Az Átlátszó.ro júniusban egy adatigénylési pert is megnyert az RMDSZ ellen. Utóbbi ítélet ellen az RMDSZ fellebbezést nyújtott be. A másodfokú tárgyalás időpontját még nem tűzték ki.
Continue Reading

Mai egyházi műsorunkban Szász István Gergely zaláni református lelkipásztor igehirdetését hallják.

Dominic Fritz temesvári polgármester bejelentette, hogy miután Nicușor Dan államfő kihirdette a feddhetetlenségi törvényt, elöljárói mandátuma 30 napon belül megszűnik, és alpolgármesterei átveszik ügyvivő jelleggel a városháza vezetését szeptember végétől. Fritz hangsúlyozta, hogy az új jogszabályt a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által benyújtott és a parlament által elfogadott módosító javaslatával együtt hirdették ki, amely véleménye szerint kifejezetten ellene és Temesvár ellen irányult. Fritz szerint az eset jól mutatja a durva visszaélést, politikai bosszút és az alkotmány megsértését, ezért úgy látja, hogy Romániában már nem létezik jogállamiság.
" ["post_title"]=> string(62) "Dominic Fritz szerint Romániában nem létezik jogállamiság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "dominic-fritz-szerint-romaniaban-nem-letezik-jogallamisag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:37:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:37:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467304" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3381 (24) { ["ID"]=> int(467300) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-29 13:31:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:31:27" ["post_content"]=> string(317) "Augusztus 30-án, vasárnap délelőtt 10 órától a bukaresti Calvineum református egyházközségben kiköszönő-istentisztelet lesz. Ezen a nyugdíjba vonuló Zsold Béla lelkipásztor huszonnégy év szolgálat után búcsúzik a fővárosi gyülekezettől.
" ["post_title"]=> string(42) "Kiköszönő-istentisztelet a Calvineumban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "kikoszono-istentisztelet-a-calvineumban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:33:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:33:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467300" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3649 (24) { ["ID"]=> int(467298) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-29 13:29:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:29:10" ["post_content"]=> string(598) "Holnap nagyszabású kerékpár-versenyt szerveznek Bukarest utcáin, ezért jelentős útlezárásokra kell számítani reggel 6 óra és délután 4 óra között. A rendőrség arra a kéri a lakosságot, hogy személyi autójukat csak szükség esetén használják, vegyék igénybe a tömegközlekedést, főleg a metrót. Részleteket itt olvashatnak: https://www.bucurestifm.ro/2026/08/28/letape-bucharest-by-tour-de-france-in-bucuresti/
" ["post_title"]=> string(54) "Vasárnap jelentős útlezárások lesznek Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "vasarnap-jelentos-utlezarasok-lesznek-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:29:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:29:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467298" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3667 (24) { ["ID"]=> int(467076) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-30 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-30 04:00:00" ["post_content"]=> string(706) "Mai egyházi műsorunkban Szász István Gergely zaláni református lelkipásztor igehirdetését hallják.


Az Átlátszó.ro júniusban egy adatigénylési pert is megnyert az RMDSZ ellen. Utóbbi ítélet ellen az RMDSZ fellebbezést nyújtott be. A másodfokú tárgyalás időpontját még nem tűzték ki.
Continue Reading
A szicíliai Messinát a szárazföldön fekvő Reggio Calabriával összekötő híd tervét már az ókortól dédelgetik Itáliában, de továbbra sem látszik megvalósulni.
Continue Reading
Civil ruhás emberek támadtak Minszkben tegnap a BBC orosz nyelvű szolgálatának akkreditált újságíróira, akik sajtó feliratú mellényt viseltek.
Continue ReadingJúnius 30-áig ötmilliárd lejt fordított a kormány az állami büdzséből, az önkormányzatok költségvetéséből, valmint a munkanélkülisegély-alapból, a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedésekre – derül ki a Számvevőszék tegnapi tájékoztatásából.
Continue Reading
Ellenzi a Tanulók Országos Tanácsa azt a törvénykezdeményezést, amely szerint 350 lejes utalványt kapnának az iskolások egyenruha beszerzésére.
Continue ReadingA Román Nemzeti Bank (BNR) legutóbbi jelentésében 2,7 százalékos inflációt jósolt idénre, 2021-re pedig 2,5 százalékos pénzromlást vetített előre.
Continue Reading
Júliusban a légi szállítási szolgáltatások, a cigaretta és a gyümölcskonzervek ára emelkedett a legnagyobb mértékben júniushoz képest, míg a villamos energia, valamint a telefonszolgáltatások olcsóbbak lettek.
Continue ReadingAz állásokat augusztus 12-e és 14-e között osztják ki a megyei tanfelügyelőségek.
Continue Reading
Közös kongresszust tart szombaton a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja (PLUS), amelyen a fúzióról döntenek – jelentette be tegnap este Dan Barna.
Continue ReadingTöbb mint 20 Arad megyei polgármester tiltakozott tegnap Kürtösön, egy magyarországi beruházás ellen.
Continue Reading
Elutasította tegnap a Szenátus a gyermeknevelési pótlék többlépcsős emeléséről szóló sürgősségi rendeletet, amely előírja a gyerekpénz megduplázását, azonban a növelést szakaszokra osztja.
Continue Reading
Elfogadta tegnapi ülésén a Szenátus azt a jogszabálytervezetet, amely 350 lejt biztosít iskolai egyenruhára, vagy annak megfelelőjére az állami iskolákban tanuló gyermekeknek.
Continue ReadingBírósági ítélet kötelezi a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), hogy hívja meg az Átlátszó.ro újságíróit a sajtótájékoztatóira – tájékoztat a g4media.ro portál.
A bíróságok portálján elérhető peradatokból kiderül, az Átlátszó.ro, és Sipos Zoltán főszerkesztő tavaly decemberben perelte be az RMDSZ-t amiatt, hogy nem kapott meghívót a szövetség sajtótájékoztatóira. Az első fokú ítélet július 31-én született. A Kolozs Megyei Törvényszék arra kötelezte az RMDSZ-t hogy akkreditálja és időben hívja meg a panaszost a sajtótájékoztatóira, valamint az általa szervezett nyilvános közérdekű eseményekre, küldje el neki a közleményeit, és adja át neki az események sajtódossziéit. Az RMDSZ-nek 2000 lej perköltséget is kell fizetnie.
Az Átlátszó.ro júniusban egy adatigénylési pert is megnyert az RMDSZ ellen. Utóbbi ítélet ellen az RMDSZ fellebbezést nyújtott be. A másodfokú tárgyalás időpontját még nem tűzték ki.
" ["post_title"]=> string(117) "Bírósági ítélet kötelezi az RMDSZ-t, hogy hívja meg az Átlátszó.ro újságíróit a sajtótájékoztatóira" ["post_excerpt"]=> string(202) "Az Átlátszó.ro júniusban egy adatigénylési pert is megnyert az RMDSZ ellen. Utóbbi ítélet ellen az RMDSZ fellebbezést nyújtott be. A másodfokú tárgyalás időpontját még nem tűzték ki." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(98) "birosagi-itelet-kotelezi-az-rmdsz-t-hogy-hivja-meg-az-atlatszo-ro-ujsagiroit-a-sajtotajekoztatoira" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-12 12:55:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-12 09:55:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390941" ["menu_order"]=> int(22211) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3370 (24) { ["ID"]=> int(390939) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-12 12:51:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-12 09:51:00" ["post_content"]=> string(1290) "Alagúttal kötné össze Szicíliát és az olasz szárazföldet az olasz kormány a régóta tervezett, de soha meg nem valósuló híd helyett.
A közlekedési minisztérium szerint "soha vissza nem térő alkalmat" kínál, hogy az 5 milliárd eurós beruházást finanszírozhatnák abból a csaknem 210 milliárd euróból, amelyet a gazdasági válság utáni helyreállításra folyósít Olaszországnak az Európai Unió.
Az alagúthoz kapcsolódva kiépítenék Dél-Olaszországban és Szicíliában is a nagysebességű vasúti hálózatot, amely jelenleg a Nápolyhoz közeli Salernónál ér véget. Szicília közigazgatási székhelye, Palermo - az ötödik legnagyobb olasz város - az egyetlen olyan olasz nagyváros, amely nem érhető el nagysebességű vonattal. A szicíliai Messinát a szárazföldön fekvő Reggio Calabriával összekötő híd tervét már az ókortól dédelgetik Itáliában, de továbbra sem látszik megvalósulni.
Az alagútépítéshez elengendhetetlen az uniós jóváhagyás is, ha EU-pénzeket akarnak felhasználni hozzá.
" ["post_title"]=> string(76) "Alagúttal kötné össze Szicíliát és a szárazföldet az olasz kormány" ["post_excerpt"]=> string(178) "A szicíliai Messinát a szárazföldön fekvő Reggio Calabriával összekötő híd tervét már az ókortól dédelgetik Itáliában, de továbbra sem látszik megvalósulni. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(66) "alaguttal-kotne-ossze-sziciliat-es-a-szarazfoldet-az-olasz-kormany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-12 12:51:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-12 09:51:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390939" ["menu_order"]=> int(22212) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3679 (24) { ["ID"]=> int(390937) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-12 12:45:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-12 09:45:39" ["post_content"]=> string(950) "Minszkben továbbra is feszült a helyzet Alexandr Lukasenko elnök hétvégi újabb választási győzelme után. Ellenfele elhagyta az országot, és újabb utcai tüntetések voltak.
Civil ruhás emberek támadtak tegnap a BBC orosz nyelvű szolgálatának akkreditált újságíróira, akik sajtó feliratú mellényt viseltek. A fehérorosz fővárosban orosz és lengyel újságírókat is értek "nehezen magyarázható hatósági intézkedések" - fogalmaz a Magyar Távirati Iroda. Fehéroroszországban vasárnap tartottak elnökválasztást. Az exit poll eredmények ismertetése után tiltakozások és összecsapások kezdődtek.
Az ellenzék szerint a 26 éve hivatalban lévő államfő, Alekszandr Lukasenko, elcsalta a választást, ezért általános sztrájkra biztatnak.
" ["post_title"]=> string(41) "Továbbra is feszült a helyzet Minszkben" ["post_excerpt"]=> string(156) "Civil ruhás emberek támadtak Minszkben tegnap a BBC orosz nyelvű szolgálatának akkreditált újságíróira, akik sajtó feliratú mellényt viseltek. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "tovabbra-is-feszult-a-helyzet-minszkben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-12 12:45:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-12 09:45:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390937" ["menu_order"]=> int(22213) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3674 (24) { ["ID"]=> int(390935) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-12 12:39:39" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-12 09:39:39" ["post_content"]=> string(981) "Június 30-áig ötmilliárd lejt fordított a kormány az állami büdzséből, az önkormányzatok költségvetéséből, valmint a munkanélkülisegély-alapból, a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedésekre – derül ki a Számvevőszék tegnapi tájékoztatásából.
Az 5 milliárd lejes összeg 73 százalékát a kényszerszabadságra küldött alkalmazottaknak fizetett állami támogatás emésztette fel. 13 százalékát szintén olyan állami támogatásokra fordították, amelyeket azok kaptak, akik tevékenységük felfüggesztésére vagy jelentős mértékű csökkentésére kényszerültek a járvány miatt, 5,3 százalékot pedig az egészségügyi készlettel kapcsolatos költségekre fordították, a többi pénzt pedig a kockázati pótlékok kifizetésére és egyéb, a szükségállapottal összefüggésben felmerült kiadásokra.
" ["post_title"]=> string(99) "5 milliárd lejt költött eddig a kormány a járvánnyal összefüggésbe hozott intézkedésekre" ["post_excerpt"]=> string(286) "Június 30-áig ötmilliárd lejt fordított a kormány az állami büdzséből, az önkormányzatok költségvetéséből, valmint a munkanélkülisegély-alapból, a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedésekre – derül ki a Számvevőszék tegnapi tájékoztatásából. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(88) "5-milliard-lejt-koltott-eddig-a-kormany-a-jarvannyal-osszefuggesbe-hozott-intezkedesekre" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-12 12:39:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-12 09:39:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390935" ["menu_order"]=> int(22214) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3630 (24) { ["ID"]=> int(390933) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-12 12:34:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-12 09:34:26" ["post_content"]=> string(1416) "Ellenzi a Tanulók Országos Tanácsa azt a törvénykezdeményezést, amely szerint 350 lejes utalványt kapnának az iskolások egyenruha beszerzésére.
Az intézkedés jelen gazdasági helyzetben fölösleges pluszterhet róna a költségvetésre - vélik a tanulók képviselői -, ugyanakkor "a szenátorok felelőtlenségéről és közömbösségéről" árulkodik az a tény, hogy jelentős alapokat fordítanának erre a célra, miközben 900 ezer diáknak nincs hozzáférése az online oktatáshoz.
A tanulók tanácsa közleményében leszögezi, az iskolák biztonságossá tételét célzó megfelelő intézkedések - iskolaőrök, kamerás megfigyelés - hiányában az egyenruha kötelezővé tétele "tartalom nélküli forma", amely semmiképpen nem vezet az oktatás minőségének javításához, "legfeljebb csak ezt a látszatot kelti".
"A tanulóknak a minőségi oktatáshoz való hozzáférést kell biztosítani, nem egyenruhára van szükségük, amely legfeljebb jól mutat a fényképeken" - fogalmaznak közleményükben az országos tanács képviselői, és kérik a tervezetről döntő házként szavazó Képviselőházat, hogy utasítsa el a törvényjavaslatot.
" ["post_title"]=> string(88) "Tanulók Országos Tanácsa: Az egyenruha kötelezővé tétele tartalom nélküli forma" ["post_excerpt"]=> string(157) "Ellenzi a Tanulók Országos Tanácsa azt a törvénykezdeményezést, amely szerint 350 lejes utalványt kapnának az iskolások egyenruha beszerzésére. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(78) "tanulok-orszagos-tanacsa-az-egyenruha-kotelezove-tetele-tartalom-nelkuli-forma" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-12 12:34:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-12 09:34:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390933" ["menu_order"]=> int(22215) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3629 (24) { ["ID"]=> int(390931) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-12 11:18:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-12 08:18:42" ["post_content"]=> string(618) "A júniusi 2,6 százalékról júliusban 2,8 százalékra nőtt az éves inflációs ráta hazánkban – közölte ma az Országos Statisztikai Intézet.
Az élelmiszerek 5,57 százalékkal drágultak, a nem élelmiszer jellegű iparcikkek 0,88%-kal, a szolgáltatások ára pedig 3%-kal nőtt.
A Román Nemzeti Bank (BNR) legutóbbi jelentésében 2,7 százalékos inflációt jósolt idénre, 2021-re pedig 2,5 százalékos pénzromlást vetített előre.
" ["post_title"]=> string(60) "2,8 százalékra nőtt júliusban az éves inflációs ráta" ["post_excerpt"]=> string(162) "A Román Nemzeti Bank (BNR) legutóbbi jelentésében 2,7 százalékos inflációt jósolt idénre, 2021-re pedig 2,5 százalékos pénzromlást vetített előre." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "28-szazalekra-nott-juliusban-az-eves-inflacios-rata" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-12 11:18:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-12 08:18:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390931" ["menu_order"]=> int(22216) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3628 (24) { ["ID"]=> int(390929) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-12 11:17:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-12 08:17:06" ["post_content"]=> string(1411) "Júliusban a légi szállítási szolgáltatások, a cigaretta és a gyümölcskonzervek ára emelkedett a legnagyobb mértékben júniushoz képest, míg a villamos energia, valamint a telefonszolgáltatások olcsóbbak lettek.
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) ma közölt adatai értelmében a légi szállítási szolgáltatások 13,83 százalékkal kerültek többe júliusban, mint egy hónappal korábban, és 17 százalékkal nőtt a díjuk tavaly decemberhez képest. A telefonszolgáltatások díja júniushoz képest 0,02 százalékkal csökkent, a decemberben jegyzetthez mérten viszont 0,61 százalékkal nőtt. A dohány és a cigaretta 2 százalékkal került többe júliusban júniushoz viszonyítva, tavaly decemberhez képest pedig 6,43 százalékkal drágult. A villamos energia ára júniushoz viszonyítva 2,24 százalékkal csökkent júliusban, a tavalyi év végéhez képest pedig 1,54 százalékkal lett kisebb. Ami az élelmiszereket illeti, a gyümölcskonzervek 0,42 százalékkal drágultak júniushoz és 2,72 százalékkal decemberhez képest. A más zöldségek és zöldségkonzervek kategóriába sorolt termékeknek júniushoz képest 5 százalékkal mérséklődött az áruk, tavaly decemberhez mérten azonban 1,99 százalékos áremelkedés figyelhető meg.
" ["post_title"]=> string(113) "A légi szállítási szolgáltatások, a cigaretta és a gyümölcskonzervek ára nőtt a legnagyobb mértékben" ["post_excerpt"]=> string(228) "Júliusban a légi szállítási szolgáltatások, a cigaretta és a gyümölcskonzervek ára emelkedett a legnagyobb mértékben júniushoz képest, míg a villamos energia, valamint a telefonszolgáltatások olcsóbbak lettek." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(99) "a-legi-szallitasi-szolgaltatasok-a-cigaretta-es-a-gyumolcskonzervek-ara-nott-a-legnagyobb-mertekben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-12 11:17:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-12 08:17:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390929" ["menu_order"]=> int(22217) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3627 (24) { ["ID"]=> int(390927) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-12 11:07:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-12 08:07:40" ["post_content"]=> string(1080) "A címzetes tanári állásra pályázók 60,76 százaléka kapott átmenőjegyet az idei vizsgán, az óvások elbírálását követően - tájékoztat a Tanügyminisztérium.
Az óvások elbírálása nyomán a sikeresen vizsgázók aránya 2,12%-kal emelkedett. 2019-ben az átmenési arány 48,37% volt, 2018-ban pedig 49,17%. Az idén 4181 óvást nyújtottak be, 4028 dolgozat (96,34%) eredeti értékelése módosult az elbírálás nyomán: 2594 dolgozat esetében nőtt a jegy, 1434 dolgozat esetében pedig csökkent. Az egyetem padjaiból idén kikerülő jelölteknek 60,19%-a (az óvások benyújtása előtt 58,38%) ért el 7-es, vagy annál nagyobb jegyet. A címzetes tanári állás megszerzéséhez legalább 7-es jegyre, a helyettes pedagógusi állások elfoglalásához legalább 5-ös jegyre van szükség.
Az állásokat augusztus 12-e és 14-e között osztják ki a megyei tanfelügyelőségek.
" ["post_title"]=> string(81) "A címzetes tanári állásra pályázók 60,76 százaléka kapott átmenőjegyet" ["post_excerpt"]=> string(90) "Az állásokat augusztus 12-e és 14-e között osztják ki a megyei tanfelügyelőségek." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "a-cimzetes-tanari-allasra-palyazok-6076-szazaleka-kapott-atmenojegyet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-12 11:07:41" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-12 08:07:41" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390927" ["menu_order"]=> int(22218) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3624 (24) { ["ID"]=> int(390925) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-12 10:45:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-12 07:45:09" ["post_content"]=> string(542) "Közös kongresszust tart szombaton a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja (PLUS), amelyen a fúzióról döntenek - jelentette be tegnap este Dan Barna.
Az USR elnöke szerint USR-PLUS lesz az így létrejövő párt neve, és az új alakulat vezetőségét a bírósági bejegyzést követően - amelyre vélhetően jövő év elején kerül majd sor - választják majd meg.
" ["post_title"]=> string(52) "Szombaton döntenek az USR és a PLUS fúziójáról" ["post_excerpt"]=> string(213) "Közös kongresszust tart szombaton a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja (PLUS), amelyen a fúzióról döntenek - jelentette be tegnap este Dan Barna. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "szombaton-dontenek-az-usr-es-a-plus-fuziojarol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-12 10:45:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-12 07:45:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390925" ["menu_order"]=> int(22219) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3625 (24) { ["ID"]=> int(390920) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-12 10:40:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-12 07:40:34" ["post_content"]=> string(673) "Több mint 20 Arad megyei polgármester tiltakozott tegnap Kürtösön, egy magyarországi beruházás ellen.
A cég 5 hektár termőföldet vásárolt meg, ahova kutakat építenek, és nyersolaj kitermelésbe kezdenek. A cég szerint a munkálatok nem károsak a környezetre nézve, azonban a kürtösi kombinát igazgatója szerint tönkretehetik és szennyezhetik a termőföldet.
A Román Rádió helyi tudósítója szerint az elmúlt években több tüntetést is szerveztek a környékbeli falvak lakói.
" ["post_title"]=> string(23) "Tiltakozás Kürtösön" ["post_excerpt"]=> string(110) "Több mint 20 Arad megyei polgármester tiltakozott tegnap Kürtösön, egy magyarországi beruházás ellen. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(19) "tiltakozas-kurtoson" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-12 10:40:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-12 07:40:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390920" ["menu_order"]=> int(22220) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3617 (24) { ["ID"]=> int(390914) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-12 10:35:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-12 07:35:08" ["post_content"]=> string(1010) "Elutasította tegnap a Szenátus a gyermeknevelési pótlék többlépcsős emeléséről szóló sürgősségi rendeletet, amely előírja a gyerekpénz megduplázását, azonban a növelést szakaszokra osztja.
Derzsi Ákos, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátora elmondta, az alakulat nem ért egyet a pótlék többlépcsős emelésével, a gyermekpénzt meg kell duplázni, ahogyan azt a parlament által elfogadott törvény előírja, és a gyermekek jogai vitán fölül állnak. Az RMDSZ szenátorai emiatt a sürgősségi rendelet ellen szavaznak – tette hozzá Derzsi.
A jogszabályt első házként tárgyalta a Szenátus, a végső döntést a Képviselőházban hozzák meg. Újbóli elutasítása esetén hatályban marad az a törvény, amely a gyermekpénz megkétszerezését írja elő augusztus elsejétől.
" ["post_title"]=> string(69) "Elutasították a gyermeknevelési pótlék többlépcsős emelését" ["post_excerpt"]=> string(213) "Elutasította tegnap a Szenátus a gyermeknevelési pótlék többlépcsős emeléséről szóló sürgősségi rendeletet, amely előírja a gyerekpénz megduplázását, azonban a növelést szakaszokra osztja. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "elutasitottak-a-gyermeknevelesi-potlek-tobblepcsos-emeleset" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-12 10:35:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-12 07:35:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390914" ["menu_order"]=> int(22221) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3616 (24) { ["ID"]=> int(390908) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-12 10:28:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-12 07:28:00" ["post_content"]=> string(1150) "Elfogadta tegnapi ülésén a Szenátus azt a jogszabálytervezetet, amely 350 lejt biztosít iskolai egyenruhára, vagy annak megfelelőjére az állami iskolákban tanuló gyermekeknek.
A javaslat a 2007/35-ös törvényt módosítja, amely előírja, hogy az iskolák egy megkülönböztető ruhadarab - egyenruha -, vagy kiegészítő - jelvény, sál - viselését szabhatják meg diákjaik számára.
A Cătălin Iliescu, a Népi Mozgalom Párt (PMP) szenátora által kezdeményezett és a tanügyi biztottság által módosított javaslat előírja, hogy minden iskola maga szabja meg az egyenruha modelljét a szülői bizottságokkal és diáktanácsokkal való konzultáció nyomán. A juttatáshoz szükséges alapokat az oktatási minisztérium büdzséjéből biztosítják – derül ki a jogszabályjavaslatból.
A jogszabályt első házként tárgyalta a Szenátus, a végső döntést a Képviselőházban hozzák meg.
" ["post_title"]=> string(33) "Évi 350 lej iskolai egyenruhára" ["post_excerpt"]=> string(188) "Elfogadta tegnapi ülésén a Szenátus azt a jogszabálytervezetet, amely 350 lejt biztosít iskolai egyenruhára, vagy annak megfelelőjére az állami iskolákban tanuló gyermekeknek. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "evi-350-lej-iskolai-egyenruhara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-12 10:28:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-12 07:28:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390908" ["menu_order"]=> int(22222) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3499 (24) { ["ID"]=> int(390941) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-12 12:55:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-12 09:55:40" ["post_content"]=> string(1188) "Bírósági ítélet kötelezi a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), hogy hívja meg az Átlátszó.ro újságíróit a sajtótájékoztatóira – tájékoztat a g4media.ro portál.
A bíróságok portálján elérhető peradatokból kiderül, az Átlátszó.ro, és Sipos Zoltán főszerkesztő tavaly decemberben perelte be az RMDSZ-t amiatt, hogy nem kapott meghívót a szövetség sajtótájékoztatóira. Az első fokú ítélet július 31-én született. A Kolozs Megyei Törvényszék arra kötelezte az RMDSZ-t hogy akkreditálja és időben hívja meg a panaszost a sajtótájékoztatóira, valamint az általa szervezett nyilvános közérdekű eseményekre, küldje el neki a közleményeit, és adja át neki az események sajtódossziéit. Az RMDSZ-nek 2000 lej perköltséget is kell fizetnie.
Az Átlátszó.ro júniusban egy adatigénylési pert is megnyert az RMDSZ ellen. Utóbbi ítélet ellen az RMDSZ fellebbezést nyújtott be. A másodfokú tárgyalás időpontját még nem tűzték ki.
" ["post_title"]=> string(117) "Bírósági ítélet kötelezi az RMDSZ-t, hogy hívja meg az Átlátszó.ro újságíróit a sajtótájékoztatóira" ["post_excerpt"]=> string(202) "Az Átlátszó.ro júniusban egy adatigénylési pert is megnyert az RMDSZ ellen. Utóbbi ítélet ellen az RMDSZ fellebbezést nyújtott be. A másodfokú tárgyalás időpontját még nem tűzték ki." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(98) "birosagi-itelet-kotelezi-az-rmdsz-t-hogy-hivja-meg-az-atlatszo-ro-ujsagiroit-a-sajtotajekoztatoira" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-12 12:55:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-12 09:55:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=390941" ["menu_order"]=> int(22211) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39688) ["max_num_pages"]=> int(3308) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "a827ab2207565545c18646a13a8aa421" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:0abd12f1007d9219d17b28ac8393c045" }