akadémiai Könyvtár, az országos fontosságú múzeumok, a Kisebbségkutató Intézet alkalmazottainak béreit és fizetéskiegészítést biztosított volna az Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság és az alárendeltségében működő egységek alkalmazottainak.
" ["post_title"]=> string(23) "Igaza van a kormánynak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "igaza-van-a-kormanynak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-02-05 14:57:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-02-05 12:57:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=380413" ["menu_order"]=> int(27132) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3740 (24) { ["ID"]=> int(380411) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2020-02-05 14:56:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-02-05 12:56:35" ["post_content"]=> string(692) "Csökkent a kivitel és nőtt a behozatal a Központi Régióhoz tartozó megyékben – közölte a Fehér megyei regionális statisztikai igazgatóság.
Az export a tavalyi év első kilenc hónapjában 65 millió euróval zsugorodott, míg az import mintegy 136 millió euróval volt nagyobb, mint 2018 azonos időszakában. A központi régióban a kereskedelmi mérleg 635 millió eurós többlettel zárta az első kilenc hónapot. A mérleg pozitív volt Szeben, Fehér, Brassó megyében és negatív Maros és Hargita megyében.
" ["post_title"]=> string(33) "Nagyobb az export, mint az import" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "nagyobb-az-export-mint-az-import" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-02-05 14:56:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-02-05 12:56:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=380411" ["menu_order"]=> int(27133) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3733 (24) { ["ID"]=> int(380409) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2020-02-05 14:56:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-02-05 12:56:02" ["post_content"]=> string(685) "Harmadik rektori mandátumát nyerte el a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) Leonard Azamfirei, akinek kulcsszerepe volt az intézményen belüli román-magyar viszony elmérgesedésében.
A tavaly George Emil Palade Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetemmé átnevezett tanintézet szenátusának tagja, Szilágyi Tibor az MTI-nek elmondta: Leonard Azamfirei egyedül pályázta meg a tisztséget. Pályázatát a szenátus érdemi vita nélkül fogadta el.
" ["post_title"]=> string(26) "Régi-új rektor a MOGYE-n" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "regi-uj-rektor-a-mogye-n" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-02-05 14:56:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-02-05 12:56:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=380409" ["menu_order"]=> int(27134) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3734 (24) { ["ID"]=> int(380407) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2020-02-05 14:55:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-02-05 12:55:27" ["post_content"]=> string(680) "Budai Béla személyében magyar alprefektust nevezett ki a kormány Kolozs megyébe. Egy kolozsvári hírportál közlése szerint a jogász végzettségű Budai Béla korábban a Kolozs megyei Gorbó község jegyzője volt, és a Népi Mozgalom Párt támogatásával nyerte el az alprefektusi tisztséget.
Kolozs megyének korábban is volt olyan magyar alprefektusa, aki nem a magyar érdekképviselet támogatásával jutott tisztségbe. Györke Zoltán korábbi alprefektust a Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatta.
" ["post_title"]=> string(47) "Megint magyar alprefektusa van Kolozs megyének" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "megint-magyar-alprefektusa-van-kolozs-megyenek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-02-05 14:55:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-02-05 12:55:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=380407" ["menu_order"]=> int(27135) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3775 (24) { ["ID"]=> int(380405) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2020-02-05 14:54:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-02-05 12:54:06" ["post_content"]=> string(706) "Az influenza áldozatainak száma elérte a 16-ot – közölte a közegészségügyi intézet. A legutóbbi áldozat egy 82 éves, más betegségekben is szenvedő, beoltatlan nő.
Bukarestben 28 tanintézményben függesztették fel részben a tanítást az influenza miatt. A bukaresti főtanfelügyelőség közlése szerint az iskolákban egy-két osztályban vagy csoportban szünetel a tanítás. Az oktatást akkor függesztik fel, ha egy osztályban vagy csoportban legalább három gyereknél erősíti meg az orvos az influenza jelenlétét.
" ["post_title"]=> string(29) "Dúl az influenza Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "dul-az-influenza-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-02-05 14:54:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-02-05 12:54:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=380405" ["menu_order"]=> int(27136) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3724 (24) { ["ID"]=> int(380442) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2020-02-06 14:25:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-02-06 12:25:38" ["post_content"]=> string(962) "Százhárom éves korában meghalt Kirk Douglas hollywoodi színészlegenda, a Spartacus című film főszereplője - halálát fia, Michael Douglas jelentette be tegnap.
Douglas kivándorolt orosz zsidók gyerekeként született 1916-ban az Egyesült Államokban, a New York állambeli Amsterdamban. Több mint 80 filmben szerepelt több évtizeden átívelő színészpályáján. Színészi pályája a 30-as években kezdődött, akkor vette fel a Kirk Douglas nevet. A II. világháborúban a haditengerészetnél szolgált, de megsebesült és leszerelt. Folytatta a színészi pályát, amelynek hamar az élvonalába került.
Számos Oscar-jelölést kapott, végül félévszázados filmes karrierjét a tiszteletbeli Oscar-díjjal jutalmazták.
" ["post_title"]=> string(48) "Elhunyt Kirk Douglas hollywoodi színészlegenda" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "elhunyt-kirk-douglas-hollywoodi-szineszlegenda" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-02-06 14:25:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-02-06 12:25:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=380442" ["menu_order"]=> int(27123) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40389) ["max_num_pages"]=> int(3366) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "9faeef3420902629df99b23b3c7df144" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:b242a9bfc3aa368e0d428832a46b4b04" }