A helyi választottak mandátumának meghosszabbításáról szóló törvénytervezetet legkésőbb holnapig véglegesíteni kell, hogy jövő héten a Parlament szavazhasson róla.
(tovább…) Continue Reading

A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyar forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. Borbély Tamás járt a helyszínen.
A reformáció napját megelőző hétvégén emlékeztek meg a zimándközi református templom felszentelésének 30. évfordulójáról.
Az Arad melletti település református közössége szórványgyülekezetnek számít, a hívek száma néhány tucatnyi, és többségük az 1970-es, '80-as években a Szilágyságból Arad megyébe települt reformátusok leszármazottai, kiegészülve néhány fiatal, a megyeszékhelyről nemrég kiköltözött családdal. A zimándközi reformátusok összetartó közösséget alkotnak, egy régi házból kialakított templomuknak gondját viselik, a környékbeli testvérgyülekezetekkel együtt ünnepelnek, és ha kell, a közösségi munkából is kiveszik a részüket. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdető Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szerint a tömbben élőknek is el kell látogatniuk a szórványba, ahol a hit, az imádság többszörös erővel bír. Pataky Lehel Zsolt összeállítása az ünnepségen készült.
2016. november 3-án kopogtam be Önökhöz először a rádió hullámhosszán, és alig hiszem el, hogy azóta eltelt tíz esztendő. Hálás vagyok Önöknek, hogy hétről hétre meghallgatták az anyanyelvünkkel kapcsolatos eszmefuttatásaimat, remélem, sikerült hasznos, akár azonnal gyakorlatba ültethető információkat megosztanom.
Már az első részben kihangsúlyoztam, hogy magázódó stílust fogok használni, az elhatározásom mellett pedig azóta is kitartottam, legalábbis ebben a rovatban. A Szövegkovács Facebook-oldalán két-három éve átváltottam a tegeződős változatra, ami szokatlan volt az elején, de nem bántam meg, sőt a követők is elfogadták. Itt viszont továbbra is marad a szokásos megszólítás.
Mi történt az elmúlt tíz évben? A Szövegkovács megjelentetett öt kiadványt Szóbuborékok, Anyanyelvi villámtanácsok, Rendőr-e a fekvőrendőr?, Olvasóból korrektor, illetve Szelfizzünk Bernadett-tel címmel, elsősorban azért, hogy közelebb vigye a helyesírást az olvasóhoz a lehető legjátékosabb módon, egy pillanatig sem feledkezve meg az anyanyelvünk iránti tiszteletről. Emellett különféle kiadványok megjelenésénél is bábáskodtunk, és bár egyre több jel kezdett arra utalni, hogy nincs szükség helyesírás-ellenőrzésre, kitartottunk az eredeti elképzelésünk mellett, ugyanakkor egyre erősebbé vált bennünk az a meggyőződés, hogy továbbra is szükség van saját gondolatokra alapozott szövegekre.
Miért használtam többes számot? A Szövegkovácsot a korrektorként dolgozó első unokatestvéremmel, Kósa Erikával alapítottam 2012 nyarán, azaz lassan tizenöt éve, emellett Horváth Évával, a Maros megyei Népújság korrektorával, illetve Benedek-Székedy Sándorral, a Hargita Népe című napilap olvasószerkesztőjével is dolgoztam együtt. Természetesen még felsorolhatnék jó néhány személyt, aki fontos szerepet játszott például egy kiadvány megjelenésénél, idő híján azonban kénytelen vagyok visszafogni magam.
Mit tartottunk mindvégig szem előtt? Egy Sebő Ferenctől származó idézetet, amely így szól: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem is őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket”. A Szövegkovács esetében a hagyomány szót az anyanyelv helyettesíti, amelyet akkor tarthatunk tisztán, ha nap mint nap figyelünk rá.
A mai rész vége felé közeledve szeretném megköszönni Forró László kollégámnak a támogatást, illetve a Bukaresti Rádió magyar szerkesztőségének a lehetőséget és a bizalmat.
Luca Niculescu kormányfő csütörtökön délelőtt a Victoria palotában tárgyalt Elbridge Colby amerikai védelmi miniszter helyettessel a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség és a Fekete-tengeri biztonság megszilárdításáról.
A miniszterelnök közölte, hogy Románia érdekelt a hangsúlyosabb amerikai katonai és gazdasági jelenlétben Románia területén. Az amerikai védelmi miniszter helyettesét szerdán fogadta Nicuşor Dan államfő is, aki hangsúlyozta, jelenleg a Fekete-tenger az egyik legveszélyesebb és instabilabb térség, Románia pedig számít az Egyesült Államok és a szövetségesek állandó elkötelezettségére.
" ["post_title"]=> string(54) "Hangsúlyosabb jelenlétre van szüksége Romániának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "hangsulyosabb-jelenletre-van-szuksege-romanianak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-05 14:10:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:10:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470037" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3751 (24) { ["ID"]=> int(470047) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-05 14:22:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:22:44" ["post_content"]=> string(734) "A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyar forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. Borbély Tamás járt a helyszínen.
A helyi választottak mandátumának meghosszabbításáról szóló törvénytervezetet legkésőbb holnapig véglegesíteni kell, hogy jövő héten a Parlament szavazhasson róla.
(tovább…) Continue Reading
Globális szinten 13 gazdasági ágazat veszít mintegy 60 milliárd eurót a hamisított termékek miatt – derül ki az Európai Unió szellemi tulajdonnal foglalkozó hivatalának becsléséből.
(tovább…) Continue Reading
A Standard & Poor’s pénzügyi szolgáltató egyelőre a befektetésre ajánlott kategóriába sorolta Romániát. A kilátások azonban a negatív tartományban maradnak a következő 18 hónap költségvetési egyensúlya szempontjából, amennyiben a politikum nem biztosít megfelelő anyagi támogatást.
(tovább…) Continue Reading
Az újabb enyhítő intézkedések bevezetése a koronavírus-járvány terjedésének ütemétől függően történik majd – nyomatékosította Ludovic Orban kormányfő. A kormány ütemterve szerint, a megszorítások feloldását fokozatosan fogják bevezetni, a járvány alakulásától függően.
(tovább…) Continue ReadingA műsor témái: 750 milliárd eurós rekordhitelt készül felvenni az Európai Bizottság a pénzpiacokról. Kína nem zárja ki annak a…
Continue Reading
Politikai gondokkal küzd Kína – tudhatjuk meg a South China Morning Post-ból. A független lap arról tájékoztat, hogy a részleges…
Continue ReadingA legfrissebb adatok szerint 20.103 igazolt fertőzöttet és 14.145 koronavírusból meggyógyult személyt tartanak nyilván az országban – közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Continue Reading
Leállt a teljes légi forgalom Izrael legfontosabb repülőterén, miután az alkalmazottak elhagyták munkahelyüket, kompenzációt követelve a koronavírus-járvány miatt elvesztett béreikért.
(tovább…) Continue Reading
Többször is elgondolkodtam azon, hogy mi történne akkor, ha egyik pillanatról a másikra nem írhatnék, beszélhetnék magyarul. Valószínűleg dühös és csalódott lennék egyszerre, mivel olyan dolgot vennének el tőlem, amely meghatározza azt, hogy ki vagyok.
(tovább…) Continue ReadingÖkumenikus imával emlékeztek meg Aradon az első világháborút lezáró, és a Magyarországot megcsonkító trianoni békeparancs aláírásának 100. évfordulójáról június 4-én, csütörtök délután
Continue Reading
A kis- és közepes vállalatokra vonatkozó program mintájára támogatja a kormány a nagyvállalatokat. Florin Cîţu pénzügyminiszter szerint a 8 milliárd lejes támogatás legtöbb egy hónapon belül folyósítják.
(tovább…) Continue Reading
A szülők után a tanítók válnak igazi példaképpé a gyerekeknek – hangsúlyozza a miniszterelnök a tanító napjának alkalmából kiadott közleményében, amelyben méltatja ezek tevékenységét.
Continue ReadingA helyi választottak mandátumának meghosszabbításáról szóló törvénytervezetet legkésőbb holnapig véglegesíteni kell, hogy jövő héten a Parlament szavazhasson róla.
A helyi választott tisztségviselők mandátumát meghosszabbító törvényt, és a helyhatósági választásokra vonatkozó törvényt szerdán alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította az alkotmánybíróság. A taláros testület szerint a választott helyi tisztségviselők mandátumát csak a parlament hosszabbíthatja meg, sürgősségi kormányrendelet nem.
" ["post_title"]=> string(65) "Jövő héten eldőlhet a helyhatósági választások időpontja" ["post_excerpt"]=> string(182) "A helyi választottak mandátumának meghosszabbításáról szóló törvénytervezetet legkésőbb holnapig véglegesíteni kell, hogy jövő héten a Parlament szavazhasson róla." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "jovo-heten-eldolhet-a-helyhatosagi-valasztasok-idopontja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-06 09:10:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-06 06:10:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=387787" ["menu_order"]=> int(25297) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3767 (24) { ["ID"]=> int(387785) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-06 09:08:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-06 06:08:45" ["post_content"]=> string(702) "Globális szinten 13 gazdasági ágazat veszít mintegy 60 milliárd eurót a hamisított termékek miatt - derül ki az Európai Unió szellemi tulajdonnal foglalkozó hivatalának becsléséből.
Romániában a kozmetikumokat, ruhákat, lábbelit és tartozékokat gyártó ágazatok szenvednek a leginkább emiatt. A hamisított termékeket főleg a virtuális térben értékesítik. A fogyasztóvédelmi felügyelők javasolják a lakosságnak, hogy tartózkodjon ilyen termékek megvásárlásától, amelyek általában kétes minőségűek.
" ["post_title"]=> string(39) "Óvakodjunk a hamisított termékektől" ["post_excerpt"]=> string(198) "Globális szinten 13 gazdasági ágazat veszít mintegy 60 milliárd eurót a hamisított termékek miatt - derül ki az Európai Unió szellemi tulajdonnal foglalkozó hivatalának becsléséből. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "ovakodjunk-a-hamisitott-termekektol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-06 09:08:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-06 06:08:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=387785" ["menu_order"]=> int(25298) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3704 (24) { ["ID"]=> int(387783) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-06 09:04:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-06 06:04:49" ["post_content"]=> string(858) "A Standard & Poor's pénzügyi szolgáltató egyelőre a befektetésre ajánlott kategóriába sorolta Romániát. A kilátások azonban a negatív tartományban maradnak a következő 18 hónap költségvetési egyensúlya szempontjából, amennyiben a politikum nem biztosít megfelelő anyagi támogatást.
A Pénzügyminisztérium közleményben értékelte a Standard & Poor's rangsorolását, és elismeri, hogy a költségvetés szempontjából az egyik veszélyforrást a nyugdíjak szeptemberre tervezett emelése jelenti. A BBB mínusz besorolás az elemzők magyarázata szerint azt bizonyítja, hogy az országban lévő gazdasági válság nem annyira súlyos mint azt gondolnánk.
" ["post_title"]=> string(42) "Romlott Románia nemzetközi megítélése" ["post_excerpt"]=> string(162) "A BBB mínusz besorolás az elemzők magyarázata szerint azt bizonyítja, hogy az országban lévő gazdasági válság nem annyira súlyos mint azt gondolnánk." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "romlott-romania-nemzetkozi-megitelese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-06 09:04:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-06 06:04:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=387783" ["menu_order"]=> int(25299) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3710 (24) { ["ID"]=> int(387780) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-06 09:03:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-06 06:03:01" ["post_content"]=> string(998) "Az újabb enyhítő intézkedések bevezetése a koronavírus-járvány terjedésének ütemétől függően történik majd - nyomatékosította Ludovic Orban kormányfő. A kormány ütemterve szerint, a megszorítások feloldását fokozatosan fogják bevezetni, a járvány alakulásától függően.
A miniszterelnök figyelmeztetett, egyelőre túl korai lenne 100 százalékos biztonsággal kijelenteni, hogy június közepétől megszüntetnek minden eddigi szigorítást. A bevásárlóközpontok újranyitásának lehetőségét június 15-e előtt 3-4 nappal fogják elemezni - tette hozzá a miniszterelnök. Az esetszámok újabb jelentős növekedése a szigorító intézkedések visszavezetésével járhat - fejtette ki Ludovic Orban, ismételten hangsúlyozva az egészségvédelmi előírások betartásának fontosságát.
" ["post_title"]=> string(61) "A járvány alakulása szerint enyhítenek a szigorításokon" ["post_excerpt"]=> string(249) "A bevásárlóközpontok újranyitásának lehetőségét június 15-e előtt 3-4 nappal fogják elemezni - mondta a miniszterelnök. Hozzátette, az esetszámok újabb jelentős növekedése a szigorító intézkedések visszavezetésével járhat." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "a-jarvany-alakulasa-szerint-enyhitenek-a-szigoritasokon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-06 09:03:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-06 06:03:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=387780" ["menu_order"]=> int(25300) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3753 (24) { ["ID"]=> int(387731) ["post_author"]=> string(3) "165" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-05 15:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-05 12:00:00" ["post_content"]=> string(747) "A műsor témái:
750 milliárd eurós rekordhitelt készül felvenni az Európai Bizottság a pénzpiacokról.
Kína nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy katonai erővel foglalja el Tajvant.
Egy máltai oknyomozó újságírónő meggyilkolása politikai vihart váltott ki a szigetországban.
Politikai gondokkal küzd Kína – tudhatjuk meg a South China Morning Post-ból. A független lap arról tájékoztat, hogy a részleges önkormányzatot élvező Hongkongban több ezer ember vonult tegnap az utcára - fittyet hányva a pekingi hatóságok korlátozásaira -, és megemlékezett az 1989. júniusi Tienanmen téri vérengzésről. A sziget patinás angol nyelvű napilapja megjegyzi: Hongkong az egyetlen olyan kínai közigazgatási terület, ahol megemlékeztek a kínai kommunista vezetés által vérbe fojtotott Tienanmen téri diáktüntetésekről. A hatóságok több mint 3 ezer rendfenntartót rendeltek ki tegnap az utcára, hogy szükség esetén bevethessék őket. A kínai kormány hivatalos lapja, a China People’s Daily ennek kapcsán azt írja, hogy a nemrégiben elfogadott nemzetbiztonsági törvényt csak célzott esetekben alkalmazzák, és csakis az államellenesnek ítélt bűncselekmények elkövetőire vonatkozóan. A lap idézi a Kínai Külügyi Minisztérium szóvivőjét, aki szerint a Honkongra érvényes jogszabály kimondottan Kína belügye, egyetlen más államnak sem áll jogában beleszólni.
A The Wall Stret Journal napilap Relatív a nyugalom az amerikai nagyvárosokban címmel utal a brutális rendőri túlkapás áldozatává lett 46 éves afroamerikai George Floyd halála utáni zavargásokra, és arról tájékoztat, hogy az incidens helyszínén, Minneapolisban megtartották az első virrasztást Floyd emlékére. Egy másik amerikai újság, a USA Today közvéleménykutatásokra hivatkozva arról számol be, hogy az amerikaiak elutasítják Donald Trump elnök hozzáállását Floyd halálához, valamint az ezt követő tiltakozó megmozdulásokhoz és zavargásokhoz. A The New York Times azon a véleményen van, hogy amíg léteznek brutális rendőri túlkapások, addig tiltakozások is lesznek. Az Egyesült Államokban ugyanis a tüntetés hazafias gesztusnak számít, Trump pedig a bravúr kedvéért vetette be a katonaságot a demonstrálók kiszorítására.
A sárgamellényes mozgalom és a koranavírus-járvány okozta válság ellenére stabil a politikai helyzet Franciaországban – írja a L’Express. A francia újság szerint erről árulkodik az a közvéleménykutatás is, amelyben a megkérdezettek 65 százaléka kormányátalakítást szeretne, de a jelenlegi kormányfő, Edouard Philippe tisztségben való megtartása mellett. Ugyancsak a francia politikai helyzetre utalva a Le Figaro úgy látja, Emmanuel Macron elnök megváltozna, de csakis önmaga megtagadása nélkül. A Le Monde a francia önkormányzati választások közelgő második fordulója előtt úgy látja feszültségek vannak mind a jobb, mind a baloldalon.
A trianoni évforduló kapcsán a német Frankfurter Allgemeine Zeitung napilap 100 éve megy a vita Erdélyről címmel megjegyzi: június 4-e Romániában ünnepnap, Magyarországon a nemzeti katasztrófa része. Nacionalisták mindkét oldalon a mai napig gerjesztik a bizalmatlanságot. Magyar részről különösen azóta tartják ébren a békeszerződés emlékét, amióta Orbán Viktor ismét hatalomra jutott. A mostani emlékév is ellentmondásos, mert az igaz, hogy Orbán idáig semmi provokatívat nem mondott, viszont megépítette a Nemzeti összetartozás emlékművét a budapesti Alkotmány utcában, és ezen magyarul tüntették fel a történelmi Magyarország valamennyi – összesen több mint 12 ezer – településének nevét, köztük olyanokét is, amelyeket a kaiserlich und königlich, vagyis a császári és királyi időkben erővel kereszteltek át szlávról vagy románról. Ugyanakkor – teszi hozzá a konzervatív német lap - az évfordulón Erdélyben is felhúzzák a román zászlót a középületeken és eljátsszák a nemzeti himnuszt. El lehet képzelni, hogy esik ez a magyar kisebbségnek – írja a lap, és megjegyzi: másfelől viszont az Orbán-kormány és hozzá közelálló magyar üzletemberek nagy pénzeket fektetnek be Erdélyben, amit Bukarest úgy értelmez, hogy nő a magyar befolyás román területen.
A legfrissebb adatok szerint 20.103 igazolt fertőzöttet és 14.145 koronavírusból meggyógyult személyt tartanak nyilván az országban - közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Az elmúlt 24 órában 196-al nőtt az igazolt esetek száma, és 9-el a halottak száma. Az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 1 308-ra emelkedett. Intézményes karanténban 2395, otthoni elkülönítésben orvosi megfigyelés alatt pedig 95.847 személy van. A kórházak intenzív osztályán 152 beteget ápolnak. Eddig országszerte majdnem 490 ezer tesztet végeztek. Külföldön 3084 román állampolgár fertőződött meg és 114 életét vesztette a járvány miatt. - írja a GCS.
" ["post_title"]=> string(55) "GCS: 196 új eset és 9 áldozat az elmúlt 24 órában" ["post_excerpt"]=> string(197) "A legfrissebb adatok szerint 20.103 igazolt fertőzöttet és 14.145 koronavírusból meggyógyult személyt tartanak nyilván az országban - közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS)." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "gcs-196-uj-eset-es-9-aldozat-az-elmult-24-oraban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-05 13:24:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-05 10:24:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=387771" ["menu_order"]=> int(25303) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3756 (24) { ["ID"]=> int(387765) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-05 12:45:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-05 09:45:14" ["post_content"]=> string(1021) "Leállt a teljes légi forgalom Izrael legfontosabb repülőterén, miután az alkalmazottak elhagyták munkahelyüket, kompenzációt követelve a koronavírus-járvány miatt elvesztett béreikért.
A világjárvány kirobbanása után gyakorlatilag összeomlott a forgalom a Tel Aviv melletti Ben Gurion repülőtéren, amelynek 2500 alkalmazottját fizetetlen szabadságra küldték március elején. Az alkalmazottak szakszervezete azt kérte a hatóságoktól, nyújtsanak kártérítést a repülőtér alkalmazottainak. Gali Gabbay szakszervezeti vezető szerint a kormánynak kell megoldást találnia a helyzetre. A munkabeszüntetés miatt ma 17 érkező és 20 induló járatot kellett törölni - közölték a repülőtér illetékesei. Az izraeli kormány még nem jelentette be, hogy mikor függeszti fel a COVID-19 miatt bevezetett korlátozásokat.
" ["post_title"]=> string(42) "Nem szállnak fel a repülők Tel Avivból" ["post_excerpt"]=> string(201) "Leállt a teljes légi forgalom Izrael legfontosabb repülőterén, miután az alkalmazottak elhagyták munkahelyüket, kompenzációt követelve a koronavírus-járvány miatt elvesztett béreikért. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "nem-szallnak-fel-a-repulok-tel-avivbol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-05 12:45:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-05 09:45:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=387765" ["menu_order"]=> int(25304) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3757 (24) { ["ID"]=> int(387762) ["post_author"]=> string(3) "225" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-05 12:35:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-05 09:35:32" ["post_content"]=> string(3454) "Többször is elgondolkodtam azon, hogy mi történne akkor, ha egyik pillanatról a másikra nem írhatnék, beszélhetnék magyarul. Valószínűleg dühös és csalódott lennék egyszerre, mivel olyan dolgot vennének el tőlem, amely meghatározza azt, hogy ki vagyok.
Nem írhatnék több újságcikket, blogbejegyzést az anyanyelvemen, nem szólhatnék Önökhöz, nem olvashatnám például Jókai és Gárdonyi műveit… Emellett szidhatnám azokat, akik megfosztottak az önkifejezés egyik legfőbb eszközétől… De közben feltehetném magamnak a kérdést, hogy én mennyire tiszteltem az anyanyelvemet, igyekeztem-e a lehető leghelyesebben írni, beszélni, és hány idegen eredetű szóval tarkítottam a családtagokkal, barátokkal való társalgásokat.
Elsősorban az én felelősségem, hogy „tisztán tartom-e” az anyanyelvemet, ezt nem lehet másra kenni. Számtalan eszköz áll a rendelkezésemre, ha valóban fejleszteni akarom magam, de kifogásokat is kereshetek… azokból mindig van bőven.
Ha csak arra figyelek, hogy az elmúlt években, évtizedekben mit vettek el tőlem, tőlünk, éjjel-nappal dühöngeni fogok, és valószínűleg sohasem találok kiutat. Épp ezért úgy döntöttem, hogy mindennap teszek egy apróságot a magyarságomért, legalább ennyivel tartozom az elődeimnek.
Most szeretnék megosztani Önökkel egy idézetet, amely a csíksomlyói születésű Fodor Sándor íróhoz, műfordítóhoz kötődik. „Anyanyelvünk a reménytelen, a teljesen elérhetetlen, nagy szerelem. Szeretjük, ragaszkodunk hozzá, tanuljuk – de úgy a magunkénak sohase mondhatjuk, hogy minden titkának a birtokába jussunk. Pedig »titkai« valóságosan – nem is titkok. Kínálja nekünk, hogy ízleljük, éljünk velük. Ha megkérdezik, hogy tudok-e idegen nyelveket, hát tudok. Tudok és szeretem valamennyit. Ha megkérdezik, tudok-e magyarul – hát szeretnék”.
Miközben az idézetet olvastam, elgondolkodtam azon, hogy valóban mindent megteszek-e azért, hogy tisztán tartsam az anyanyelvemet… Egy olyan kincs van a birtokomban, amelynek az értékét talán sohasem fogom felbecsülni, a vele járó felelősség pedig hatalmas.
Olyan szakmát választottam, amely állandó fejlődésre ösztönöz, és nemegyszer gyomoridegem van az esetleges tévedések miatt. Mi történik akkor, ha helytelenül írok valamit vagy rosszul ejtek ki egy-egy szót… mert néha ez is előfordulhat.
De mit is jelent valójában az anyanyelv? Erre a kérdésre az Értelmező kéziszótárban kerestem választ: „Az a nyelv, amelyet az ember gyerekkorában (elsőként főleg az anyjától) tanult meg, s amelyen rendszerint legjobban és legszívesebben beszél.” Becsüljük meg, amennyire csak lehetséges.
Ökumenikus imával emlékeztek meg Aradon az első világháborút lezáró, és a Magyarországot megcsonkító trianoni békeparancs aláírásának 100. évfordulójáról június 4-én, csütörtök délután. Pataky Lehel Zsolt összeállítása a rendezvényről.
A kis- és közepes vállalatokra vonatkozó program mintájára támogatja a kormány a nagyvállalatokat. Florin Cîţu pénzügyminiszter szerint a 8 milliárd lejes támogatás legtöbb egy hónapon belül folyósítják.
A pénzügyminiszter a támogatásra jogosultak közé sorolta a a tavaly 20 millió lej feletti forgalmat lebonyolító cégeket, illetve a 250 alkalmazottnál több személyzettel dolgozó nagyvállalatokat. A program segítségével majdnem minden romániai vállalat hozzáfér finanszírozási hitelekhez - mondta a tárcavezető.
" ["post_title"]=> string(45) "Készülnek a nagyvállalatok támogatására" ["post_excerpt"]=> string(226) "A kis- és közepes vállalatokra vonatkozó program mintájára támogatja a kormány a nagyvállalatokat. Florin Cîţu pénzügyminiszter szerint a 8 milliárd lejes támogatás legtöbb egy hónapon belül folyósítják. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "keszulnek-a-nagyvallalatok-tamogatasara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-05 12:24:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-05 09:24:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=387756" ["menu_order"]=> int(25307) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3727 (24) { ["ID"]=> int(387749) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-05 12:15:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-05 09:15:09" ["post_content"]=> string(1015) "A szülők után a tanítók válnak igazi példaképpé a gyerekeknek - hangsúlyozza a miniszterelnök a tanító napjának alkalmából kiadott közleményében, amelyben méltatja ezek tevékenységét.
A tanítók azok, akik munkájukkal megalapozzák az iskolai oktatást generációkon át - állítja Ludovic Orban. Hozzátette, a romániai társadalom hagyományosan ápolja a tanítók iránti tiszteletet, a gyerekek sikere a tanítóké is, mert ki tudták fejleszteni a gyerekekben a megismerés iránti érdeklődést. A miniszterelnök szerint a román oktatás megfelel az idők kihívásainak és válaszolnia kell az átalakítási szükségletekre. A minőségi oktatáshoz a tanítók rátermettségére és elkötelezettségére, akárcsak odaadásukra és szakmai hozzáértésükre van szükség - hangsúlyozza a miniszterelnök a tanítük napja alkalmából kiadott közleményében.
" ["post_title"]=> string(29) "Június 5-e a tanítók napja" ["post_excerpt"]=> string(206) "A szülők után a tanítók válnak igazi példaképpé a gyerekeknek - hangsúlyozza a miniszterelnök a tanító napjának alkalmából kiadott közleményében, amelyben méltatja ezek tevékenységét." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "junius-5-e-a-tanitok-napja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-05 12:15:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-05 09:15:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=387749" ["menu_order"]=> int(25308) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3703 (24) { ["ID"]=> int(387787) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-06-06 09:10:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-06-06 06:10:08" ["post_content"]=> string(708) "A helyi választottak mandátumának meghosszabbításáról szóló törvénytervezetet legkésőbb holnapig véglegesíteni kell, hogy jövő héten a Parlament szavazhasson róla.
A helyi választott tisztségviselők mandátumát meghosszabbító törvényt, és a helyhatósági választásokra vonatkozó törvényt szerdán alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította az alkotmánybíróság. A taláros testület szerint a választott helyi tisztségviselők mandátumát csak a parlament hosszabbíthatja meg, sürgősségi kormányrendelet nem.
" ["post_title"]=> string(65) "Jövő héten eldőlhet a helyhatósági választások időpontja" ["post_excerpt"]=> string(182) "A helyi választottak mandátumának meghosszabbításáról szóló törvénytervezetet legkésőbb holnapig véglegesíteni kell, hogy jövő héten a Parlament szavazhasson róla." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "jovo-heten-eldolhet-a-helyhatosagi-valasztasok-idopontja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-06-06 09:10:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-06-06 06:10:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=387787" ["menu_order"]=> int(25297) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40445) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "41fb92f3b6b8f8e10705e9d742efb2e2" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:70ee7a4064a9a5670b1f7d5e4da294f2" }