Számos más kulturális esemény mellett két frissen megjelent kötetet is bemutattak október utolsó hetében Kolozsváron: Lovász Krisztina Az angol kés című rövidpróza-kötetét a Helikon-estek keretében, valamint Vida Gábor legújabb A bukfenc című regényét a Gaudeamus Könyvesboltban. A mai műsorban részeteket hallhatnak mindkét műből a szerzők felolvasásában, valamint ízelítőt a bemutatókon elhangzott beszélgetésekből – tartsanak velünk!
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadóját nem vezetik be 2027-től. Erről csak akkor lehet szó, amikor Románia költségvetési deficitje ismét 3 százalék körül lesz - jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter. A tárcavezető egy gazdasági témájú rendezvényen cáfolta a hetek óta keringő pánikkeltő híreszteléseket, miszerint jövőtől az ingatlanadó 27-szeresére fog nőni annak következtében, hogy az ingatlanok piaci értéke alapján számolják majd ki ezt a helyi adót.
Visszakapcsolták tegnap a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, miután a nyári súlyos aszály után a Duna vízszintje ismét elérte a reaktor működtetéséhez szükséges biztonságos szintet. A Transelectrica közlése szerint az 1-es reaktor ma reggel az ország villamosenergia-termelésének 6 százalékát biztosította. Maximális kapacitását várhatóan a ma esti órákban éri el. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor indítják el a 2-es reaktort. Ma Luca Niculescu miniszterelnök és Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter ellátogatott az atomerőműhöz.
Az Európai Unió tagországai megállapodtak az Oroszország elleni új szankciókról, az Európai Bizottság a partnereivel egyeztetve mihamarabb véglegesíti a megszorító intézkedések csomagját – közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden.
Bírságot rótt ki a Szamos és Tisza romániai vízgyűjtőjének vízügyi igazgatósága arra a cégre, amely a Szamost február 17-én ért nehézfémszennyezésért felelős.
Az Európai Beruházások és Projektek minisztériuma október folyamán három pályázatot írt ki összesen 500 millió euró értékben a vállalkozások energiahatékonyságának és energiafüggetlenségének elősegítésére, illetve új megújuló energiaforrások beszerzésére.
A Román Orvosi Kamara által közzétett adatok szerint lényegesen lecsökkent a külföldön munkát vállaló romániai orvosok száma az elmúlt évben: 2021-ben csak 776 olyan igazolást bocsátottak ki, amely elengedhetetlen az orvosok külföldi munkavállalásához.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedd este újabb videóüzenetben fordult az ukránokhoz, és bejelentette, hogy rendeletet adott ki tartalékosok behívásáról az ukrán hadseregbe.
Az egészségügyi miniszter, Vlad Voiculescu bejelentette, hogy módosítani fogják az iskolai tevékenységekre vonatkozó, a koronavírussal való megfertőződés veszélyét csökkentő rendeletet.
A szakminisztérium múlt héten miniszteri rendelettel módosította az ösztöndíjak odaítélésnek feltételeit, ennek értelmében 8,50-ről 9,50-re emelték az érdemösztöndíj elnyeréséhez szükséges tanulmányi átlagot, ez pedig a diáktanácsok és érdekvédelmi szervezetek elégedetlenségét váltotta ki.
Adásunkban meghallgathatják annak a beszélgetésnek a befejező részét, amelyet Benedek Csilla készített két Budapesten élő szabadúszó színművésszel – a csíkszeredai…
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere úgy véli, hogy megalázták a Kolozs megyei liberálisokat azzal, hogy a prefektusi tisztséget az RMDSZ által javasolt jelölt töltheti be a Nemzeti Liberális Párt politikusa helyett.
A kínai és az amerikai külügyminiszter az ukrajnai háborúról és a két ország közötti feszültségről tárgyalt vasárnap este – közölte a washingtoni külügyi tárca.
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter az Antena 3 hírtelevíziónak nyilatkozva azt mondta, véleménye szerint a koronavírus elleni védőoltás nem lesz kötelező Romániában, viszont az állampolgárok megfelelő tájékoztatásán kell dolgozni az érintett intézményeknek. A miniszter azt is elmondta, Romániában elkezdődött a COVID-19 világjárvány 5. hulláma, egyelőre az omikron-változat szórványos terjedése tapasztalható, de a becslések szerint egy-két héten belül tartós közösségi terjedés várható.
Az Európai Unió tagországai megállapodtak az Oroszország elleni új szankciókról, az Európai Bizottság a partnereivel egyeztetve mihamarabb véglegesíti a megszorító intézkedések csomagját - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden.
Ursula von der Leyen a kora esti sajtótájékoztatóján kijelentette: Oroszország idézte elõ a válságot, egyedül Moszkva felelõs a helyzet jelenlegi elmérgesedéséért. Az uniós szankciós csomag egyértelmû válasz a nemzetközi jog orosz megsértésére. A megszorító intézkedések a jogellenes döntésben érintett magánszemélyeket, cégeket és bankokat célozzák - fogalmazott az EB elnöke.
Bírságot rótt ki a Szamos és Tisza romániai vízgyűjtőjének vízügyi igazgatósága arra a cégre, amely a Szamost február 17-én ért nehézfémszennyezésért felelős.
A vízügyi igazgatóság tegnapi közleménye szerint a cégnek 120 ezer lej bírságot kell fizetnie a folyószennyezésért. A hatóság emlékeztetett: február 17-én egy elhagyott színesfém-bányába beszivárgott víz tört a felszínre, és a bányában lerakódott üledéket magával sodorva jutott a Láposbánya-patakba, ahonnan a Lápos folyóba, majd a Szamosba ömlött. Az érintett társaság a folyószennyezés idején nem avatkozott be a szennyezés okának és következményeinek tisztázásába, megszüntetésébe, holott ezt számukra előírja a kárelhárítási terv.
Az Európai Beruházások és Projektek minisztériuma október folyamán három pályázatot írt ki összesen 500 millió euró értékben a vállalkozások energiahatékonyságának és energiafüggetlenségének elősegítésére, illetve új megújuló energiaforrások beszerzésére.
Ezeknek a pályázatoknak a határidejét meghosszabbították, így november 9-éig, 10-éig, illetve 15-éig lehet benyújtani a pályázatokat – tájékoztatott az RMDSZ.
A Román Orvosi Kamara által közzétett adatok szerint lényegesen lecsökkent a külföldön munkát vállaló romániai orvosok száma az elmúlt évben: 2021-ben csak 776 olyan igazolást bocsátottak ki, amely elengedhetetlen az orvosok külföldi munkavállalásához.
A legtöbb ilyen dokumentumot 2016-ban állították ki, amikor számuk elérte az 1462-t, majd a kivándorlási kedv fokozatos csökkenésnek indult, ami részben a hazai ösztönzőbb fizetésekkel is magyarázható. Az orvosi kamara közleményében megjegyzi, a Good Standing igazolást az orvos vagy a másik ország szakhatósága igényelheti, és az orvos személyes adatait tartalmazza szakmai felkészültségét, illetve megbízhatóságát illetően. Csak a kamara tagjai kaphatnak ilyen igazolást, amelyre a külföldi munkavállalás mellett szakmai vizsga, versenyvizsga, saját rendelő nyitása esetén is szükség van.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedd este újabb videóüzenetben fordult az ukránokhoz, és bejelentette, hogy rendeletet adott ki tartalékosok behívásáról az ukrán hadseregbe.
Az államfõ pontosította, hogy nem általános mozgósításról van szó, hanem csak azokat hívják be a seregbe, akik a "hadmûveleti tartalékhoz" tartoznak. Zelenszkij hangsúlyozta: "Az ukrán békés nemzet. Mi csendet akarunk, de ha ma hallgatunk, holnap eltûnünk". Az elnök azzal zárta beszédét, hogy bízik az országban és a gyõzelemben.
Az egészségügyi miniszter, Vlad Voiculescu bejelentette, hogy módosítani fogják az iskolai tevékenységekre vonatkozó, a koronavírussal való megfertőződés veszélyét csökkentő rendeletet.
Ennek értelmében a szabad téren tartott tornaórákon nem lesz kötelező a maszk viselése, de a zárt térben, tornatermekben tartott órákra továbbra is érvényes marad a szabály. Az egészségügyi és az oktatási minisztérium, iskolai tevékenységekre vonatkozó közös rendelete a végzős évfolyamok helyzetén is változtatna. Tárgyalják annak lehetőségét, hogy a záróvizsgákra készülő 8. és 12. osztályos diákok minden forgatókönyv esetében (zöld, sárga, piros) személyes jelenléttel vegyenek részt az oktatásban.
Oroszország ma reggel ismét rakétákkal támadott több ukrajnai várost.
Az ukrán hatóságok szerint az ország több részén légiriadó van érvényben. Robbanásokat hallottak Kijevben, az északkeleti Harkivban és a délkeleti Zaporizzsjában. A hatóságok felszólították az embereket, hogy menjenek óvóhelyekre. Áramkimaradásokról is érkeztek jelentések. Kirilo Timosenko, az ukrán elnöki iroda helyettes vezetője közölte, hogy tömeges orosz támadás indult hétfő reggel Ukrajna több régiójának energetikai létesítményei ellen.
A szakminisztérium múlt héten miniszteri rendelettel módosította az ösztöndíjak odaítélésnek feltételeit, ennek értelmében 8,50-ről 9,50-re emelték az érdemösztöndíj elnyeréséhez szükséges tanulmányi átlagot, ez pedig a diáktanácsok és érdekvédelmi szervezetek elégedetlenségét váltotta ki.
Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter vasárnap a Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva elmondta, az ösztöndíjak rendszere átalakul, 2022-ben országszerte 660.000 tanuló részesül majd ösztöndíjban, hat kategóriában: teljesítmény, érdem, tanulmányi, szociális, szakmai öszöndíjban vagy egy középiskolai ösztönzőnek nevezett juttatásban. Sorin Cîmpeanu azt is elmondta, hogy a kormány december végén elfogadta az iskolaelhagyás csökkentését célzó, 543 millió eurós finanszírozású országos programot, amelynek keretében márciusra legalább 750 olyan iskola fog támogatást kapni, amelyben fokozott a lemorzsolódás veszélye.
Adásunkban meghallgathatják annak a beszélgetésnek a befejező részét, amelyet Benedek Csilla készített két Budapesten élő szabadúszó színművésszel - a csíkszeredai születésű Tarjányi Krisztinával és a csíkmadarasi származású Molnár Enikővel - az általuk színre vitt Lackfi János Hinták című kamaradrámája kapcsán. Ezt követően Mărcuțiu-Rácz Dóra a Helikon februári lapszámait ismerteti.
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere úgy véli, hogy megalázták a Kolozs megyei liberálisokat azzal, hogy a prefektusi tisztséget az RMDSZ által javasolt jelölt töltheti be a Nemzeti Liberális Párt politikusa helyett.
A polgármester egy rádióadásban úgy nyilatkozott: precedens nélküli, hogy egy kormánypárt ennyire figyelmen kívül hagyja a saját területi szervezeteinek kérését. Szerinte annak ellenére alázták meg a Kolozs megyei liberálisokat, hogy a választásokon mindig itt érte el az alakulat a legjobb eredményeket. Emil Boc azzal fenyegetőzött, hogy árgus szemekkel fogja figyelni, hogy az RMDSZ által javasolt prefektus, Tasnádi Szilárd betartja-e a hatályos törvényeket, főként a nemzeti értékekre, a nemzeti szimbólumokra vonatkozókat, és a legapróbb kihágást sem fogja tolerálni részéről. A kolozsvári polgármester ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a kezdeti nehézségek ellenére a leendő kormánymegbízottal is jó kapcsolatot fog ápolni, mint ahogyan az elődeivel. Tasnádi Szilárd ma délután teszi le a hivatali esküt és este már el is foglalhatja a Kolozs megye prefektusi székét.
A kínai és az amerikai külügyminiszter az ukrajnai háborúról és a két ország közötti feszültségről tárgyalt vasárnap este - közölte a washingtoni külügyi tárca.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter megvitatta kínai kollégájával, Vang Jivel, hogy nyitva kell tartani az egymás közötti kommunikációs vonalakat, felelősségteljesen kell kezelni az Egyesült Államok és Kína közötti kapcsolatokat. A mostani megbeszélés középpontjában az ukrajnai konfliktus és "az Oroszország által a globális biztonságra és a gazdasági stabilitásra jelentett fenyegetések" álltak - derült ki a washingtoni közleményből. A kínai és az amerikai diplomácia vezetői közötti beszélgetés néhány nappal azután történt, hogy Vang Ji a múlt csütörtökön orosz kollégájával folytatott megbeszélést.
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter az Antena 3 hírtelevíziónak nyilatkozva azt mondta, véleménye szerint a koronavírus elleni védőoltás nem lesz kötelező Romániában, viszont az állampolgárok megfelelő tájékoztatásán kell dolgozni az érintett intézményeknek. A miniszter azt is elmondta, Romániában elkezdődött a COVID-19 világjárvány 5. hulláma, egyelőre az omikron-változat szórványos terjedése tapasztalható, de a becslések szerint egy-két héten belül tartós közösségi terjedés várható.
Rafila hangsúlyozta, ő határozottan oltáspárti, és mindenkinek javasolja az oltás felvételét, főként a veszélyeztetett kategóriáknak, az idősebb generációknak, vagy azoknak, akik krónikus betegségekkel küzdenek. Felhívta a figyelmet arra a tényre is, hogy a kórházakból begyűjtött adatok értelmében az intenzív osztályra kerülő 10 fertőzöttből 9 oltatlan, az arány pedig hasonló azok esetében is akik életüket vesztik a koronavírus okozta betegség miatt. Mindez azt bizonyítja, hogy a vakcinának van hatása, de természetesen az is nehezen elképzelhető, hogy a világ lakosságát évente több dózissal oltsák be – nyilatkozta Alexandru Rafila, hozzátéve, hogy nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy évente egy dózissal oltsák be az embereket, főként a veszélyeztetett kategóriákat, olyan vakcinával, amely az éppen létező vírustörzsre hatékony.