Irán felfüggeszti támadásait a szomszédos országok ellen – jelentette be ma az iráni elnök, hozzátéve, hogy hazája csak akkor kezdené…
Continue Reading

A heti hírösszefoglalóban szó lesz a közel-keleti válságról, amely nem közeledett a nyugvóponthoz, az Egyesült Államokat pedig elutasították a NATO-szövetségesei, hogy segítségükre siessenek a Hormuzi-szorosba. Itthon feszült gazdasági helyzet közepette a koalíciós pártok az idei állami költségvetés kapcsán szólalkoztak össze, de sokáig nem akadályozhatták a büdzsé elfogadását, mert a politikai stabilitás manapság értékes valuta. Szó lesz arról is, hogy Ausztráliában melyek az első tapasztalatok azzal kapcsolatban, hogy a hatóságok megtiltották a 16 éven aluliaknak a közösségi média használatát.
Szőcs Levente jelentkezik összefoglalóval arról, hogy Donald Trump politikájában központi szerepet kap a vallási ideológia, és ez az Irán elleni katonai akcióra is igaz.
Garzó Ferenc olvassa fel A polgár és a fogalmak harca című jegyzetét.
Az izraeli hadsereg légiereje "likvidálta" az iráni Forradalmi Gárda szóvivőjét - jelentette ma a hadsereg. Korábban az iráni állami televízió is bejelentette, hogy Ali Mohammad Naini, a Forradalmi Gárda szóvivője életét vesztette egy támadásban.
Az izraeli rendőrség és a Sin Bét belbiztonsági szolgálat közölte, hogy azzal vádolnak egy, a Vaskupola légvédelmi rendszerben szolgált tartalékos katonát, hogy fizetségért érzékeny biztonsági információkat adott át Iránnak. A közlemény szerint a huszonhat éves jeruzsálemi Raz Cohent letartóztatták.
Az izraeli egészségügyi minisztérium ma reggel közölte, hogy az iráni háború kezdete óta 4099 sebesültet szállítottak kórházba, közülük nyolcvanat jelenleg is ott kezelnek.
" ["post_title"]=> string(74) "Az iráni háború kezdete óta 4099 sebesültet szállítottak kórházba" ["post_excerpt"]=> string(115) "Az izraeli hadsereg légiereje "likvidálta" az iráni Forradalmi Gárda szóvivőjét - jelentette ma a hadsereg. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "az-irani-haboru-kezdete-ota-4099-sebesultet-szallitottak-korhazba" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-20 14:00:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-20 12:00:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=461107" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3307 (24) { ["ID"]=> int(461105) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-20 13:59:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-20 11:59:03" ["post_content"]=> string(557) "Legalább ötvenen megsérültek egy autóalkatrész-gyárban kitört tűzben a Dél-Korea középső részén fekvő Tedzsonban ma - közölték a helyi hatóságok. A közlés szerint több mint 200 tűzoltót és 70 járművet vezényeltek a helyszínre az oltáshoz.
A helyi tűzoltóság közlése szerint 35 sérült állapota súlyos. Egyelőre nem tudni, hogy hány munkás maradt bent az épületben. A tűz lehetséges okait nem közölték.
" ["post_title"]=> string(79) "Sokan megsérültek egy autóalkatrész-gyárban kitört tűzben Dél-Koreában" ["post_excerpt"]=> string(41) "A tűz lehetséges okait nem közölték." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(70) "sokan-megserultek-egy-autoalkatresz-gyarban-kitort-tuzben-del-koreaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-20 13:59:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-20 11:59:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=461105" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3616 (24) { ["ID"]=> int(461103) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-20 13:58:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-20 11:58:05" ["post_content"]=> string(897) "Nagy-Britannia, Németország, Franciaország, Olaszország, Hollandia és Japán közös közleményben fejezte ki készségét a biztonságos hajózás helyreállítására a Hormuzi-szorosban - a londoni miniszterelnöki hivatal által tegnap ismertetett közleménye szerint a hat ország felszólította Iránt, hogy haladéktalanul vessen véget a szoros hajóforgalmát fenyegető tevékenységének, fejezze be a vízi út elaknásítását és hagyjon fel a hajók elleni drón- és rakétatámadásokkal.
Késznek mutatkoznak hozzájárulni a biztonságos áthaladást célzó erőfeszítésekhez, de nem részletezik, mely országok vesznek részt az „előkészítő tervezésben”, és nem szólnak arról sem, hogy hajlandók-e haditengerészeti erőt küldeni a térségbe.
" ["post_title"]=> string(99) "Öt nyugati ország és Japán kifejezte készségét a biztonságos hajózás helyreállítására" ["post_excerpt"]=> string(92) "Késznek mutatkoznak hozzájárulni a biztonságos áthaladást célzó erőfeszítésekhez." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(85) "ot-nyugati-orszag-es-japan-kifejezte-keszseget-a-biztonsagos-hajozas-helyreallitasara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-20 13:58:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-20 11:58:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=461103" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3445 (24) { ["ID"]=> int(461026) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-20 15:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-20 13:30:00" ["post_content"]=> string(1270) "A heti hírösszefoglalóban szó lesz a közel-keleti válságról, amely nem közeledett a nyugvóponthoz, az Egyesült Államokat pedig elutasították a NATO-szövetségesei, hogy segítségükre siessenek a Hormuzi-szorosba. Itthon feszült gazdasági helyzet közepette a koalíciós pártok az idei állami költségvetés kapcsán szólalkoztak össze, de sokáig nem akadályozhatták a büdzsé elfogadását, mert a politikai stabilitás manapság értékes valuta. Szó lesz arról is, hogy Ausztráliában melyek az első tapasztalatok azzal kapcsolatban, hogy a hatóságok megtiltották a 16 éven aluliaknak a közösségi média használatát.
Szőcs Levente jelentkezik összefoglalóval arról, hogy Donald Trump politikájában központi szerepet kap a vallási ideológia, és ez az Irán elleni katonai akcióra is igaz.
Garzó Ferenc olvassa fel A polgár és a fogalmak harca című jegyzetét.

Irán felfüggeszti támadásait a szomszédos országok ellen – jelentette be ma az iráni elnök, hozzátéve, hogy hazája csak akkor kezdené…
Continue Reading
A Szaúd-Arábia ellen intézett iráni támadások az egész régió biztonságát aláássák – jelentette ki a szaúdi védelmi miniszter ma, és…
Continue Reading
Elfogadhatatlannak és elítélendőnek nevezte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azon kijelentését, miszerint amennyiben Orbán Viktor nem…
Continue Reading
Az Európai Bizottság illetékes szóvivője, Olof Gill is elfogadhatatlannak minősítette Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek címzett szavait.…
Continue Reading
Az Európai Bizottság (EB) jóváhagyta pénteken Románia 150 millió euró összegű támogatási programját, amelynek célja az áramtároló kapacitások bővítése. A…
Continue Reading
Az izraeli légierő újabb légicsapásokat mért teheráni és bejrúti célpontokra tegnap délután. Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy Teheránban támadást hajtott…
Continue Reading
Ronthatja Románia államadós-besorolásának kilátásait a Moody’s Ratings, ha a kormány nem tudja hatékonyan végrehajtani fiskális konszolidációs tervét – derül ki…
Continue Reading
A Nép Ügyvédje megtámadta az alkotmánybíróságon a központi és a helyi közigazgatás reformjáról szóló sürgősségi kormányrendeletet. Az ombudsman beadványa szerint…
Continue Reading
Néhány tucatnyian gyűltek össze tegnap este a Cotroceni-palota előtt egy tüntetésen, amelyet a Declic elnevezésű közösség szervezett. A résztvevők azt…
Continue Reading
Jelentős lavinaveszélyre figyelmeztetnek a meteorológusok a Déli-Kárpátokban és a Radnai-havasokban. A figyelmeztetés szerint az egytől ötig terjedő skálán hármas fokozatú…
Continue Reading
A Hargita megyei sípályák nagy része még nyitva tart a hétvégén, de ha tovább melegszik az idő, a jövő héttől…
Continue Reading
Újabb Fidelis-kötvényeket bocsátott ki tegnaptól a pénzügyminisztérium. A szaktárca közleménye szerint a március 6. és 13. között megvásárolható 2, 4…
Continue ReadingIrán felfüggeszti támadásait a szomszédos országok ellen - jelentette be ma az iráni elnök, hozzátéve, hogy hazája csak akkor kezdené újra a műveleteket, ha ezen országok felől támadás érné. Maszúd Peszeskján az iráni állami televízió által korábban felvett beszédében elmondta, a maga részéről bocsánatot kér a szomszédos országoktól, amelyeket Irán megtámadott. Úgy véli, hogy diplomáciai megoldást kell keresniük. Egyúttal azt is közölte, hogy a műveletek az iráni fegyveres erők soraiban keletkezett "kommunikációs hibák" miatt történtek.
" ["post_title"]=> string(74) "Az iráni elnök elnézést kért a Perzsa-öböl megtámadt országaitól" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "az-irani-elnok-elnezest-kert-a-perzsa-obol-megtamadt-orszagaitol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-07 13:02:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-07 11:02:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460557" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3306 (24) { ["ID"]=> int(460554) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-07 13:01:22" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-07 11:01:22" ["post_content"]=> string(774) "A Szaúd-Arábia ellen intézett iráni támadások az egész régió biztonságát aláássák - jelentette ki a szaúdi védelmi miniszter ma, és reményét fejezte ki, hogy Irán "elkerüli a félreértéseket és bölcsességet tanúsít majd". Mára virradóra a szaúdi védelmi tárca bejelentette, hogy a hadsereg hat drónt semmisített meg az éjszaka az ország délkeleti részén lévő, az Aramco olajvállalat által működtetett Sajba-olajmezők, valamint egy ballisztikus rakétát az ország középső részén lévő al-Hardzs melletti légitámaszpont fölött. Robbanásokat jelentettek szombatra virradóra az egyesült arab emírségekbeli Dubajból és a bahreini fővárosból, Manámából is.
" ["post_title"]=> string(40) "Szaúd-Arábiai figyelmeztetés Iránnak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "szaud-arabiai-figyelmeztetes-irannak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-07 13:01:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-07 11:01:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460554" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3568 (24) { ["ID"]=> int(460552) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-07 13:00:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-07 11:00:14" ["post_content"]=> string(790) "Elfogadhatatlannak és elítélendőnek nevezte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azon kijelentését, miszerint amennyiben Orbán Viktor nem hagy fel az Ukrajnának szánt uniós háborús kölcsön blokkolásával, akkor megadják a címét a fegyveres erőiknek, hogy "beszéljenek vele a saját nyelvükön." Kelemen Hunor Facebook-bejegyzésben leszögezte: van egy határ, amit nem lehet átlépni politikai véleménykülönbség esetén sem. Egy ország miniszterelnökének halálos megfenyegetése ilyen határ. Úgy értékelte: az ukrán elnök fenyegetése nem csupán Orbán Viktornak szól, mert amikor Magyarország miniszterelnökét fenyegetik, azzal az egész magyar nemzetnek üzennek.
" ["post_title"]=> string(68) "Kelemen Hunor elítélte az Orbán Viktor elleni ukrán fenyegetést" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "kelemen-hunor-elitelte-az-orban-viktor-elleni-ukran-fenyegetest" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-07 13:00:15" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-07 11:00:15" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460552" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3441 (24) { ["ID"]=> int(460550) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-07 12:59:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-07 10:59:03" ["post_content"]=> string(546) "Az Európai Bizottság illetékes szóvivője, Olof Gill is elfogadhatatlannak minősítette Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek címzett szavait. A szóvivő kérdésre válaszolva kijelentette: az ilyen típusú nyelvezet nem elfogadható, nem szabad fenyegetni az EU-tagállamokat. A Barátság kőolajvezeték újraindításának ügyében közölte: Brüsszel tárgyalásokat folytat a patthelyzet megoldására mind a magyar, mind az ukrán féllel.
" ["post_title"]=> string(70) "Az Európai Bizottság szerint elfogadhatatlan Zelenszkij fenyegetése" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "az-europai-bizottsag-szerint-elfogadhatatlan-zelenszkij-fenyegetese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-07 12:59:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-07 10:59:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460550" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3558 (24) { ["ID"]=> int(460559) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-07 12:58:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-07 10:58:00" ["post_content"]=> string(693) "Az Európai Bizottság (EB) jóváhagyta pénteken Románia 150 millió euró összegű támogatási programját, amelynek célja az áramtároló kapacitások bővítése. A program keretében vissza nem térítendő támogatás formájában nyújtanak finanszírozást új, autonóm akkumulátoros energiatároló rendszerek telepítéséhez. Bogdan Ivan energiaügyi miniszter elmondta, hogy az energiatároló rendszerekre vonatkozó pályázatot várhatóan a második negyedévben, vagyis április és június között hirdetik meg, és legfeljebb 69 ezer euró értékű támogatást lehet elnyerni minden elraktározott megawattért.
" ["post_title"]=> string(82) "A második negyedévben hirdethetik meg a proszumereknek az akkumulátor-programot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(79) "a-masodik-negyedevben-hirdethetik-meg-a-proszumereknek-az-akkumulator-programot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-07 13:08:03" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-07 11:08:03" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460559" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3557 (24) { ["ID"]=> int(460548) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-07 12:57:27" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-07 10:57:27" ["post_content"]=> string(882) "Az izraeli légierő újabb légicsapásokat mért teheráni és bejrúti célpontokra tegnap délután. Az izraeli hadsereg bejelentette, hogy Teheránban támadást hajtott végre az iráni rezsim egyik magas rangú parancsnoka, Ali Hidzsázi ellen, aki a légitámadásban megölt iráni legfelsőbb vezető, Ali Hamenei ajatollah hivatalvezetőjének helyettese volt, és aki még most is rendkívül nagy befolyással bír. Irán is újból rakétákkal támadta Izraelt ma hajnalban – ezt szintén az izraeli hadsereg jelentette be. Izraeli egészségügyi források szerint a támadásokban nem sérült meg senki, a hadsereg pedig azt közölte, hogy a rakétákat megsemmisítették. Helyszíni beszámolók szerint nem sokkal a légvédelmi szirénák megszólalása után robbanást lehetett hallani Jeruzsálemben.
" ["post_title"]=> string(64) "Újabb légicsapásokat indított Izrael és Irán egymás ellen" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "ujabb-legicsapasokat-inditott-izrael-es-iran-egymas-ellen" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-07 12:57:28" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-07 10:57:28" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460548" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3556 (24) { ["ID"]=> int(460546) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-07 12:54:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-07 10:54:36" ["post_content"]=> string(1373) "Ronthatja Románia államadós-besorolásának kilátásait a Moody's Ratings, ha a kormány nem tudja hatékonyan végrehajtani fiskális konszolidációs tervét - derül ki a nemzetközi hitelminősítő időszakos elemzéséből. A Moody's tavaly szeptemberben megerősítette Románia 'Baa3' szintű befektetési ajánlású adósbesorolását, és megőrizte a negatív kilátást. A hitelminősítő péntek este közzétett elemzése szerint a kormány tavaly júliusban elfogadott fiskális intézkedései pozitívan befolyásolták Románia költségvetési kilátásait. Megjegyezték ugyanakkor, hogy 2026 után kihívást jelenthet a konszolidációs intézkedések politikai támogatásának biztosítása, különösen a 2027-ben esedékes kormányfőcsere és a 2028-ban várható parlamenti választások tükrében.
A pénzügyminisztérium szerint a Moody’s elemzése megerősíti, hogy a román gazdaság stabil, ami versenyképes pozíciót biztosít a régióban hazánknak. A szaktárca által kiadott közlemény szerint Alexandru Nazare pénzügyminiszter elmondta: tavaly a kormány határozott lépéseket tett a költségvetés konszolidációja érdekében, s ennek köszönhetően fokozatosan csökkent az államháztartási hiány.
" ["post_title"]=> string(47) "A Moody's veszélyt lát a kormányfőcserében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "a-moodys-veszelyt-lat-a-kormanyfocsereben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-07 12:54:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-07 10:54:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460546" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3555 (24) { ["ID"]=> int(460544) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-07 12:53:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-07 10:53:09" ["post_content"]=> string(483) "A Nép Ügyvédje megtámadta az alkotmánybíróságon a központi és a helyi közigazgatás reformjáról szóló sürgősségi kormányrendeletet. Az ombudsman beadványa szerint a rendelet több cikkével kapcsolatban merülnek fel alkotmányossági aggályok. Kifogásolja, hogy a sürgősségi kormányrendelet 34 különféle területet érintő jogszabályt módosít, ennélfogva a szabályozás tárgya nem egyértelmű.
" ["post_title"]=> string(103) "A Nép Ügyvédje megtámadta az alkotmánybíróságon a közigazgatási reformról szóló rendeletet" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(90) "a-nep-ugyvedje-megtamadta-az-alkotmanybirosagon-a-kozigazgatasi-reformrol-szolo-rendeletet" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-07 12:53:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-07 10:53:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460544" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3553 (24) { ["ID"]=> int(460542) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-07 12:51:17" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-07 10:51:17" ["post_content"]=> string(838) "Néhány tucatnyian gyűltek össze tegnap este a Cotroceni-palota előtt egy tüntetésen, amelyet a Declic elnevezésű közösség szervezett. A résztvevők azt követelték, hogy Nicusor Dan államfő utasítsa el a Radu Marinescu igazságügyi miniszter által a vezető ügyészek kinevezésére tett javaslatokat. Az államfő kiment a tüntetőkhöz és válaszolt kérdéseikre. Elmondta, hogy vállalja a felelősséget azokért a kinevezésekért, amelyeket alá fog írni, és közölte, hogy körülbelül százszor több információja van az ügyészségi rendszerről, mint a tüntetőknek. Az elnök ígéretet tett, hogy rendszeres találkozókat fog tartani a kinevezendő személyekkel, és körülbelül hat hónap múlva lehet mérhető eredménye a munkájuknak.
" ["post_title"]=> string(82) "Az államfő a tüntetőknek: Ezerszer többet tudok az ügyészségi rendszerről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "az-allamfo-a-tuntetoknek-ezerszer-tobbet-tudok-az-ugyeszsegi-rendszerrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-07 12:51:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-07 10:51:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460542" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3547 (24) { ["ID"]=> int(460540) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-07 12:49:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-07 10:49:52" ["post_content"]=> string(421) "Jelentős lavinaveszélyre figyelmeztetnek a meteorológusok a Déli-Kárpátokban és a Radnai-havasokban. A figyelmeztetés szerint az egytől ötig terjedő skálán hármas fokozatú a lavinaveszély a Fogarasi-havasokban, a Bucsecs-hegységben, a Szárkő- és a Godeanu-hegységben, a Páring-hegységben és a Radnai-havasokban, 1800 méteres magasság fölött.
" ["post_title"]=> string(60) "Lavinaveszély a Déli-Kárpátokban és a Radnai-havasokban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "lavinaveszely-a-deli-karpatokban-es-a-radnai-havasokban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-07 13:12:48" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-07 11:12:48" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460540" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3546 (24) { ["ID"]=> int(460538) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-07 12:48:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-07 10:48:38" ["post_content"]=> string(707) "A Hargita megyei sípályák nagy része még nyitva tart a hétvégén, de ha tovább melegszik az idő, a jövő héttől már csak a magasabban fekvők lesznek alkalmasak a sízésre. A Hargita megyei hegyi- és barlangimentő-szolgálat vezetője, Simon László az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: a téli sportok kedvelői a hétvégén több sípályán, például Hargitafürdőn, a Madarasi Hargitán, Maroshévízen, Gyergyócsomafalván vagy a Gyimesekben is élvezhetik a havat. A hegyimentők felhívták a figyelmet, hogy az enyhe idő hatására helyenként nedves a hó a pályákon, ami növeli a balesetek kockázatát.
" ["post_title"]=> string(73) "A hétvégén még lehet sízni az alacsonyabb fekvésű sípályákon is" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(63) "a-hetvegen-meg-lehet-sizni-az-alacsonyabb-fekvesu-sipalyakon-is" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-07 12:48:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-07 10:48:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460538" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3563 (24) { ["ID"]=> int(460536) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-07 12:47:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-07 10:47:19" ["post_content"]=> string(487) "Újabb Fidelis-kötvényeket bocsátott ki tegnaptól a pénzügyminisztérium. A szaktárca közleménye szerint a március 6. és 13. között megvásárolható 2, 4 és 6 éves futamidejű lejalapú lakossági állampapírok 5,9, 6,6 és 7,1 százalékot kamatoznak. A 3, 5 és 10 éves futamidejű euróalapú állampapírok hozama 3,5, 4,5, illetve 6 százalék. A lakossági állampapírokból származó jövedelem adómentes.
" ["post_title"]=> string(67) "Újabb Fidelis-kötvényeket bocsátott ki a pénzügyminisztérium" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "ujabb-fidelis-kotvenyeket-bocsatott-ki-a-penzugyminiszterium" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-07 12:47:20" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-07 10:47:20" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460536" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3574 (24) { ["ID"]=> int(460557) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-03-07 13:02:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-03-07 11:02:56" ["post_content"]=> string(650) "Irán felfüggeszti támadásait a szomszédos országok ellen - jelentette be ma az iráni elnök, hozzátéve, hogy hazája csak akkor kezdené újra a műveleteket, ha ezen országok felől támadás érné. Maszúd Peszeskján az iráni állami televízió által korábban felvett beszédében elmondta, a maga részéről bocsánatot kér a szomszédos országoktól, amelyeket Irán megtámadott. Úgy véli, hogy diplomáciai megoldást kell keresniük. Egyúttal azt is közölte, hogy a műveletek az iráni fegyveres erők soraiban keletkezett "kommunikációs hibák" miatt történtek.
" ["post_title"]=> string(74) "Az iráni elnök elnézést kért a Perzsa-öböl megtámadt országaitól" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(64) "az-irani-elnok-elnezest-kert-a-perzsa-obol-megtamadt-orszagaitol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-03-07 13:02:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-03-07 11:02:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=460557" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(38029) ["max_num_pages"]=> int(3170) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "b363cff26f000923fb4d40a08fc29645" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:9a9b9cf37d6676bec3fae88a8af6acc9" }