Az erdélyi magyarok a románoknál is elutasítóbbak a bevándorlókkal szemben

A társadalmi távolság, a bevándorlás és fejlődés viszonya és a multikulturalizmus percepciója kérdésében az erdélyi magyarok értékrendje közelebb áll a magyarországihoz, mint a romániaihoz, ám mindkettőnél szélsőségesebb. Többek között ez derül ki Az erdélyi magyarok az európai értékrend-térképen című felmérés eredményéből, amelynek második részét a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet szakemberei kedden délután ismertették online sajtótájékoztatójukon.

(tovább…) Continue Reading

Választott Amerika

Az Egyesült Államokban befejeződött az elnökválasztás és megkezdődött a szavazatszámlálás. A végleges eredményekre még várni kell, ugyanis sokan éltek a levélszavazás lehetőségével, és egyes államokban ezeket csak azután kezdik számolni, amikor az urnás szavazatokat már összesítették.

(tovább…) Continue Reading

Tavasszal érkezik csak az oltás

Várhatóan a jövő év első negyedében kapja meg Románia az első adagot a koronavírus elleni vakcinából – jelentette ki tegnap este Klaus Iohannis. Az elnök azt mondta, első körben az egészségügyi dolgozókat, illetve a kockázati csoportokba tartozókat fogják beoltani, a teljes lakosság beoltására legkorábban tavasszal kerülhet sor.

(tovább…) Continue Reading
object(WP_Query)#3505 (54) { ["query"]=> array(6) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> string(2) "12" ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(467397) [1]=> int(467395) [2]=> int(467393) [3]=> int(467391) [4]=> int(467389) } ["paged"]=> int(1736) ["post_status"]=> string(7) "publish" } ["query_vars"]=> array(66) { ["cat"]=> string(9) "-715,-165" ["posts_per_page"]=> int(12) ["ignore_sticky_posts"]=> bool(true) ["post__not_in"]=> array(5) { [0]=> int(467389) [1]=> int(467391) [2]=> int(467393) [3]=> int(467395) [4]=> int(467397) } ["paged"]=> int(1736) ["post_status"]=> string(7) "publish" ["error"]=> string(0) "" ["m"]=> string(0) "" ["p"]=> int(0) ["post_parent"]=> string(0) "" ["subpost"]=> string(0) "" ["subpost_id"]=> string(0) "" ["attachment"]=> string(0) "" ["attachment_id"]=> int(0) ["name"]=> string(0) "" ["pagename"]=> string(0) "" ["page_id"]=> int(0) ["second"]=> string(0) "" ["minute"]=> string(0) "" ["hour"]=> string(0) "" ["day"]=> int(0) ["monthnum"]=> int(0) ["year"]=> int(0) ["w"]=> int(0) ["category_name"]=> string(0) "" ["tag"]=> string(0) "" ["tag_id"]=> string(0) "" ["author"]=> string(0) "" ["author_name"]=> string(0) "" ["feed"]=> string(0) "" ["tb"]=> string(0) "" ["meta_key"]=> string(0) "" ["meta_value"]=> string(0) "" ["preview"]=> string(0) "" ["s"]=> string(0) "" ["sentence"]=> string(0) "" ["title"]=> string(0) "" ["fields"]=> string(3) "all" ["menu_order"]=> string(0) "" ["embed"]=> string(0) "" ["category__in"]=> array(0) { } ["category__not_in"]=> array(0) { } ["category__and"]=> array(0) { } ["post__in"]=> array(0) { } ["post_name__in"]=> array(0) { } ["tag__in"]=> array(0) { } ["tag__not_in"]=> array(0) { } ["tag__and"]=> array(0) { } ["tag_slug__in"]=> array(0) { } ["tag_slug__and"]=> array(0) { } ["post_parent__in"]=> array(0) { } ["post_parent__not_in"]=> array(0) { } ["author__in"]=> array(0) { } ["author__not_in"]=> array(0) { } ["search_columns"]=> array(0) { } ["suppress_filters"]=> bool(false) ["cache_results"]=> bool(true) ["update_post_term_cache"]=> bool(true) ["update_menu_item_cache"]=> bool(false) ["lazy_load_term_meta"]=> bool(true) ["update_post_meta_cache"]=> bool(true) ["post_type"]=> string(0) "" ["nopaging"]=> bool(false) ["comments_per_page"]=> string(2) "50" ["no_found_rows"]=> bool(false) ["order"]=> string(4) "DESC" } ["tax_query"]=> object(WP_Tax_Query)#3692 (6) { ["queries"]=> array(1) { [0]=> array(5) { ["taxonomy"]=> string(8) "category" ["terms"]=> array(2) { [0]=> int(715) [1]=> int(165) } ["field"]=> string(7) "term_id" ["operator"]=> string(6) "NOT IN" ["include_children"]=> bool(true) } } ["relation"]=> string(3) "AND" ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["queried_terms"]=> array(0) { } ["primary_table"]=> string(9) "rad_posts" ["primary_id_column"]=> string(2) "ID" } ["meta_query"]=> object(WP_Meta_Query)#3691 (9) { ["queries"]=> array(0) { } ["relation"]=> NULL ["meta_table"]=> NULL ["meta_id_column"]=> NULL ["primary_table"]=> NULL ["primary_id_column"]=> NULL ["table_aliases":protected]=> array(0) { } ["clauses":protected]=> array(0) { } ["has_or_relation":protected]=> bool(false) } ["date_query"]=> bool(false) ["request"]=> string(458) "SELECT SQL_CALC_FOUND_ROWS rad_posts.ID FROM rad_posts WHERE 1=1 AND rad_posts.ID NOT IN (467389,467391,467393,467395,467397) AND ( rad_posts.ID NOT IN ( SELECT object_id FROM rad_term_relationships WHERE term_taxonomy_id IN (175,725) ) ) AND rad_posts.post_type = 'post' AND ((rad_posts.post_status = 'publish')) GROUP BY rad_posts.ID ORDER BY rad_posts.menu_order, rad_posts.post_date DESC LIMIT 20820, 12" ["posts"]=> array(12) { [0]=> object(WP_Post)#3671 (24) { ["ID"]=> int(394226) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-04 11:29:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-04 09:29:54" ["post_content"]=> string(1943) "

A társadalmi távolság, a bevándorlás és fejlődés viszonya és a multikulturalizmus percepciója kérdésében az erdélyi magyarok értékrendje közelebb áll a magyarországihoz, mint a romániaihoz, ám mindkettőnél szélsőségesebb. Többek között ez derül ki Az erdélyi magyarok az európai értékrend-térképen című felmérés eredményéből, amelynek második részét a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet szakemberei kedden délután ismertették online sajtótájékoztatójukon.

Kiss Tamás szociológus szerint a vizsgálat beigazolta azokat az előzetes sejtéseket, miszerint az idegenellenesség szintje magasabb az erdélyi magyarok körében, mint a románoknál. Emellett részlegesen cáfolta azt is, hogy a falusi, alacsonyan kvalifikált népességre jellemzőbb az idegenellenesség, sok esetben pedig eltérő magyarázatot adott attól, ami általában a nyugat-európai vagy a mainstream elemzésekben körvonalazódik. A kutatás során több hullámban is rákérdeztek az idegenellenességre, a migrációval kapcsolatos félelmekre és a multikulturalitás és migráció kapcsán felvetődő problémákra. Felmérték az úgynevezett társadalmi távolságokat is, annak alapján, hogy a megkérdezettek hány százaléka fogadna el szomszédjának más fajú embert. Itt különbontották a bevándorlókat, a romákat és a muszlimokat, mindenik kisebbségre rákérdezve. A felmérés része egy nagy-mintás vizsgálatnak, amely feltérképezi, hogy az európai állampolgárok milyen értékrendek alapján viszonyulnak az élethez, a társadalomhoz, a valláshoz, a politikához. Az European Value Study keretében először kapcsolódik be erdélyi kutatóintézet egy erdélyi magyarokra reprezentatív adatfelvétellel.(Maszol.ro)

" ["post_title"]=> string(81) "Az erdélyi magyarok a románoknál is elutasítóbbak a bevándorlókkal szemben" ["post_excerpt"]=> string(128) "Az erdélyi magyarok értékrendje közelebb áll a magyarországihoz, mint a romániaihoz, ám mindkettőnél szélsőségesebb" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(74) "az-erdelyi-magyarok-a-romanoknal-is-elutasitobbak-a-bevandorlokkal-szemben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-04 11:29:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-04 09:29:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394226" ["menu_order"]=> int(21307) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3669 (24) { ["ID"]=> int(394224) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-04 10:12:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-04 08:12:09" ["post_content"]=> string(1025) "

A koronavírus-járvány második hulláma fokozatosan újabb megszorító-intézkedéseket hoz az európai országokba. A karantén, az éjszakai kijárási tilalom, az éttermek és kulturális intézmények bezárása korlátozások részét képezi az egész kontinensen.

Franciaország, Görögország, Magyarország, Németország, Hollandia, Svájc, Spanyolország, Olaszország és Belgium már érvénybe léptette ezeket a szigorításokat. Holnaptól Nagy Britanniában is egy hónapos karanténidőszakot vezetnek be. A France Presse, francia hírügynökség jelentése szerint Belgium már elkezdte a COVID-betegek helikopteres átszállítását Németországba. A világon egyébként eddig 48 millióan fertőződtek meg az új típusú koronavírussal, az elhunytak száma meghaladja az 1 millió 200 ezret, a gyógyultaké pedig a 34 millió 300 ezret.

" ["post_title"]=> string(50) "Európában egyre több állam vezet be karantént" ["post_excerpt"]=> string(175) "Franciaország, Görögország, Magyarország, Németország, Hollandia, Svájc, Spanyolország, Olaszország és Belgium már érvénybe léptette ezeket a szigorításokat. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "europaban-egyre-tobb-allam-vezet-be-karantent" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-04 10:12:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-04 08:12:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394224" ["menu_order"]=> int(21309) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3382 (24) { ["ID"]=> int(394222) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-04 10:10:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-04 08:10:30" ["post_content"]=> string(932) "

Az Egyesült Államokban befejeződött az elnökválasztás és megkezdődött a szavazatszámlálás. A végleges eredményekre még várni kell, ugyanis sokan éltek a levélszavazás lehetőségével, és egyes államokban ezeket csak azután kezdik számolni, amikor az urnás szavazatokat már összesítették.

Egyelőre bizonytalan a győztes személye, ugyanis az Amerikában alkalmazott választási rendszer szerint az államok szintjén a győztes mindent visz, ezért nem a szavazatok többségét, hanem a lakosság száma függvényében, a különböző államokra leosztott elektorok többségét kell megnyerni. A győztes legalább 270 elektori szavazatot kell gyűjtsön. Jelenleg a CNN becslése szerint Joe Biden 220-219 arányban vezet Donald Trump ellen.

" ["post_title"]=> string(19) "Választott Amerika" ["post_excerpt"]=> string(86) "Jelenleg a CNN becslése szerint Joe Biden 220-219 arányban vezet Donald Trump ellen." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(18) "valasztott-amerika" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-04 10:10:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-04 08:10:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394222" ["menu_order"]=> int(21310) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3676 (24) { ["ID"]=> int(394220) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-04 10:08:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-04 08:08:35" ["post_content"]=> string(794) "

A terrorszervezet szerint a támadást "a kalifátus egyik katonája" hajtotta végre késsel és lőfegyverekkel mielőtt a hatóságok végeztek volna vele. Hétfőn este az osztrák hatóságok által azonosított merénylő négy embert ölt meg, huszonkettőt megsebesített Bécs belvárosában egy zsinagóga közelében.

A Bécsben született támadó büntetett előéletű volt. 2019 áprilisában 22 hónap börtönbüntetésre ítélték, mert megpróbált Szíriába utazni, hogy csatlakozzon az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezethez. Ausztriában háromnapos gyászt rendeltek el a merénylet áldozatainak emlékére.

" ["post_title"]=> string(81) "Az Iszlám Állam jelentkezett a hétfő esti bécsi merénylet elkövetőjeként" ["post_excerpt"]=> string(85) " Ausztriában háromnapos gyászt rendeltek el a merénylet áldozatainak emlékére." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "az-iszlam-allam-jelentkezett-a-hetfo-esti-becsi-merenylet-elkovetojekent" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-04 10:08:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-04 08:08:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394220" ["menu_order"]=> int(21311) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3638 (24) { ["ID"]=> int(394217) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-04 10:05:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-04 08:05:10" ["post_content"]=> string(971) "

Romániának és Izraelnek közös érdeke a két ország közötti párbeszéd elmélyítése több területen - jelentette ki az izraeli látogatáson tartózkodó Ludovic Orban miniszterelnök.

Hozzátette, örömmel tölti el, hogy a világjárvány előidézte egészségügyi válság ellenére sikerült megszervezni a látogatását, ugyanakkor elismerését fejezte ki az izraeli hatóságoknak a Romániával való jó együttműködésért a járványkezelés terén. A miniszterelnök arról biztosította izraeli hivatali kollégáját, Benjamin Netanjahut, hogy Románia továbbra is elkötelezetten harcol az antiszemitizmus és a gyűlöletbeszéd ellen, ugyanakkor támogatja Izraelt az Európai Unióval fenntartott kapcsolatok megszilárdításában. A román kormányfő ma Palesztinába látogat.

" ["post_title"]=> string(32) "Közel-Keleten a miniszterelnök" ["post_excerpt"]=> string(61) "Izraelben és Palesztinában tesz látogatást Ludovic Orban." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "kozel-keleten-a-miniszterelnok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-04 10:05:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-04 08:05:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394217" ["menu_order"]=> int(21312) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3637 (24) { ["ID"]=> int(394215) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-04 10:02:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-04 08:02:52" ["post_content"]=> string(1111) "

A Sanitas szakszervezet több tíz tucat tagja tüntetett tegnap a Kormány épülete előtt, koherens stratégiákat és jobb munkakörülményeket követelve.  Az érdekvédelmi szervezet szerint állandó munkaerő-és pénzhiánnyal küszködnek, az alkalmazottak pedig kimerültek.

Azt állítják, hogy a hatóságok ígérte anyagi segítséget sem kapták meg. Európai uniós alapokból pénzügyi ösztönzést ígértek azoknak, akik koronavírus-gyanús eseteket kezelnek. Csak a minisztérium alárendeltségébe tartozók kapták meg ezt az összeget, az Egészségügyi Biztosítóhoz tartozók, vagyis az alkalmazottak 90 százaléka nem. – nyilatkozta a Sanitas Szakszervezet bukaresti elnöke, Viorel Huşanu. A Sanitas szakszervezet képviselői azért is elégedetlenek, mert sok állampolgár nem tartja be az óvintézkedéseket, ezért az egészségügyi személyzet soraiban is nő a megbetegedések és az elhalálozások száma.

" ["post_title"]=> string(54) "Elégedetlen az egészségügyi kisegítő személyzet" ["post_excerpt"]=> string(287) "A Sanitas szakszervezet több tíz tucat tagja tüntetett tegnap a Kormány épülete előtt, koherens stratégiákat és jobb munkakörülményeket követelve. Az érdekvédelmi szervezet szerint állandó munkaerő-és pénzhiánnyal küszködnek, az alkalmazottak pedig kimerültek. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "elegedetlen-az-egeszsegugyi-kisegito-szemelyzet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-04 10:02:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-04 08:02:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394215" ["menu_order"]=> int(21313) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3636 (24) { ["ID"]=> int(394213) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-04 10:00:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-04 08:00:25" ["post_content"]=> string(884) "

A vörös forgatókönyv szerint oktató tanárok 60 százaléka azt állítja, hogy az iskolák, amelyekben tanítanak nem biztosították a diákok számára az online-oktatáshoz szükséges felszereléseket - derült ki a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezet által 8500 tanár körében készített felmérésből.

A pedagógusok 42 százaléka azt nyilatkozta, hogy nem kaptak laptopot, vagy táblagépet, kétharmaduk pedig úgy vélekedett, hogy szakmai továbbképzésre lett volna szükségük az online-oktatáshoz, illetve az önkormányzatok egyáltalán nem támogatták az iskolákat ebben az időszakban. A megkérdezettek 37 százaléka kénytelen volt laptopot vagy táblagépet vásárolni, hogy tanítani tudjon.

" ["post_title"]=> string(50) "Nem támogatták a diákokat az online oktatásban" ["post_excerpt"]=> string(149) "A tanárok 60 százaléka azt állítja, hogy az iskolák nem biztosították a diákok számára az online oktatáshoz szükséges felszereléseket." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(46) "nem-tamogattak-a-diakokat-az-online-oktatasban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-04 10:00:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-04 08:00:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394213" ["menu_order"]=> int(21314) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3635 (24) { ["ID"]=> int(394211) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-04 09:55:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-04 07:55:13" ["post_content"]=> string(839) "

Várhatóan a jövő év első negyedében kapja meg Románia az első adagot a koronavírus elleni vakcinából - jelentette ki tegnap este Klaus Iohannis. Az elnök azt mondta, első körben az egészségügyi dolgozókat, illetve a kockázati csoportokba tartozókat fogják beoltani, a teljes lakosság beoltására legkorábban tavasszal kerülhet sor.

Hozzátette, Románia is részese az Európai Bizottság által kötött megállapodásoknak, és amint elérhetővé válik a vakcina, több mint 10 millió adagot fog kapni az ország. Az óriási kereslethez képest alacsony gyártási kapacitás miatt több szakaszban kapják majd meg az európai államok az oltóanyagot.

" ["post_title"]=> string(33) "Tavasszal érkezik csak az oltás" ["post_excerpt"]=> string(112) "Várhatóan a jövő év első negyedében kapja meg Románia az első adagot a koronavírus elleni vakcinából" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "tavasszal-erkezik-csak-az-oltas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-04 09:55:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-04 07:55:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394211" ["menu_order"]=> int(21315) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3634 (24) { ["ID"]=> int(394209) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-04 09:53:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-04 07:53:44" ["post_content"]=> string(1080) "

Kolozs megye minden városában meghaladta a 3 ezreléket a koronavírus-fertőzések aránya. Szamosújváron a fertőzöttségi arány elérte a 8,44-et, ezért ma éjféltől vesztegzár alá helyezik a települést.

Karantén vár holnaptól Zilahra, Zsibóra és Szilágycsehre, miután a három Szilágy megyei városban az elmúlt 14 napban a koronavírussal fertőzöttek száma meghaladta a nyolcat ezer lakosra számolva – jelentette be a Szilágy megyei prefektúra szóvivője, Florina Man.

A járványadatok tükrében elkerülhetetlennek látszik, hogy Temesvárt lezárják, mivel megközelíti a 6 ezreléket a bánsági városban jegyzett koronavírusos esetek összesített száma – jelentette be Dominic Fritz polgármester, aki ezért nagyon valószínűnek tartja, hogy Temesváron és annak vonzáskörzetében hamarosan vesztegzárat rendelnek el.

" ["post_title"]=> string(42) "Egyre több helyen rendelnek el karantént" ["post_excerpt"]=> string(103) "Kolozs és Szilágy megye több települését helyezik vesztegzár alá, de ez várhat Temesvárra is." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "egyre-tobb-helyen-rendelnek-el-karantent" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-04 09:53:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-04 07:53:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394209" ["menu_order"]=> int(21316) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3633 (24) { ["ID"]=> int(394205) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-03 13:35:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-03 11:35:31" ["post_content"]=> string(1176) "

Ismét rekordszámú új esetet igazoltak egy nap alatt. 7733-an fertőződtek meg a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) közlése szerint. Ezzel a nyilvántartott fertőzöttek száma 258 437-re emelkedett.

Az elmúlt 24 órában 120 új halálesetről érkezett jelentés, ami szintén negatív rekordnak számít. Az áldozatok száma ezzel 7273-ra nőtt.

Jelenleg 974 beteget ápolnak intenzív osztályon – többet, mint a járvány kezdete óta eddig bármikor.

Eddig összesen 181 175-en gyógyultak meg, így az aktív fertőzöttek száma 69 989-re emelkedett. Az elmúlt 24 órában 30 336 tesztet végeztek.

Magyarországon rekordszámú beteg halt meg, szám szerint 84 az elmúlt 24 órában. Ezzel az elhunytak száma 1973-ra emelkedett. Újabb 3989 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, így az azonosított fertőzöttek száma 86 769-re nőtt Magyarországon.

" ["post_title"]=> string(64) "Ismét rekordszámú halálesetet és fertőzést regisztráltak" ["post_excerpt"]=> string(226) "Romániában ismét rekordszámú új esetet igazoltak egy nap alatt. 7733-an fertőződtek meg a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) közlése szerint. Ezzel a nyilvántartott fertőzöttek száma 258 437-re emelkedett." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "ismet-rekordszamu-halalesetet-es-fertozest-regisztraltak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-03 13:35:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-03 11:35:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394205" ["menu_order"]=> int(21318) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3623 (24) { ["ID"]=> int(394203) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-03 13:10:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-03 11:10:11" ["post_content"]=> string(823) "

Megállapodást írt alá Kelemen Hunor RMDSZ elnök és Mezei János, az EMSZ társelnöke. A megállapodás leszögezi: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az Erdélyi Magyar Szövetség közösen indul a 2020. december 6-án megtartott parlamenti választásokon, aminek értelmében az RMDSZ képviselőházi jelöltlistáin két befutónak számító helyet biztosít az EMSZ Országos Bizottsága által kijelölt személyeknek.

A két jelölt Kulcsár Terza József és Zakariás Zoltán. Az előbbi jelenleg is parlamenti képviselő, az utóbbi a kilencvenes években az RMDSZ Reform Tömörülés platformjának tagja volt, az elmúlt négy évben a Hargita megyei önkormányzatban tevékenykedett.

" ["post_title"]=> string(67) "Megállapodást írt alá az RMDSZ elnöke és az EMSZ társelnöke" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "megallapodast-irt-ala-az-rmdsz-elnoke-es-az-emsz-tarselnoke" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-03 13:10:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-03 11:10:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394203" ["menu_order"]=> int(21319) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3622 (24) { ["ID"]=> int(394197) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-03 13:00:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-03 11:00:25" ["post_content"]=> string(1165) "

Legkorábban Maine államban nyíltak meg a szavazóhelyiségek helyi idő szerint 6,00, romániai idő szerint 13,00 órakor.

Még azelőtt csaknem százmillió amerikai élt a korai szavazás lehetőségével. Összehasonlításként négy évvel ezelőtt összesen nem egészen 139 millióan szavaztak, vagyis ezúttal a korai szavazók száma a 2016-os részvétel több mint 70 százalékának felel meg, ami abszolút rekord az amerikai választások 232 éves történetében. Négy államban – Washingtonban, Montanában, Texasban és Hawaiiban – a korai szavazók száma máris meghaladja a négy évvel korábbit.

Emiatt több napot vagy akár hetet késhet az eredményhirdetés, mivel a korai szavazatok legnagyobb része, közel kétharmada levélszavazat, ezek összesítése pedig időigényes. Ráadásul az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy a voksolás után három nappal beérkező szavazatokat is figyelembe kell venni.

" ["post_title"]=> string(60) "Megkezdődött az elnökválasztás az Egyesült Államokban" ["post_excerpt"]=> string(126) "Legkorábban Maine államban nyíltak meg a szavazóhelyiségek helyi idő szerint 6,00, romániai idő szerint 13,00 órakor." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "megkezdodott-az-elnokvalasztas-az-egyesult-allamokban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-03 12:28:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-03 10:28:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394197" ["menu_order"]=> int(21320) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3671 (24) { ["ID"]=> int(394226) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2020-11-04 11:29:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2020-11-04 09:29:54" ["post_content"]=> string(1943) "

A társadalmi távolság, a bevándorlás és fejlődés viszonya és a multikulturalizmus percepciója kérdésében az erdélyi magyarok értékrendje közelebb áll a magyarországihoz, mint a romániaihoz, ám mindkettőnél szélsőségesebb. Többek között ez derül ki Az erdélyi magyarok az európai értékrend-térképen című felmérés eredményéből, amelynek második részét a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet szakemberei kedden délután ismertették online sajtótájékoztatójukon.

Kiss Tamás szociológus szerint a vizsgálat beigazolta azokat az előzetes sejtéseket, miszerint az idegenellenesség szintje magasabb az erdélyi magyarok körében, mint a románoknál. Emellett részlegesen cáfolta azt is, hogy a falusi, alacsonyan kvalifikált népességre jellemzőbb az idegenellenesség, sok esetben pedig eltérő magyarázatot adott attól, ami általában a nyugat-európai vagy a mainstream elemzésekben körvonalazódik. A kutatás során több hullámban is rákérdeztek az idegenellenességre, a migrációval kapcsolatos félelmekre és a multikulturalitás és migráció kapcsán felvetődő problémákra. Felmérték az úgynevezett társadalmi távolságokat is, annak alapján, hogy a megkérdezettek hány százaléka fogadna el szomszédjának más fajú embert. Itt különbontották a bevándorlókat, a romákat és a muszlimokat, mindenik kisebbségre rákérdezve. A felmérés része egy nagy-mintás vizsgálatnak, amely feltérképezi, hogy az európai állampolgárok milyen értékrendek alapján viszonyulnak az élethez, a társadalomhoz, a valláshoz, a politikához. Az European Value Study keretében először kapcsolódik be erdélyi kutatóintézet egy erdélyi magyarokra reprezentatív adatfelvétellel.(Maszol.ro)

" ["post_title"]=> string(81) "Az erdélyi magyarok a románoknál is elutasítóbbak a bevándorlókkal szemben" ["post_excerpt"]=> string(128) "Az erdélyi magyarok értékrendje közelebb áll a magyarországihoz, mint a romániaihoz, ám mindkettőnél szélsőségesebb" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(74) "az-erdelyi-magyarok-a-romanoknal-is-elutasitobbak-a-bevandorlokkal-szemben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2020-11-04 11:29:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2020-11-04 09:29:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=394226" ["menu_order"]=> int(21307) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(39702) ["max_num_pages"]=> int(3309) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "d8bda29698d74cf58cf2ff19e75688af" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:bc16c2f73da5cb3e7530c3e16c7a6959" }