Újabb rendkívüli ülésszakra hívják össze a képviselőházat az augusztus 20-a és 31-e közötti időszakra.
Continue Reading

Mai egyházi műsorunkban Szász István Gergely zaláni református lelkipásztor igehirdetését hallják.

Dominic Fritz temesvári polgármester bejelentette, hogy miután Nicușor Dan államfő kihirdette a feddhetetlenségi törvényt, elöljárói mandátuma 30 napon belül megszűnik, és alpolgármesterei átveszik ügyvivő jelleggel a városháza vezetését szeptember végétől. Fritz hangsúlyozta, hogy az új jogszabályt a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által benyújtott és a parlament által elfogadott módosító javaslatával együtt hirdették ki, amely véleménye szerint kifejezetten ellene és Temesvár ellen irányult. Fritz szerint az eset jól mutatja a durva visszaélést, politikai bosszút és az alkotmány megsértését, ezért úgy látja, hogy Romániában már nem létezik jogállamiság.
" ["post_title"]=> string(62) "Dominic Fritz szerint Romániában nem létezik jogállamiság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "dominic-fritz-szerint-romaniaban-nem-letezik-jogallamisag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:37:16" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:37:16" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467304" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3488 (24) { ["ID"]=> int(467300) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-29 13:31:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:31:27" ["post_content"]=> string(317) "Augusztus 30-án, vasárnap délelőtt 10 órától a bukaresti Calvineum református egyházközségben kiköszönő-istentisztelet lesz. Ezen a nyugdíjba vonuló Zsold Béla lelkipásztor huszonnégy év szolgálat után búcsúzik a fővárosi gyülekezettől.
" ["post_title"]=> string(42) "Kiköszönő-istentisztelet a Calvineumban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "kikoszono-istentisztelet-a-calvineumban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:33:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:33:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467300" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3657 (24) { ["ID"]=> int(467298) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-29 13:29:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:29:10" ["post_content"]=> string(598) "Holnap nagyszabású kerékpár-versenyt szerveznek Bukarest utcáin, ezért jelentős útlezárásokra kell számítani reggel 6 óra és délután 4 óra között. A rendőrség arra a kéri a lakosságot, hogy személyi autójukat csak szükség esetén használják, vegyék igénybe a tömegközlekedést, főleg a metrót. Részleteket itt olvashatnak: https://www.bucurestifm.ro/2026/08/28/letape-bucharest-by-tour-de-france-in-bucuresti/
" ["post_title"]=> string(54) "Vasárnap jelentős útlezárások lesznek Bukarestben" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "vasarnap-jelentos-utlezarasok-lesznek-bukarestben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-08-29 13:29:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-08-29 10:29:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=467298" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3503 (24) { ["ID"]=> int(467076) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-08-30 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-08-30 04:00:00" ["post_content"]=> string(706) "Mai egyházi műsorunkban Szász István Gergely zaláni református lelkipásztor igehirdetését hallják.


Újabb rendkívüli ülésszakra hívják össze a képviselőházat az augusztus 20-a és 31-e közötti időszakra.
Continue Reading
Aljakszandr Lukasenka: A csapatok teljes készültségben vannak, és készek teljesíteni a kötelességüket.
Continue ReadingJoe Biden hivatalosan is a Demokrata Párt elnökjelöltje lett az Amerikai Egyesült Államokban. A politikus holnap, a konvenció zárónapján mondja el a jelöltséget elfogadó beszédét.
Continue Reading
Katonai puccs Maliban, lemondott Ibrahim Boubacar Keita elnök. A katonai hatalomátvételt elítélte az ENSZ, az Európai Unió, az Afrikai Unió és a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége.
Continue ReadingAljakszandr Lukasenka a minszki traktor-, illetve autógyárban (MZKT) mondott beszédében ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy új elnökválasztást csak egy új alkotmány elfogadását követően fognak tartani.
Continue Reading
Ludovic Orban miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány mérlegeli annak lehetőségét, hogy alkotmányos természetű jogi konfliktus megállapítását kérje az alkotmánybíróságtól.
Continue ReadingA legutóbbi tájékoztatás óta 1014 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában – közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Az új esetekkel 72 ezer fölé emelkedett a fertőzöttek száma. Közülük 33 ezret gyógyultnak nyilvánítottak.
Continue Reading
Idén 190 éve – 1830. április 16-án – hunyt el Katona József, a magyar dráma első nagy alakja, a Bánk…
Continue ReadingAlkotmányossági kifogást emelt Klaus Iohannis államfő a parlamenti választások megszervezéséről szóló törvény ellen, amelynek értelmében nem a kormány, hanem a parlament dönt sarkalatos törvénnyel a választások dátumáról, és azt a voksolás előtt legalább 60 nappal kell kijelölni.
Continue ReadingA világjárványról beszéltek és Donald Trump amerikai elnököt ostorozták négynapos elnökjelöltállító konvenciójuk első napján, hétfőn az amerikai demokrata párti politikusok. A konvenciót nagyon rendhagyóan szervezték: a beszédet mondó politikusok és a hozzászóló civilek videón jelentkeztek be, vagy az otthonukból, vagy az utcáról, a wisconsini Milwaukee város konferenciaközpontjába.
Continue Reading
Románia is csatlakozott negyediként ahhoz az EU-ban elindított kezdeményezéshez amelynek célja a mezőgazdaságban használt vegyszerek fokozatos betiltása. A polgári kezdeményezés, amelyhez Románia Németország, Belgium és Ausztria után csatlakozott azt tűzte ki céljául, hogy következő 10 évben, azaz 2030-ig fokozatosan betiltanák a növényvédő vegyszerek 80%-át, kezdve a legveszélyesebbekkel.
(tovább…) Continue ReadingSpanyolország hat régiója felkerült a magas járványügyi kockázatot jelentő országok listájára. Az ezekből az államokból Romániába érkezőknek 14 napot karanténban kell tölteniük.
Continue ReadingÚjabb rendkívüli ülésszakra hívják össze a képviselőházat az augusztus 20-a és 31-e közötti időszakra. Az alsóház házbizottsága által jóváhagyott program értelmében holnap délben felolvassák a parlamentben a Szociáldemokrata Párt által benyújtott bizalmatlansági indítványt, majd szakbizottsági üléseket tartanak.
Augusztus 24-én, hétfőn újabb bizottsági ülések lesznek, kedden szakbizottsági ülésekre és plenáris ülésre is sor kerül, augusztus 26-án, 27-én és 31-én pedig a szakbizottságok üléseznek.
" ["post_title"]=> string(51) "Újabb rendkívüli ülésszak a képviselőházban" ["post_excerpt"]=> string(118) "Újabb rendkívüli ülésszakra hívják össze a képviselőházat az augusztus 20-a és 31-e közötti időszakra. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "ujabb-rendkivuli-ulesszak-a-kepviselohazban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-19 14:26:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-19 11:26:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=391251" ["menu_order"]=> int(22154) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3697 (24) { ["ID"]=> int(391248) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-19 14:24:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-19 11:24:05" ["post_content"]=> string(1086) "Fehéroroszország katonai egységeket vezényelt a nyugati határára válaszul külföldi kormányok fehérorosz belpolitikai helyzettel kapcsolatos nyilatkozataira – jelentette be Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kedden az állami televízióban közvetített beszédében. A hivatalban lévő államfő szerint a csapatok teljes készültségben vannak, és készek teljesíteni a kötelességüket.
Lukasenka emellett hatalomátvételi kísérletnek minősítette a Szvjatlana Cihanouszkaja ellenzéki elnökjelölt által javasolt ellenzéki koordinációs tanács létrehozását és „megfelelő” válaszlépéseket helyezett kilátásba.
Közben ma videokonferencián keresztül elkezdődött az EU tagállamok vezetőinek rendkívüli ülése a fehérorosz válságról. A tagországok elnökei és miniszterelnökei várhatóan a Fehéroroszország ellen előkészített uniós szankciókról döntenek.
" ["post_title"]=> string(54) "Katonai egységek Fehéroroszország nyugati határán" ["post_excerpt"]=> string(111) "Aljakszandr Lukasenka: A csapatok teljes készültségben vannak, és készek teljesíteni a kötelességüket." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "katonai-egysegek-feheroroszorszag-nyugati-hataran" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-19 15:27:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-19 12:27:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=391248" ["menu_order"]=> int(22155) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3695 (24) { ["ID"]=> int(391246) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-19 14:18:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-19 11:18:56" ["post_content"]=> string(891) "Joe Biden, az Obama-kormányzat alelnöke hivatalosan is a Demokrata Párt elnökjelöltje lett az Amerikai Egyesült Államokban, a demokraták elnökjelöltállító konvenciójának második napján. A jelölőgyűlés természetesen inkább kampányeseményként szolgál, nem ilyenkor dől el valójában, hogy ki lesz az elnökjelölt. Az 50 állam, valamint más amerikai területek demokrata szavazói összesen 3979 delegáltat küldtek a jelölőgyűlésre, közülük 2687-en szavaztak Bidenre.
Kedden a Demokrata Párt múltjának befolyásos és jövőjének ígéretes politikusai beszéltek, összesen 17-en szólaltak fel.
Joe Biden holnap, a konvenció zárónapján mondja el a jelöltséget elfogadó beszédét.
" ["post_title"]=> string(54) "Biden hivatalosan is a Demokrata Párt elnökjelöltje" ["post_excerpt"]=> string(193) "Joe Biden hivatalosan is a Demokrata Párt elnökjelöltje lett az Amerikai Egyesült Államokban. A politikus holnap, a konvenció zárónapján mondja el a jelöltséget elfogadó beszédét." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "biden-hivatalosan-is-a-demokrata-part-elnokjeloltje" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-19 14:18:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-19 11:18:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=391246" ["menu_order"]=> int(22156) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3680 (24) { ["ID"]=> int(391243) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-19 14:16:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-19 11:16:32" ["post_content"]=> string(1202) "Katonai puccs Maliban, lemondott Ibrahim Boubacar Keita elnök. A zendülő katonák által őrizetbe vett államfő ma hajnalban bejelentette, hogy a hadsereg akaratának megfelelően és a vérontás elkerülése érdekében lemond, továbbá feloszlatja a parlamentet. Keita az állami televízióban intézett rövid beszédet az ország népéhez.
Katonák tegnap este vették őrizetbe őt, valamint Boubou Cissé kormányfőt, több minisztert és katonai parancsnokokat, majd a fővárosból, Bamakóból egy támaszpontra szállították őket.
A katonai hatalomátvételt elítélte az ENSZ, az Európai Unió, az Afrikai Unió és a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége, amelynek Mali is tagja.
A nyugat-afrikai államban különösen ingatag a belpolitikai helyzet az áprilisi parlamenti választások óta. Az ellenzék megvádolta Keita elnököt, hogy szavazatvásárlással és az ellenzék megfélemlítésével szerzett többségi támogatást a voksoláson.
" ["post_title"]=> string(32) "Katonai hatalomátvétel Maliban" ["post_excerpt"]=> string(202) "Katonai puccs Maliban, lemondott Ibrahim Boubacar Keita elnök. A katonai hatalomátvételt elítélte az ENSZ, az Európai Unió, az Afrikai Unió és a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "katonai-hatalomatvetel-maliban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-19 14:16:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-19 11:16:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=391243" ["menu_order"]=> int(22157) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3622 (24) { ["ID"]=> int(391073) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-18 15:09:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-18 12:09:06" ["post_content"]=> string(1415) "Aljakszandr Lukasenka a minszki traktor-, illetve autógyárban (MZKT) mondott beszédében ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy új elnökválasztást csak egy új alkotmány elfogadását követően fognak tartani. „Új alkotmányt kell elfogadnunk, ahogy azt ti is akartátok” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az új alaptörvény alapján lehet majd elnök-, parlamenti és helyhatósági választásokat tartani. Mint mondta, az ország új alaptörvényének a kidolgozása már folyik.
Fehéroroszországban egy hete folyamatosak a tüntetések. Vasárnap az ország posztszovjet történetének legjelentősebb tiltakozása zajlott, amelyen egyes becslések szerint 200 ezren vettek részt. A tüntetők szerint Aljakszandr Lukasenka elnök elcsalta az augusztus 9-én tartott elnökválasztást, amelyen a hivatalos adatok szerint a voksok 80,1 százalékát kapta. Az elégedetlenség egyre szélesebb rétegeket ér el: rendőrök, az állami szféra alkalmazottjai és az ország szlovákiai nagykövete is kiállt a változást követelők mellett.
Lukasenka egy vasárnapi gyűlésen jelezte: nem hajlandó „külföldi parancsra” új választást kiírni, de kész azonnali reformokra, ha valóban ez az, amit az emberek várnak tőle.
" ["post_title"]=> string(84) "A fehérorosz elnök már nem veti el a választások megismétlésének gondolatát" ["post_excerpt"]=> string(214) "Aljakszandr Lukasenka a minszki traktor-, illetve autógyárban (MZKT) mondott beszédében ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy új elnökválasztást csak egy új alkotmány elfogadását követően fognak tartani." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "a-feherorosz-elnok-mar-nem-veti-el-a-valasztasok-megismetlesenek-gondolatat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-18 15:09:07" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-18 12:09:07" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=391073" ["menu_order"]=> int(22160) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3623 (24) { ["ID"]=> int(391071) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-18 15:08:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-18 12:08:01" ["post_content"]=> string(794) "A kabinet alkotmányossági óvással háríthatja el az ellenzéki szociáldemokraták kormánybuktatási próbálkozását. Ludovic Orban miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány mérlegeli annak lehetőségét, hogy alkotmányos természetű jogi konfliktus megállapítását kérje az alkotmánybíróságtól.
Orban szerint a kormány arra hivatkozhat, hogy a bizalmatlansági indítványt a parlamenti vakáció idején nyújtották be. Hangsúlyozta: harminc éve nem volt példa arra, hogy valamelyik politikai párt rendkívüli ülésszak idején nyújtott volna be bizalmatlansági indítványt. Orban úgy értékelte, hogy „tulajdonképpen parlamenti vakáció van”.
" ["post_title"]=> string(66) "Alkotmányossági óvással "mentheti a bőrét" az Orban-kormány" ["post_excerpt"]=> string(194) "Ludovic Orban miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány mérlegeli annak lehetőségét, hogy alkotmányos természetű jogi konfliktus megállapítását kérje az alkotmánybíróságtól." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "alkotmanyossagi-ovassal-mentheti-a-boret-az-orban-kormany" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-18 15:08:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-18 12:08:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=391071" ["menu_order"]=> int(22161) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3379 (24) { ["ID"]=> int(391067) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-18 15:06:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-18 12:06:40" ["post_content"]=> string(2488) "A legutóbbi tájékoztatás óta 1014 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában - közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Az új esetekkel 72 ezer fölé emelkedett a fertőzöttek száma. Közülük 33 ezret gyógyultnak nyilvánítottak.
Az elmúlt 24 órában 21.289 tesztet végeztek el, 1 híján 8 ezret kérésre. A legtöbb új koronavírusos esetet Bukarestben (135), valamint Vaslui (69) és Prahova (49) megyében igazolták.
Az elmúlt 24 órában 45, koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés. Ezzel 3074-re emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma.
7118 személyt kezelnek kórházban a SARS-CoV-2 vírus okozta COVID-19 nevű betegséggel, közülük 479-en szorulnak intenzív terápiás kezelésre.
Az elmúlt 24 órában 815 bírságot rótt ki a rendőrség és a csendőrség összesen 174.750 lej értékben a COVID-19 világjárvány enyhítésére és leküzdésére irányuló intézkedések megszegése miatt - közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A GCS emlékeztet, hogy a belügyi tárca július 4-étől a lakosság rendelkezésére bocsátott egy újabb zöldszámot, a 0-800-800-165-öst, amelyen a polgárok az elrendelt egészségügyi óvintézkedések megszegését jelenthetik.
Bővítette az országos vészhelyzeti bizottság azoknak a megyéknek a listáját, amelyekben korlátozzák a teraszok és más szabadtéri szórakozóhelyek, valamint a szerencsejáték-termek nyitva tartását.
A testület határozata értelmében Argeş, Brassó, Brăila, Bihar, Buzău, Konstanca, Dâmboviţa, Ilfov, Prahova, Galac, Gorj, Vaslui, Vrancea megyében és Bukarestben a teraszok, szabadtéri klubok, bárok stb. nem nyithatnak ki 6 óránál korábban, legkésőbb 23 órakor vehetik fel az utolsó rendelést, és éjfélkor zárniuk kell. Ugyanez a szabály vonatkozik a szerencsejáték-termekre is.
A rendelkezés augusztus 31-éig érvényes.
" ["post_title"]=> string(37) "Ismét ezer fölött a napi esetszám" ["post_excerpt"]=> string(270) "A legutóbbi tájékoztatás óta 1014 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában - közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Az új esetekkel 72 ezer fölé emelkedett a fertőzöttek száma. Közülük 33 ezret gyógyultnak nyilvánítottak." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "ismet-ezer-folott-a-napi-esetszam" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-18 15:06:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-18 12:06:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=391067" ["menu_order"]=> int(22162) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3689 (24) { ["ID"]=> int(390473) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-18 15:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-18 12:00:00" ["post_content"]=> string(586) "Idén 190 éve - 1830. április 16-án – hunyt el Katona József, a magyar dráma első nagy alakja, a Bánk bán szerzője. Ma rá emlékezünk egy tíz évvel ezelőtt készült adásunkkal, amelyben Zsehránszky István Demeter András színész-rendezővel, színház- és kulturális menedzserrel beszélgetett Katona fő műve kapcsán.
Alkotmányossági kifogást emelt Klaus Iohannis államfő a parlamenti választások megszervezéséről szóló törvény ellen, amelynek értelmében nem a kormány, hanem a parlament dönt sarkalatos törvénnyel a választások dátumáról, és azt a voksolás előtt legalább 60 nappal kell kijelölni.
Az Államelnöki Hivatal hétfői közleményében leszögezi, az elnök szerint a törvény több pontban is sérti az alkotmány előírásait. Az alkotmánybíróságnak küldött beadványában Iohannis többek között hangsúlyozza: azáltal, hogy a választások megszervezését szabályozó törvényt a voksolás előtt kevesebb mint hat hónappal fogadták el, sérül a kiszámíthatóság és a jogbiztonság alkotmányos elve.
Ugyanakkor a kezdeményezés ellentmond a Velencei Bizottság ajánlásainak is, amelyek leszögezik, hogy a választásokat megelőző egy évben kerülendők a választással kapcsolatos módosítások, „amelyeket manipulálási szándék hiányában is pártérdekek diktálnak” – magyarázza. Az elnök ugyanakkor úgy véli, amennyiben a parlament valamilyen oknál fogva nem fogadja el a megszabott határidőn belül a választások időpontját kijelölő jogszabályt, sérülni fog az alkotmány azon előírása, amely a képviselők és szenátorok mandátumának időtartamáról rendelkezik. Iohannis beadványában kéri a taláros testülettől, nyilvánítsa alkotmányellenesnek a kifogásolt törvényt.
A világjárványról beszéltek és Donald Trump amerikai elnököt ostorozták négynapos elnökjelöltállító konvenciójuk első napján, hétfőn az amerikai demokrata párti politikusok. A konvenciót nagyon rendhagyóan szervezték: a beszédet mondó politikusok és a hozzászóló civilek videón jelentkeztek be, vagy az otthonukból, vagy az utcáról, a wisconsini Milwaukee város konferenciaközpontjába.
A megszólalók a koronavírus-járvány miatt kialakult válságos helyzetért Donald Trumpot tették felelőssé. Andrew Cuomo, New York állam kormányzója és Amy Klobuchar minnesotai szenátor például azt állította, hogy az elnök késve cselekedett a járvány megfékezése érdekében. Általában megosztó és alkalmatlan politikusként írták le Trumpot. A texasi Beto O'Rourke, aki részt vett az elnökjelöltségért folytatott küzdelemben is, "az amerikai történelem legrasszistább politikusának" bélyegezte a jelenlegi elnököt.
A jelenlegi elnök bírálatában csatlakoztak hozzájuk a meghívott republikánus vendégek, John Kasich, Ohio volt republikánus kormányzója, Christine Todd Whitman, New Jersey korábbi republikánus kormányzója, valamint Meg Whitman, a Hewlett-Pacard volt elnök-vezérigazgatója, egy korábbi kaliforniai kormányzóválasztás republikánus jelöltje, és Susan Molinari lobbista, aki az 1990-es években republikánus képviselő volt.
Az első napot Michelle Obama volt first lady zárta, s előtte Bernie Sanders vermonti független szenátor mondott beszédet. Nyolcperces beszédében Sanders azt hangoztatta, hogy Trump elnöksége idején "gyökeret eresztett az önkényuralmi rendszer" az Egyesült Államokban. "A demokráciánk jövője a tét. A gazdaságunk jövője a tét, a Földünk jövője a tét" – mondta.
Michelle Obama úgy vélekedett, hogy Donald Trump "képtelen" felismerni, mire van szüksége az országnak. Trump rossz elnök az országunk számára, és a dolgok csak még rosszabbak lesznek, ha nem Bident választják meg - állította.
A volt first lady arra buzdította az amerikaiakat, hogy tegyék félre nézetkülönbségeiket és voksoljanak Joe Bidenre.
Románia is csatlakozott negyediként ahhoz az EU-ban elindított kezdeményezéshez amelynek célja a mezőgazdaságban használt vegyszerek fokozatos betiltása. A polgári kezdeményezés, amelyhez Románia Németország, Belgium és Ausztria után csatlakozott azt tűzte ki céljául, hogy következő 10 évben, azaz 2030-ig fokozatosan betiltanák a növényvédő vegyszerek 80%-át, kezdve a legveszélyesebbekkel.
2035-ig pedig teljesen betiltanák a környezetre és az emberi egészségre káros anyagok használatát. Az EU-s polgári kezdeményezésekhez uniós szinten 1 millió aláírás szükséges, és legalább 7 országban össze kell gyűlnie a lakosság számának függvényében megállapított minimális aláírásszámnak. Romániában 24 ezren írták alá az említett kezdeményezést.
" ["post_title"]=> string(54) "Vegyszermentes mezőgazdaságot szeretnének az EU-ban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(49) "vegyszermentes-mezogazdasagot-szeretnek-az-eu-ban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-17 14:23:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-17 11:23:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=391037" ["menu_order"]=> int(22167) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3684 (24) { ["ID"]=> int(391052) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-18 09:57:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-18 06:57:33" ["post_content"]=> string(1018) "Spanyolország hat régiója felkerült a magas járványügyi kockázatot jelentő országok listájára. Az ezekből az államokból Romániába érkezőknek 14 napot karanténban kell tölteniük.
Az Országos Közegészségügyi Intézet honlapján minden hét elején frissített listára azok az országok kerülnek fel, ahol az elmúlt 14 napban a százezer lakosra számolt új koronavírus os esetek száma nagyobb, mint Romániában.
A frissített lista 38 országot tartalmaz, köztük Spanyolország egyes részeit. A következő hat spanyolországi régióból érkező személyek karanténkötelesek: Aragónia, Katalónia, Baleár-szigetek, Madrid, Baszkföld és Navarra.
Egy hete a közegészségügyi intézet egész Spanyolországot feltette a karanténköteles országok listájára, majd néhány órával később törölte onnan.
" ["post_title"]=> string(72) "Spanyolország mégis felkerült a karanténköteles listára - részben" ["post_excerpt"]=> string(199) "Spanyolország hat régiója felkerült a magas járványügyi kockázatot jelentő országok listájára. Az ezekből az államokból Romániába érkezőknek 14 napot karanténban kell tölteniük." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "spanyolorszag-megis-felkerult-a-karantenkoteles-listara-reszben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-18 09:57:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-18 06:57:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=391052" ["menu_order"]=> int(22168) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3675 (24) { ["ID"]=> int(391251) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2020-08-19 14:25:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-08-19 11:25:57" ["post_content"]=> string(665) "Újabb rendkívüli ülésszakra hívják össze a képviselőházat az augusztus 20-a és 31-e közötti időszakra. Az alsóház házbizottsága által jóváhagyott program értelmében holnap délben felolvassák a parlamentben a Szociáldemokrata Párt által benyújtott bizalmatlansági indítványt, majd szakbizottsági üléseket tartanak.
Augusztus 24-én, hétfőn újabb bizottsági ülések lesznek, kedden szakbizottsági ülésekre és plenáris ülésre is sor kerül, augusztus 26-án, 27-én és 31-én pedig a szakbizottságok üléseznek.
" ["post_title"]=> string(51) "Újabb rendkívüli ülésszak a képviselőházban" ["post_excerpt"]=> string(118) "Újabb rendkívüli ülésszakra hívják össze a képviselőházat az augusztus 20-a és 31-e közötti időszakra. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "ujabb-rendkivuli-ulesszak-a-kepviselohazban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-08-19 14:26:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-08-19 11:26:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=391251" ["menu_order"]=> int(22154) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39688) ["max_num_pages"]=> int(3308) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "4b83344a71649301d160c49844dadd38" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:b02be8b8df335e97516f262bf386353f" }