Okostelefonokat, táblagépeket és laptopokat gyűjtenek Temesváron, hogy olyan gyerekeknek adományozzák, akik nem tudnak részt venni az online oktatásban.
(tovább…) Continue Reading

Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3615 (24) { ["ID"]=> int(469995) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:11:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:11:59" ["post_content"]=> string(1287) "Magyarországon elérhetővé vált mától mintegy 60 ezer, a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személy neve és adata. A dokumentumok már elérhetőek a nyitottaktak.hu oldalon. A számos titkosszolgálati irattípus közül most három vált bárki számára ingyenesen hozzáférhetővé: a 6-os karton, vagyis a hálózati személy nyilvántartási lapja, a B (azaz beszervezési) -napló és a H (azaz hálózati) - adattár. A szerdától megismerhető ügynökakták III/I-es, vagyis a hírszerzéssel kapcsolatos dokumentumait és adatait viszont nem hozzák nyilvánosságra. Ezzel kapcsolatosan Magyar Péter miniszterelnök elmondta, hogy a magyar nemzetbiztonságnak még most is vannak ezzel kapcsolatos érdekei, és nagyon nagy nemzetközi és egyéb problémákat tudna az ország részére okozni, ha ezek nyilvánosságra kerülnének. Magyar Péter egyébként a nyilvánosságra kerülő információk méltósággal és emberséggel történő kezelésére szólította fel az állampolgárokat a mai budapesti sajtótájékoztatóján. Rámutatott: a napvilágra kerülő információkról inkább beszélni érdemes, nem pedig ítélkezni miattuk.
" ["post_title"]=> string(83) "Nyilvánosságra került 60 ezer hálózati személy neve és adata Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "nyilvanossagra-kerult-60-ezer-halozati-szemely-neve-es-adata-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:12:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:12:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469995" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3625 (24) { ["ID"]=> int(469993) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:52" ["post_content"]=> string(645) "A kolozsvári születésű Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a magyarországi Válasz Online-nak adott, szerdán megjelent interjújában elismerte, hogy 1957 és 1966 között "Pál" fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában. A jövőre 90 éves fotográfus maga kezdeményezte múltjának feltárását, még azelőtt, hogy nyilvánossá váltak volna a kádári titkosrendőrség hálózati személyeinek hatos kartonjai. Korniss Péter úgy fogalmazott: szégyelli egykori szerepét, ugyanakkor szeretné, ha történetét nem találgatások alapján ítélnék meg.
" ["post_title"]=> string(40) "Korniss Péter beismerte, hogy jelentett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "korniss-peter-beismerte-hogy-jelentett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469993" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3767 (24) { ["ID"]=> int(469991) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:44" ["post_content"]=> string(344) "Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állami kitüntetést adományozott Melania Trump amerikai first ladynek a múlt héten egy frontvonalbeli városból végrehajtott humanitárius evakuálás megszervezésében játszott szerepéért - derült ki a szerdán közzétett elnöki rendeletből.
" ["post_title"]=> string(38) "Zelenszkij kitüntette Melania Trumpot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "zelenszkij-kituntette-melania-trumpot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469991" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3532 (24) { ["ID"]=> int(469999) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:42" ["post_content"]=> string(984) "Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40434) ["max_num_pages"]=> int(10109) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "99155b5223718da11827e7646cae5652" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:aa0b638184c91a4aa6d96bb55437e8be" }
Okostelefonokat, táblagépeket és laptopokat gyűjtenek Temesváron, hogy olyan gyerekeknek adományozzák, akik nem tudnak részt venni az online oktatásban.
(tovább…) Continue ReadingA craiovai Ford vállalatnál is mától fokozatosan visszatér dolgozni az alkalmazottak fele. Kezdetben egy váltásban dolgoznak minden részlegen.
Continue Reading
A Versenytanács megbüntette a kolozsvári Avram Iancu nemzetközi repülőteret, mert visszaélt helyzetével, amikor nem engedélyezte egy reptéri szolgáltatásokat nyújtó cégnek a tevékenységét a légikikötőben.
(tovább…) Continue ReadingTöbb min 37 ezren iratkoztak be a KKV Invest portálon és valamivel több mint 20 ezer iratot már át is küldtek a kiválasztott bankoknak – jelentette ki az Agerpres hírügynökségnek a Kis- és Közepes vállalatoknak nyújtott hiteleket garantáló alap vezérigazgatója.
(tovább…) Continue ReadingNem kizárt a szükségállapot meghosszabbítása – közölte a miniszterelnöki kabinetiroda vezetője, aki úgy fogalmazott: „a hatóságok nem lazultak el annyira, amennyi az emberek, és maximális komolysággal mérlegelnek mindenfajta forgatókönyvet”.
Continue ReadingA hegyi csendőrség arra kéri az embereket, hogy ne menjenek gombászni az erdőbe, mert medvével találkozhatnak. Ugyanakkor figyeljenek a kertekben vagy gyümölcsösökben is, hiszen a téli álomból felébredt állatok a gazdaságokban keresnek élelmet.
(tovább…) Continue ReadingA szállodák és vendéglők megnyitásának május 15-e utánra halasztását kérik a hatóságoktól az InfoCons Egyesület képviselői arra hivatkozva, hogy képtelenség alkalmazni a távolságtartási intézkedéseket a koronavírus terjedésének megakadályozása végett.
(tovább…) Continue ReadingA távgyógyítás fenntartását javasolja a Családorvosok Országos Szövetsége a szükségállapot lejárta után is. A szervezet több javaslatot fogalmazott meg a délelőtt az Egészségügyi minisztériumnak a szükségállapot utáni megoldásokról.
(tovább…) Continue Reading
Az Európai Unió tagországai 29,5 milliárd eurót fordítottak tűzvédelmi szolgáltatásokra 2018-ban, a legtöbbet Bulgáriában és Romániában, ahol a kormányzati kiadások 0,9, illetve 0,8 százalékát jelentették – derül ki az európai statisztikai hivatal adataiból.
(tovább…) Continue ReadingA budapesti román nagykövet nem a bukaresti külügyminisztérium utasítására, nem annak jóváhagyásával, hanem személyes kezdeményezésből, saját nevében vállalt szolidaritást a…
Continue ReadingMonica Anisie oktatási miniszter az Antena 1 kereskedelmi televíziónak nyilatkozva rámutatott: ha a járvány alakulása miatt szeptemberben nem nyitnak újra az iskolák, jobban fel kell készülni a távoktatásra.
Continue ReadingFRISSÍTÉS: A hatóságok szombat esti közlése szerint 771-re emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma. Az elmúlt 24 órában 165-tel…
Continue ReadingOkostelefonokat, táblagépeket és laptopokat gyűjtenek Temesváron, hogy olyan gyerekeknek adományozzák, akik nem tudnak részt venni az online oktatásban.
Az EducaTM Egyesület több száz ilyen készüléket szándékszik összegyűjteni az internet-hozzáférés szempontjából hátrányos övezetekben élő gyerekeknek. Adományozáshoz a temesváriaknak az egyesület közösségi oldalán kell kitölteniük egy űrlapot, majd önkéntesek veszik át a felszereléseket. Hamarosan gyűjtőpontot is kialakítanak Temesvár központjában - közli a Temesvári Rádió.
" ["post_title"]=> string(35) "A diákoknak gyűjtenek Temesváron" ["post_excerpt"]=> string(162) "Okostelefonokat, táblagépeket és laptopokat gyűjtenek Temesváron, hogy olyan gyerekeknek adományozzák, akik nem tudnak részt venni az online oktatásban. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "a-diakoknak-gyujtenek-temesvaron" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-05 09:09:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-05 07:09:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=385240" ["menu_order"]=> int(25831) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3764 (24) { ["ID"]=> int(385237) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-04 11:20:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-04 09:20:30" ["post_content"]=> string(451) "A craiovai Ford vállalatnál is mától fokozatosan visszatér dolgozni az alkalmazottak fele. Kezdetben egy váltásban dolgoznak minden részlegen. Belépéskor testhőmérsékletet mérnek és intézkednek a távolságtartás alkalmazásáról. Az alkalmazottak naponta online kell kitöltsék az egészségügyi állapotukra vonatkozó kérdőívet, amely nélkül nem léphetnek be a gyárba.
" ["post_title"]=> string(44) "Mától beindul a termelés a Ford gyárnál" ["post_excerpt"]=> string(151) "A craiovai Ford vállalatnál is mától fokozatosan visszatér dolgozni az alkalmazottak fele. Kezdetben egy váltásban dolgoznak minden részlegen. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "matol-beindul-a-termeles-a-ford-gyarnal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-04 11:20:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-04 09:20:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=385237" ["menu_order"]=> int(25832) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3791 (24) { ["ID"]=> int(385190) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-04 10:42:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-04 08:42:03" ["post_content"]=> string(862) "A Versenytanács megbüntette a kolozsvári Avram Iancu nemzetközi repülőteret, mert visszaélt helyzetével, amikor nem engedélyezte egy reptéri szolgáltatásokat nyújtó cégnek a tevékenységét a légikikötőben.
A Versenytanács közlése szerint a repülőtér megszegte a Versenytörvényt és az Európai Unió Szerződését is. A hivatal most szabott ki először büntetést Romániában légi szállítással és kiszolgálással foglalkozó tevékenységre. A Romanian Airport Services vállalat tíz romániai repülőtéren biztosítja az utasok és a repülőgépek mozgását, a kolozsvári Avram Iancu nemzetközi repülőtér pedig az ország második legnagyobb légikikötője.
" ["post_title"]=> string(62) "Visszaélt helyzetével, ezért megbüntették a repülőteret" ["post_excerpt"]=> string(98) "Először büntet a Versenytanács légi szállítással és kiszolgálással foglalkozó iparban." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszaelt-helyzetevel-ezert-megbuntettek-a-repuloteret" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-04 10:42:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-04 08:42:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=385190" ["menu_order"]=> int(25834) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3759 (24) { ["ID"]=> int(385188) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-04 10:33:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-04 08:33:18" ["post_content"]=> string(984) "Több min 37 ezren iratkoztak be a KKV Invest portálon és valamivel több mint 20 ezer iratot már át is küldtek a kiválasztott bankoknak - jelentette ki az Agerpres hírügynökségnek a Kis- és Közepes vállalatoknak nyújtott hiteleket garantáló alap vezérigazgatója.
Dumitru Nancu elmondta, naponta csupán 3-4000 kérést tudnak feldolgozni. Hozzátette, az alap 150 alkalmazottja a hosszú hétvégén is a kérelmek elbírálásával foglalkozott. A KKV Invest program beindításának első próbálkozása meghiúsult, ezért egy héttel ezelőtt kezdődött el a tulajdonképpeni jelentkezés. A programban 22 bank állami garanciával nyújt maximum 10 millió lejes hiteleket a mindennapi tevékenység vagy beruházások biztosítására a válságban leginkább érintett kis- és közepes vállalatoknak.
" ["post_title"]=> string(92) "Hétvégén is folyamatosan dolgozták fel a KKV Invest programba benyújtott igényléseket" ["post_excerpt"]=> string(282) "Több min 37 ezren iratkoztak be a KKV Invest portálon és valamivel több mint 20 ezer iratot már át is küldtek a kiválasztott bankoknak - jelentette ki az Agerpres hírügynökségnek a Kis- és Közepes vállalatoknak nyújtott hiteleket garantáló alap vezérigazgatója. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(85) "hetvegen-is-folyamatosan-dolgoztak-fel-a-kkv-invest-programba-benyujtott-igenyleseket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-04 10:33:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-04 08:33:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=385188" ["menu_order"]=> int(25835) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3515 (24) { ["ID"]=> int(385182) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-04 10:16:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-04 08:16:37" ["post_content"]=> string(1148) "Románia polgárai türelmetlenül várják az államfő által kilátásba helyezett május 15-i enyhülést, azonban a hatóságok nem tartják kizártnak a szükségállapot meghosszabbítását - közölte a miniszterelnöki kabinetiroda vezetője. Ionel Dancă úgy fogalmazott: “a hatóságok nem lazultak el annyira, amennyi az emberek, és maximális komolysággal mérlegelnek mindenfajta forgatókönyvet”. Ezek egyike a szükségállapot meghosszabbítása, abban az esetben, ha a járványhelyzet megköveteli. Ez egyet jelentene a korlátozó intézkedések hatályának kitolásával. Ugyanakkor Dancă kilátásba helyezte egyes korlátozások megszüntetését a szükségállapot meghosszabbítása esetén is.
Egy másik forgatókönyv - a szükségállapot megszüntetése mellett -, hogy a korlátozásokat átfogó tájékoztató kampánnyal helyettesítik annak érdekében, hogy minél többen betartsák a hatóságok ajánlásait - fejtegette a miniszterelnöki kabinetiroda vezetője a digi 24 hírtelevízióban.
" ["post_title"]=> string(50) "Nem kizárt a szükségállapot meghosszabbítása" ["post_excerpt"]=> string(264) "Nem kizárt a szükségállapot meghosszabbítása - közölte a miniszterelnöki kabinetiroda vezetője, aki úgy fogalmazott: „a hatóságok nem lazultak el annyira, amennyi az emberek, és maximális komolysággal mérlegelnek mindenfajta forgatókönyvet”." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "nem-kizart-a-szuksegallapot-meghosszabbitasa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-04 10:16:38" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-04 08:16:38" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=385182" ["menu_order"]=> int(25836) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3782 (24) { ["ID"]=> int(385179) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-04 10:05:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-04 08:05:01" ["post_content"]=> string(701) "A hegyi csendőrség arra kéri az embereket, hogy ne menjenek gombászni az erdőbe, mert medvével találkozhatnak. Ugyanakkor figyeljenek a kertekben vagy gyümölcsösökben is, hiszen a téli álomból felébredt állatok a gazdaságokban keresnek élelmet.
A múlt hét végén a busteni és cheiai hegyi csendőrök el kellett hajtsák a medvéket a lakott területről. Teişani településen egy drótba akadt medvét kellett kiszabadítsanak, Poiana Ţapului-on pedig az utcán sétáló medvét és bocsát zavarták vissza az erdőbe.
" ["post_title"]=> string(47) "Medve veszélyre figyelmeztetik a gombászókat" ["post_excerpt"]=> string(173) "Hétvégén a két településen is riasztották a hegyi csendőröket a medvék elkergetésére. Az emberek ne menjenek gombászni az erdőre - figyelmeztet a csendőrség." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "medve-veszelyre-figyelmeztetik-a-gombaszokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-04 10:05:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-04 08:05:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=385179" ["menu_order"]=> int(25837) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3609 (24) { ["ID"]=> int(385176) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-04 09:43:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-04 07:43:30" ["post_content"]=> string(1252) "A szállodák és vendéglők megnyitásának május 15-e utánra halasztását kérik a hatóságoktól az InfoCons Egyesület képviselői arra hivatkozva, hogy képtelenség alkalmazni a távolságtartási intézkedéseket a koronavírus terjedésének megakadályozása végett.
Az Egyesület felhívja a figyelmet, hogy a lehetséges megnyitással kapcsolatos információk hallatán vannak, akik foglalni kezdtek helyeket különböző vendéglátó egységekben. A vendéglők többsége zárt helyiségekben működik, ahol képtelenség betartani a maszkok viselésének kötelezettségét sem, hiszen étkezésről van szó. Kérik továbbá, hogy hozzanak világos intézkedéseket, hogy az ellenőrző szervek figyelni tudják például a szállodákon belül, a felvonóknál esetleg kialakuló tolongást. Az InfoCons Egyesület felkéri a lakosságot, ne fizessenek előre olyan foglalásokra, amelyeket esetleg később nem lehet teljesíteni. A fogyasztóvédelemre szakosodott InfoCons Egyesületet 2003-ban hozták létre és tagja a Nemzetközi Fogyasztóvédelmi szervezetnek.
" ["post_title"]=> string(71) "Tudatosan cselekedjünk, ne fizessünk előre a szálloda foglalásnál" ["post_excerpt"]=> string(228) "Az InfoCons fogyasztóvédelmi egyesület a szállodák és vendéglők megnyitásának elhalasztását kérik a hatóságoktól, mert szerintük itt nem lehet alkalmazni a fertőzés megelőzésére vonatkozó intézkedéseket." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "tudatosan-cselekedjunk-ne-fizessunk-elore-a-szalloda-foglalasnal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-04 09:43:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-04 07:43:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=385176" ["menu_order"]=> int(25838) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3531 (24) { ["ID"]=> int(385173) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-04 09:28:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-04 07:28:53" ["post_content"]=> string(1440) "A távgyógyítás fenntartását javasolja a Családorvosok Országos Szövetsége a szükségállapot lejárta után is. A szervezet több javaslatot fogalmazott meg a délelőtt az Egészségügyi minisztériumnak a szükségállapot utáni megoldásokról.
A Nelu Tătaru tárcavezetőnek küldött nyílt levelükben a családorvosok tájékoztatási kampány indítását kezdeményezik, amelyben a betegeket biztassák, hogy koronavírushoz nem köthető egészségügyi problémákkal inkább telefonon lépjenek kapcsolatba családorvosukkal. Felhívják a figyelmet, hogy a COVID-19-cel kapcsolatos üzenetek kiszorították a többi heveny vagy idült betegségek megelőzésére, például az oltás fontosságára vonatkozó népszerűsítéseket, ami kedvezőtlen következményekkel járhat például a himlő terjedésére. A Családorvosok Országos Szövetsége javasolja továbbá az alapellátásra fordított költségvetés növelését az egészségbiztosítási költségvetésben, illetve kéri, hogy jelöljék ki azokat az egészségügyi egységeket, amelyek a SARS-Cov-2-vel fertőzöttek kiszűrésével foglalkoznak, hogy a családorvosi rendelők és ügyeletek jó körülmények között nyújthassanak alapellátást a nem fertőzött lakosságnak.
" ["post_title"]=> string(62) "Családorvosi javaslatok a szükségállapot utáni időszakra" ["post_excerpt"]=> string(276) "Maradjon meg a távgyógyítás, telefonon lépjenek kapcsolatba a betegek az orvosokkal, figyeljenek oda más egészségügyi veszélyforrásokra is, mint a koronavírus a nyilvános kampányokban - többek között ezt kérik a családorvosok az egészségügyi tárcától." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "csaladorvosi-javaslatok-a-szuksegallapot-utani-idoszakra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-04 09:28:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-04 07:28:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=385173" ["menu_order"]=> int(25839) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3754 (24) { ["ID"]=> int(385170) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-04 09:08:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-04 07:08:48" ["post_content"]=> string(1144) "Az Európai Unió tagországai 29,5 milliárd eurót fordítottak tűzvédelmi szolgáltatásokra 2018-ban, a legtöbbet Bulgáriában és Romániában, ahol a kormányzati kiadások 0,9, illetve 0,8 százalékát jelentették - derül ki az európai statisztikai hivatal adataiból.
Ehhez viszonyítva a tűzvédelmi költségek 0,1 és 0,3 százalék közöttiek a legtöbb európai országban, az uniós átlag pedig fél százalék körül mozog. Románia 2018-ban 584,4 millió eurót költött, míg Magyarország 289,4, Lengyelország pedig 999,2 millió eurót. Az unió tagállamaiban tavaly 240 ezer alkalmazott dolgozott tűzoltóként. A lakossághoz mért arány szerint a legtöbb tűzoltó Észtországban, Cipruson és Lettországban dolgozott, a foglalkoztatott személyek 0,4 százaléka. Május 4-e a tűzoltók világnapja a közösség érdekében napontva hozott áldozatok elismeréseként. Európában Szent Flórián napján már 150 éve ünneplik a tűzoltókat.
" ["post_title"]=> string(31) "Ma van a tűzoltók világnapja" ["post_excerpt"]=> string(108) "Bulgária és Románia élen jár az Európai Unióban a tűzvédelemre költött összegek szempontjából." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "ma-van-a-tuzoltok-vilagnapja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-04 09:23:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-04 07:23:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=385170" ["menu_order"]=> int(25840) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3753 (24) { ["ID"]=> int(385151) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-02 15:29:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-02 13:29:13" ["post_content"]=> string(4433) "A budapesti román nagykövet nem a bukaresti külügyminisztérium utasítására, nem annak jóváhagyásával, hanem személyes kezdeményezésből, saját nevében vállalt szolidaritást a magyar Országgyűlés egyik politikusával – szögezte le Bogdan Aurescu román külügyminiszter a G4Media.ro hírportál által szombaton közölt interjúban Szabó Tímeára, a Párbeszéd társelnökére utalva.
A román diplomácia vezetője hozzátette: szerinte Marius Lazurcă üzenete tartalmában világossá tette, hogy gesztusa nem a magyar belpolitikába való beavatkozási kísérlet.
Aurescut a román államfő szerdai – a magyar fél és az RMDSZ által sértőnek minősített – nyilatkozata kapcsán kialakult magyar-román diplomáciai pengeváltás kapcsán kérdezték meg arról: vajon a román nagykövet állásfoglalását kifogásoló korábbi magyar reakcióra utalt-e, amikor "provokatívnak" nevezte magyar hivatali partnere egyes megnyilvánulásait. A román külügyminiszter kifejtette: neki úgy tűnt, hogy Szijjártó Péter megjegyzéseinek (amelyekkel a budapesti román nagykövet állásfoglalását kommentálta) volt egyfajta provokatív felhangja, Aurescu azonban ezt akkor azért hagyta válasz nélkül, mert nem akart belépni a "nyilatkozat-játékba".
Bogdan Aurescu elzárkózott attól, hogy kiegészítéseket fűzzön a Johannis-nyilatkozat kapcsán szerdán kiadott bukaresti külügyi közleményhez. Azt hangoztatta: Románia valódi stratégiai partnerségre törekszik Magyarországgal. Emlékeztetett: a koronavírus-járvány kapcsán sikerült közös megoldásokat találniuk az áruk és az emberek tranzitjára, az ingázók helyzetére, ami szerinte azt bizonyítja, hogy kialakítható a valós partnerség, ha van rá akarat.
Szijjártó Péter egy múlt szombati Facebook-bejegyzésében megdöbbentőnek nevezte a román nagykövet "nyilvánvalóan hazug hisztériakeltését", valamint szégyenletesnek azt, hogy a nagykövet és Szabó Tímea közös platformra került a határon túli magyarokkal szemben.
Szabó Tímea a Párbeszéd társelnöke az Országgyűlés április 20-i ülésén kifogásolta, hogy a magyar kormány a járványhelyzet idején egészségügyi maszkokat szállít a határon túli magyaroknak, felszólását azonban nem tudta befejezni, mert tapssal szakították meg a kormánypárti képviselők.
A budapesti román nagykövet ezt követően egy whatsapp-csoportban azt írta a többi Budapesten szolgáló nagykövetnek, hogy Szabó Tímeát fenyegetések és inzultusok sora érte, ezért a maga részéről levélben vállalt szolidaritást a Párbeszéd társelnökével, kifejezve reményét, hogy "sértetlen maradt" az őt ért inzultusok után.
Szabó Tímea egyébként Facebook-oldalán leszögezte: hamis az állítás, miszerint nem támogatja, hogy a határon túli magyarok védőfelszerelést kapjanak. „Az igazság ezzel szemben az, hogy mielőtt befejezhettem volna a mondatot, a fideszes képviselők – Kövér László hathatós asszisztálásával – belém fojtották a szót” – írta. A képviselő szerint nem fejezhette be a mondatát, amelynek a másik fele eredetileg az volt: semmi baj nincs azzal, ha a kormány segít másokon, azzal viszont igen, hogy az állítólagos magyarországi 20 milliós maszkkészlet hetek óta raktárban áll, nem osztják szét, miközben a kórházak, háziorvosok és az emberek nem jutnak hozzá a megfelelő védőfelszereléshez. Az ominózus felszólalás felvétele alább megtekinthető/hallgatható.
Monica Anisie oktatási miniszter az Antena 1 kereskedelmi televíziónak nyilatkozva rámutatott: ha a járvány alakulása miatt szeptemberben nem nyitnak újra az iskolák, jobban fel kell készülni a távoktatásra.
El kell érni, hogy minden tanuló hozzáférjen a digitális oktatáshoz, a minisztérium ugyanakkor önkéntes tanárok segítségével órákat fog rögzíteni. Monica Anisie reméli, hogy a szükségállapot lejártával nekiállhatnak a filmezésnek, és őszig elkészülnek a videók.
A válságkezelő intézkedésekkel kapcsolatban hangsúlyozta: a koronavírus miatt kialakult helyzettel még senki nem találkozott.
Mint ismert, ebben a tanévben már nem nyitnak újra az oktatási intézmények, mindössze a végzős évfolyamok (8., 12. osztályosok) térhetnek vissza június elején két hétre gyakorolni a vizsgákra.
" ["post_title"]=> string(83) "Az oktatási miniszter nem zárja ki, hogy szeptemberben sem nyitnak ki az iskolák" ["post_excerpt"]=> string(220) "Monica Anisie oktatási miniszter az Antena 1 kereskedelmi televíziónak nyilatkozva rámutatott: ha a járvány alakulása miatt szeptemberben nem nyitnak újra az iskolák, jobban fel kell készülni a távoktatásra." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(79) "az-oktatasi-miniszter-nem-zarja-ki-hogy-szeptemberben-sem-nyitnak-ki-az-iskolak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-02 15:12:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-02 13:12:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=385143" ["menu_order"]=> int(25842) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3741 (24) { ["ID"]=> int(385144) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-02 15:07:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-02 13:07:23" ["post_content"]=> string(1091) "FRISSÍTÉS: A hatóságok szombat esti közlése szerint 771-re emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma.
Az elmúlt 24 órában 165-tel 12.732-re nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma Romániában – közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) szombaton kora délután.
A koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma 755-re emelkedett. Lélegeztetőgépen 265 páciens van, miközben 4.547-en kigyógyultak a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 betegségből. Intézményes karanténban 13.302 személyt tartanak, további 20.198 személyt saját otthonában különítettek el.
A Stratégiai Kommunikációs Csoport beszámolt a romániai járvány eddigi legfiatalabb áldozatáról is. A 20 éves Vaslui megyei nő Angliából tért haza – ott fertőződhetett meg –, és pszichés problémái is voltak.
" ["post_title"]=> string(56) "Koronavírus Romániában: 12.732 a fertőzöttek száma" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "koronavirus-romaniaban-12-732-a-fertozottek-szama" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-03 19:55:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-03 17:55:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=385144" ["menu_order"]=> int(25843) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3762 (24) { ["ID"]=> int(385240) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-05-04 11:25:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-05-04 09:25:40" ["post_content"]=> string(736) "Okostelefonokat, táblagépeket és laptopokat gyűjtenek Temesváron, hogy olyan gyerekeknek adományozzák, akik nem tudnak részt venni az online oktatásban.
Az EducaTM Egyesület több száz ilyen készüléket szándékszik összegyűjteni az internet-hozzáférés szempontjából hátrányos övezetekben élő gyerekeknek. Adományozáshoz a temesváriaknak az egyesület közösségi oldalán kell kitölteniük egy űrlapot, majd önkéntesek veszik át a felszereléseket. Hamarosan gyűjtőpontot is kialakítanak Temesvár központjában - közli a Temesvári Rádió.
" ["post_title"]=> string(35) "A diákoknak gyűjtenek Temesváron" ["post_excerpt"]=> string(162) "Okostelefonokat, táblagépeket és laptopokat gyűjtenek Temesváron, hogy olyan gyerekeknek adományozzák, akik nem tudnak részt venni az online oktatásban. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(32) "a-diakoknak-gyujtenek-temesvaron" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-05-05 09:09:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-05-05 07:09:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=385240" ["menu_order"]=> int(25831) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40430) ["max_num_pages"]=> int(3370) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "577d5c9040a8c7cd6ad3fd78677296bb" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:9ad9b5e326020ce46fb6417611fa52ae" }