Ilie Bolojan miniszterelnök szerint lehetővé válik ezáltal az állami vállalatok reformjának és az egészségügyi rendszer reformjának a végrehajtása.
Continue Reading
Mai adásunk első felében az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőinek - Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek, Kolumbán Vilmos József református, Kovács István unitárius és Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök - húsvéti üzenetét sugározzuk.

Mai húsvétvasárnapi egyházi műsorunkban Hajlák Attila István bordosi és székelyvéckei római katolikus plébános elmélkedését hallják.
Áldott húsvéti ünnepet kívánunk minden kedves hallgatónknak!

A mai műsor tartalmából: Székelyföld több településén ma is hagyomány a Szent Sír őrzése nagypénteken és nagyszombaton -* hogy pontosan miről is van szó, arról Bíró István összeállítában hallhatnak, amely Csíkszentdomokoson készült 2025-ben.
Kolozsvár művelődési élete újabb helyszínnel gyarapodott: március 30-án megnyitották a kalandos életű Sass Flóráról elnevezett szalont -. A szalon névadója, Sass Flóra (Florence Baker), híres magyar származású Afrika-kutató, aki Kolozsváron született. A Ludwig Roth utcában található ingatlanban korábban a Szőcs család élt – a szalon megnyitóján Szilágyi Enikő művésznő Szőcs Géza által összeállított verses-zenés műsorát adta elő - ezt követően beszélgetett Szebeni Zsuzsával,a szalon egyik megálmodójával László Tibor,a Kolozsvári Rádió riportere.
A műsor második felében Méra - Cifra lelkek forrásvize című produkcióról kérdezi Varga László Zoltánt, a Cifra együttes vezetőjét Rácz Éva. A kalotaszegi Méra község népzenéjét és néptáncait bemutató látványos előadásra, 2026. április 7-én, 19:00 órakor kerül sor a Kolozsvári Magyar Operában - ez tehát mai kínálatunk, tartsanak velünk!
Ma, nagypéntek hajnalán türelemmel viselt betegség következtében elhunyt életének 84. és papságának 60. évében Mons. Fodor József pápai prelátus, általános helynök, nagyprépost – közölte pénteken a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye.
Fodor József 1942. november 29-én született Vizsláson (Magyarország). Teológiai tanulmányait Gyulafehérváron végezte. Tiszteletreméltó Márton Áron püspök szentelte pappá 1967. április 2-án. Segédlelkész volt a nagyvárad-újvárosi, majd a székesegyházi plébánián. Biharpüspökiben, a Szent József-telepi templomban szolgált plébánosként, végül pedig a székesegyházban. A püspökségen titkárként, irodaigazgatóként, később vikáriusként segítette a főpásztorok munkáját.
Az egyházmegye közlése szerint földi maradványait április 6-án, húsvéthétfőn, 17 órakor a nagyváradi székesegyházban ravatalozzák fel, majd 18 órakor szentmisét mutatnak be a lelki üdvéért. Temetési szentmiséje április 7-én, kedden, 11 órakor kezdődik, majd a székesegyház kriptájában helyezik örök nyugalomra.
Fodor József a Bukaresti Rádió egyházi műsorában is hirdetett igét. Legutóbb 2023. január 15-én tette, ezt az igehirdetést az alábbi linken (https://www.bukarestiradio.ro/2023/01/15/katolikus-igehirdetes-2023-januar-15/) érik el. Isten nyugtassa békében!
" ["post_title"]=> string(72) "Elhunyt Fodor József pápai prelátus, nagyváradi általános helynök" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "elhunyt-fodor-jozsef-papai-prelatus-nagyvaradi-altalanos-helynok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-04-03 14:05:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-04-03 11:05:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(106) "https://www.bukarestiradio.ro/2026/04/03/elhunyt-fodor-jozsef-papai-prelatus-nagyvaradi-altalanos-helynok/" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3626 (24) { ["ID"]=> int(461666) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-04-06 08:10:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-04-06 05:10:04" ["post_content"]=> string(994) "Mai adásunk első felében az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetőinek - Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek, Kolumbán Vilmos József református, Kovács István unitárius és Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök - húsvéti üzenetét sugározzuk.


Ilie Bolojan miniszterelnök szerint lehetővé válik ezáltal az állami vállalatok reformjának és az egészségügyi rendszer reformjának a végrehajtása.
Continue Reading
Ma este zöld fénnyel világítják meg a parlament épületét – közölte a képviselőház házbizottsága.
Continue ReadingAmmóniaszivárgás miatt részben leállították a Năvodari-i kőolajfinomítót.
Continue Reading
Lemondott tisztségéről a jászvásári Sfânta Maria gyermekkórház ügyvivő igazgatója, Radu Constantin Luca.
Continue Reading
Bukarestet és huszonkét megyét érintett az éjszaka folyamán az ország déli részén átsöprő, jelentős mennyiségű csapadékkal járó vihar – tájékoztat…
Continue Reading
Október 20-ára halasztották a bírák és ügyészek nyugdíjazását módosító törvénytervezettel kapcsolatos beadvány tárgyalását – tájékoztatott az Agerpres hírügynökség alkotmánybírósági forrásokra…
Continue Reading
Egyszerű indítványt nyújtott be az AUR Radu Miruță gazdasági miniszer ellen – jelentette be szerdán a felsőház plénumában Petrișor Peiu,…
Continue Reading
Idén a japán Kitagava Szuszumu, az angol Richard Robson és a jordániai-szaúdi-amerikai Omar Munész Jági számára ítélték oda a kémiai…
Continue Reading
Az orosz hadsereg csaknem ötezer négyzetkilométer területet foglalt el idén az ukrajnai háborúban – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök…
Continue Reading
Biztonságos helyre szállították azt a több száz túrázót, akik a Mount Everest keleti oldalán rekedtek – írja az AP, amely…
Continue Reading
A szentatya november 27–30. között Törökországba utazik, majd ezt követően ellátogat Libanonba, ahol december 2-ig marad – jelentette be kedden…
Continue Reading
Csütörtökön, október 9-én műszaki okok miatt nem hallható a Bukaresti Rádió műsora a nagyváradi adótorony körzetében középhullámon az 1593-kHz-es frekvencián.…
Continue ReadingÁtment az alkotmányossági szűrőn a kormány újabb két deficitcsökkentő intézkedése, amely Ilie Bolojan miniszterelnök szerint lehetővé teszi az állami vállalatok reformjának és az egészségügyi rendszer reformjának a végrehajtását.
Tegnap esti bejegyzésében Ilie Bolojan emlékeztetett arra, hogy a múlt hónapban az alkotmánybíróság az önfenntartó szabályozó hatóságról szóló törvénytervezet is alkotmányosnak nyilvánította, így a második deficitcsökkentő csomag öt tervezetéből három kiállta az alkotmányosság próbáját.
" ["post_title"]=> string(93) "Átment az alkotmányossági szűrőn a kormány újabb két deficitcsökkentő intézkedése" ["post_excerpt"]=> string(162) "Ilie Bolojan miniszterelnök szerint lehetővé válik ezáltal az állami vállalatok reformjának és az egészségügyi rendszer reformjának a végrehajtása." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(81) "atment-az-alkotmanyossagi-szuron-a-kormany-ujabb-ket-deficitcsokkento-intezkedese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-10-09 11:12:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-10-09 08:12:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=455417" ["menu_order"]=> int(1164) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3598 (24) { ["ID"]=> int(455415) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2025-10-09 11:00:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-10-09 08:00:59" ["post_content"]=> string(498) "Ma este zöld fénnyel világítják meg a parlament épületét – közölte a képviselőház házbizottsága, amely szerint a kivilágítás éjfélig tart.
A képviselőház az Országos Transzplantációs Ügynökség javaslatára csatlakozik azokhoz a törekvésekhez, hogy felhívják a figyelmet az szervdonáció fontosságára.
" ["post_title"]=> string(60) "Ma van a Szervdonáció és Transzplantáció Európai Napja" ["post_excerpt"]=> string(113) "Ma este zöld fénnyel világítják meg a parlament épületét – közölte a képviselőház házbizottsága." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "ma-van-a-szervdonacio-es-transzplantacio-europai-napja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-10-09 11:01:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-10-09 08:01:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=455415" ["menu_order"]=> int(1165) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3596 (24) { ["ID"]=> int(455399) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-10-09 10:29:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-10-09 07:29:27" ["post_content"]=> string(963) "Ammóniaszivárgás miatt tegnap részben leállították a Năvodari-i kőolajfinomítót. A kőolajfinomítóban végzett ellenőrzések során a felügyelők jelentős szabálytalanságokat, korróziót, nem megfelelően záró illesztékeket és szivárgó ammóniát találtak a hűtőberendezésben.
Az utóbbi időben több bejelentés érkezett a környezetfelügyelőséghez, az üzem környékén lakók főként az éjszakai órákban tapasztalható szúrós szagra panaszkodtak.
Az üzem vezetőségének 72 óra áll a rendelkezésére, hogy orvosolja a problémát, továbbá akár 150 ezer lejtől 500 ezer lejig terjedő pénzbüntetéssel is sújtható, mert állítólag bár tudomásuk volt az ammóniaszivárgásról, nem értesítették az illetékes hatóságokat.
Alig egy héttel a kinevezése után tegnap lemondott tisztségéről a jászvásári Sfânta Maria gyermekkórház ügyvivő igazgatója, Radu Constantin Luca.
Rövidesen új ideiglenes vezetőt neveznek ki a helyére – nyilatkozta az Agerpresnek Costel Alexe, a Iași megyei tanács elnöke.
A iași-i gyermekkórház korábbi igazgatóját szeptember 29-én menesztették, miután hét gyermek meghalt a kórház intenzív osztályán a Serratia marcescens
baktériummal való megfertőződést követően, majd az ellenőrzések több rendellenességet tártak fel az egészségügyi intézménynél.
Bukarestet és huszonkét megyét érintett az éjszaka folyamán az ország déli részén átsöprő, jelentős mennyiségű csapadékkal járó vihar - tájékoztat a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU) közleménye.
A belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának reggeli tájékoztatása szerint katasztrófavédelmi csapatok 86 épületből, 190 udvarból szivattyúzták ki a vizet, emellett eltávolítottak a szél által kicsavart több mint 120 fát és két villanyoszlopot, valamint nyolc épületről leváló épületelemeket. A kidöntött fák 71 személygépkocsit rongáltak meg. A viharos szél miatt minden Konstanca megyei kikötőt bezártak. Mangalián az éjszaka folyamán lehulló csapadék miatt felgyűlt víz helyenként elérte a félméteres magasságot is.
" ["post_title"]=> string(71) "Huszonkét megyét érintett az ország déli részén átsöprő vihar" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "tizenhat-megyet-erintett-az-orszag-deli-reszen-atsopro-vihar" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-10-09 10:46:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-10-09 07:46:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=455388" ["menu_order"]=> int(1168) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3548 (24) { ["ID"]=> int(455376) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-10-08 13:24:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-10-08 10:24:22" ["post_content"]=> string(289) "Október 20-ára halasztották a bírák és ügyészek nyugdíjazását módosító törvénytervezettel kapcsolatos beadvány tárgyalását – tájékoztatott az Agerpres hírügynökség alkotmánybírósági forrásokra hivatkozva.
" ["post_title"]=> string(60) "Halasztás a bírák és ügyészek nyugdíjazása ügyében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "halasztas-a-birak-es-ugyeszek-nyugdijazasa-ugyeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-10-08 13:24:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-10-08 10:24:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=455376" ["menu_order"]=> int(1170) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3547 (24) { ["ID"]=> int(455374) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2025-10-08 13:22:31" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-10-08 10:22:31" ["post_content"]=> string(801) "Egyszerű indítványt nyújtott be az AUR Radu Miruță gazdasági miniszer ellen - jelentette be szerdán a felsőház plénumában Petrișor Peiu, az Románok Egyesüléséért Szövetség szenátusi frakciójának vezetője. Az indítvány neve: Radu Daniel Miruță miniszter - élő bizonyítéka annak, hogy az USR és a PSD-PNL egy húron pendül. A gazdasági minisztérium átalakult munkaerő-közvetítő ügynökséggé az USR tagjai és szimpatizánsai számára.
A szenátus elnöke, Mircea Abrudean azt mondta, hogy a felsőház október 13-án, hétfőn tűzi napirendre a 39 szenátor által aláírt egyszerű indítvány megvitatását és ugyanaznap szavaz róla.
" ["post_title"]=> string(49) "Egyszerű indítvány a gazdasági miniszer ellen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(45) "egyszeru-inditvany-a-gazdasagi-miniszer-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-10-08 13:22:32" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-10-08 10:22:32" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=455374" ["menu_order"]=> int(1171) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3544 (24) { ["ID"]=> int(455368) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2025-10-08 13:20:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2025-10-08 10:20:17" ["post_content"]=> string(1311) "Idén a japán Kitagava Szuszumu, az angol Richard Robson és a jordániai-szaúdi-amerikai Omar Munész Jági számára ítélték oda a kémiai Nobel-díjat. Az indoklás szerint fém-szerves vázszerkezetek fejlesztéséért. A díjazottak új típusú molekuláris struktúrákat alkottak meg, ezek a fém-szerves vázak nagy üregeket tartalmaznak, amelyeken keresztül a molekulák be- és kifolyhatnak. A fejlesztéseknek számos gyakorlati alkalmazása van, a szakértők később ezeket használták fel a sivatagi levegőből történő vízgyűjtésre, a vízből történő szennyezőanyagok kivonására, a szén-dioxid megkötésére, illetve a hidrogén tárolására.
Az idei Nobel-szezon csütörtökön az irodalmi kategóriával, majd a Nobel-békedíjjal folytatódik, október 13-án pedig a közgazdasági elismeréssel záródik.

Az orosz hadsereg csaknem ötezer négyzetkilométer területet foglalt el idén az ukrajnai háborúban – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Szentpéterváron, ahol az orosz védelmi minisztérium és a vezérkar vezetőségével tartott tanácskozást. A Kreml honlapján közzétett beszámoló szerint az orosz elnök a hadsereg és hadiipar teljesítményét méltatta. Putyin úgy fogalmazott: “Az ellenség, annak ellenére, hogy kísérleteket tesz a kitartó ellenállásra, a harci érintkezési vonal teljes hosszában visszavonul". Az orosz államfő, kifogásolta, hogy az ukrán hadsereg megpróbál az orosz terület mélységében lévő polgári célpontokat támadni.
Valerij Geraszimov, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke a tanácskozáson többek között arról tett jelentést, hogy befejeződött a kleban-biki víztározó déli részén blokkolt ellenség megsemmisítése, ugyanez Kupjanszk déli negyedeiben a végéhez közeledik, sikeresen halad az előrenyomulás Liman irányába, Jampil nagy része pedig már orosz ellenőrzés alatt áll. Közölte, hogy az orosz hadsereg célzottan a hadiipari létesítményekre, elsősorban az ukrán rakéta- és dróngyártás helyszíneire mér csapásokat.

Biztonságos helyre szállították azt a több száz túrázót, akik a Mount Everest keleti oldalán rekedtek – írja az AP, amely szerint néhány túrázó kihűlt, és közülük mintegy tucatnyit élelmiszerrel, gyógyszerekkel, fűtéssel és oxigénnel felszerelt mentőcsapatok kísértek le a találkozási pontra.
Mint ismert, az Everest keleti lejtőinél péntek este kezdődött a heves havazás, majd hétvégén tovább erősödött, több száz túrázót csapdába ejtve a 4200 méteres magasságban lévő Karma-völgynél.

A szentatya november 27–30. között Törökországba utazik, majd ezt követően ellátogat Libanonba, ahol december 2-ig marad – jelentette be kedden a Szentszék Sajtóirodája. A Vatican News beszámolója szerint a pápa a török és a libanoni államfő illetve egyházi hatóságok meghívását elfogadva utazik ezekbe az országokba.
Matteo Bruni, a vatikáni sajtóiroda igazgatója közölte: a törökországi látogatás magában foglalja az izniki zarándoklatot az első niceai zsinat 1700. évfordulója alkalmából. A libanoni apostoli utazás útvonaláról még nem árult el részleteket.

Csütörtökön, október 9-én műszaki okok miatt nem hallható a Bukaresti Rádió műsora a nagyváradi adótorony körzetében középhullámon az 1593-kHz-es frekvencián. Megértésüket kérjük!

Átment az alkotmányossági szűrőn a kormány újabb két deficitcsökkentő intézkedése, amely Ilie Bolojan miniszterelnök szerint lehetővé teszi az állami vállalatok reformjának és az egészségügyi rendszer reformjának a végrehajtását.
Tegnap esti bejegyzésében Ilie Bolojan emlékeztetett arra, hogy a múlt hónapban az alkotmánybíróság az önfenntartó szabályozó hatóságról szóló törvénytervezet is alkotmányosnak nyilvánította, így a második deficitcsökkentő csomag öt tervezetéből három kiállta az alkotmányosság próbáját.
" ["post_title"]=> string(93) "Átment az alkotmányossági szűrőn a kormány újabb két deficitcsökkentő intézkedése" ["post_excerpt"]=> string(162) "Ilie Bolojan miniszterelnök szerint lehetővé válik ezáltal az állami vállalatok reformjának és az egészségügyi rendszer reformjának a végrehajtása." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(81) "atment-az-alkotmanyossagi-szuron-a-kormany-ujabb-ket-deficitcsokkento-intezkedese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2025-10-09 11:12:52" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2025-10-09 08:12:52" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=455417" ["menu_order"]=> int(1164) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(38181) ["max_num_pages"]=> int(3182) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "89e29a50f21b22f359589cdc2bac2750" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:82c09e8d71b37b8d368bcd724ea22a07" }