Ma este 9 órától a bukaresti Teatrul în Culiseban játssza a marosvásárhelyi Yorick Stúdió az Egy diktátor születése című előadást. A produkciót a független színházak bukaresti fesztiválján mutatják be.
A Bukarestben zajló George Enescu nemzetközi klasszikuszenei verseny cselló versenyszámában hat fiatal zenész jutott az elődöntőbe - közölték a szervezők. Az elődöntősök között van egy 14 éves dél-koreai és egy 17 éves kínai versenyző is. Az elődöntőt holnap tartják a bukaresti Atheneumban. Az idén először az elődöntősöket a Román Rádió Zenekara kíséri karmester nélkül, ezért a versenyzőknek kell játszaniuk és egyben vezényelniük is a zenei együttest.
Az Erasmus visszatér minden magyar egyetemre - jelentette be Lannert Judit magyar oktatási és gyermekügyi miniszter. Közölte, hogy a magyar kormány augusztus végéig minden szükséges lépést megtett azért, hogy az Erasmus-program újra elérhető legyen a magyar egyetemisták számára. Az Európai Unió Tanácsa 2022-ben hozott döntést arról, hogy a modellváltó, vagyis a közérdekű vagyonkezelő alapítványok fenntartásába adott felsőoktatási intézmények összeférhetetlenségi és átláthatósági problémák miatt nem köthetnek új Erasmus-szerződéseket.
Támadás érte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egészségügyi ellátmányt tartalmazó raktárépületét az éjszakai légicsapások során Kijev megyében, Ukrajnában - közölte a szervezet Genfben. A nemzetközi szervezet alkalmazottai nem érintettek a támadásban. Oroszország csütörtök este és péntekre virradóra az ukrán energetikai infrastruktúra létesítményeit támadta Ukrajna déli részén, az odesszai régióban - közölte az ukrán energiaügyi minisztérium, figyelmeztetve az áramellátás esetleges korlátozására is.
Ma este 9 órától a bukaresti Teatrul în Culiseban játssza a marosvásárhelyi Yorick Stúdió az Egy diktátor születése című előadást. A produkciót a független színházak bukaresti fesztiválján mutatják be.
A tavaly december 6-án tartott választásokon megválasztott parlament két házának házbizottságai 13 órától üléseznek, a plénumok ülése 15 órától kezdődött. A tavaszi ülésszak prioritása az idei állami költségvetés és a társadalombiztosítási költségvetés tervezetének elfogadása.
Közzétette tegnap este az Egészségügyi Minisztérium a Katasztrófavédelmi Felügyelőség jelentését, amelyet az ország mintegy félezer kórházának az ellenőrzése során készítettek. Erre azt követően került sor, hogy tavaly novemberben 10 halálos áldozattal járó tűz ütött ki Piatra Neamț-on, a Megyei Sürgősségi Kórház intenzív terápiás részlegén.
A Pfizer/BioNTech által előállított oltóanyag hetedik, Romániának szánt csomagja ma érkezik meg az otopeni-i, a kolozsvári és a temesvári repülőterekre. A 164 ezer egységnyi oltóanyagot speciális konténerekben szállítják az említett repterekre, innen osztják szét a regionális oltóközpontokba.
Nem mutatkozott jelentős változás a koronavírus-járvány adataiban a hétvégén, enyhe csökkenéseket és növekedéseket jelentettek az új eseteknél, a kórházban levőknél, súlyos betegeknél és elhunytaknál is. A Stratégiai Kommunikációs Csoport mai jelentése értelmében 1313 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, mintegy kilencezer teszt eredményének feldolgozása nyomán.
Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta a hadászati támadófegyverek csökkentéséről szóló orosz-amerikai Új START-egyezmény meghosszabbításáról rendelkező törvényt – közölte a Kreml…
Az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem vakcinájának európai uniós forgalmazását a gyógyszerügynökség ajánlását követően az Európai Bizottságnak kell hivatalosan engedélyeznie.
A bukaresti ítélőtábla elutasította Klaus Iohannis óvását, és helyben hagyta azt a bírságot, amelyet az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) rótt ki az államfőre tavaly áprilisi magyarellenes gyűlöletbeszéde miatt.
A tavaly december 6-án tartott választásokon megválasztott parlament két házának házbizottságai 13 órától üléseznek, a plénumok ülése 15 órától kezdődött. A tavaszi ülésszak prioritása az idei állami költségvetés és a társadalombiztosítási költségvetés tervezetének elfogadása.
Florin Cîţu miniszterelnök korábbi nyilatkozata értelmében a tervezeteket az ülésszak elején a parlament elé terjesztik, nem szándékoznak felelősségvállalással fogadni el ezeket, ahogyan tavaly történt. A koalíciós pártok vezetői szerint a prioritások közé tartozik még a büntető törvénykönyv és a büntetőeljárási törvénykönyv Szociáldemokrata Párt által előterjesztett és alkotmányellenesnek ítélt módosításainak elutasítása. A szenátus illetékes szakbizottsága múlt héten kedvezőtlenül véleményezte ezeket a törvényjavaslatokat, de még a plénumnak is szavaznia kell róluk, majd a képviselőház elé kerülnek, amely döntő ház ebben az ügyben.
Közzétette tegnap este az Egészségügyi Minisztérium a Katasztrófavédelmi Felügyelőség jelentését, amelyet az ország mintegy félezer kórházának az ellenőrzése során készítettek. Erre azt követően került sor, hogy tavaly novemberben 10 halálos áldozattal járó tűz ütött ki Piatra Neamț-on, a Megyei Sürgősségi Kórház intenzív terápiás részlegén.
A jelentés értelmében az ország kórházainak az egynegyede nem rendelkezik saját víztartalékkal tűz esetére. A legtöbbnek nincs megfelelő szellőztető berendezése. Az 553 kórházhoz tartozó mintegy 1.400 épület ellenőrzése során kiderült, hogy 300 kórház tűzbiztonsági engedély nélkül működik. 130 kórházban intenzív terápiás osztály is van, ahol naponta használnak oxigént a betegek kezelésére. Ezek közül egyik intenzív osztály sem rendelkezik tűzbiztonsági engedéllyel. A legtöbb ilyen egészségügyi intézmény Kolozs megyében (21) és Bukarestben (18) található, köztük a Matei Balș Járványtani Intézet is.
A Pfizer/BioNTech által előállított oltóanyag hetedik, Romániának szánt csomagja ma érkezik meg az otopeni-i, a kolozsvári és a temesvári repülőterekre. A 164 ezer egységnyi oltóanyagot speciális konténerekben szállítják az említett repterekre, innen osztják szét a regionális oltóközpontokba.
A következő szállítmány várhatóan egy hét múlva érkezik az országba. A vakcinák egyes országokban történő szétosztása a tavaly őszi tervekhez képest óriási csúszásban van, ami az Európai Unió és a gyógyszergyártók közötti feszültségekhez vezetett. Tegnap újabb 19 ezer személyt immunizáltak, közülük mintegy 5 ezren a második, úgynevezett emlékeztető oltást kapták meg, ami azt jelenti, hogy néhány nap múlva maximális védettséget élveznek a világjárványt okozó kórral szemben. Február 4-től a romániai oltásközpontokban a Moderna amerikai gyógyszergyártó koronavírus elleni vakcinájával is oltanak majd. A Moderna és a Pfizer/BioNtech oltóanyaga hasonló hatékonyságú (94,1%-os, illetve 95%-os), és mindkettő a mRNS technológiát alkalmazza. A Moderna-vakcina esetében az első oltás és az emlékeztető oltás között 28 napnak kell eltelnie, és csak 18 éven felüliek kaphatják meg.
Nem mutatkozott jelentős változás a koronavírus-járvány adataiban a hétvégén, enyhe csökkenéseket és növekedéseket jelentettek az új eseteknél, a kórházban levőknél, súlyos betegeknél és elhunytaknál is. A Stratégiai Kommunikációs Csoport mai jelentése értelmében 1313 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, mintegy kilencezer teszt eredményének feldolgozása nyomán.
Ezzel a nyilvántartott fertőzöttek száma 730 056-ra emelkedett. Az elmúlt 24 órában 67 halálesetet jelentettek, az áldozatok száma így a járvány kezdetet óta 18 402-re nőtt. Jelenleg 7895 személyt kezelnek kórházban COVID-19-cel, közülük 971 beteg intenzív terápiás ellátásra szorul. Az elmúlt 24 órában mindössze 8 995 tesztet végeztek. Románia területén 38.989 igazoltan koronavírus-fertőzött személy van otthoni, 10.292 pedig intézményi elkülönítésben, 55.550 személy van házi, 165 pedig intézményes karanténban.
Vlagyimir Putyin orosz elnök aláírta a hadászati támadófegyverek csökkentéséről szóló orosz-amerikai Új START-egyezmény meghosszabbításáról rendelkező törvényt – közölte a Kreml sajtószolgálata.
Az utolsó érvényben lévő orosz-amerikai fegyverzetkorlátozási szerződés hatálya február 5-én járt volna le. A megállapodás a rendszeresített robbanófejek számát 1550-ben, a hordozóeszközökét pedig – beleértve a hadrendbe nem állított eszközöket is – 800-ban maximalizálja.
Oroszország többször tett javaslatot az egyezmény meghosszabbítására. Erre az Egyesült Államok sokáig nem reagált. Viszont a január 20-án beiktatott új amerikai elnök még jelöltként, a választási kampány során kinyilvánította készségét a szerződés meghosszabbítására.
A felek kedden diplomáciai jegyzéket váltottak, majd a két ország elnöke telefonon is egyeztetett Új START-egyezmény meghosszabbításáról 2026-ig.
Az Európai Gyógyszerügynökség pénteken délután közölte, hogy forgalmazásra ajánlja az Európai Unióban az AstraZeneca gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem által közösen kifejlesztett, az új típusú koronavírus elleni oltóanyagot.
Ez a harmadik vakcina, amely az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatósága engedélyezett.
Az amszterdami székhelyű ügynökség 2020. december 21-én ajánlotta forgalmazásra a Pfizer amerikai gyógyszergyártó és partnere, a BioNTech német biotechnológiai cég által kifejlesztett vakcinát, amelyet karácsony óta alkalmaznak az uniós tagállamokban. Másodikként a Moderna amerikai biotechnológiai vállalat oltóanyagát ajánlotta alkalmazásra január 6-án.
Az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem vakcinájának európai uniós forgalmazását a gyógyszerügynökség ajánlását követően az Európai Bizottságnak kell hivatalosan engedélyeznie.
"
["post_title"]=>
string(59) "Megkapta az uniós engedélyt az AstraZeneca oltóanyaga is"
["post_excerpt"]=>
string(192) "Az AstraZeneca és az Oxfordi Egyetem vakcinájának európai uniós forgalmazását a gyógyszerügynökség ajánlását követően az Európai Bizottságnak kell hivatalosan engedélyeznie."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(56) "megkapta-az-unios-engedelyt-az-astrazeneca-oltoanyaga-is"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2021-01-30 10:25:25"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2021-01-30 08:25:25"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397239"
["menu_order"]=>
int(20355)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[7]=>
object(WP_Post)#3746 (24) {
["ID"]=>
int(397237)
["post_author"]=>
string(3) "195"
["post_date"]=>
string(19) "2021-01-30 10:17:59"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2021-01-30 08:17:59"
["post_content"]=>
string(1078) "
Magyarország két és fél millió ember beoltását lehetővé tevő, ötmillió adag koronavírus elleni oltóanyagot vásárol a kínai Sinopharm vállalattól – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
Szijjártó Péter telefonon egyeztetett Vang Ji kínai külügyminiszterrel a vakcina vásárlásáról.
Kiemelte: az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) engedélyének kiadása után megnyílt a lehetőség a kínai Sinopharm által gyártott oltóanyag megvásárlására, és a szerződést is sikerült aláírni pénteken, a déli órákban.
A szállítás négy szakaszban, négy hónap alatt történik.
Szijjártó megjegyezte: Szerbiában már több mint 300 ezer embert oltottak be a kínai vakcinával, köztük sok magyart is a Vajdaságban.
A bukaresti ítélőtábla elutasította Klaus Iohannis óvását, és helyben hagyta azt a bírságot, amelyet az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) rótt ki az államfőre tavaly áprilisi magyarellenes gyűlöletbeszéde miatt.
Az első fokú ítélet nem jogerős, a kiközlést követő 15 napon belül fellebbezést lehet benyújtani ellene.
Klaus Iohannis tavaly április 29-i televíziós beszédében a magyar nyelvvel gúnyolódva azzal vádolta az ellenzéki Szociáldemokrata Pártot, hogy Erdélyt a magyarok kezére akarja játszani, a párt elnökének pedig feltette a szónoki kérdést: "Vajon mit ígért Orbán Viktor magyar miniszterelnök cserébe a megegyezésért?".
Az diszkriminációellenes tanács tavaly májusban megállapította, hogy Klaus Johannis megsértette a magyarok emberi méltóságát, és ötezer lejes bírságot szabott ki az államfőre. Az elnök óvást nyújtott be a döntés ellen, amit azonban a bukaresti ítélőtábla megalapozatlannak talált.
"
["post_title"]=>
string(78) "Bíróság is megerősítette: Iohannis gyűlöletet szított a magyarok ellen"
["post_excerpt"]=>
string(244) "A bukaresti ítélőtábla elutasította Klaus Iohannis óvását, és helyben hagyta azt a bírságot, amelyet az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) rótt ki az államfőre tavaly áprilisi magyarellenes gyűlöletbeszéde miatt."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(69) "birosag-is-megerositette-iohannis-gyuloletet-szitott-a-magyarok-ellen"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2021-01-30 09:43:01"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2021-01-30 07:43:01"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397235"
["menu_order"]=>
int(20357)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[9]=>
object(WP_Post)#3741 (24) {
["ID"]=>
int(397232)
["post_author"]=>
string(2) "95"
["post_date"]=>
string(19) "2021-01-30 09:30:27"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2021-01-30 07:30:27"
["post_content"]=>
string(527) "
A Csíkszereda és a Gyergyószentmiklós is házigazdaként győzött a jégkorong Erste Liga alapszakaszának pénteki játéknapján.
A Csíkszereda a MAC ellen nyert 5-2-es eredménnyel, a Gyergyói HK a Debrecent győzte le 3-2-re.
Holnap, vasárnap a MAC a Brassó vendége lesz, a Csíkszereda a Debrecennel játszik, a Gyergyó pedig a Vasast fogadja vasárnap.
Negyedével csökkentené a marosvásárhelyi önkormányzat apparátusát a székelyföldi város tavaly szeptemberben megválasztott magyar polgármestere.
Soós Zoltán elmondta: túlméretezett apparátust örökölt, melyben a vezetői beosztásúak aránya a teljes alkalmazotti létszám 12 százalékát teszi ki, és a törvény által megengedett legmagasabb szinten van. Például a Dorin Florea által 20 éven át irányított hivatal senkit nem alkalmazott sofőrként, hanem valamennyi autóvezető ellenőri, felügyelői tisztséget kapott, az irodákban és kabinetekben dolgozó titkárokat pedig osztályvezetőként alkalmazták. Előfordul, hogy 15 alkalmazottra jut egy osztályvezető, egy igazgató és egy igazgatóhelyettes.
Soós Zoltán tervezetét a városháza új szervezeti felépítésére vonatkozóan közvitára bocsátották. A polgármester szerint az új szervezeti felépítés a jelenleginél karcsúbb és működőképesebb. Becslése szerint a karcsúsítással évente hárommillió eurónak megfelelő összeget takaríthatnak meg Marosvásárhelyen.
Tovább halasztják a társadalom számára kiemelten fontos munkát végző foglalkoztatási csoportok már előjegyzett tagjainak a beoltását - döntötte el a koronavírus elleni oltási kampányt koordináló országos bizottság.
Amint közölték: így próbálják biztosítani, hogy mindenki, aki az első oltást megkapta, a megfelelő időben kaphassa meg a másodikat is.
A módosítást az kényszerítette ki, hogy a Moderna is a vártnál kevesebb oltóanyagot szállított. Így csak február 16. után kapják meg a vakcina első dózisát azok a 65 év alatti személyek, akik a január 30. és február 11. közötti időszakra voltak előjegyezve. A halasztás 66 884 személyt érint. A 65 év fölöttiek az előjegyzett időpontban kapják meg a védőoltást.
"
["post_title"]=>
string(69) "Késnek az oltásszállítmányok, tologatni kell az előjegyzéseket"
["post_excerpt"]=>
string(128) "Így próbálják biztosítani, hogy mindenki, aki az első oltást megkapta, a megfelelő időben kaphassa meg a másodikat is."
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(61) "kesnek-az-oltasszallitmanyok-tologatni-kell-az-elojegyzeseket"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2021-01-30 09:22:32"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2021-01-30 07:22:32"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=397227"
["menu_order"]=>
int(20360)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
}
["post_count"]=>
int(12)
["current_post"]=>
int(-1)
["before_loop"]=>
bool(false)
["in_the_loop"]=>
bool(false)
["post"]=>
object(WP_Post)#3757 (24) {
["ID"]=>
int(397274)
["post_author"]=>
string(3) "231"
["post_date"]=>
string(19) "2021-02-01 14:36:46"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2021-02-01 12:36:46"
["post_content"]=>
string(1186) "