Tegnap, október 5-én ért véget Kolozsváron a 25. Filmtettfeszt – azaz erdélyi magyar filmszemle. A vetítések mellett, melyeken a közönség…
Continue Reading
Mai adásunk első felében az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőinek - Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek, Kolumbán Vilmos József református, Kovács István unitárius és Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök - húsvéti üzenetét sugározzuk.

Mai húsvétvasárnapi egyházi műsorunkban Hajlák Attila István bordosi és székelyvéckei római katolikus plébános elmélkedését hallják.
Áldott húsvéti ünnepet kívánunk minden kedves hallgatónknak!

A mai műsor tartalmából: Székelyföld több településén ma is hagyomány a Szent Sír őrzése nagypénteken és nagyszombaton -* hogy pontosan miről is van szó, arról Bíró István összeállítában hallhatnak, amely Csíkszentdomokoson készült 2025-ben.
Kolozsvár művelődési élete újabb helyszínnel gyarapodott: március 30-án megnyitották a kalandos életű Sass Flóráról elnevezett szalont -. A szalon névadója, Sass Flóra (Florence Baker), híres magyar származású Afrika-kutató, aki Kolozsváron született. A Ludwig Roth utcában található ingatlanban korábban a Szőcs család élt – a szalon megnyitóján Szilágyi Enikő művésznő Szőcs Géza által összeállított verses-zenés műsorát adta elő - ezt követően beszélgetett Szebeni Zsuzsával,a szalon egyik megálmodójával László Tibor,a Kolozsvári Rádió riportere.
A műsor második felében Méra - Cifra lelkek forrásvize című produkcióról kérdezi Varga László Zoltánt, a Cifra együttes vezetőjét Rácz Éva. A kalotaszegi Méra község népzenéjét és néptáncait bemutató látványos előadásra, 2026. április 7-én, 19:00 órakor kerül sor a Kolozsvári Magyar Operában - ez tehát mai kínálatunk, tartsanak velünk!
Ma, nagypéntek hajnalán türelemmel viselt betegség következtében elhunyt életének 84. és papságának 60. évében Mons. Fodor József pápai prelátus, általános helynök, nagyprépost – közölte pénteken a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye.
Fodor József 1942. november 29-én született Vizsláson (Magyarország). Teológiai tanulmányait Gyulafehérváron végezte. Tiszteletreméltó Márton Áron püspök szentelte pappá 1967. április 2-án. Segédlelkész volt a nagyvárad-újvárosi, majd a székesegyházi plébánián. Biharpüspökiben, a Szent József-telepi templomban szolgált plébánosként, végül pedig a székesegyházban. A püspökségen titkárként, irodaigazgatóként, később vikáriusként segítette a főpásztorok munkáját.
Az egyházmegye közlése szerint földi maradványait április 6-án, húsvéthétfőn, 17 órakor a nagyváradi székesegyházban ravatalozzák fel, majd 18 órakor szentmisét mutatnak be a lelki üdvéért. Temetési szentmiséje április 7-én, kedden, 11 órakor kezdődik, majd a székesegyház kriptájában helyezik örök nyugalomra.
Fodor József a Bukaresti Rádió egyházi műsorában is hirdetett igét. Legutóbb 2023. január 15-én tette, ezt az igehirdetést az alábbi linken (https://www.bukarestiradio.ro/2023/01/15/katolikus-igehirdetes-2023-januar-15/) érik el. Isten nyugtassa békében!
" ["post_title"]=> string(72) "Elhunyt Fodor József pápai prelátus, nagyváradi általános helynök" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "elhunyt-fodor-jozsef-papai-prelatus-nagyvaradi-altalanos-helynok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-04-03 14:05:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-04-03 11:05:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(106) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/04/03/elhunyt-fodor-jozsef-papai-prelatus-nagyvaradi-altalanos-helynok/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3669 (24) { ["ID"]=> int(461666) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-04-06 08:10:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-04-06 05:10:04" ["post_content"]=> string(994) "Mai adásunk első felében az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőinek - Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek, Kolumbán Vilmos József református, Kovács István unitárius és Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök - húsvéti üzenetét sugározzuk.


Tegnap, október 5-én ért véget Kolozsváron a 25. Filmtettfeszt – azaz erdélyi magyar filmszemle. A vetítések mellett, melyeken a közönség…
Continue Reading
1849. október 6-án a császári hatóságok Aradon kivégeztek tizenhárom magyar honvédtisztet (12 tábornok és 1 ezredes), akiket az 1848–49-es forradalom…
Continue Reading
Ismét jegyezhetők hétfőtől a Tezaur államkötvények – közölte a pénzügyminisztérium. Az 1, 3 és 5 éves futamidejű állampapírok évi 6,95, 7,5 és…
Continue Reading
Mai egyházi műsorunkban Illyés Márton bukaresti evangélikus lelkész igehirdetését hallják.
Continue Reading
Kedden, október 7-én kezdődik a 7. Bukaresti Magyar Jazznapok, amelynek keretében három koncertet szervez a bukaresti Liszt Intézet. Az elsőn…
Continue Reading
Ma folytatódik Bukarestben az erdélyi magyar színházak fesztiválja, a 4. Bukfeszt. Este 6 órától a Recul kulturális központban a temesvári…
Continue Reading
Tegnap ünnepélyes koncerten felavatták a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia új, Heritage, vagyis Örökség névre keresztelt új koncerttermét, amelyet ezentúl a…
Continue Reading
Csehországban folytatódtak a képviselőházi választások. Ma a hagyományosan kétnapos választások második napján, reggel nyolctól délután kettőig lehetett szavazni. Az eredményeket…
Continue Reading
A Hamász iszlamista terrorszervezet péntek este bejelentette, kész azonnal elengedni a Gázai övezetben fogva tartott túszokat, illetve átadni az övezet…
Continue Reading
Újraindult a légiforgalom a müncheni repülőtéren ma reggel, miután a járatok érkezését és indulását előző este, drónok észlelése miatt felfüggesztették.…
Continue Reading
Ilie Bolojan miniszterelnök tegnap bejelentette, hogy ebben az évben még lesz egy költségvetés-kiigazítás, és elképzelhető, hogy decemberben már nem folyósítják…
Continue Reading
Kihirdette tegnap Nicușor Dan államfő az autonóm szabályozó hatóságok működésének hatékonyabbá tételét célzó törvényt. Az energiaszabályozó hatóság (ANRE), a pénzügyi…
Continue ReadingTegnap, október 5-én ért véget Kolozsváron a 25. Filmtettfeszt – azaz erdélyi magyar filmszemle. A vetítések mellett, melyeken a közönség idén is ingyen vehetett részt, ádtaták a szakmai díjakat is.
Így a 11. Filmgalopp fődíját a Tőlem tudjátok meg. Hat roma portré a székelykeresztúri régióból című, 93 perces dokumentumfilm, az erdélyi magyar közösségbe tökéletesen beilleszkedett romákról szóló portréfilm nyerte el. A filmet Lakatos Miska rendezte. A Filmgalopp zsűrijének különdíját Sándor Zsuzsa A nap legjobb pillanata című animációs dokumentumfilmje nyerte el.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által felajánlott különdíjat szintén egy animációs film, a Búzási Gyopár-Orsolya rendezte, a Maros Megyei Múzeum megrendelésére készült Bernády Amerikába megy kapta. A közönségdíjat az online szavazás nyomán Incze Csaba Énlaki hétköznapok című, 74 perces alkotása nyerte több mint 1400 szavazattal. Kacsó Edith a bukaresti Magyar Adás(TVR) szerkesztője kapta idén a szakmai elismerésként adott a Fám Erika-díjat, míg a Sárga Csikó Díjat Dimény Áron színművész a kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja vehette át.
" ["post_title"]=> string(31) "Véget ért a 25. Filmtettfeszt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "veget-ert-a-25-filmtettfeszt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-10-07 14:48:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-10-07 11:48:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(70) "https://www.bukarestiradio.ro/2025/10/06/veget-ert-a-25-filmtettfeszt/" ["menu_order"]=> int(1203) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3633 (24) { ["ID"]=> int(455292) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2025-10-06 14:13:49" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-10-06 11:13:49" ["post_content"]=> string(1803) "
1849. október 6-án a császári hatóságok Aradon kivégeztek tizenhárom magyar honvédtisztet (12 tábornok és 1 ezredes), akiket az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után, az abban játszott szerepük miatt ítéltek halálra. Korábban valamennyien az osztrák Császári-Királyi Hadsereg tisztjei voltak.
A történetírás szerint kultuszuk már aznap elkezdődött, hiszen az őket gyászolók már a kivégzést követő órákban a vesztőhelyre zarándolkoltak, és aznap minden bolt, kocsma zárva maradt Aradon. Ugyanezen a napon végezték ki Pesten az első felelős magyar miniszterelnököt, Batthyány Lajost.
Aradon ma, az Aradi Magyar Napok egyhónapos rendzvénysorozatának záróakkordjaként a városban kivégzett honvédekre emlékeznek, többek között lovas díszőrséggel a Megbékélés Parkjában a Szabadság-szobornál illetve a Csíki Gergely Főgimnázium udvarán.
A magyar kormány 2001-ben nyilvántotta nemzeti gyásznappá október 6-át Magyarországon, de a magyarok lakta területeken szintén emléknap a mai. A magyar nemzet gyásznapján, október 6-án a szabadságharc nagyjaira és az Aradon kivégzett tizenhárom tábornokra emlékezve a Duna TV, a Duna World, az M5 és a Kossuth Rádió tematikus műsorokkal idézi fel a forradalom és szabadságharc eseményeit, valamint az áldozatok hősies életútját – tudatta közleményében az MTVA.
" ["post_title"]=> string(51) "Október 6 – az aradi vértanúk emléknapja" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "oktober-6-az-aradi-vertanuk-emleknapja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-10-06 14:13:49" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-10-06 11:13:49" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(80) "https://www.bukarestiradio.ro/2025/10/06/oktober-6-az-aradi-vertanuk-emleknapja/" ["menu_order"]=> int(1204) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3631 (24) { ["ID"]=> int(455291) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-10-06 14:10:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-10-06 11:10:17" ["post_content"]=> string(1490) "Ismét jegyezhetők hétfőtől a Tezaur államkötvények - közölte a pénzügyminisztérium.
Az 1, 3 és 5 éves futamidejű állampapírok évi 6,95, 7,5 és 7,85 százalékot kamatoznak. Az államkötvények névértéke 1 lej, a kibocsátási tájékoztatóban meghatározott feltételek szerint kifizetett éves kamatuk adómentes. Ugyanakkor a Tezaur program keretében kibocsátott állampapírok átruházhatók és lejárat előtt visszaválthatók.
Az államkötvényeket a következő módokon lehet megvásárolni: október 6. és november 5. között a Ghișeul.ro platformon keresztül; október 6. és november 6. között online, bankkártyás fizetéssel, ha a felhasználó előzőleg regisztrált az országos adóhatóság (ANAF) Privát Virtuális Tér (SPV - Spațiu Privat Virtual) platformján; október 6. és november 7. között az államkincstár fiókjainál; október 6. és november 6. között a városi postahivatalokban; október 6. és november 5. között a vidéki postahivatalokban.
Államkötvényt azok a személyek vásárolhatnak, akik a jegyzés napjáig betöltötték a 18. életévüket. A bevételeket az államadósság törlesztésére fordítja a pénzügyminisztérium - áll a közleményben.
" ["post_title"]=> string(24) "Tezaur államkötvények" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "tezaur-allamkotvenyek-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-10-06 14:10:17" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-10-06 11:10:17" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(65) "https://www.bukarestiradio.ro/2025/10/06/tezaur-allamkotvenyek-2/" ["menu_order"]=> int(1205) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3607 (24) { ["ID"]=> int(455025) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2025-10-05 07:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-10-05 04:00:00" ["post_content"]=> string(693) "Mai egyházi műsorunkban Illyés Márton bukaresti evangélikus lelkész igehirdetését hallják.

Kedden, október 7-én kezdődik a 7. Bukaresti Magyar Jazznapok, amelynek keretében három koncertet szervez a bukaresti Liszt Intézet. Az elsőn október 7-én az Ephemer együttes lép fel a Green Hoursban. Szerdán, október 8-án a Liszt Intézetben Balogh Tomi koncertezik, míg csütörtökön a bukaresti Zeneművészeti Egyetemen a világhírű Budapest Ragtime Band lép fel. Kósa András Lászlót, a bukaresti Liszt Intézet igazgatóját hallják, aki Bara Zsoltnak nyilatkozott.
Ma folytatódik Bukarestben az erdélyi magyar színházak fesztiválja, a 4. Bukfeszt. Este 6 órától a Recul kulturális központban a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház az 1978 című előadást mutatja be Tomi Janežič rendezésében. Holnap este 7 órától a kézdivásárhelyi Udvartér Színház Alexandru Popának A boldogság titka című darabját viszin színre Tóth Árpád rendezésében a Metropolis Színházban.
" ["post_title"]=> string(89) "Temesvári és kézdivásárhelyi előadásokkal folytatódik a hétvégén a 4. Bukfeszt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(77) "temesvari-es-kezdivasarhelyi-eloadasokkal-folytatodik-a-hetvegen-a-4-bukfeszt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-10-04 13:05:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-10-04 10:05:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=455270" ["menu_order"]=> int(1209) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3582 (24) { ["ID"]=> int(455268) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-10-04 13:04:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-10-04 10:04:26" ["post_content"]=> string(711) "Tegnap ünnepélyes koncerten felavatták a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia új, Heritage, vagyis Örökség névre keresztelt új koncerttermét, amelyet ezentúl a Transilvania Filharmónia is használni fog. A programban Enescu-, Bruch- és Beethoven-művek szerepeltek. Az eseménnyel kapcsolatban Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke közösségi oldalán kijelentette: nagyon régen volt ilyen jelentős kulturális beruházás Erdélyben, illetve büszke arra, hogy ebben az RMDSZ kormányzati munkájának is szerepe volt. A zeneakadémia új székhelye a Monostor-negyedben épült meg, ahova eredetileg az új sürgősségi kórházat tervezték.
" ["post_title"]=> string(58) "Felavatták a kolozsvári zeneakadémia új koncerttermét" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "felavattak-a-kolozsvari-zeneakademia-uj-koncerttermet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-10-04 13:27:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-10-04 10:27:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=455268" ["menu_order"]=> int(1210) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3579 (24) { ["ID"]=> int(455264) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-10-04 12:59:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-10-04 09:59:35" ["post_content"]=> string(714) "Csehországban folytatódtak a képviselőházi választások. Ma a hagyományosan kétnapos választások második napján, reggel nyolctól délután kettőig lehetett szavazni. Az eredményeket az esti órákra ígérik. A választások első napján körzetenként átlagban a bejegyzett választók mintegy 40-55 százaléka járult az urnákhoz, ami magasabb arány, mint a legutóbbi, 2021-es választások első napján. Szombaton a részvétel többnyire 10-20 százalék között szokott mozogni. A megmérettetés nagy esélyese az ellenzéki jobbközép Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom, amelynek elnöke, Andrej Babis volt kormányfő.
" ["post_title"]=> string(85) "Csehországban magasabb volt első nap a képviselőházi választáson a részvétel" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(76) "csehorszagban-magasabb-volt-elso-nap-a-kepviselohazi-valasztason-a-reszvetel" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-10-04 12:59:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-10-04 09:59:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=455264" ["menu_order"]=> int(1211) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3580 (24) { ["ID"]=> int(455262) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-10-04 12:56:50" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-10-04 09:56:50" ["post_content"]=> string(1176) "A Hamász iszlamista terrorszervezet péntek este bejelentette, kész azonnal elengedni a Gázai övezetben fogva tartott túszokat, illetve átadni az övezet feletti irányítást. A bejelentést nem sokkal az amerikai elnök hozzájuk intézett felhívása után tették közzé. Az iszlamisták készek kiadni az összes túszt, beleértve a már meghaltak holttesteit is, cserébe izraeli börtönökben őrzött palesztinokért. Leszögezték azt is: készek azonnal, közvetítők révén tárgyalásokba bocsátkozni a részletekről. Hangsúlyozták, készek átadni az övezet irányítását egy palesztinokból álló független szakértői csoportnak, hozzátéve, hogy a terület jövőjéről a palesztinoknak további megbeszéléseket kell tartania, amelyeken a Hamász is részt akar venni. Leszögezték azonban azt is, hogy a Donald Trump amerikai elnök által előterjesztett húszpontos béketerv más részleteiről tovább tárgyalnának. Ma reggel egyébként Izrael folytatta a támadásokat a Gázai övezet ellen annak ellenére, hogy az amerikai elnök tűzszünetre szólította fel a feleket.
" ["post_title"]=> string(37) "A Hamász kész elengedni a túszokat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "a-hamasz-kesz-elengedni-a-tuszokat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-10-04 12:57:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-10-04 09:57:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=455262" ["menu_order"]=> int(1212) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3573 (24) { ["ID"]=> int(455260) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2025-10-04 12:55:25" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-10-04 09:55:25" ["post_content"]=> string(817) "Újraindult a légiforgalom a müncheni repülőtéren ma reggel, miután a járatok érkezését és indulását előző este, drónok észlelése miatt felfüggesztették. A légikikötő szóvivője elmondta, a forgalmat szakaszosan indítják újra és esetleges késésekre figyelmeztetett. A Németország második legnagyobb repülőtéren péntek este - immár második alkalommal - állt le a légiforgalom, miután két drónt észleltek a közelben. Az európai légiközlekedésben az elmúlt hetekben többször alakult ki káosz, mert drónokat láttak. Alexander Dobrindt német belügyminiszter ígéretet tett arra, hogy olyan törvényt nyújtanak be, amely megkönnyíti a rendőrség számára, hogy felkérje a hadsereget drónok lelövésére.
" ["post_title"]=> string(54) "Újraindult a légiforgalom a müncheni repülőtéren" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "ujraindult-a-legiforgalom-a-muncheni-repuloteren" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-10-04 12:55:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-10-04 09:55:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=455260" ["menu_order"]=> int(1213) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3572 (24) { ["ID"]=> int(455258) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-10-04 12:54:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-10-04 09:54:00" ["post_content"]=> string(1508) "Ilie Bolojan miniszterelnök tegnap bejelentette, hogy ebben az évben még lesz egy költségvetés-kiigazítás, és elképzelhető, hogy decemberben már nem folyósítják az állami támogatást a politikai pártoknak. A kormányfő abból az alkalomból tartott sajtótájékoztatót, hogy számba vette az általa vezetett kabinet mandátumának első 100 napját. Bolojan szerint abban az esetben nem kapják meg az állami szubvenciót a pártok, ha sikerül erre vonatkozóan konszenzusra jutni a koalícióban. A kormányfő elismételte azon meggyőződését, hogy a pártok alacsonyabb állami támogatással is működni tudnak. Közölte, hogy a deficitcsökkentő intézkedések költségvetésre gyakorolt hatása különösen a jövő évtől lesz látható. Az intézkedésekkel a GDP körülbelül 1 százalékát takarítják meg a jövő évben. Kijelentette: az elmúlt 100 napban meghozott intézkedésekkel sikerült elkerülni, hogy az ország fizetésképtelenné váljon, illetve visszaszerezték Románia pénzügyi hitelességét. Közölte még azt is, hogy hamarosan meghatározzák azt az alkotmányos módot, amellyel meg lehet tiltani az állami fizetés és a nyugdíj halmozását. Kiemelte továbbá, hogy a helyi és központi közigazgatás reformja fontos, és minél előbb meg kell valósítani. Ennek célja nem csupán a szolgáltatások minőségének javítása, hanem a költséghatékonyság növelése is.
" ["post_title"]=> string(60) "Ilie Bolojan: Sikerült elkerülni a fizetésképtelenséget" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "ilie-bolojan-sikerult-elkerulni-a-fizeteskeptelenseget" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-10-04 12:54:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-10-04 09:54:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=455258" ["menu_order"]=> int(1214) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3376 (24) { ["ID"]=> int(455256) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-10-04 12:52:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-10-04 09:52:37" ["post_content"]=> string(665) "Kihirdette tegnap Nicușor Dan államfő az autonóm szabályozó hatóságok működésének hatékonyabbá tételét célzó törvényt. Az energiaszabályozó hatóság (ANRE), a pénzügyi felügyelet (ASF) és a távközlési hatóság (ANCOM) átszervezését előíró jogszabályt a második deficitcsökkentő csomag részeként fogadta el a kormány, majd felelősséget vállalt érte a parlamentben. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), az SOS Románia és a Fiatal Emberek Pártja (POT) megtámadta a törvényt az alkotmánybíróságon, azonban a testület elutasította a beadványukat.
" ["post_title"]=> string(81) "Kihirdette az államfő a második deficitcsökkentő csomag egyik jogszabályát" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(74) "kihirdette-az-allamfo-a-masodik-deficitcsokkento-csomag-egyik-jogszabalyat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-10-04 12:52:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-10-04 09:52:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=455256" ["menu_order"]=> int(1215) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3635 (24) { ["ID"]=> int(455293) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2025-10-06 14:19:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-10-06 11:19:42" ["post_content"]=> string(1469) "Tegnap, október 5-én ért véget Kolozsváron a 25. Filmtettfeszt – azaz erdélyi magyar filmszemle. A vetítések mellett, melyeken a közönség idén is ingyen vehetett részt, ádtaták a szakmai díjakat is.
Így a 11. Filmgalopp fődíját a Tőlem tudjátok meg. Hat roma portré a székelykeresztúri régióból című, 93 perces dokumentumfilm, az erdélyi magyar közösségbe tökéletesen beilleszkedett romákról szóló portréfilm nyerte el. A filmet Lakatos Miska rendezte. A Filmgalopp zsűrijének különdíját Sándor Zsuzsa A nap legjobb pillanata című animációs dokumentumfilmje nyerte el.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által felajánlott különdíjat szintén egy animációs film, a Búzási Gyopár-Orsolya rendezte, a Maros Megyei Múzeum megrendelésére készült Bernády Amerikába megy kapta. A közönségdíjat az online szavazás nyomán Incze Csaba Énlaki hétköznapok című, 74 perces alkotása nyerte több mint 1400 szavazattal. Kacsó Edith a bukaresti Magyar Adás(TVR) szerkesztője kapta idén a szakmai elismerésként adott a Fám Erika-díjat, míg a Sárga Csikó Díjat Dimény Áron színművész a kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja vehette át.
" ["post_title"]=> string(31) "Véget ért a 25. Filmtettfeszt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(28) "veget-ert-a-25-filmtettfeszt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-10-07 14:48:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-10-07 11:48:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(70) "https://www.bukarestiradio.ro/2025/10/06/veget-ert-a-25-filmtettfeszt/" ["menu_order"]=> int(1203) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(38181) ["max_num_pages"]=> int(3182) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "b4dae4b1830687fe4648273e9c4455b7" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:ae456cc1d87911e35d350c4fa4b6267e" }