Több mint 300-an Izraelből tértek haza – közölte a külügyminisztérium.
Continue Reading

A heti hírösszefoglalóban szó lesz a közel-keleti válságról, amely nem közeledett a nyugvóponthoz, az Egyesült Államokat pedig elutasították a NATO-szövetségesei, hogy segítségükre siessenek a Hormuzi-szorosba. Itthon feszült gazdasági helyzet közepette a koalíciós pártok az idei állami költségvetés kapcsán szólalkoztak össze, de sokáig nem akadályozhatták a büdzsé elfogadását, mert a politikai stabilitás manapság értékes valuta. Szó lesz arról is, hogy Ausztráliában melyek az első tapasztalatok azzal kapcsolatban, hogy a hatóságok megtiltották a 16 éven aluliaknak a közösségi média használatát.
Szőcs Levente jelentkezik összefoglalóval arról, hogy Donald Trump politikájában központi szerepet kap a vallási ideológia, és ez az Irán elleni katonai akcióra is igaz.
Garzó Ferenc olvassa fel A polgár és a fogalmak harca című jegyzetét.
Az izraeli hadsereg légiereje "likvidálta" az iráni Forradalmi Gárda szóvivőjét - jelentette ma a hadsereg. Korábban az iráni állami televízió is bejelentette, hogy Ali Mohammad Naini, a Forradalmi Gárda szóvivője életét vesztette egy támadásban.
Az izraeli rendőrség és a Sin Bét belbiztonsági szolgálat közölte, hogy azzal vádolnak egy, a Vaskupola légvédelmi rendszerben szolgált tartalékos katonát, hogy fizetségért érzékeny biztonsági információkat adott át Iránnak. A közlemény szerint a huszonhat éves jeruzsálemi Raz Cohent letartóztatták.
Az izraeli egészségügyi minisztérium ma reggel közölte, hogy az iráni háború kezdete óta 4099 sebesültet szállítottak kórházba, közülük nyolcvanat jelenleg is ott kezelnek.
" ["post_title"]=> string(74) "Az iráni háború kezdete óta 4099 sebesültet szállítottak kórházba" ["post_excerpt"]=> string(115) "Az izraeli hadsereg légiereje "likvidálta" az iráni Forradalmi Gárda szóvivőjét - jelentette ma a hadsereg. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "az-irani-haboru-kezdete-ota-4099-sebesultet-szallitottak-korhazba" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-20 14:00:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-20 12:00:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=461107" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3310 (24) { ["ID"]=> int(461105) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-20 13:59:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-20 11:59:03" ["post_content"]=> string(557) "Legalább ötvenen megsérültek egy autóalkatrész-gyárban kitört tűzben a Dél-Korea középső részén fekvő Tedzsonban ma - közölték a helyi hatóságok. A közlés szerint több mint 200 tűzoltót és 70 járművet vezényeltek a helyszínre az oltáshoz.
A helyi tűzoltóság közlése szerint 35 sérült állapota súlyos. Egyelőre nem tudni, hogy hány munkás maradt bent az épületben. A tűz lehetséges okait nem közölték.
" ["post_title"]=> string(79) "Sokan megsérültek egy autóalkatrész-gyárban kitört tűzben Dél-Koreában" ["post_excerpt"]=> string(41) "A tűz lehetséges okait nem közölték." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "sokan-megserultek-egy-autoalkatresz-gyarban-kitort-tuzben-del-koreaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-20 13:59:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-20 11:59:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=461105" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3657 (24) { ["ID"]=> int(461103) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-20 13:58:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-20 11:58:05" ["post_content"]=> string(897) "Nagy-Britannia, Németország, Franciaország, Olaszország, Hollandia és Japán közös közleményben fejezte ki készségét a biztonságos hajózás helyreállítására a Hormuzi-szorosban - a londoni miniszterelnöki hivatal által tegnap ismertetett közleménye szerint a hat ország felszólította Iránt, hogy haladéktalanul vessen véget a szoros hajóforgalmát fenyegető tevékenységének, fejezze be a vízi út elaknásítását és hagyjon fel a hajók elleni drón- és rakétatámadásokkal.
Késznek mutatkoznak hozzájárulni a biztonságos áthaladást célzó erőfeszítésekhez, de nem részletezik, mely országok vesznek részt az „előkészítő tervezésben”, és nem szólnak arról sem, hogy hajlandók-e haditengerészeti erőt küldeni a térségbe.
" ["post_title"]=> string(99) "Öt nyugati ország és Japán kifejezte készségét a biztonságos hajózás helyreállítására" ["post_excerpt"]=> string(92) "Késznek mutatkoznak hozzájárulni a biztonságos áthaladást célzó erőfeszítésekhez." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(85) "ot-nyugati-orszag-es-japan-kifejezte-keszseget-a-biztonsagos-hajozas-helyreallitasara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-20 13:58:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-20 11:58:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=461103" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3375 (24) { ["ID"]=> int(461026) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-20 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-20 13:30:00" ["post_content"]=> string(1270) "A heti hírösszefoglalóban szó lesz a közel-keleti válságról, amely nem közeledett a nyugvóponthoz, az Egyesült Államokat pedig elutasították a NATO-szövetségesei, hogy segítségükre siessenek a Hormuzi-szorosba. Itthon feszült gazdasági helyzet közepette a koalíciós pártok az idei állami költségvetés kapcsán szólalkoztak össze, de sokáig nem akadályozhatták a büdzsé elfogadását, mert a politikai stabilitás manapság értékes valuta. Szó lesz arról is, hogy Ausztráliában melyek az első tapasztalatok azzal kapcsolatban, hogy a hatóságok megtiltották a 16 éven aluliaknak a közösségi média használatát.
Szőcs Levente jelentkezik összefoglalóval arról, hogy Donald Trump politikájában központi szerepet kap a vallási ideológia, és ez az Irán elleni katonai akcióra is igaz.
Garzó Ferenc olvassa fel A polgár és a fogalmak harca című jegyzetét.

Több mint 300-an Izraelből tértek haza – közölte a külügyminisztérium.
Continue Reading
Bolojan szerint a második félévtől a gazdaság alkalmazkodik az alacsonyabb hitelállományhoz és az új kiadási szinthez.
Continue Reading
Sorin Grindeanu tegnap azzal vádolta Ilie Bolojant, hogy felére csökkentette a multinacionális vállalatok adóterhét.
Continue Reading
A kormányfő érthetetlennek nevezte, hogy a találkozók után kiadott közlemények szerinte nem tükrözik a valóságot.
Continue Reading
Elsőbbséget kapnak a romániai kisebbségi tankönyvbeszerzésben az eleve anyanyelven írt tankönyvek a románból fordított tankönyvekkel szemben.
Continue Reading
A Natura Stúdió mai adásában előbb Hoffmann Kata klinikai szakpszichológust halljuk a megsebzett gyermekkor testi és érzelmi egészségre gyakorolt hatásáról.…
Continue Reading
Románia, Moldova és Ukrajna parlamentje közös nyilatkozatban ítélte el Oroszország agresszióját, miközben megerősíti Ukrajna támogatását a háború kitörésének negyedik évfordulóján.…
Continue Reading
Az amerikai kongresszusnak írt levelében Donald Trump három érvet sorol fel az Irán elleni támadás mellett. A levél szerint a…
Continue Reading
Washington elmélyíti Romániával a biztonsági együttműködést, és bővíti a gazdasági‑energetikai partnerséget, jelentette ki az Egyesült Államok új bukaresti nagykövete, Darryl…
Continue Reading
Romániában akkor emelkedhet 10 lejig is az üzemanyag literenkénti ára, ha a kőolaj világpiaci ára 120–130 dollárra nő – véli…
Continue Reading
Románia részt vesz a Franciaország által kezdeményezett nukleáris védelmi egyeztetéseken – erősítették meg hivatalos források. A tárgyalások már korábban elkezdődtek,…
Continue Reading
Mihai Dimian kinevezését kedden írta alá Nicușor Dan államfő. Az újdonsült tárcavezető eskütételén részt vett Ilie Bolojan miniszterelnök is a…
Continue ReadingEddig mintegy 500 román állampolgár érkezett haza a Közel-Keletről azok közül, akik konzuli segítséget kértek – közölte a külügyminisztérium.
Több mint 300-an Izraelből tértek haza, főként utazási irodák által szervezett repükőjáratokkal, a többi utas pedig a minisztérium kérésére egyéni szervezésben jutott vissza. Négy román állampolgár Jordánián keresztül, a szlovák hatóságok segítségével érkezett.
Ez az első csoportja a térségből hazatérőknek. Sokaknak még nem sikerült járatot találniuk, vagy csak nagyon drágán tudnának hazautazni, ráadásul néhány járatot az utolsó pillanatban töröltek.
A hazatérők panaszkodnak, hogy saját maguknak kellett fizetniük a repülőjegyet. A felháborodás a bukaresti repülőtéren kezdődött, majd gyorsan átterjedt a közösségi médiára - közölte a digi24 hírportál. Ma este újabb négy repülő érkezik Izraelből és Dubajból. A hazaszállításnak két formája van: a kormány által szervezett hazatérő járatok, ahol az állam csak koordinál, de a jegyet a utas fizeti, valamint a vészhelyzeti hazaszállítások, amikor nincs más lehetőség, és akár katonai gépek is használhatók.
Az európai gyakorlat szerint a visszatérők mindig a standard jegy árát fizetik, a különbözetet állami vagy uniós alapból fedezik. A román állampolgárok fő elégedetlensége, hogy az állam nem állta teljesen a hazautazás költségeit.
" ["post_title"]=> string(56) "Ötszáz állampolgár érkezett haza a Közel-Keletről" ["post_excerpt"]=> string(79) "Több mint 300-an Izraelből tértek haza - közölte a külügyminisztérium. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "otszaz-allampolgar-erkezett-haza-a-kozel-keletrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-05 10:44:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-05 08:44:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460423" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3309 (24) { ["ID"]=> int(460420) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-05 10:38:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-05 08:38:11" ["post_content"]=> string(915) "
Az év második felében mérséklődhet az infláció – jelentette ki Ilie Bolojan egy televíziós interjúban. A kormányfő szerint addig még érezhetők lesznek a gazdasági visszaesés hatásai az országban.
Bolojan szerint a második félévtől a gazdaság alkalmazkodik az alacsonyabb hitelállományhoz és az új kiadási szinthez. Közben a kormány kiadáscsökkentő és bevételnövelő intézkedéseinek hatása is érezhető lesz.
A miniszterelnök elmondta, a kisnyugdíjasoknak szánt célzott támogatás bekerült az idei költségvetési tervezetbe, más szociális intézkedések csak uniós forrásokból finanszírozhatók. Hozzátette: A kormány idén 6,2%-os GDP-arányos hiánnyal számol, szemben a tavalyi 7,7%-al.
" ["post_title"]=> string(68) "Ilie Bolojan: Mérséklődhet az infláció az év második felében" ["post_excerpt"]=> string(129) "Bolojan szerint a második félévtől a gazdaság alkalmazkodik az alacsonyabb hitelállományhoz és az új kiadási szinthez. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "ilie-bolojan-merseklodhet-az-inflacio-az-ev-masodik-feleben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-05 10:38:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-05 08:38:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460420" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3628 (24) { ["ID"]=> int(460418) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-05 10:35:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-05 08:35:41" ["post_content"]=> string(962) "A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Sorin Grindeanu tegnap azzal vádolta Ilie Bolojan miniszterelnököt, hogy csökkentette az idei évre tervezett költségvetési bevételeket, miközben takarékosságra hivatkozva visszafogja a szociális kiadásokat.
A politikus közösségi oldalán közzétett bejegyzésében azt írta, hogy a kormányfő felére csökkentette a multinacionális vállalatok adóterhét, és 'saját maga vonta vissza' a profitjuk külföldre menekítését megakadályozó intézkedést is. 'Bolojan úr így milliárdokat vett ki a költségvetésből, és a gazdagoknál hagyta'.
Eközben felelős magatartást kér tőlünk, amikor arról vitázunk, hogy egy fogyatékossággal élő gyermek 80 lej helyett 199 lejt kapjon az államtól' - fogalmazott a PSD elnöke.
" ["post_title"]=> string(101) "Sorin Grindeanu: A kormányfő milliárdokat vett ki a költségvetésből, és a gazdagoknál hagyta" ["post_excerpt"]=> string(123) "Sorin Grindeanu tegnap azzal vádolta Ilie Bolojant, hogy felére csökkentette a multinacionális vállalatok adóterhét." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(90) "sorin-grindeanu-a-kormanyfo-milliardokat-vett-ki-a-koltsegvetesbol-es-a-gazdagoknal-hagyta" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-05 10:35:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-05 08:35:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460418" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3371 (24) { ["ID"]=> int(460416) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-05 10:30:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-05 08:30:43" ["post_content"]=> string(1016) "A Szociáldemokrata Párt tegnap esti közleménye ellentmond annak, ami az aznap délelőtti koalíciós ülésen történt - véli Ilie Bolojan miniszterelnök. A kormányfő a B1 televíziónak elmondta: az egyeztetés rendben zajlott, és abban állapodtak meg, hogy a hét végéig véglegesítik a költségvetés tervezetét, és a jövő hét közepén a kormány a parlament elé terjeszti.
Bolojan érthetetlennek nevezte, hogy a találkozók után kiadott közlemények szerinte nem tükrözik a valóságot. Hangsúlyozta: egyetlen koalíciós ülésen sem merült fel a leváltása.
A Szociáldemokrata Párt korábban azzal vádolta a miniszterelnököt, hogy a 2026-os költségvetés tervezetével patthelyzetet idézett elő a koalícióban, és szerintük a javaslat több pontja szembemegy a kormánypártok korábbi megállapodásaival.
" ["post_title"]=> string(87) "Ilie Bolojan: A PSD közleménye ellentmond annak, ami a koalíciós ülésen történt" ["post_excerpt"]=> string(126) "A kormányfő érthetetlennek nevezte, hogy a találkozók után kiadott közlemények szerinte nem tükrözik a valóságot. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(77) "ilie-bolojan-a-psd-kozlemenye-ellentmond-annak-ami-a-koalicios-ulesen-tortent" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-05 10:30:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-05 08:30:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460416" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3648 (24) { ["ID"]=> int(460413) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-05 10:27:12" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-05 08:27:12" ["post_content"]=> string(1586) "Elsőbbséget kapnak a romániai kisebbségi tankönyvbeszerzésben az eleve anyanyelven írt tankönyvek a románból fordított tankönyvekkel szemben - közölte tegnap az RMDSZ. Erről a tanügy minisztérium által elfogadott új módszertan rendelkezik, amelyet az RMDSZ kezdeményezett.
A szabályozás szerint románból fordított tankönyvek csak akkor alkalmazhatók, ha a beszerzési eljárás során nem nyújtanak be eredeti magyar nyelvű pályamunkát, vagy az nem nyer támogatást. "Ez a döntés elismeri, hogy a magyar nyelvű oktatás nem csupán a román tananyag lefordítását jelenti” - idézi az RMDSZ közleménye Kallós Zoltán tanügyi államtitkárt.
A szabályozás célja, hogy ösztönözze a magyar pedagógusokat és kiadókat saját tankönyvek készítésére. Kivételt képeznek a földrajz és a Románia történelme tantárgy, amelyek esetében továbbra is román nyelvű tankönyvek fordításait használják. Mihályfalvi Katalin, az RMDSZ tanügyi ügyvezető alelnöke felhívásával arra biztatja a tanárokat, hogy - a létrejött jogi keretet kihasználva – járuljanak hozzá a jó minőségű anyanyelvű tankönyvkínálat fejlesztéséhez.
Március 10-ig még lehet jelentkezni az RMDSZ által létrehozott Communitas Alapítvány által kiírt tankönyvíró pályázatra – derül még ki a közleményből.
" ["post_title"]=> string(59) "RMDSZ: Még lehet jelentkezni a tankönyvíró pályázatra" ["post_excerpt"]=> string(153) "Elsőbbséget kapnak a romániai kisebbségi tankönyvbeszerzésben az eleve anyanyelven írt tankönyvek a románból fordított tankönyvekkel szemben." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "rmdsz-meg-lehet-jelentkezni-a-tankonyviro-palyazatra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-05 10:27:14" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-05 08:27:14" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460413" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3623 (24) { ["ID"]=> int(460375) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-04 14:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-04 12:30:00" ["post_content"]=> string(1255) "A Natura Stúdió mai adásában előbb Hoffmann Kata klinikai szakpszichológust halljuk a megsebzett gyermekkor testi és érzelmi egészségre gyakorolt hatásáról. Ezt követően Lukács-Márton Réka pszichológus az online tér kockázatairól szól.
Hallgassa meg a műsort!

#staisigurpenet, #maradjbiztonsagbananeten
.
Románia, Moldova és Ukrajna parlamentje közös nyilatkozatban ítélte el Oroszország agresszióját, miközben megerősíti Ukrajna támogatását a háború kitörésének negyedik évfordulóján.
A dokumentum szerint Ukrajna teljes joggal védekezik az ENSZ Alapokmányának 51. cikke alapján. A felek üdvözlik a nemzetközi partnerek – köztük az EU és a G7 – folyamatos segítségét.
A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy Ukrajna és Moldova EU‑csatlakozása stratégiai érdek, ezért sürgetik a tárgyalások mielőbbi megnyitását.
A parlamenti vezetők a szankciók szigorítását kérik, különösen az orosz „árnyékflotta” ellen, és kiemelik, hogy a katonai támogatás Ukrajnának Európa biztonságát is erősíti. A közlemény végül a nemzetközi közösség egységét kéri mindaddig, amíg Ukrajna teljes szuverenitása helyre nem áll.
" ["post_title"]=> string(96) "A román, moldáv és ukrán parlament közös nyilatkozatot adott ki a háború évfordulóján" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(84) "a-roman-moldav-es-ukran-parlament-kozos-nyilatkozatot-adott-ki-a-haboru-evfordulojan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-04 13:01:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-04 11:01:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460399" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3621 (24) { ["ID"]=> int(460397) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-04 12:57:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-04 10:57:04" ["post_content"]=> string(1442) "Az amerikai kongresszusnak írt levelében Donald Trump három érvet sorol fel az Irán elleni támadás mellett.
A levél szerint a csapások oka a fenyegetés az Egyesült Államokra és a térségben lévő amerikai erőkre, az amerikai nemzeti érdekek előmozdítása, valamint a regionális szövetségesek – köztük Izrael – kollektív önvédelme.
Az amerikai hírszerzési információkhoz hozzáférő tisztviselők a New York Timesnak azt mondták: az amerikai elnök levelében szereplő „közvetlen veszély” nem támasztható alá bizonyítékokkal.
Az elmúlt napokban az amerikai elnök, a külügyminiszter és a hadügyminiszter nyilatkozataiban több, egymással versengő indok jelent meg.
A legújabb magyarázat a külügyminisztertől származik. Marco Rubio szerint Irán azért jelentett „azonnali fenyegetést”, mert egy izraeli támadás után megtorló csapást mérhetett volna a Közel-Kelet térségében lévő amerikai támaszpontokra. Nemzetközi jogászok szerint ez a megelőző csapás logikája. Rubio állítása egy feltételezett eszkalációs forgatókönyvre épül, ami nem felel meg az önvédelem jogi kritériumainak.
" ["post_title"]=> string(85) "Washington újabbnál újabb narratívákat használ az iráni háború igazolására" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(74) "washington-ujabbnal-ujabb-narrativakat-hasznal-az-irani-haboru-igazolasara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-04 12:57:05" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-04 10:57:05" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460397" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3620 (24) { ["ID"]=> int(460391) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-04 08:54:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-04 06:54:35" ["post_content"]=> string(793) "Washington elmélyíti Romániával a biztonsági együttműködést, és bővíti a gazdasági‑energetikai partnerséget, jelentette ki az Egyesült Államok új bukaresti nagykövete, Darryl Nirenberg.
A nagykövet megtiszteltetésnek nevezte, hogy egyik legközelebbi szövetségesénél szolgálhat, és kiemelte a védelem, a hírszerzés, a bűnüldözés és az energia területén zajló együttműködés erősítését.
Méltatta Románia növekvő szerepét a regionális energiabiztonságban, különösen a nukleáris és földgáz-fejlesztésekben. Nirenberg kedden adta át megbízólevelét Nicușor Dan államfőnek.
" ["post_title"]=> string(50) "Megérkezett Bukarestbe az új amerikai nagykövet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "megerkezett-bukarestbe-az-uj-amerikai-nagykovet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-04 08:54:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-04 06:54:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460391" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3615 (24) { ["ID"]=> int(460386) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-04 08:48:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-04 06:48:57" ["post_content"]=> string(609) "Romániában akkor emelkedhet 10 lejig is az üzemanyag literenkénti ára, ha a kőolaj világpiaci ára 120–130 dollárra nő – véli Bogdan Ivan energiaügyi miniszter. A drágulás főként a közel-keleti konfliktus alakulásától függ. A miniszter szerint jelenleg nincs gazdasági alap ekkora áremelkedésre, és a kormány mindent megtesz a sokk tompításáért. Hozzátette: az ország üzemanyag‑ellátása biztosított, a stratégiai készletek akár 90 napra elegendők, és a hatóságok fellépnek az indokolatlan áremelések ellen.
" ["post_title"]=> string(56) "Nem lesz tízlejes benzinár az energiaminiszter szerint" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "nem-lesz-tizlejes-benzinar-az-energiaminiszter-szerint" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-04 08:48:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-04 06:48:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460386" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3607 (24) { ["ID"]=> int(460383) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-04 08:46:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-04 06:46:24" ["post_content"]=> string(623) "Románia részt vesz a Franciaország által kezdeményezett nukleáris védelmi egyeztetéseken – erősítették meg hivatalos források. A tárgyalások már korábban elkezdődtek, és NATO‑szinten is napirenden vannak. Emmanuel Macron európai nukleáris együttműködést javasolt, Németországot kulcspartnernek nevezve, és jelezte a francia arzenál fejlesztésének lehetőségét is. Több európai ország nyitott a részvételre, Párizs és Berlin pedig közös nukleáris irányító csoportot hoz létre az elrettentési stratégia elmélyítésére.
" ["post_title"]=> string(100) "Források szerint Románia részt vesz a francia nukleáris védőernyőről szóló egyeztetéseken" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(89) "forrasok-szerint-romania-reszt-vesz-a-francia-nuklearis-vedoernyorol-szolo-egyezteteseken" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-04 08:46:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-04 06:46:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460383" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3606 (24) { ["ID"]=> int(460379) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-04 08:38:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-04 06:38:42" ["post_content"]=> string(805) "Mihai Dimian kinevezését kedden írta alá Nicușor Dan államfő. Az újdonsült tárcavezető eskütételén részt vett Ilie Bolojan miniszterelnök is a Cotroceni-palotában.
A miniszter 2024 óta a suceavai Ștefan cel Mare Egyetem rektora. Korábban, 2012-től az intézmény tudományos kutatási tevékenységét irányította rektorhelyettesként. 2006 és 2016 között a washingtoni Howard Egyetemen is oktatott - adjunktusként, illetve társult professzorként -, és doktori témavezetői feladatokat is ellátott.
Az oktatási miniszteri poszt 2025. december 23-án üresedett meg, amikor Daniel David benyújtotta a lemondását.
" ["post_title"]=> string(90) "Több mint kéthavi interregnum után letette a hivatali esküt az új oktatási miniszter" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(84) "tobb-mint-kethavi-interregnum-utan-letette-a-hivatali-eskut-az-uj-oktatasi-miniszter" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-04 08:38:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-04 06:38:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460379" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3634 (24) { ["ID"]=> int(460423) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-05 10:44:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-05 08:44:48" ["post_content"]=> string(1749) "Eddig mintegy 500 román állampolgár érkezett haza a Közel-Keletről azok közül, akik konzuli segítséget kértek – közölte a külügyminisztérium.
Több mint 300-an Izraelből tértek haza, főként utazási irodák által szervezett repükőjáratokkal, a többi utas pedig a minisztérium kérésére egyéni szervezésben jutott vissza. Négy román állampolgár Jordánián keresztül, a szlovák hatóságok segítségével érkezett.
Ez az első csoportja a térségből hazatérőknek. Sokaknak még nem sikerült járatot találniuk, vagy csak nagyon drágán tudnának hazautazni, ráadásul néhány járatot az utolsó pillanatban töröltek.
A hazatérők panaszkodnak, hogy saját maguknak kellett fizetniük a repülőjegyet. A felháborodás a bukaresti repülőtéren kezdődött, majd gyorsan átterjedt a közösségi médiára - közölte a digi24 hírportál. Ma este újabb négy repülő érkezik Izraelből és Dubajból. A hazaszállításnak két formája van: a kormány által szervezett hazatérő járatok, ahol az állam csak koordinál, de a jegyet a utas fizeti, valamint a vészhelyzeti hazaszállítások, amikor nincs más lehetőség, és akár katonai gépek is használhatók.
Az európai gyakorlat szerint a visszatérők mindig a standard jegy árát fizetik, a különbözetet állami vagy uniós alapból fedezik. A román állampolgárok fő elégedetlensége, hogy az állam nem állta teljesen a hazautazás költségeit.
" ["post_title"]=> string(56) "Ötszáz állampolgár érkezett haza a Közel-Keletről" ["post_excerpt"]=> string(79) "Több mint 300-an Izraelből tértek haza - közölte a külügyminisztérium. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "otszaz-allampolgar-erkezett-haza-a-kozel-keletrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-05 10:44:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-05 08:44:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460423" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(38029) ["max_num_pages"]=> int(3170) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "3f5dc698f58680f90ccfd0f2ce356545" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:18a5bc2e0b1b097851d4e109efdd4925" }