A NATO-tagállamok védelmi minisztereinek csütörtöki brüsszeli találkozóján Vasile Dîncu aláírta az Európai Égi Pajzs Kezdeményezés kidolgozására vonatkozó szándéknyilatkozatot. A Németország…
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
" ["post_title"]=> string(66) "Egyelőre nem fogják a piaci értéken számolni az ingatlanadót" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "egyelore-nem-fogjak-a-piaci-erteken-szamolni-az-ingatlanadot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:11:24" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:11:24" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470100" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3793 (24) { ["ID"]=> int(470098) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:21" ["post_content"]=> string(693) "Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
" ["post_title"]=> string(58) "Visszakapcsolták a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "visszakapcsoltak-a-cernavodai-atomeromu-1-es-reaktorat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-07 13:10:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-07 11:10:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470098" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3843 (24) { ["ID"]=> int(469950) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-08 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-08 05:00:00" ["post_content"]=> string(799) "Mai egyházi műsorunkban Kiss Sándor Loránd, a Nyárádszentmárton-Csíkfalva Unitárius Egyházközség lelkipásztorának igehirdetését hallják.

A NATO-tagállamok védelmi minisztereinek csütörtöki brüsszeli találkozóján Vasile Dîncu aláírta az Európai Égi Pajzs Kezdeményezés kidolgozására vonatkozó szándéknyilatkozatot. A Németország…
Continue Reading
Az új bukaresti kormánykoalíció megalakításával újraosztják az állami tisztségeket is, köztük a kormány területi képviselőinek, a prefektusoknak a helyzetét is érinti a változás.
(tovább…) Continue Reading
Ezek közül négyet PCR tesztek is megerősítettek, a többiek esetében még várnak az eredményekre. Az Oktatásügyi Minisztérium bejelentette, hogy 8 millió új tesztet kapott két beszállítótól, de ezek még nem teljesítették szerződéses kötelezettségeiket további hét millió teszt leszállítására.
(tovább…) Continue ReadingAz elmúlt 24 órában 3 058 új fertőzéses esetet és 71 halálesetet regisztráltak – közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Continue ReadingA béke és a nácizmus elleni egységes harc éve legyen 2025 – ezt javasolta Vlagyimir Putyin a Független Államok Közösségének találkozóján.
(tovább…) Continue Reading
Csakis egyéni felelősségvállalással tudunk áthaladni a jelenlegi járványidőszakon, a döntéshozóknak pedig nincs könnyű dolga, amikor alapvető emberi jogokat és szabadságjogokat korlátozó intézkedéseket hoznak – olvasható Klaus Johannis államfőnek az emberi jogok világnapja alkalmából kiadott üzenetében.
(tovább…) Continue ReadingAz elmúlt 24 órában összesen 931 új koronavírusos fertőzést jelentettek országszerte. A betegségben 97 személy vesztette életét, ebből 25 korábbi…
Continue Reading
Az egyházi alkalmazottak fizetése viszont nőni fog idén, akárcsak a teológiai oktatók bére.
Continue Reading
Romániából kap villamos energiát Moldova Köztársaság, az erről szóló szerződést tegnap írta alá sürgősen a Hidroelectrica és az Energocom moldovai vállalat.
(tovább…) Continue ReadingA műsor témái: kudarccal végződött a populista és jobboldali pártok varsói csúcstalálkozója; nem hivatalosan megkezdődött az elnökválasztási kampány Franciaországban; a Pegazus-botrány…
Continue ReadingAz elmúlt 24 órában 1 032 fertőzéses esetet és 74 halálesetet regisztráltak az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozva – közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Continue ReadingAz államtitkár elmondta: a katasztrófavédelem működtetése 2019-ben a bruttó hazai termék (GDP) 0,61%-át vette igénybe. 2020-ban ez az arány 0,76%-ra emelkedett, a GDP viszont több mint 4%-kal csökkent.
Continue ReadingA NATO-tagállamok védelmi minisztereinek csütörtöki brüsszeli találkozóján Vasile Dîncu aláírta az Európai Égi Pajzs Kezdeményezés kidolgozására vonatkozó szándéknyilatkozatot. A Németország által javasolt kezdeményezés célja egy európai lég- és rakétavédelmi rendszer létrehozása közös légvédelmi eszközök és rakéták beszerzése révén.
" ["post_title"]=> string(45) "Közös európai légvédelmi rendszer alakul" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "kozos-europai-legvedelmi-rendszer-alakul" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-14 12:59:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-14 09:59:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=420077" ["menu_order"]=> int(22000) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3770 (24) { ["ID"]=> int(409702) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-10 14:41:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-10 12:41:08" ["post_content"]=> string(1358) "Az új bukaresti kormánykoalíció megalakításával újraosztják az állami tisztségeket is, köztük a kormány területi képviselőinek, a prefektusoknak a helyzetét is érinti a változás.
A pártok vezetőinek megegyezése szerint a jövőben a prefektusok abból a pártból kerülnek ki, amelyiknek az adott megyei önkormányzatok elnökei is a tagjai. Így elképzelhető, hogy Arad megye magyar prefektusát, Tóth Csaba jogászt is leváltják. Eddig még soha nem volt RMDSZ-es kormánymegbízottja Arad megyének, és a magyarok azért is különösen örvendtek a tisztviselő kinevezésének, mert a tavalyi helyhatósági választásokon sem a megyei, sem a városi önkormányzat végrehajtásában nem tudtak vezetői tisztséget szerezni a jelöltjei. Pataky Lehel Zsolt aradi munkatársunk arról kérdezte Faragó Péter parlamenti képviselőt, az RMDSZ Arad megyei szervezetének elnökét, hogy valóban veszélyben forog-e a magyar prefektusi tisztség:
Ezek közül négyet PCR tesztek is megerősítettek, a többiek esetében még várnak az eredményekre. Az Oktatásügyi Minisztérium bejelentette, hogy 8 millió új tesztet kapott két beszállítótól, de ezek még nem teljesítették szerződéses kötelezettségeiket további hét millió teszt leszállítására.
A szaktárca közlése szerint nem az ő hatáskörébe tartozik a tesztek vásárlására kiírt versenytárgyalások vagy a szerződések lebonyolításának véleményezése. A pontosítás azt követően történik, hogy a Marosvásárhelyi Rádió információi szerint Hargita megyében a jövő héten csak az első szállítmányból maradt tesztekkel ellenőrzik a diákokat, Kovászna megyében pedig majdnem kifogytak a készletek.
" ["post_title"]=> string(88) "Az ország iskoláiban végzett nyáltesztek 76 esetben mutatták ki a COVID-fertőzést" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(81) "az-orszag-iskolaiban-vegzett-nyaltesztek-76-esetben-mutattak-ki-a-covid-fertozest" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-10 14:35:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-10 12:35:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409699" ["menu_order"]=> int(22002) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3805 (24) { ["ID"]=> int(397992) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-18 13:39:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-18 11:39:31" ["post_content"]=> string(848) "Mostanáig 717 179 koronavírusból meggyógyultról és 771 843 fertőzöttről jelentettek a hatóságok hazánkban - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Az elmúlt 24 órában 3 058 új fertőzéses esetet és 71 halálesetet regisztráltak, így az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 19 659-re emelkedett.
Az egészségügyi intézményekben jelenleg 6 913 személyt kezelnek, közülük 936-ot ápolnak intenzív osztályokon. Eddig 6.035.323 koronavírusteszt eredményét dolgozták fel hazánkban, ebből 35 596-ot az elmúlt 24 órában készítettek.
Az elmúlt 24 órában 35 596 tesztet dolgoztak fel hazánkban.
" ["post_title"]=> string(56) "GCS: Az elmúlt 24 órában 35 596 tesztet dolgoztak fel" ["post_excerpt"]=> string(148) "Az elmúlt 24 órában 3 058 új fertőzéses esetet és 71 halálesetet regisztráltak - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "gcs-az-elmult-24-oraban-35-596-tesztet-dolgoztak-fel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-18 13:39:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-18 11:39:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397992" ["menu_order"]=> int(22003) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3826 (24) { ["ID"]=> int(420075) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-14 12:58:33" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-14 09:58:33" ["post_content"]=> string(615) "A béke és a nácizmus elleni egységes harc éve legyen 2025 - ezt javasolta Vlagyimir Putyin a Független Államok Közösségének találkozóján.
Véleménye szerint ezzel világos jelzést küldenének azoknak az országoknak, amelyek a volt szovjet népek bátorságát próbálják eltörölni. Hozzátette, már konszenzus van arról, hogy 2024 az önkéntesség éve, 2026 pedig az egészségvédelem éve lesz a Független Államok Közösségében.
" ["post_title"]=> string(42) "Hosszú távon harcolnak a nácizmus ellen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(39) "hosszu-tavon-harcolnak-a-nacizmus-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-14 12:58:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-14 09:58:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=420075" ["menu_order"]=> int(22004) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3827 (24) { ["ID"]=> int(409695) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-10 14:12:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-10 12:12:18" ["post_content"]=> string(723) "Csakis egyéni felelősségvállalással tudunk áthaladni a jelenlegi járványidőszakon, a döntéshozóknak pedig nincs könnyű dolga, amikor alapvető emberi jogokat és szabadságjogokat korlátozó intézkedéseket hoznak - olvasható Klaus Johannis államfőnek az emberi jogok világnapja alkalmából kiadott üzenetében.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete 1948. december 10-én fogadta el az egyetemes emberi jogok nyilatkozatát, amely első alkalommal vezetett be közös szabályokat az emberi jogok előmozdítására és védelmére nemzetközi szinten.
" ["post_title"]=> string(41) "December 10-e az Emberi Jogok Világnapja" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "december-10-e-az-emberi-jogok-vilagnapja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-10 14:12:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-10 12:12:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409695" ["menu_order"]=> int(22005) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3824 (24) { ["ID"]=> int(409689) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-10 14:09:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-10 12:09:17" ["post_content"]=> string(278) "Az elmúlt 24 órában összesen 931 új koronavírusos fertőzést jelentettek országszerte. A betegségben 97 személy vesztette életét, ebből 25 korábbi áldozat - közölte a Stratégiai Kommunikációs Csoport.
" ["post_title"]=> string(49) "A Stratégiai Kommunikációs Csoport jelentése:" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "a-strategiai-kommunikacios-csoport-jelentese-30" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-10 14:09:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-10 12:09:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409689" ["menu_order"]=> int(22006) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3764 (24) { ["ID"]=> int(397990) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-18 13:21:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-18 11:21:47" ["post_content"]=> string(670) "A tavalyinál jóval kevesebbet, mintegy 760 millió lejt kapnak az egyházak a kormányfőtitkárságon keresztül – tájékoztat a Digi24 portál. A legnagyobb csökkentés a templomépítésre, a templomok felújítására elkülönített összegeknél észlelhető, ahol a tavalyi 249 millió lejhez képest 2021-re mindössze 28 millió lejt irányoztak elő.
Az egyházi alkalmazottak fizetése viszont nőni fog idén, akárcsak a teológiai oktatók bére. A 760 millió lejes teljes költségvetésnek 95 százalékát a lelkészek fizetésére költik.
" ["post_title"]=> string(35) "Kevesebb pénzt kapnak az egyházak" ["post_excerpt"]=> string(99) "Az egyházi alkalmazottak fizetése viszont nőni fog idén, akárcsak a teológiai oktatók bére." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(33) "kevesebb-penzt-kapnak-az-egyhazak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-18 13:21:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-18 11:21:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397990" ["menu_order"]=> int(22007) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3759 (24) { ["ID"]=> int(420073) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-14 12:57:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-14 09:57:41" ["post_content"]=> string(589) "Romániából kap villamos energiát Moldova Köztársaság, az erről szóló szerződést tegnap írta alá sürgősen a Hidroelectrica és az Energocom moldovai vállalat.
A szomszédos országnak 100 megawatt-óra energia hiányzott, miután Ukrajna az orosz bombázások következtében be kellett szüntesse az exportot. Moldova Köztársaság mintegy 90 eurót fizet megawatt-óránként, ami alacsonyabb a szabad piaci árnál.
" ["post_title"]=> string(29) "Román-moldáv megállapodás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "roman-moldav-megallapodas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-14 12:57:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-14 09:57:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=420073" ["menu_order"]=> int(22008) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3760 (24) { ["ID"]=> int(409691) ["post_author"]=> string(3) "165" ["post_date"]=> string(19) "2021-12-10 13:45:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-12-10 11:45:21" ["post_content"]=> string(518) "A műsor témái: kudarccal végződött a populista és jobboldali pártok varsói csúcstalálkozója; nem hivatalosan megkezdődött az elnökválasztási kampány Franciaországban; a Pegazus-botrány miatt az izraeli kormány szigorítjaa kiberfegyver eladásának feltételeit.
Mostanáig több mint 1 millió 709 ezer koronavírusból meggyógyultról és több mint 1 millió 790 ezer fertőzöttről jelentettek a hatóságok hazánkban - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Az elmúlt 24 órában 1 032 fertőzéses esetet és 74 halálesetet regisztráltak, így az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozott halálesetek száma 57 434-re emelkedett.
Az egészségügyi intézményekben jelenleg 754 személyt ápolnak intenzív osztályokon. Eddig 16.317.446 koronavírusteszt eredményének feldolgozásáról érkezett jelentés, ebből 39 776-ot az elmúlt 24 órában készítettek.
" ["post_title"]=> string(56) "GCS: Az elmúlt 24 órában 39 776 tesztet dolgoztak fel" ["post_excerpt"]=> string(200) "Az elmúlt 24 órában 1 032 fertőzéses esetet és 74 halálesetet regisztráltak az új koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozva - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS)." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "gcs-az-elmult-24-oraban-39-776-tesztet-dolgoztak-fel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-12-09 16:55:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-12-09 14:55:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=409681" ["menu_order"]=> int(22010) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3762 (24) { ["ID"]=> int(397988) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-02-18 13:16:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-02-18 11:16:08" ["post_content"]=> string(670) "Az országos katasztrófavédelmi felügyelőség (IGSU) több mint félmillió beavatkozást hajtott végre 2020-ban - tájékoztatott a Belügyminisztérium katasztrófavédelmi osztályának (DSU) vezetője, Raed Arafat államtitkár. Arafat a DSU és az annak alárendelt intézmények éves tevékenységéről számolt be ma.
Az államtitkár arról is beszámolt, hogy a katasztrófavédelem működtetése 2019-ben a bruttó hazai termék (GDP) 0,61%-át vette igénybe. 2020-ban ez az arány 0,76%-ra emelkedett, a GDP viszont több mint 4%-kal csökkent.
" ["post_title"]=> string(54) "Beszámolt a DSU éves tevékenységéről Raed Arafat" ["post_excerpt"]=> string(215) "Az államtitkár elmondta: a katasztrófavédelem működtetése 2019-ben a bruttó hazai termék (GDP) 0,61%-át vette igénybe. 2020-ban ez az arány 0,76%-ra emelkedett, a GDP viszont több mint 4%-kal csökkent." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "beszamolt-a-dsu-eves-tevekenysegerol-raed-arafat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-02-18 13:16:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-02-18 11:16:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397988" ["menu_order"]=> int(22011) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3775 (24) { ["ID"]=> int(420077) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-10-14 12:59:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-10-14 09:59:32" ["post_content"]=> string(433) "A NATO-tagállamok védelmi minisztereinek csütörtöki brüsszeli találkozóján Vasile Dîncu aláírta az Európai Égi Pajzs Kezdeményezés kidolgozására vonatkozó szándéknyilatkozatot. A Németország által javasolt kezdeményezés célja egy európai lég- és rakétavédelmi rendszer létrehozása közös légvédelmi eszközök és rakéták beszerzése révén.
" ["post_title"]=> string(45) "Közös európai légvédelmi rendszer alakul" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "kozos-europai-legvedelmi-rendszer-alakul" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-10-14 12:59:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-10-14 09:59:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=420077" ["menu_order"]=> int(22000) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40463) ["max_num_pages"]=> int(3372) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "924cbe9df40a7783eed3988703019998" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:2f4e9938cb201b28b3fad6c2d34d835c" }