Május 23-tól péntekig, május 27-ig lehet beiratkozni az érettségi vizsgákra azoknak a XII. illetve XII. osztályt elvégzett tanulóknak akik a…
Continue Reading

A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.
A reformáció napját megelőző hétvégén emlékeztek meg a zimándközi református templom felszentelésének 30. évfordulójáról.
Az Arad melletti település református közössége szórványgyülekezetnek számít, a hívek száma néhány tucatnyi, és többségük az 1970-es, '80-as években a Szilágyságból Arad megyébe települt reformátusok leszármazottai, kiegészülve néhány fiatal, a megyeszékhelyről nemrég kiköltözött családdal. A zimándközi reformátusok összetartó közösséget alkotnak, egy régi házból kialakított templomuknak gondját viselik, a környékbeli testvérgyülekezetekkel együtt ünnepelnek, és ha kell, a közösségi munkából is kiveszik a részüket. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdető Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szerint a tömbben élőknek is el kell látogatniuk a szórványba, ahol a hit, az imádság többszörös erővel bír. Pataky Lehel Zsolt összeállítása az ünnepségen készült.
2016. november 3-án kopogtam be Önökhöz először a rádió hullámhosszán, és alig hiszem el, hogy azóta eltelt tíz esztendő. Hálás vagyok Önöknek, hogy hétről hétre meghallgatták az anyanyelvünkkel kapcsolatos eszmefuttatásaimat, remélem, sikerült hasznos, akár azonnal gyakorlatba ültethető információkat megosztanom.
Már az első részben kihangsúlyoztam, hogy magázódó stílust fogok használni, az elhatározásom mellett pedig azóta is kitartottam, legalábbis ebben a rovatban. A Szövegkovács Facebook-oldalán két-három éve átváltottam a tegeződős változatra, ami szokatlan volt az elején, de nem bántam meg, sőt a követők is elfogadták. Itt viszont továbbra is marad a szokásos megszólítás.
Mi történt az elmúlt tíz évben? A Szövegkovács megjelentetett öt kiadványt Szóbuborékok, Anyanyelvi villámtanácsok, Rendőr-e a fekvőrendőr?, Olvasóból korrektor, illetve Szelfizzünk Bernadett-tel címmel, elsősorban azért, hogy közelebb vigye a helyesírást az olvasóhoz a lehető legjátékosabb módon, egy pillanatig sem feledkezve meg az anyanyelvünk iránti tiszteletről. Emellett különféle kiadványok megjelenésénél is bábáskodtunk, és bár egyre több jel kezdett arra utalni, hogy nincs szükség helyesírás-ellenőrzésre, kitartottunk az eredeti elképzelésünk mellett, ugyanakkor egyre erősebbé vált bennünk az a meggyőződés, hogy továbbra is szükség van saját gondolatokra alapozott szövegekre.
Miért használtam többes számot? A Szövegkovácsot a korrektorként dolgozó első unokatestvéremmel, Kósa Erikával alapítottam 2012 nyarán, azaz lassan tizenöt éve, emellett Horváth Évával, a Maros megyei Népújság korrektorával, illetve Benedek-Székedy Sándorral, a Hargita Népe című napilap olvasószerkesztőjével is dolgoztam együtt. Természetesen még felsorolhatnék jó néhány személyt, aki fontos szerepet játszott például egy kiadvány megjelenésénél, idő híján azonban kénytelen vagyok visszafogni magam.
Mit tartottunk mindvégig szem előtt? Egy Sebő Ferenctől származó idézetet, amely így szól: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem is őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket”. A Szövegkovács esetében a hagyomány szót az anyanyelv helyettesíti, amelyet akkor tarthatunk tisztán, ha nap mint nap figyelünk rá.
A mai rész vége felé közeledve szeretném megköszönni Forró László kollégámnak a támogatást, illetve a Bukaresti Rádió magyar szerkesztőségének a lehetőséget és a bizalmat.
Luca Niculescu kormányfő csütörtökön délelőtt a Victoria palotában tárgyalt Elbridge Colby amerikai védelmi miniszter helyettessel a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség és a Fekete-tengeri biztonság megszilárdításáról.
A miniszterelnök közölte, hogy Románia érdekelt a hangsúlyosabb amerikai katonai és gazdasági jelenlétben Románia területén. Az amerikai védelmi miniszter helyettesét szerdán fogadta Nicuşor Dan államfő is, aki hangsúlyozta, jelenleg a Fekete-tenger az egyik legveszélyesebb és instabilabb térség, Románia pedig számít az Egyesült Államok és a szövetségesek állandó elkötelezettségére.
" ["post_title"]=> string(54) "Hangsúlyosabb jelenlétre van szüksége Romániának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "hangsulyosabb-jelenletre-van-szuksege-romanianak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-05 14:10:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:10:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470037" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3807 (24) { ["ID"]=> int(470047) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-05 14:22:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:22:44" ["post_content"]=> string(1116) "A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyarországi forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. A konferencia második napján megnyitották a Márton Áron életét bemutató vándorkiállítást, amelynek anyagát a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum állította össze. A kiállítást Lázár Csilla, a múzeum igazgatója, Kissné Hlatki Katalin Magyarország bukaresti nagykövete és Aurel Percă bukaresti római katolikus érsek-metropolita nyitotta meg. Borbély Tamás járt a helyszínen.

Május 23-tól péntekig, május 27-ig lehet beiratkozni az érettségi vizsgákra azoknak a XII. illetve XII. osztályt elvégzett tanulóknak akik a…
Continue Reading
A személyi jövedelemadó 3,5 százalékát valamilyen nonprofit szervezetnek, egyháznak lehet felajánlani.Az erre vonatkozó 230-as űrlapot az elektronikus ügyfélkapuba kell feltölteni,…
Continue Reading
Mától egy héten át bárki kérheti a koronavírus elleni oltást a brassói, a bukaresti, a kolozsvári, a konstancai, a craiovai, a iaşi-i és a temesvári katonakórházak oltóközpontjainál.
(tovább…) Continue ReadingSzerdáig, május 25-ig adhatják be a 212-es egységes adóbevallási formanyomtatványt az alapbér mellett más jövedelemmel rendelkezők, valamint azok, akiknek csökkent…
Continue Reading
Az Országos Adó- és Pénzügyi Hivatal (ANAF) 260 új állást hirdet meg, mivel fiatalítani és bővíteni akarja csapatát, hogy visszaszorítsa…
Continue ReadingMa újabb 3.035 oltópont nyílik meg országszerte. A háziorvosok elkezdik rendelőikben az immunizálást a Johnson&Johnson által kifejlesztett vakcinával – jelentette be Andrei Baciu egészségügyi államtitkár.
(tovább…) Continue ReadingA műsor témái: A 2023-as év kihívásai a világpolitikában II – Feljövőben az európai populizmus? Függetlenedési törekvések – Megosztottság az…
Continue ReadingA népszámlálás önkitöltéses szakaszának utolsó hetébe léptünk: május 27-ig bármilyen helyszínről, vagy eszközről megválaszolhatók a statisztikai hivatal által megjelölt internetes…
Continue ReadingNem azt kell szabályozni, hogy ki hogyan korrepetálhat; az igazi probléma az, hogy a diákoknak egyáltalán szükségük van iskolán kívüli felkészítőkre – nyilatkozta a képviselőház oktatási bizottságának alelnöke, Szabó Ödön, miután felröppent a hír, hogy az oktatási minisztérium megtiltaná az állami iskolákban oktató tanároknak, hogy délután vagy hétvégén a saját diákjaikat korrepetálják.
(tovább…) Continue ReadingAz eddigi legnagyobb – több mint 643 ezer adag oltóanyagból álló szállítmány érkezik ma az AstraZeneca cégtől Romániába, a fővárosi Cantacuzino intézetbe – tájékoztatott tegnap a Koronavírus Elleni Oltáskampányt Koordináló Országos Bizottság.
(tovább…) Continue Reading
A koronavírus-járvány és az orosz–ukrán háború kitörése, az illegális bevándorlás jelentette nyomás, a közszolgáltatások minél színvonalasabb biztosítása – ezek körül forgott az Arad Megyei Prefektúra tevékenysége a 2022-es évben, amellett, hogy a hivatalra háruló napi ügyek intézése is zajlott.
(tovább…) Continue ReadingKunos Lajos székelyzsombori evangélikus lelkész hirdet igét.
Continue Reading
Május 23-tól péntekig, május 27-ig lehet beiratkozni az érettségi vizsgákra azoknak a XII. illetve XII. osztályt elvégzett tanulóknak akik a következő vizsgaidőszakban szeretnének érettségizni. A szóbeli megmérettetés június 6-án a Román nyelv és irodalom vizsgával, az írásbeli megmérettetés június 20-án kezdődik. Az előzetes eredményeket június 27-én teszik közzé, az óvások elbírálása után a végeleges eredményeket július elsején közlik.Részletesebb információkat a beiratkozáshoz szükséges iratokról az Oktatási Minisztérium honlapján találnak.

A személyi jövedelemadó 3,5 százalékát valamilyen nonprofit szervezetnek, egyháznak lehet felajánlani.Az erre vonatkozó 230-as űrlapot az elektronikus ügyfélkapuba kell feltölteni, vagy postán eljuttatni az adóhivatalba. Az űrlapot az adóhivatal honlapján lehet elérni. Ezzel a felajánlással mindazok költségvetését lehet növelni, akik szociális, egészségügyi vagy kulturális programokat valósítanak meg.A felajánlott összeg nem kerül be az állami költségvetésbe, hanem közvetlenül térül meg a közösségek szintjén.

Mától egy héten át bárki kérheti a koronavírus elleni oltást a brassói, a bukaresti, a kolozsvári, a konstancai, a craiovai, a iaşi-i és a temesvári katonakórházak oltóközpontjainál.
A katonakórházakban kialakított oltópontoknál május 4-étől 11-éig előzetes előjegyzés nélkül, bármilyen időpontban lehet jelentkezni az oltásra. A beoltott személyeket beírják az országos oltási nyilvántartásba, és időpontot kapnak az emlékeztető oltásra.
A hétvégén minden orvosi egyetemi központban szerveznek oltásmaratont május 14-17 között Marosvásárhelyen, Bukarestben, Iasiban és Craiován.
" ["post_title"]=> string(44) "Civileket is oltanak a katonai kórházakban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "civileket-is-oltanak-a-katonai-korhazakban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-04 12:21:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-04 09:21:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=401826" ["menu_order"]=> int(18571) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3752 (24) { ["ID"]=> int(415291) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-05-23 14:39:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-05-23 11:39:13" ["post_content"]=> string(782) "Szerdáig, május 25-ig adhatják be a 212-es egységes adóbevallási formanyomtatványt az alapbér mellett más jövedelemmel rendelkezők, valamint azok, akiknek csökkent a jövedelme. Az űrlapot online vagy az adóhivatalban is ki lehet tölteni, illetve postán is el lehet küldeni, kézbesítési igazolással. Magánszemélyek számára az adóhatóság (ANAF) által már ismert információk alapján előzetesen kitöltött egységes adóbevallási nyilatkozat (212-es formanyomtatvány) elérhető az úgynevezett virtuális privát térben is (SPV), azoknak a személyeknek, akik már regisztráltak az anaf.ro honlapon.
Az Országos Adó- és Pénzügyi Hivatal (ANAF) 260 új állást hirdet meg, mivel fiatalítani és bővíteni akarja csapatát, hogy visszaszorítsa az adócsalást, és növelje az adó- és illeték begyűjtés hatékonyságát.A cél merész: 1 milliárd euróval növelni az adóbevételeket tavalyhoz képest.A versenyvizsgákat jövő hónapra tervezték. Az adóhivatalnak összesen 2.500 új alkalmazottra lenne szüksége, 10%-al többre mint amennyivel jelenleg rendelkezik a hivatal új vezetője szerint.

Ma újabb 3.035 oltópont nyílik meg országszerte. A háziorvosok elkezdik rendelőikben az immunizálást a Johnson&Johnson által kifejlesztett vakcinával - jelentette be Andrei Baciu egészségügyi államtitkár.
A jelenlegi adatok szerint Bukarestben 225 háziorvos vállalta a lakosság immunizálását. Ezek az adatok napról napra változnak – mondta az államtitkár. A Johnson&Johnson vakcinából egyetlen adag szükséges az immunizáláshoz, és minden 18 év fölötti személynek javallott - emlékeztetett Andrei Baciu.
" ["post_title"]=> string(26) "Újabb központok nyílnak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(23) "ujabb-kozpontok-nyilnak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-04 12:20:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-04 09:20:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=401824" ["menu_order"]=> int(18575) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3737 (24) { ["ID"]=> int(422721) ["post_author"]=> string(3) "165" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-13 12:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-13 10:00:00" ["post_content"]=> string(841) "A műsor témái:
A 2023-as év kihívásai a világpolitikában II
- Feljövőben az európai populizmus? Függetlenedési törekvések
- Megosztottság az Egyesült Államokban, de még a Republikánus Párton belül is
- Ismét feszült a helyzet India és Pakisztán között
- Garzó Ferenc jegyzete: Nem tréfásak a politikai viccek
A népszámlálás önkitöltéses szakaszának utolsó hetébe léptünk: május 27-ig bármilyen helyszínről, vagy eszközről megválaszolhatók a statisztikai hivatal által megjelölt internetes felületen a lakosság-összeírási kérdések. A Népszámlálás.ro továbbra is arra buzdít minden romániai magyart, hogy töltsék ki a kérdőíveket a fennmaradt néhány napban.

Nem azt kell szabályozni, hogy ki hogyan korrepetálhat; az igazi probléma az, hogy a diákoknak egyáltalán szükségük van iskolán kívüli felkészítőkre – nyilatkozta a képviselőház oktatási bizottságának alelnöke, Szabó Ödön, miután felröppent a hír, hogy az oktatási minisztérium megtiltaná az állami iskolákban oktató tanároknak, hogy délután vagy hétvégén a saját diákjaikat korrepetálják.
Az RMDSZ szakpolitikusa, aki foglalkozását nézve maga is tanár, hangsúlyozza: a pedagógusok magatartási kódexe jelenleg is megtiltja a tanároknak, hogy saját diákjaiknak az iskolán kívül, pénzért felkészítőket tartsanak. Hozzátette: a megoldás a délutáni oktatás, amit az RMDSZ régóta szorgalmaz: azaz a diákok részesüljenek egy meleg ebéddel kiegészített, szervezett, állami feladatként ellátott felkészítőben.
Szabó Ödön egyúttal kifogásolta, hogy koherens oktatási stratégia helyett a minisztérium folyamatosan belenget potenciális változtatásokat, és ezzel összezavarja a szülőket és a diákokat. A legfrissebb példa Sorin Câmpeanu oktatási miniszter vasárnapi nyilatkozata, miszerint a jövőben nem számítana bele a középiskolai felvételi jegybe a gimnáziumi évek átlaga.
Az eddigi legnagyobb – több mint 643 ezer adag oltóanyagból álló szállítmány érkezik ma az AstraZeneca cégtől Romániába, a fővárosi Cantacuzino intézetbe - tájékoztatott tegnap a Koronavírus Elleni Oltáskampányt Koordináló Országos Bizottság.
A szállítmány szárazföldön érkezik Bukarestbe, ahol a központi raktárban helyezik el a vakcinákat. Románia ezidáig több mint 1 millió 500 ezer adagot kapott az AstraZeneca által előállított oltóanyagból, február 15-e óta 591 ezer 881 dózist használt fel. Szintén ma érkezik Romániába egy újabb Pfizer-BioNTech szállítmány. Ebből ezúttal 700 ezer adagot kap az ország. Az immunizálási kampány keretében ez az oltóanyag bizonyul a legnépszerűbbnek. A tervek szerint májusban hozzávetőleg 6 millió vakcinát küldenek Romániába a gyártók. Az országban 4 típusú oltóanyaggal immunizálnak, a Pfizer, a Moderna, az Astra Zeneca és a Johnson & Johnson.
" ["post_title"]=> string(44) "Ódzkodnak tőle, mégis érkezik oltóanyag" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "odzkodnak-tole-megis-erkezik-oltoanyag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-04 12:21:30" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-04 09:21:30" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=401822" ["menu_order"]=> int(18579) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3756 (24) { ["ID"]=> int(422748) ["post_author"]=> string(3) "205" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-12 14:36:23" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-12 12:36:23" ["post_content"]=> string(1064) "A koronavírus-járvány és az orosz–ukrán háború kitörése, az illegális bevándorlás jelentette nyomás, a közszolgáltatások minél színvonalasabb biztosítása – ezek körül forgott az Arad Megyei Prefektúra tevékenysége a 2022-es évben, amellett, hogy a hivatalra háruló napi ügyek intézése is zajlott.
A kormány területi képviselete arra is nagy hangsúlyt fektet, hogy a helyi önkormányzatok minél több információt megkapjanak az országos helyreállítási tervvel kapcsolatban, és minél sikeresebben pályázzanak helyi infrastrukturális beruházásokra – mondja Tóth Csaba, Arad megye első magyar, RMDSZ-es prefektusa, akivel Pataky Lehel Zsolt beszélgetett.
Hallgassa meg Kunos Lajos székelyzsombori evangélikus lelkész igehirdetését!

Május 23-tól péntekig, május 27-ig lehet beiratkozni az érettségi vizsgákra azoknak a XII. illetve XII. osztályt elvégzett tanulóknak akik a következő vizsgaidőszakban szeretnének érettségizni. A szóbeli megmérettetés június 6-án a Román nyelv és irodalom vizsgával, az írásbeli megmérettetés június 20-án kezdődik. Az előzetes eredményeket június 27-én teszik közzé, az óvások elbírálása után a végeleges eredményeket július elsején közlik.Részletesebb információkat a beiratkozáshoz szükséges iratokról az Oktatási Minisztérium honlapján találnak.
