„A Fidesz távolodik jelenleg az EPP-től. A néppárt ezen a téren irányváltást vár” – idézte az osztrák hírügynökség az Európai Néppárt (EPP) egyik szóvivőjét, aki Joseph Daul elnök és Manfred Weber frakcióvezető nevében nyilatkozott.
(tovább…) Continue ReadingSzijjértó Péter: Elképesztő a nyomás Magyarországon
Szolgálati közlemény
Öt belga fiatal szórakozásból megölt egy román kamionost
Több mint fél százalékkal csökkent az infláció áprilisban
Elementáris küzdelem várható a következő hetekben a NATO-s javaslat ügyében, elképesztő a nyomás Magyarországon, azonban a kormány ennek ellenére sem kíván részt venni semmilyen módon az ukrán katonák kiképzésében és a fegyverszállításban - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
A tárcavezető a Fidesz frakcióülésén figyelmeztetett, hogy a NATO elkezdte halványítani azokat a saját maga által előzőleg megrajzolt vörös vonalakat, amelyek kimondták azt, hogy a szövetség nem részese az ukrajnai háborúnak, valamint mindent meg kell tenni a közvetlen konfrontáció elkerülése érdekében Oroszországgal.
"És most jött elő az a történet, hogy a főtitkár úgy érezte, hogy most már a NATO-nak is érdemes lenne valamit csinálnia, mert az nem megy, hogy itt a NATO két éve ül, és csak a tagországok meg az Európai Unió képes elkövetni a világ biztonságát fenyegető lépéseket" - mondta.
Ennek keretében pedig fokozni kívánják a szervezet koordináló szerepét a fegyverszállításban, az ukrán katonák kiképzésében és százmilliárd eurós támogatási csomagot készülnek elfogadni, azonban ebben Magyarország nem kíván részt venni semmilyen formában - szögezte le.
"Mi ebből teljes egészében ki akarunk maradni. Megakadályozni ezt nem tudjuk, de egy dolgot biztosan szeretnénk, pontosabban hármat. Egy, hogy magyar katonának ilyenben ne kelljen részt vennie. Kettő, hogy Magyarország területén ilyen típusú akciókhoz semmi ne történhessen. És három, hogy a magyar adófizetőknek egy fillérjét se kelljen erre használni" - sorolta.
"És mind a három tekintetében elképesztő, de tényleg elementáris erejű nyomás van rajtunk" - emelte ki, rámutatva, hogy a másik két vonakodó tagországot gyorsan beterelték a közös álláspontba, hazánk így egyedül maradt.
"Mindenki be van darálva, mind a harmincegy rajtunk kívüli, és egyedül vagyunk. És a következő hetek küzdelmeiben tök egyedül is leszünk" - tette hozzá.
Szijjártó Péter közölte hogy már zajlik a munka Brüsszelben, a művelet hátországának összerakása. "És nyomnak befele minket. Most azt nagyjából sikerült elérnünk, hogy politikailag tudomásul vették, hogy mi ebben nem akarunk részt venni, de én úgy látom, részükről az a minimum program, hogy a pénzügyi sztoriba megpróbálnak betolni minket" - jelentette ki.
"Most ezzel próbálnak nyomást gyakorolni ránk, hogy jó, akkor magyar katonák ne, jó, adott esetben magyar terület se, mondják most, na de a pénz. És itt a következő hetek küzdelme az, hogy: nem, nem, nem" - hangsúlyozta.
Majd rátért arra is, hogy a NATO nem szeretne precedenst teremteni arra, hogy egy szövetséges kívül marad valamilyen katonai műveleten.
A miniszter végül ismét sérelmezte, hogy a nyugati politikai vezetők a jelek szerint nem akarnak letérni a fegyverszállítások újtáról, miközben egyértelmű lett mára, hogy a harctéren nincs megoldás, ugyanis egyik fél sem tud felülkerekedni a másikon, a frontvonal legfeljebb néhány kilométert mozog ide-oda.
"Mindenki számára azt a felszólítást adták itt, Európában, hogy az nem érdekes, hogy milyen áron, nem érdekes, hogy a saját biztonság mennyire sérül, de még minden, ami van, azt adják oda" - mondta.
"Ez ma a NATO-körökben teljesen világosan, széles körben, nyíltan és mindenfajta szégyenérzet nélkül felvállalt álláspont, hogy a saját biztonság kockázatára is kell segíteni az ukránokat" - fűzte hozzá.
Erre jó példaként hozta fel, hogy a minden katonai repülőgépét átadó Szlovákia nem kapta meg időben a Nyugatról rendelt pótlást, az ország légtérvédelmét ezért ma Magyarország és Csehország látja el.
"Ha mi, magyarok és csehek nem látnánk el a szlovákok légtérvédelmét, akkor a mérgesen égre nézés és ökölrázás lenne az egyetlen légvédelmi képessége a szlovákoknak" - fogalmazott.
Illetve közölte, hogy a fegyverszállítások csak a status quót tartják fenn, további hatalmas veszteségek mellett. "Ezért ebből csakis úgy lehet kijönni katonailag, ha a második forgatókönyv működik, tehát a szárazföldi katonák küldése, ami egyenlő a NATO involválásával és a világháború kirobbanásával" - jelentette ki.
"A harmadik forgatókönyv az, hogy egy ilyen háborúban minden eszköz használata megengedhető, és akkor innen jön a nukleáris tölteteknek a kérdése, amiből pontosan tudjuk, hogy egy darab elég ahhoz, hogy elrendezze a világ jövőbeni sorsát, és ebből van több ezer mindkét oldalon" - közölte.
"Egy nukleáris szuperhatalmat legyőzni nem lehet (.) Ami történik, az gyakorlatilag egy mészárszéknek a működtetése" - jegyezte meg.
" ["post_title"]=> string(58) "Szijjértó Péter: Elképesztő a nyomás Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "szijjerto-peter-elkepeszto-a-nyomas-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-14 11:42:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 08:42:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438287" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3115 (24) { ["ID"]=> int(438285) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-14 11:07:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 08:07:49" ["post_content"]=> string(280) "Holnap, május 15-én, karbantartási munkálatok miatt nem lesz hallható a Bukaresti Rádió műsora a botfalusi adótorony körzetében, az 1197 kHz-es középhullámú frekvencián. Hallgatóink megértésüket köszönjük!
" ["post_title"]=> string(23) "Szolgálati közlemény" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(22) "szolgalati-kozlemeny-3" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-14 11:07:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 08:07:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438285" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3116 (24) { ["ID"]=> int(438282) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-14 10:44:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 07:44:43" ["post_content"]=> string(1132) "A vádhatóság szerint a gyanúsítottak egy autópálya feletti hídról ledobtak egy csatornafedőt. A súlyos fémdarab áttörte a híd alatt áthaladó nyerges vontató szélvédőjét, és halálosan megsebesítette a román állampolgárságú sofőrt.
A kamiont a sofőr mellett ülő barátnője lefékezte, így nem sodródott le az útról – írja a namuri ügyészség közleményére hivatkozva az AFP.
Az eset szombatra virradóra történt az E42-es sztráda Liege és Namur közötti szakaszán.
A helyi sajtó szerint az öt fiatal drogok hatása alatt állt. Ezt az információt a namuri ügyészség nem kívánta kommentálni.
A gyanúsítottak közül ketten kiskorúak, és a tett színhelyéhez közeli Andenne községben laknak. A román sofőr egy spanyol fuvarozócég alkalmazottja volt.
" ["post_title"]=> string(62) "Öt belga fiatal szórakozásból megölt egy román kamionost" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(101) "belgiumban-birosag-ele-allitanak-ot-fiatalt-akik-szombaton-szorakozasbol-megoltek-egy-roman-kamionost" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-14 10:45:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 07:45:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438282" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3074 (24) { ["ID"]=> int(438278) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-14 10:24:15" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 07:24:15" ["post_content"]=> string(1103) "A márciusi 6,61 százalékról 5,9 százalékra lassult áprilisban az éves infláció – közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az élelmiszerek 2,07 százalékkal, a nem élelmiszer jellegű termékek 7,17 százalékkal drágultak, a szolgáltatások díja 10,05 százalékkal nőtt 2023 áprilisához képest.
2023 decemberéhez viszonyítva 2,4 százalékkal növekedtek a fogyasztói árak az idei negyedik hónapban. Az elmúlt egy évben pedig – 2023 májusától – átlagban 8,1 százalékos volt az emelkedés az előző egy évhez képest.
A Román Nemzeti Bank (BNR) legutóbbi jelentésében 4,7 százalékos inflációt jósolt az év végére, míg tavaly novemberben még 4,8 százalékos inflációval számolt 2024-re. A jegybank előrejelzése szerint 2025 végére 3,5 százalékra csökken az infláció.
" ["post_title"]=> string(65) "Több mint fél százalékkal csökkent az infláció áprilisban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "tobb-mint-fel-szazalekkal-csokkent-az-inflacio-aprilisban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-14 10:24:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 07:24:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438278" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3098 (24) { ["ID"]=> int(438287) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2024-05-14 11:42:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 08:42:20" ["post_content"]=> string(5937) "Elementáris küzdelem várható a következő hetekben a NATO-s javaslat ügyében, elképesztő a nyomás Magyarországon, azonban a kormány ennek ellenére sem kíván részt venni semmilyen módon az ukrán katonák kiképzésében és a fegyverszállításban - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
A tárcavezető a Fidesz frakcióülésén figyelmeztetett, hogy a NATO elkezdte halványítani azokat a saját maga által előzőleg megrajzolt vörös vonalakat, amelyek kimondták azt, hogy a szövetség nem részese az ukrajnai háborúnak, valamint mindent meg kell tenni a közvetlen konfrontáció elkerülése érdekében Oroszországgal.
"És most jött elő az a történet, hogy a főtitkár úgy érezte, hogy most már a NATO-nak is érdemes lenne valamit csinálnia, mert az nem megy, hogy itt a NATO két éve ül, és csak a tagországok meg az Európai Unió képes elkövetni a világ biztonságát fenyegető lépéseket" - mondta.
Ennek keretében pedig fokozni kívánják a szervezet koordináló szerepét a fegyverszállításban, az ukrán katonák kiképzésében és százmilliárd eurós támogatási csomagot készülnek elfogadni, azonban ebben Magyarország nem kíván részt venni semmilyen formában - szögezte le.
"Mi ebből teljes egészében ki akarunk maradni. Megakadályozni ezt nem tudjuk, de egy dolgot biztosan szeretnénk, pontosabban hármat. Egy, hogy magyar katonának ilyenben ne kelljen részt vennie. Kettő, hogy Magyarország területén ilyen típusú akciókhoz semmi ne történhessen. És három, hogy a magyar adófizetőknek egy fillérjét se kelljen erre használni" - sorolta.
"És mind a három tekintetében elképesztő, de tényleg elementáris erejű nyomás van rajtunk" - emelte ki, rámutatva, hogy a másik két vonakodó tagországot gyorsan beterelték a közös álláspontba, hazánk így egyedül maradt.
"Mindenki be van darálva, mind a harmincegy rajtunk kívüli, és egyedül vagyunk. És a következő hetek küzdelmeiben tök egyedül is leszünk" - tette hozzá.
Szijjártó Péter közölte hogy már zajlik a munka Brüsszelben, a művelet hátországának összerakása. "És nyomnak befele minket. Most azt nagyjából sikerült elérnünk, hogy politikailag tudomásul vették, hogy mi ebben nem akarunk részt venni, de én úgy látom, részükről az a minimum program, hogy a pénzügyi sztoriba megpróbálnak betolni minket" - jelentette ki.
"Most ezzel próbálnak nyomást gyakorolni ránk, hogy jó, akkor magyar katonák ne, jó, adott esetben magyar terület se, mondják most, na de a pénz. És itt a következő hetek küzdelme az, hogy: nem, nem, nem" - hangsúlyozta.
Majd rátért arra is, hogy a NATO nem szeretne precedenst teremteni arra, hogy egy szövetséges kívül marad valamilyen katonai műveleten.
A miniszter végül ismét sérelmezte, hogy a nyugati politikai vezetők a jelek szerint nem akarnak letérni a fegyverszállítások újtáról, miközben egyértelmű lett mára, hogy a harctéren nincs megoldás, ugyanis egyik fél sem tud felülkerekedni a másikon, a frontvonal legfeljebb néhány kilométert mozog ide-oda.
"Mindenki számára azt a felszólítást adták itt, Európában, hogy az nem érdekes, hogy milyen áron, nem érdekes, hogy a saját biztonság mennyire sérül, de még minden, ami van, azt adják oda" - mondta.
"Ez ma a NATO-körökben teljesen világosan, széles körben, nyíltan és mindenfajta szégyenérzet nélkül felvállalt álláspont, hogy a saját biztonság kockázatára is kell segíteni az ukránokat" - fűzte hozzá.
Erre jó példaként hozta fel, hogy a minden katonai repülőgépét átadó Szlovákia nem kapta meg időben a Nyugatról rendelt pótlást, az ország légtérvédelmét ezért ma Magyarország és Csehország látja el.
"Ha mi, magyarok és csehek nem látnánk el a szlovákok légtérvédelmét, akkor a mérgesen égre nézés és ökölrázás lenne az egyetlen légvédelmi képessége a szlovákoknak" - fogalmazott.
Illetve közölte, hogy a fegyverszállítások csak a status quót tartják fenn, további hatalmas veszteségek mellett. "Ezért ebből csakis úgy lehet kijönni katonailag, ha a második forgatókönyv működik, tehát a szárazföldi katonák küldése, ami egyenlő a NATO involválásával és a világháború kirobbanásával" - jelentette ki.
"A harmadik forgatókönyv az, hogy egy ilyen háborúban minden eszköz használata megengedhető, és akkor innen jön a nukleáris tölteteknek a kérdése, amiből pontosan tudjuk, hogy egy darab elég ahhoz, hogy elrendezze a világ jövőbeni sorsát, és ebből van több ezer mindkét oldalon" - közölte.
"Egy nukleáris szuperhatalmat legyőzni nem lehet (.) Ami történik, az gyakorlatilag egy mészárszéknek a működtetése" - jegyezte meg.
" ["post_title"]=> string(58) "Szijjértó Péter: Elképesztő a nyomás Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "szijjerto-peter-elkepeszto-a-nyomas-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2024-05-14 11:42:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2024-05-14 08:42:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=438287" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(31378) ["max_num_pages"]=> int(7845) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "78dba659c0084dc4fc09bd64b31728ca" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } }Irányváltást vár az Európai Néppárt a Fidesztől
Súlyos csapást mért az amerikai elnök az abortuszt végző klinikákra
A Védd az életet nevű rendelkezés értelmében a családtervezéssel foglalkozó egészségügyi intézmények nem hajthatnak végre művi terhességmegszakítást, és nem küldhetnek pácienseket abortuszt végző klinikákra sem.
(tovább…) Continue ReadingSzerdáig látogatható Részegh Botond kiállítása Mogoșoaián
Holnap, február 23-án 16 órától Mogoșoaián, a Brâncoveanu palotában szervezett Artist talk keretében mutatják be Részegh Botond, csíkszeredai grafikusművész A háború anatómiája című kiállításának katalógusát.
Az eseményen jelen lesz a grafikusművész. A tárlat kurátora: Ana Negoiță.
Lezárult a kormányzati válság
Letette az esküt az új fejlesztési és szállítási miniszter, miután Klaus Iohannis államfő aláírta a Szociáldemokrata Párt két új miniszterjelöltjének kinevezését.
(tovább…) Continue ReadingBírálja a költségvetést az államfő
Az Alkotmánybíróságon támadja meg a 2019-es költségvetési törvényt az államfő, amelyet a nemzeti szégyen költségvetésének nevezett.
(tovább…) Continue ReadingTöbb városban tüntettek a bírók és ügyészek
Mintegy 200 bíró és ügyész tüntetett a délelőtt a kolozsvári törvényszék előtt és bejelentették, hogy felfüggesztették tevékenységüket a jövő hétre, így csatlakozva bukaresti és más városokban dolgozó kollégáik tiltakozásához.
(tovább…) Continue ReadingElégedetlen az igazságszolgátlatás
A Bírók Fórumának Egyesülete felhívást intézett, hogy sürgősen hívják össze az ország összes törvényészékén és bíróságán a közgyűléseket és fogadják el a 11 követelést és nyilatkozatot az igazságügyi törvények nemrég történt módosításával kapcsolatosan.
(tovább…) Continue ReadingMegkezdődött az RMDSZ XIV. kongresszusa
Workshopokkal és az Országos önkormányzati tanácskozással megkezdődött pénteken az RMDSZ XIV. kongresszusa Kolozsváron.
(tovább…) Continue ReadingUNITER-jelölések 2019
Tompa Gábort a Kolozsvári Állami Magyar Színházban rendezett Shakespeare Velencei kalmár című darabjáért jelölte díjra a Romániai Színházi Szövetség.
(tovább…) Continue ReadingA britek vállalják a felelősséget a demokratikus döntésükért
Elhatározásra és a felelősség mindenki általi vállalására, nem időre van szükség, hogy az Európai Unió megállapodásra jusson Nagy-Britanniával a kilépésről – jelentette ki Michel Barnier európai főtárgyaló.
(tovább…) Continue ReadingÚjabb letartóztatások Törökországban
Elfogatóparancsot adott ki pénteken az isztambuli főügyészség a fegyveres erők 295 aktív szolgálatos tagja ellen azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a 2016. július 15-ei katonai puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
(tovább…) Continue ReadingLeszállt a japán űrszonda
Sikeresen landolt a Hajabusza-2 japán űrszonda a Ryugu kisbolygó felszínén – jelentette be pénteken a japán űrhajózási és -kutatási hivatal.
(tovább…) Continue Reading"A Fidesz távolodik jelenleg az EPP-től. A néppárt ezen a téren irányváltást vár" – idézte az osztrák hírügynökség az Európai Néppárt (EPP) egyik szóvivőjét, aki Joseph Daul elnök és Manfred Weber frakcióvezető nevében nyilatkozott.
Mindketten világossá tették, hogy elfogadhatatlannak tartják a migrációval kapcsolatos magyar kormányzati kampányt. "Ugyanez vonatkozik a Fidesz elnökének, Orbán Viktornak egyes, az elmúlt hetekben elhangzott kijelentéseire" – fogalmazott a szóvivő, aki szerint az EPP különböző testületei a közeli jövőben megvitatják mindezt.
A Fidesz kizárását az EPP-ből azonban sem Daul, sem Weber nem követelte – tette hozzá a szóvivői nyilatkozatot ismertető hírügynökség. A szóvivő azután nyilatkozott, hogy kiderült: svéd konzervatív pártok indítványt nyújtottak be a Fidesz kizárásáról a Néppártból.
" ["post_title"]=> string(55) "Irányváltást vár az Európai Néppárt a Fidesztől" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "iranyvaltast-var-az-europai-neppart-a-fidesztol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-02-24 23:57:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-02-24 21:57:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=370963" ["menu_order"]=> int(20614) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#2930 (24) { ["ID"]=> int(370959) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2019-02-23 23:42:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-02-23 21:42:50" ["post_content"]=> string(1157) "A Védd az életet nevű rendelkezés értelmében a családtervezéssel foglalkozó egészségügyi intézmények nem hajthatnak végre művi terhességmegszakítást, és nem küldhetnek pácienseket abortuszt végző klinikákra sem.
Ahogyan a rendelet fogalmaz: "fizikailag és pénzügyileg" egyaránt el kell különülniük az abortusz-klinikáktól annak érdekében, hogy a családtervezési támogatási alapokhoz pályázatot nyújthassanak be.
Azok a klinikák, amelyeken abortuszt végeznek, egyáltalán nem pályázhatnak szövetségi támogatásokra. Az abortuszokat, mint a családtervezés egyik eszközét biztosító Planned Parenthood (Tervezett Szülőség) nevű szervezet által működtetett klinikák így jelentős szövetségi támogatástól esnek el.
A rendelkezés 120 napot ad az érintett egészségügyi intézményeknek, hogy alkalmazkodjanak az előírásokhoz.
" ["post_title"]=> string(74) "Súlyos csapást mért az amerikai elnök az abortuszt végző klinikákra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "sulyos-csapast-mert-az-amerikai-elnok-az-abortuszt-vegzo-klinikakra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-02-24 23:57:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-02-24 21:57:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=370959" ["menu_order"]=> int(20615) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#2931 (24) { ["ID"]=> int(370935) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-02-22 14:47:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-02-22 12:47:50" ["post_content"]=> string(1229) "Holnap, február 23-án 16 órától Mogoșoaián, a Brâncoveanu palotában szervezett Artist talk keretében mutatják be Részegh Botond, csíkszeredai grafikusművész A háború anatómiája című kiállításának katalógusát.
Az eseményen jelen lesz a grafikusművész. A tárlat kurátora: Ana Negoiță.
Részegh Botondot régóta foglalkoztatja a háború és annak mechanizmusai, pontosabban az, hogy miként működünk mi emberek, miként irányítanak minket bele helyzetekbe.
A mogoșoaia-i kiállítás február 27-ig látogatható. Ebből az alkalomból beszélgetett Részegh Botond grafikusművésszel Darvas Enikő.
Az interjút teljes terjedelmében március 5-én a Bukaresti Rádió Mozaik című műsorában hallgathatják meg.
" ["post_title"]=> string(66) "Szerdáig látogatható Részegh Botond kiállítása Mogoșoaián" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "szerdaig-latogathato-reszegh-botond-kiallitasa-mogosoaian" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-02-22 15:07:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-02-22 13:07:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=370935" ["menu_order"]=> int(20616) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#2885 (24) { ["ID"]=> int(370947) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-02-22 14:18:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-02-22 12:18:35" ["post_content"]=> string(740) "Letette az esküt az új fejlesztési és szállítási miniszter, miután Klaus Iohannis államfő aláírta a Szociáldemokrata Párt két új miniszterjelöltjének kinevezését.
Ezzel lezárult a kormány átalakítása körüli, három hónapja húzódó politikai válság. A miniszterelnök-helyettesi tisztséggel együtt járó regionális fejlesztési minisztérium élére Daniel Suciu, a szociáldemokraták képviselőházi frakcióvezetője, a közlekedési tárca élére pedig Razvan Cuc képviselő, a tárca 2017-ben lemondatott korábbi vezetője kapott kinevezést.
" ["post_title"]=> string(33) "Lezárult a kormányzati válság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(29) "lezarult-a-kormanyzati-valsag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-02-22 14:18:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-02-22 12:18:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=370947" ["menu_order"]=> int(20617) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3068 (24) { ["ID"]=> int(370945) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-02-22 14:17:58" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-02-22 12:17:58" ["post_content"]=> string(1322) "Az Alkotmánybíróságon támadja meg a 2019-es költségvetési törvényt az államfő, amelyet a nemzeti szégyen költségvetésének nevezett.
Klaus Iohannis délelőtt nyilatkozatában túlméretezettnek és a valóságot figyelembe nem vevőnek nevezte a büdzsét. Véleménye szerint a költségvetés nem csak a szociáldemokrata-liberális-demokrata kormányzás hozzá nem értését tükrözi, hanem az alaptörvénynek ellentmondó kitételei is vannak. Példaként említette, hogy a költségvetés nem veszi figyelembe Románia vállalásait az Európai Unióval szemben, figyelmen kívül hagyja a Pénzügyi Tanács szerepét és nem tartja tiszteletben a szubszidiaritás elvét. Iohannis nyilatkozatában felrótta a Szociáldemokrata Pártnak, hogy saját magának utalja ki a pártfinanszírozási összegek oroszlánrészét, miközben nem biztosít forrásokat a helyi közösségeknek, a regionális kórházakra, az oktatásra és a beruházásokra. Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnök nem helyénvalónak tartja az államfő döntését. Úgy értékelte, hogy a helyi önkormányzatoknak nagyobb a költségvetésük, mint tavaly.
" ["post_title"]=> string(41) "Bírálja a költségvetést az államfő" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "biralja-a-koltsegvetest-az-allamfo" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-02-22 14:18:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-02-22 12:18:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=370945" ["menu_order"]=> int(20618) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#2890 (24) { ["ID"]=> int(370943) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-02-22 14:17:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-02-22 12:17:27" ["post_content"]=> string(1207) "Mintegy 200 bíró és ügyész tüntetett a délelőtt a kolozsvári törvényszék előtt és bejelentették, hogy felfüggesztették tevékenységüket a jövő hétre, így csatlakozva bukaresti és más városokban dolgozó kollégáik tiltakozásához.
Cristian Danileţ bíró azt mondta, a dolgok alakulása függvényében jövő pénteken döntenek a tiltakozás folytatásáról. Hozzátette, csakis a sürgősségi eseteket látják el, pontosabban a fogvatartottakkal kapcsolatos ügyeket, az elnöki rendeleteket, a védelmi rendeleteket és a közigazgatási intézkedések felfüggesztését. A tiltakozók felkérték az ország többi bíróját és ügyészét, hogy radikális tiltakozáshoz folyamodjanak, mert zsákutcába jutottak a központi hatóságokkal folytatott tárgyalások – mondta Danileţ, aki 2011 és 2017 között a Legfelsőbb Bírói Tanács tagja volt. Hozzátette, a kolozsvári bírók és ügyészek úgy döntöttek, beindítják a Legfelsőbb Bírói Tanács tagjainak visszahívását célzó eljárást.
" ["post_title"]=> string(51) "Több városban tüntettek a bírók és ügyészek" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "tobb-varosban-tuntettek-a-birok-es-ugyeszek" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-02-22 14:17:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-02-22 12:17:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=370943" ["menu_order"]=> int(20619) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#2800 (24) { ["ID"]=> int(370941) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-02-22 14:16:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-02-22 12:16:48" ["post_content"]=> string(825) "A Bírók Fórumának Egyesülete felhívást intézett, hogy sürgősen hívják össze az ország összes törvényészékén és bíróságán a közgyűléseket és fogadják el a 11 követelést és nyilatkozatot az igazságügyi törvények nemrég történt módosításával kapcsolatosan.
A fórum bírálja az igazságszolgáltatás megszervezésére vonatkozó törvénykezés sürgősségi rendeletekkel történő megváltoztatását, anélkül, hogy tanácskoztak volna a Legfelsőbb Bírói Tanács tagjaival. Felrója azt is, hogy a módosítások ellentmondanak annak, amit a román állam vállalt az Együttműködési és ellenőrzési Mechanizmusban.
" ["post_title"]=> string(38) "Elégedetlen az igazságszolgátlatás" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "elegedetlen-az-igazsagszolgatlatas" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-02-22 14:16:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-02-22 12:16:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=370941" ["menu_order"]=> int(20620) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#2919 (24) { ["ID"]=> int(370939) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-02-22 14:15:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-02-22 12:15:34" ["post_content"]=> string(653) "Workshopokkal és az Országos önkormányzati tanácskozással megkezdődött pénteken az RMDSZ XIV. kongresszusa Kolozsváron.
A tanácskozás délután az európai parlamenti választások tétjéről szóló beszélgetéssel, majd a szervezetépítési díjak átadásával zárul. Az RMDSZ kongresszusa holnap vitatja meg a programmódosítási javaslatokat, meghallgatja az elnöki beszámolót, majd megválasztja a szövetség új elnökét. A tisztségre egyedül Kelemen Hunor pályázik.
" ["post_title"]=> string(41) "Megkezdődött az RMDSZ XIV. kongresszusa" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "megkezdodott-az-rmdsz-xiv-kongresszusa" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-02-22 14:15:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-02-22 12:15:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=370939" ["menu_order"]=> int(20621) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#2892 (24) { ["ID"]=> int(370937) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-02-22 14:15:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-02-22 12:15:03" ["post_content"]=> string(1041) "Tompa Gábort a Kolozsvári Állami Magyar Színházban rendezett Shakespeare Velencei kalmár című darabjáért jelölte díjra a Romániai Színházi Szövetség.
Az UNITER a délelőtt hozta nyilvánosságra a XXVII. gála jelöléseit. A rendezők között szerepel még Alexandru Darie és Victor Ioan Frunză, a színészek közül Adrian Huţuleac, Ana Ularu és Emilian Oprea van a jelöltek lajstromán. Az idei kiválósági díjat az UNTEATRU kapja meg, Maia Morgenstern, Florin Piersic, Cristian Pepino rendező, Nina Brumuşilă díszlettervező, illetve Doina Papp színikritikus életműdíjban részesülnek. Különdíjat kap Decebal Marian bábos rendező, Marius Mihalache zeneszerző, Andrea Gavriliu színés és koreográfus, Florica Ichim színikritikus, illetve a kolozsvári Babes- Bolyai Tudományegyetem keretében működő Színházművészeti és Film Kar.
" ["post_title"]=> string(23) "UNITER-jelölések 2019" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "uniter-jelolesek-2019" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-02-22 14:15:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-02-22 12:15:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=370937" ["menu_order"]=> int(20622) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3113 (24) { ["ID"]=> int(370933) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-02-22 14:12:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-02-22 12:12:57" ["post_content"]=> string(1209) "Elhatározásra és a felelősség mindenki általi vállalására, nem időre van szükség, hogy az Európai Unió megállapodásra jusson Nagy-Britanniával a kilépésről – jelentette ki Michel Barnier európai főtárgyaló.
Az Europe 1 rádióban úgy értékelte, nincs kizárva a brit kilépés időpontjának elhalasztása. Barnier szerint most a briteknek kell vállalniuk a felelősséget és a demokratikusan meghozott döntéseik minden következményét. Az AFP hírügynökség nehézkesnek tartja a London és Brüsszel közötti tárgyalásokat, habár londoni hivatalosságok a héten haladásról beszéltek. Mint ismeretes, Theresa May kormányfő a novemberben született megállapodás újratárgyalását próbálja elérni, mert a brit parlament januárban elutasította azt. May kötelező módosítást szeretne elérni az úgynevezett backstop kérdésében, ami a biztonsági mechanizmus, amelynek segítségével nyitott maradna a határ Észak-Írország és az Ír Köztársaság között a brit kilépést követően is.
" ["post_title"]=> string(68) "A britek vállalják a felelősséget a demokratikus döntésükért" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "a-britek-vallaljak-a-felelosseget-a-demokratikus-dontesukert" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-02-22 14:13:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-02-22 12:13:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=370933" ["menu_order"]=> int(20623) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3061 (24) { ["ID"]=> int(370931) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-02-22 14:11:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-02-22 12:11:23" ["post_content"]=> string(1241) "Elfogatóparancsot adott ki pénteken az isztambuli főügyészség a fegyveres erők 295 aktív szolgálatos tagja ellen azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a 2016. július 15-ei katonai puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Az ügyészség szerint a gyanúsítottak rendszeresen kommunikáltak telefonon a mozgalom ügyeiről. A török vezetés a hatalomátvételi kísérletért az 1999 óta az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónokot és nemzetközi mozgalmát vádolja. Gülen tagadja, hogy köze lett volna az incidenshez. A feltételezett gülenisták elleni fellépés 2016 júliusa óta szakadatlan. Süleyman Soylu török belügyminiszter múlt szerdán egy televíziós interjúban arról számolt be, hogy eddig összesen több mint 500 ezer embert vettek őrizetbe, köztük katonákat, rendőröket, bírákat, ügyészeket, tanárokat, orvosokat, üzletembereket, újságírókat. Mintegy 31 ezren még továbbra is előzetes letartóztatásban ülnek.
" ["post_title"]=> string(42) "Újabb letartóztatások Törökországban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "ujabb-letartoztatasok-torokorszagban-3" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-02-22 14:11:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-02-22 12:11:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=370931" ["menu_order"]=> int(20624) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3120 (24) { ["ID"]=> int(370929) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2019-02-22 14:10:45" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-02-22 12:10:45" ["post_content"]=> string(526) "Sikeresen landolt a Hajabusza-2 japán űrszonda a Ryugu kisbolygó felszínén – jelentette be pénteken a japán űrhajózási és -kutatási hivatal.
Napokig várni kell még arra, hogy kiderüljön, az űrszondának sikerült-e begyűjteni kőzet- és talajmintákat a 900 méter átmérőjű, a Földtől mintegy 340 millió kilométerre lévő Ryugun aszteroidán.
" ["post_title"]=> string(28) "Leszállt a japán űrszonda" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(25) "leszallt-a-japan-urszonda" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-02-22 14:10:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-02-22 12:10:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=370929" ["menu_order"]=> int(20625) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#2927 (24) { ["ID"]=> int(370963) ["post_author"]=> string(2) "95" ["post_date"]=> string(19) "2019-02-23 23:44:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2019-02-23 21:44:36" ["post_content"]=> string(1117) ""A Fidesz távolodik jelenleg az EPP-től. A néppárt ezen a téren irányváltást vár" – idézte az osztrák hírügynökség az Európai Néppárt (EPP) egyik szóvivőjét, aki Joseph Daul elnök és Manfred Weber frakcióvezető nevében nyilatkozott.
Mindketten világossá tették, hogy elfogadhatatlannak tartják a migrációval kapcsolatos magyar kormányzati kampányt. "Ugyanez vonatkozik a Fidesz elnökének, Orbán Viktornak egyes, az elmúlt hetekben elhangzott kijelentéseire" – fogalmazott a szóvivő, aki szerint az EPP különböző testületei a közeli jövőben megvitatják mindezt.
A Fidesz kizárását az EPP-ből azonban sem Daul, sem Weber nem követelte – tette hozzá a szóvivői nyilatkozatot ismertető hírügynökség. A szóvivő azután nyilatkozott, hogy kiderült: svéd konzervatív pártok indítványt nyújtottak be a Fidesz kizárásáról a Néppártból.
" ["post_title"]=> string(55) "Irányváltást vár az Európai Néppárt a Fidesztől" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "iranyvaltast-var-az-europai-neppart-a-fidesztol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2019-02-24 23:57:00" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2019-02-24 21:57:00" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(38) "http://www.bukarestiradio.ro/?p=370963" ["menu_order"]=> int(20614) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(31374) ["max_num_pages"]=> int(2615) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "9170bd5f73eb59db98a0a80c01855c83" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } }