Az új amerikai fennhatóság alatt működő TikTok informatikai biztonságáért az Oracle, az Egyesült Államok egyik vezető technológiai cége felel majd – áll az amerikai elnök rendeletében.
Continue Reading
Mai adásunk első felében az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőinek - Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek, Kolumbán Vilmos József református, Kovács István unitárius és Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök - húsvéti üzenetét sugározzuk.

Mai húsvétvasárnapi egyházi műsorunkban Hajlák Attila István bordosi és székelyvéckei római katolikus plébános elmélkedését hallják.
Áldott húsvéti ünnepet kívánunk minden kedves hallgatónknak!

Székelyföld több településén ma is hagyomány a Szent Sír őrzése nagypénteken és nagyszombaton - hogy pontosan miről is van szó, arról Bíró István összeállításában hallhatnak, amely Csíkszentdomokoson készült 2025-ben.
Kolozsvár művelődési élete újabb helyszínnel gyarapodott: március 30-án megnyitották a kalandos életű Sass Flóráról elnevezett szalont. A szalon névadója, Sass Flóra (Florence Baker), híres magyar származású Afrika-kutató, aki Kolozsváron született. A Ludwig Roth utcában található ingatlanban korábban a Szőcs család élt – a szalon megnyitóján Szilágyi Enikő művésznő Szőcs Géza által összeállított verses-zenés műsorát adta elő - ezt követően beszélgetett Szebeni Zsuzsával, a szalon egyik megálmodójával László Tibor, a Kolozsvári Rádió riportere.
A műsor második felében Méra - Cifra lelkek forrásvize című produkcióról kérdezi Varga László Zoltánt, a Cifra együttes vezetőjét Rácz Éva. A kalotaszegi Méra község népzenéjét és néptáncait bemutató látványos előadásra 2026. április 7-én, 19:00 órakor kerül sor a Kolozsvári Magyar Operában.
Ma, nagypéntek hajnalán türelemmel viselt betegség következtében elhunyt életének 84. és papságának 60. évében Mons. Fodor József pápai prelátus, általános helynök, nagyprépost – közölte pénteken a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye.
Fodor József 1942. november 29-én született Vizsláson (Magyarország). Teológiai tanulmányait Gyulafehérváron végezte. Tiszteletreméltó Márton Áron püspök szentelte pappá 1967. április 2-án. Segédlelkész volt a nagyvárad-újvárosi, majd a székesegyházi plébánián. Biharpüspökiben, a Szent József-telepi templomban szolgált plébánosként, végül pedig a székesegyházban. A püspökségen titkárként, irodaigazgatóként, később vikáriusként segítette a főpásztorok munkáját.
Az egyházmegye közlése szerint földi maradványait április 6-án, húsvéthétfőn, 17 órakor a nagyváradi székesegyházban ravatalozzák fel, majd 18 órakor szentmisét mutatnak be a lelki üdvéért. Temetési szentmiséje április 7-én, kedden, 11 órakor kezdődik, majd a székesegyház kriptájában helyezik örök nyugalomra.
Fodor József a Bukaresti Rádió egyházi műsorában is hirdetett igét. Legutóbb 2023. január 15-én tette, ezt az igehirdetést az alábbi linken (https://www.bukarestiradio.ro/2023/01/15/katolikus-igehirdetes-2023-januar-15/) érik el. Isten nyugtassa békében!
" ["post_title"]=> string(72) "Elhunyt Fodor József pápai prelátus, nagyváradi általános helynök" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "elhunyt-fodor-jozsef-papai-prelatus-nagyvaradi-altalanos-helynok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-04-03 14:05:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-04-03 11:05:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(106) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/04/03/elhunyt-fodor-jozsef-papai-prelatus-nagyvaradi-altalanos-helynok/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3641 (24) { ["ID"]=> int(461666) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-04-06 08:10:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-04-06 05:10:04" ["post_content"]=> string(994) "Mai adásunk első felében az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőinek - Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek, Kolumbán Vilmos József református, Kovács István unitárius és Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök - húsvéti üzenetét sugározzuk.


Az új amerikai fennhatóság alatt működő TikTok informatikai biztonságáért az Oracle, az Egyesült Államok egyik vezető technológiai cége felel majd – áll az amerikai elnök rendeletében.
Continue Reading
A 28 milliárd eurós forrás nagy részével nem rendelkezhet.
Continue ReadingA NATO is aggódik a germánium elérhetősége miatt, amely számos katonai alkalmazásban nélkülözhetetlen.
Continue Reading
A költségvetéskiigazítás tervezetével több miniszter is elégedetlen.
Continue ReadingFennáll a Lisztéria baktériummal való fertőzés kockázata – tájékoztat az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság.
Continue Reading
Huszonnégy órára őrizetbe vette a DIICOT azt a 17 éves diákot, aki fenyegető üzeneteket küldött az ország több iskolájának, kórházának és más intézményeknek.
Continue Reading
Rengeteg uniós pénzt kellene nagyon rövid idő alatt elkölteni – jelentette be az uniós beruházásokért és projektekért felelős miniszter.
Continue Reading
A program heti két órában segíti a diákokat – közölte a tanügyminiszter.
Continue Reading
A tárca jelentette az esetet az uniós intézményeknek.
Continue ReadingA bíboros temetéséről egy későbbi időpontban közölnek részleteket.
Continue Reading
Október 2. és 5. között rekordszámú, 162 kiállító, 118 program és háromszáznál is több dedikálás várja a közönséget Budapesten.
Continue Reading
Hétfőtől a sztrádaszakasz teljes 29 kilométeres hosszában zajlanak majd az építési munkálatok.
Continue ReadingDonald Trump amerikai elnök a TikTok közösségi videóalkalmazás további amerikai üzemeltetését biztosító rendeletet írt alá tegnap. Az elnök a Fehér Házban nyilvános eseményen mutatta be a határozatot, aminek révén elkerülhető, hogy a jelenleg kínai kézben működő népszerű alkalmazást betiltsák az Egyesült Államokban.
Az elnöki rendelet értelmében a TikTok Egyesült Államokban működő szolgáltatásának tulajdonosa a jövőben újonnan létrejövő nemzetközi vegyesvállalat lesz, amelynek többségi tulajdonosai amerikai befektetők lesznek. A TikTok eredeti, kínai tulajdonosa a ByteDance kevesebb, mint 20 százalékát birtokolhatja az amerikai szolgáltatást működtető vállalkozásnak, a hét tagú igazgatóságba pedig egy tagot delegálhat.
Az új amerikai fennhatóság alatt működő TikTok informatikai biztonságáért az Oracle, az Egyesült Államok egyik vezető technológiai cége felel majd - áll az amerikai elnök rendeletében.
Donald Trump a fehér házi aláíráson azt közölte, hogy a TikTok amerikai szolgáltatásának további működéséről szóló megoldást támogatja Hszi Csin-ping kínai elnök is.
" ["post_title"]=> string(80) "A TikTok amerikai üzemeltetését biztosító rendeletet írt alá Donald Trump" ["post_excerpt"]=> string(202) "Az új amerikai fennhatóság alatt működő TikTok informatikai biztonságáért az Oracle, az Egyesült Államok egyik vezető technológiai cége felel majd - áll az amerikai elnök rendeletében. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(81) "a-tiktok-tovabbi-amerikai-uzemelteteset-biztosito-rendeletet-irt-ala-donald-trump" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-26 14:00:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-26 11:00:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454892" ["menu_order"]=> int(1294) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3629 (24) { ["ID"]=> int(454890) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-26 13:55:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-26 10:55:14" ["post_content"]=> string(706) "Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a korábban befagyasztott kohéziós alapokból 545 millió eurót átcsoportosítsanak Magyarország számára, de a kifizetések többségét továbbra is a korábban meghatározott jogállamisági feltételekhez kötik.
A kohéziós politika félidős felülvizsgálati folyamatának részeként fogadta el az erről szóló határozatot. Magyarországot a rendszerszintű korrupciós kockázatok és a jogállamisággal kapcsolatos aggályok miatt különböző uniós szankciók sújtják. A 28 milliárd eurós forrás nagy részével nem rendelkezhet.
" ["post_title"]=> string(65) "Az EB jóváhagyta az átcsoportosítást Magyarország számára" ["post_excerpt"]=> string(63) "A 28 milliárd eurós forrás nagy részével nem rendelkezhet." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(80) "az-eb-jovahagyta-hogy-a-545-millio-eurot-atcsoportositsanak-magyarorszag-szamara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-26 13:59:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-26 10:59:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454890" ["menu_order"]=> int(1295) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3603 (24) { ["ID"]=> int(454887) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-26 13:53:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-26 10:53:54" ["post_content"]=> string(1005) "Súlyos hiány alakult ki a gyártási és technológiai szektor számára nélkülözhetetlen germánium piacán a kínai exportkorlátozások miatt, ami pánikot kelt az európai iparban. A félvezetőgyártásban és a védelmi iparban kulcsfontosságú nyersanyag ára több mint 60 százalékkal emelkedett, miközben Kína az USA-ba teljesen leállította, Európába pedig jelentősen csökkentette a szállításokat. A szóban forgó nyersanyagot például éjjellátó készülékekben használják.
A NATO is aggódik a germánium elérhetősége miatt, amely számos katonai alkalmazásban nélkülözhetetlen. A szakértők szerint a germániumhiány rövid távon nem oldható meg.
Az EU-nak legkésőbb 2023-ig el kellett volna kezdenie stratégiai készletek felhalmozását.
" ["post_title"]=> string(46) "Súlyos hiány alakult ki a germánium piacán" ["post_excerpt"]=> string(113) "A NATO is aggódik a germánium elérhetősége miatt, amely számos katonai alkalmazásban nélkülözhetetlen. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "sulyos-hiany-alakult-ki-a-germanium-piacan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-26 13:53:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-26 10:53:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454887" ["menu_order"]=> int(1296) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3579 (24) { ["ID"]=> int(454885) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-26 13:52:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-26 10:52:01" ["post_content"]=> string(809) "A Pénzügyminisztérium ma teszi közzé az idei első költségvetés-kiigazítás tervezetét. Alexandru Nazare tárcavezető bejelentette, hogy figyelnek, arra, hogy a büdzsé fedezzen év végéig minden alapvető szükségletet, beleértve a nyugdíjak, fizetések és szociális támogatások kifizetéseit.
A kormány nagyobb pénzügyi mozgástérrel rendelkezik, miután Brüsszelben sikerült újratárgyalniuk a költségvetési hiány csökkentésére vonatkozó célt, amelyet 8,4%-ra emeltek a bruttó hazai termékhez viszonyítva, a korábbi 7,7%-ról.
A költségvetéskiigazítás tervezetével több miniszter is elégedetlen.
" ["post_title"]=> string(96) "Ma teszi közzé az idei első költségvetés-kiigazítás tervezetét a pénzügyminisztérium" ["post_excerpt"]=> string(78) "A költségvetéskiigazítás tervezetével több miniszter is elégedetlen." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(84) "ma-teszi-kozze-az-idei-elso-koltsegvetes-kiigazitas-tervezetet-a-penzugyminiszterium" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-26 13:52:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-26 10:52:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454885" ["menu_order"]=> int(1297) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3638 (24) { ["ID"]=> int(454880) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-26 11:46:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-26 08:46:53" ["post_content"]=> string(782) "Visszahívták a Kaufland polcairól a Doripesco pontyikra-salátát, mert fennáll a Lisztéria baktériummal való fertőzés kockázata – tájékoztat az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság.
A Doripesco Prod 190 grammos kiszerelésű hagymás pontyikra-salátája esetén, a fertőzés kockázata a 2025. szeptember 5-én gyártott és 2025. október 20-ai szavatossági idővel feltüntetett termékek esetében áll fenn.
Azokat, akik ezekből a termékekből vásároltak, arra kérik, hogy ne fogyasszák el, hanem semmisítsék meg, vagy október 5-ig vigyék vissza az üzletbe.
" ["post_title"]=> string(68) "Visszahívták a Kaufland polcairól a Doripesco pontyikra-salátát" ["post_excerpt"]=> string(154) "Fennáll a Lisztéria baktériummal való fertőzés kockázata – tájékoztat az Országos Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóság. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "visszahivtak-a-kaufland-polcairol-a-doripesco-pontyikra-salatat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-26 11:46:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-26 08:46:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454880" ["menu_order"]=> int(1299) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3401 (24) { ["ID"]=> int(454878) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-26 11:45:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-26 08:45:45" ["post_content"]=> string(879) "Huszonnégy órára őrizetbe vette szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) azt a 17 éves diákot, aki a gyanú szerint az elmúlt napokban fenyegető üzeneteket küldött az ország több iskolájának, kórházának, rendőrkapitányságoknak, televíziós csatornáknak és más intézményeknek.
A DIICOT szerint a fiút egy 14 éves lány segítette akciójában, szeptember 21. és 23. között körülbelül ezer intézmény e-mail címére küldték el a fenyegető üzeneteket, amelyekben fegyveres támadások elkövetését vetítették elő.
Az ügyészek az őrizetbe vett fiú 30 napos előzetes letartóztatásba helyezését fogják kérni a fővárosi ítélőbíróságon.
" ["post_title"]=> string(43) "Őrizetbe vette a DIICOT a 17 éves diákot" ["post_excerpt"]=> string(179) "Huszonnégy órára őrizetbe vette a DIICOT azt a 17 éves diákot, aki fenyegető üzeneteket küldött az ország több iskolájának, kórházának és más intézményeknek. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "orizetbe-vette-a-diicot-a-17-eves-diakot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-26 11:45:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-26 08:45:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454878" ["menu_order"]=> int(1300) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3399 (24) { ["ID"]=> int(454876) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-26 11:41:28" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-26 08:41:28" ["post_content"]=> string(798) "Rengeteg uniós pénzt, nagyjából 13 milliárd eurót kellene nagyon rövid idő alatt, jövő év augusztus 31-ig, elkölteni – jelentette be az uniós beruházásokért és projektekért felelős miniszter. Dragoș Pîslaru szerint képtelenség idejében befejezni a nagyon nagy projekteket, ezért nem maradhattak az Országos Helyreállítási Tervben.
A bizottság figyelmeztette őket, hogy a kölcsönök csak a deficitet növelték volna. A tárcavezető szerint a kialakult költségvetési hiányban sokat számított, hogy a szükséges intézkedéseket nem hozták meg két évvel ezelőtt. Akkor, amikor nem lett volna szükség annyira drasztikus kiigazításra, mint most.
" ["post_title"]=> string(84) "Dragoș Pîslaru szerint képtelenség idejében befejezni a nagyon nagy projekteket" ["post_excerpt"]=> string(150) "Rengeteg uniós pénzt kellene nagyon rövid idő alatt elkölteni – jelentette be az uniós beruházásokért és projektekért felelős miniszter." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(79) "dragos-pislaru-szerint-keptelenseg-idejeben-befejezni-a-nagyon-nagy-projekteket" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-26 11:41:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-26 08:41:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454876" ["menu_order"]=> int(1301) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3440 (24) { ["ID"]=> int(454873) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-26 11:40:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-26 08:40:09" ["post_content"]=> string(856) "Jóváhagyták az általános iskolai felzárkóztató oktatási program módszertanát – tájékoztat a tanügyminisztérium. A program heti két órában segíti a diákokat az elsajátított kompetenciák megerősítésében, a hiányzó készségek pótlásában, valamint a tudás mindennapi életben való alkalmazásában.
Daniel David szakminiszter elmondta: a felzárkóztató órák célja, hogy csökkentsék a funkcionális analfabetizmust és az iskolai lemorzsolódást, amelyek a nemzeti biztonságot is veszélyeztethetik. A program segíti a gyerekeket abban, hogy jobban elsajátítsák a nyolc kulcskompetenciát, felkészítse őket a középiskolai tanulmányokra, és megmutassa az iskola gyakorlati hasznát a mindennapokban.
" ["post_title"]=> string(87) "Jóváhagyták az általános iskolai felzárkóztató oktatási program módszertanát" ["post_excerpt"]=> string(80) "A program heti két órában segíti a diákokat - közölte a tanügyminiszter." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(76) "jovahagytak-az-altalanos-iskolai-felzarkoztato-oktatasi-program-modszertanat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-26 11:40:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-26 08:40:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454873" ["menu_order"]=> int(1302) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3400 (24) { ["ID"]=> int(454871) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-26 11:38:55" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-26 08:38:55" ["post_content"]=> string(1334) "A külügyminisztérium (MAE) egy hamis, az Euronewsnak tulajdonított sajtóanyag megjelenésére figyelmeztet a közösségi médiában, amely Oana Țoiu román külügyminiszter állítólagos kijelentéseire hivatkozik. A tárca jelentette az esetet az uniós intézményeknek. A külügyminisztérium 'kategorikusan elutasítja ezt a tartalmat, amely hamisan tulajdonít a Moldovai Köztársasággal kapcsolatos kijelentéseket a román külügyminiszternek'. 'Ez a tartalom egy videófelvételben jelenik meg, amelyet széles körben publikáltak és terjesztenek a közösségi média platformjain.' - közölte a minisztérium tegnap este.
A külügyminisztérium szerint a Moldovai Köztársaság közelgő parlamenti választásainak tükrében 'az ilyen tartalmak a klasszikus hibrid akciók standard elemei, amelyeket az információs térben hajtanak végre ideológiai feszültségek keltése és az állami propaganda narratívájának támogatása céljából'.
A külügyminisztérium bejelentette a hamis tartalmat a közösségi média platformoknak és az illetékes román hatóságoknak, ugyanakkor értesítette az EU gyorsriasztási rendszerét is.
" ["post_title"]=> string(70) "Hamis sajtóanyag megjelenésére figyelmeztet a külügyminisztérium" ["post_excerpt"]=> string(57) "A tárca jelentette az esetet az uniós intézményeknek." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "hamis-sajtoanyag-megjelenesere-figyelmeztet-a-kulugyminiszterium" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-26 11:38:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-26 08:38:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454871" ["menu_order"]=> int(1303) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3466 (24) { ["ID"]=> int(454869) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-26 11:28:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-26 08:28:18" ["post_content"]=> string(1458) "Tegnap, 94 éves korában elhunyt Lucian Mureșan bíboros, a román görögkatolikus egyház főpüspöke, a Fogaras-Gyulafehérvári nagyérsekség metropolitája. Halálhírét a Fogaras-Gyulafehérvári nagyérsekség jelentette be közleményében. A bíboros temetéséről egy későbbi időpontban közölnek részleteket.
Lucian Mureșan (1931-2025) a Máramaros megyei Felsőfernezelyen (ma Nagybánya egyik lakónegyede) született. Nagybányán és Gyulafehérváron tanult, de a kommunista rezsim idején kizárták a római katolikus teológiai intézetből, és több mint három évtizeden át kőbányában és az Út- és Hídépítő Vállalatnál dolgozott. 1964-ben titokban felszentelték papnak, és a kommunizmus bukásáig titokban szolgált a görög katolikus közösségekben, majd 1990-ben Máramaros püspökévé nevezték ki. 1994-ben Gyulafehérvár és Fogaras érsekévé és a román görögkatolikus egyház metropolitájává nevezték ki. XVI. Benedek pápa 2005. december 16-án a Rómával egyesült román görögkatolikus egyház főpüspökének, majd 2012. február 18-án bíborosnak nevezte ki Lucian Mureșant.
Nicușor Dan államelnök és Ilie Bolojan kormányfő is részvétét fejezte ki tegnap este a görögkatolikus egyházfő elhunyta miatt.
" ["post_title"]=> string(54) "Elhunyt a román görögkatolikus egyház főpüspöke" ["post_excerpt"]=> string(77) "A bíboros temetéséről egy későbbi időpontban közölnek részleteket. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "elhunyt-a-roman-gorogkatolikus-egyhaz-fopuspoke" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-26 11:28:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-26 08:28:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454869" ["menu_order"]=> int(1304) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3450 (24) { ["ID"]=> int(454867) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-26 11:26:46" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-26 08:26:46" ["post_content"]=> string(1484) "A díszvendég ország Románia, díszvendég pedig Janne Teller dán írónő lesz az idei, 30. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, amelyen rekordszámú, 162 kiállító, 118 program és háromszáznál is több dedikálás várja a közönséget október 2. és 5. között Budapesten.
A kortárs dán irodalom ismert alkotója, Janne Teller irodalmi elismerést, a Budapest Nagydíjat veheti át, a Román Kulturális Minisztérium a Budapesti Román Kulturális Intézettel együttműködve pedig változatos programokon keresztül mutatja be a kortárs román irodalom sokszínűségét – közölte a szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke tegnap Budapesten. Hozzátette: a tavalyi díszvendég Franciaország volt, és a program sikerén felbuzdulva a magyarországi Francia Intézet úgy döntött, hogy új fordítói díjat alapít, ezzel ösztönözve a fiatalabb fordítói generációt a franciáról magyarra fordításra.
Jövőre a német nyelvű irodalom lesz a díszvendége az eseménynek, így elsősorban Németország, Svájc és Ausztria íróit hívják meg.
Ioana Anghel, a Budapesti Román Kulturális Intézet igazgatója nagy megtiszteltetésnek nevezte országa díszvendég státuszát.
" ["post_title"]=> string(77) "Románia lesz az idei díszvendég a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon" ["post_excerpt"]=> string(147) "Október 2. és 5. között rekordszámú, 162 kiállító, 118 program és háromszáznál is több dedikálás várja a közönséget Budapesten." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "romania-lesz-az-idei-diszvendeg-a-budapesti-nemzetkozi-konyvfesztivalon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-26 11:26:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-26 08:26:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454867" ["menu_order"]=> int(1305) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3635 (24) { ["ID"]=> int(454865) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-26 11:23:53" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-26 08:23:53" ["post_content"]=> string(759) "Két hónappal a szerződésben megszabott határidő előtt, a közúti beruházásokért felelős társaság tegnap jóváhagyta a műszaki kivitelezési tervet az észak-erdélyi autópálya Bisztraterebes és Bihar közötti szakaszának utolsó 20 kilométerére. Ennek értelmében hétfőtől a sztrádaszakasz teljes 29 kilométeres hosszában zajlanak majd az építési munkálatok.
Az épülő autópálya Berettyóújfalu és Bihar közötti, kivitelezés alatt álló szakaszainak átadása lehetővé teszi majd, hogy a Szilágy megyei Szilágynagyfalutól autópályán lehessen közlekedni a 74 kilométerre levő borsi határátkelőig.
" ["post_title"]=> string(90) "Jóváhagyták a Bisztraterebes és Bihar közötti szakasz műszaki kivitelezési tervét" ["post_excerpt"]=> string(105) "Hétfőtől a sztrádaszakasz teljes 29 kilométeres hosszában zajlanak majd az építési munkálatok. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(81) "jovahagytak-a-bisztraterebes-es-bihar-kozotti-szakasz-muszaki-kivitelezesi-tervet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-26 11:23:55" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-26 08:23:55" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454865" ["menu_order"]=> int(1306) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3628 (24) { ["ID"]=> int(454892) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-09-26 13:56:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-09-26 10:56:35" ["post_content"]=> string(1405) "Donald Trump amerikai elnök a TikTok közösségi videóalkalmazás további amerikai üzemeltetését biztosító rendeletet írt alá tegnap. Az elnök a Fehér Házban nyilvános eseményen mutatta be a határozatot, aminek révén elkerülhető, hogy a jelenleg kínai kézben működő népszerű alkalmazást betiltsák az Egyesült Államokban.
Az elnöki rendelet értelmében a TikTok Egyesült Államokban működő szolgáltatásának tulajdonosa a jövőben újonnan létrejövő nemzetközi vegyesvállalat lesz, amelynek többségi tulajdonosai amerikai befektetők lesznek. A TikTok eredeti, kínai tulajdonosa a ByteDance kevesebb, mint 20 százalékát birtokolhatja az amerikai szolgáltatást működtető vállalkozásnak, a hét tagú igazgatóságba pedig egy tagot delegálhat.
Az új amerikai fennhatóság alatt működő TikTok informatikai biztonságáért az Oracle, az Egyesült Államok egyik vezető technológiai cége felel majd - áll az amerikai elnök rendeletében.
Donald Trump a fehér házi aláíráson azt közölte, hogy a TikTok amerikai szolgáltatásának további működéséről szóló megoldást támogatja Hszi Csin-ping kínai elnök is.
" ["post_title"]=> string(80) "A TikTok amerikai üzemeltetését biztosító rendeletet írt alá Donald Trump" ["post_excerpt"]=> string(202) "Az új amerikai fennhatóság alatt működő TikTok informatikai biztonságáért az Oracle, az Egyesült Államok egyik vezető technológiai cége felel majd - áll az amerikai elnök rendeletében. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(81) "a-tiktok-tovabbi-amerikai-uzemelteteset-biztosito-rendeletet-irt-ala-donald-trump" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-09-26 14:00:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-09-26 11:00:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=454892" ["menu_order"]=> int(1294) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(38181) ["max_num_pages"]=> int(3182) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "a1f5e5a5049a227c682f26dd39964c0b" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:1975592463867dc263809b2faab5701e" }