Ma megkezdődött a 6-ik osztályosok országos értékelése. Az első teszt a nyelv és a kommunikációból volt, holnap pedig matematikából és…
Continue Reading

A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyar forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. Borbély Tamás járt a helyszínen.
A reformáció napját megelőző hétvégén emlékeztek meg a zimándközi református templom felszentelésének 30. évfordulójáról.
Az Arad melletti település református közössége szórványgyülekezetnek számít, a hívek száma néhány tucatnyi, és többségük az 1970-es, '80-as években a Szilágyságból Arad megyébe települt reformátusok leszármazottai, kiegészülve néhány fiatal, a megyeszékhelyről nemrég kiköltözött családdal. A zimándközi reformátusok összetartó közösséget alkotnak, egy régi házból kialakított templomuknak gondját viselik, a környékbeli testvérgyülekezetekkel együtt ünnepelnek, és ha kell, a közösségi munkából is kiveszik a részüket. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdető Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szerint a tömbben élőknek is el kell látogatniuk a szórványba, ahol a hit, az imádság többszörös erővel bír. Pataky Lehel Zsolt összeállítása az ünnepségen készült.
2016. november 3-án kopogtam be Önökhöz először a rádió hullámhosszán, és alig hiszem el, hogy azóta eltelt tíz esztendő. Hálás vagyok Önöknek, hogy hétről hétre meghallgatták az anyanyelvünkkel kapcsolatos eszmefuttatásaimat, remélem, sikerült hasznos, akár azonnal gyakorlatba ültethető információkat megosztanom.
Már az első részben kihangsúlyoztam, hogy magázódó stílust fogok használni, az elhatározásom mellett pedig azóta is kitartottam, legalábbis ebben a rovatban. A Szövegkovács Facebook-oldalán két-három éve átváltottam a tegeződős változatra, ami szokatlan volt az elején, de nem bántam meg, sőt a követők is elfogadták. Itt viszont továbbra is marad a szokásos megszólítás.
Mi történt az elmúlt tíz évben? A Szövegkovács megjelentetett öt kiadványt Szóbuborékok, Anyanyelvi villámtanácsok, Rendőr-e a fekvőrendőr?, Olvasóból korrektor, illetve Szelfizzünk Bernadett-tel címmel, elsősorban azért, hogy közelebb vigye a helyesírást az olvasóhoz a lehető legjátékosabb módon, egy pillanatig sem feledkezve meg az anyanyelvünk iránti tiszteletről. Emellett különféle kiadványok megjelenésénél is bábáskodtunk, és bár egyre több jel kezdett arra utalni, hogy nincs szükség helyesírás-ellenőrzésre, kitartottunk az eredeti elképzelésünk mellett, ugyanakkor egyre erősebbé vált bennünk az a meggyőződés, hogy továbbra is szükség van saját gondolatokra alapozott szövegekre.
Miért használtam többes számot? A Szövegkovácsot a korrektorként dolgozó első unokatestvéremmel, Kósa Erikával alapítottam 2012 nyarán, azaz lassan tizenöt éve, emellett Horváth Évával, a Maros megyei Népújság korrektorával, illetve Benedek-Székedy Sándorral, a Hargita Népe című napilap olvasószerkesztőjével is dolgoztam együtt. Természetesen még felsorolhatnék jó néhány személyt, aki fontos szerepet játszott például egy kiadvány megjelenésénél, idő híján azonban kénytelen vagyok visszafogni magam.
Mit tartottunk mindvégig szem előtt? Egy Sebő Ferenctől származó idézetet, amely így szól: „A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem is őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket”. A Szövegkovács esetében a hagyomány szót az anyanyelv helyettesíti, amelyet akkor tarthatunk tisztán, ha nap mint nap figyelünk rá.
A mai rész vége felé közeledve szeretném megköszönni Forró László kollégámnak a támogatást, illetve a Bukaresti Rádió magyar szerkesztőségének a lehetőséget és a bizalmat.
Luca Niculescu kormányfő csütörtökön délelőtt a Victoria palotában tárgyalt Elbridge Colby amerikai védelmi miniszter helyettessel a Románia és az Egyesült Államok közötti stratégiai partnerség és a Fekete-tengeri biztonság megszilárdításáról.
A miniszterelnök közölte, hogy Románia érdekelt a hangsúlyosabb amerikai katonai és gazdasági jelenlétben Románia területén. Az amerikai védelmi miniszter helyettesét szerdán fogadta Nicuşor Dan államfő is, aki hangsúlyozta, jelenleg a Fekete-tenger az egyik legveszélyesebb és instabilabb térség, Románia pedig számít az Egyesült Államok és a szövetségesek állandó elkötelezettségére.
" ["post_title"]=> string(54) "Hangsúlyosabb jelenlétre van szüksége Romániának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "hangsulyosabb-jelenletre-van-szuksege-romanianak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-05 14:10:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:10:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=470037" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3764 (24) { ["ID"]=> int(470047) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-05 14:22:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-05 12:22:44" ["post_content"]=> string(734) "A félelem rendszere címmel tudományos konferenciát szervezett október 27-én és 28-án a bukaresti Liszt Intézet.
A rendezvényen történészek és szociológusok mutatták be az 1956-os magyar forradalom romániai következményeit a politikai megtorlás, a társadalom, a tudomány, az egyházak és a kulturális élet összefüggéseiben. Borbély Tamás járt a helyszínen.

Ma megkezdődött a 6-ik osztályosok országos értékelése. Az első teszt a nyelv és a kommunikációból volt, holnap pedig matematikából és…
Continue Reading
Kiterjesztik Németországig az évtized végére felépülő H2Med nevű vezetéket, amelyen az Ibériai-félszigetről érkezhet zöld hidrogén az európai kontinensre – jelentette be Emmanuel Macron francia államfő Olaf Scholz német kancellárral tartott közös sajtótájékoztatóján.
(tovább…) Continue Reading
A francia elnök kedd este felkereste az ukrajnai háború miatt létrehozott NATO-harccsoport gerincét képező francia csapatokat. A Mihail Kogălniceanu légi…
Continue Reading
Bukarestben a lakosság oltási lefedettsége 33,8 százalék, Kolozsváron 40 százalék – közölte Valeriu Gheorghiţă, a SARS-CoV-2 elleni oltáskampányt koordináló országos…
Continue ReadingAndrej Babis cseh elnökjelölt nem küldene cseh katonákat a balti államok vagy Lengyelország megsegítésére, amennyiben támadás érné őket – ezt válaszolta a volt kormányfő a cseh közszolgálati televízió egyik vitaműsorában.
(tovább…) Continue ReadingTöbbet költöttek fegyverkorszerűsítésre az atomhatalmak tavaly, mint eddig bármikor – derült ki az atomfegyverek betiltásáért küzdő nemzetközi civil kezdeményezés (ICAN) jelentéséből.
(tovább…) Continue ReadingKedden román nyelv és irodalomból vizsgáztak a diákok. Június 16-án, csütörtökön matematikából vizsgáznak, majd június 17-én, pénteken anyanyelv és irodalomból a diákok.
(tovább…) Continue Reading
Az elmúlt 24 órában 105.844 személyt oltottak be Romániában a koronavírus ellen – derül ki a COVID-19 elleni oltási kampányt…
Continue Reading
Japánnak sürgős lépéseket kell tennie a vészes népességfogyás megállítására – jelentette ki Kisida Fumio miniszterelnök a parlamenti ülésszakot megnyitó beszédében.
(tovább…) Continue ReadingA világjárvány súlyosbította a vérkészletek hiányát, a kórházakban nagy szükség van vérre, létfontosságú műtétek késnek vagy a súlyosan beteg betegek állapota romlik – mutatott rá Nicolae Ciucă kormányfő a Véradók Világnapja alkalmából közzétett üzenetében.
(tovább…) Continue ReadingA hadsereg még 2020-ban kapott jóváhagyást a parlamenttől hét robotrepülő-rendszer, azaz összesen 21 drón, valamint egy logisztikai támogatási csomag beszerzésére. A határozat alapján kiírt egyetlen pályázatot most azzal az indokkal törölték, hogy egyes jellemzők nem feleltek meg a pályázati kiírás feltételeinek, értesült a Hotnews.
(tovább…) Continue ReadingMegoldást találnak arra, hogy június elsejétől ismét esküvőket és keresztelőket lehessen tartani – jelentette ki Florin Cîţu. A kormányfő szerint…
Continue ReadingMa megkezdődött a 6-ik osztályosok országos értékelése. Az első teszt a nyelv és a kommunikációból volt, holnap pedig matematikából és a természettudományból mérik fel a diákok tudását.
A 4-ik osztályosok tanulói is vizsgáznak május 18-20 között, míg - az átütemezés szerint a 2.-ik osztályosok országos felmérésére május 25-ike és 28-ika között kerül sor.
Az elért eredmények nem jelennek meg, nem kerülnek nyilvánosságra és nem kerülnek rögzítésre az osztálykatalógusban.
" ["post_title"]=> string(55) "Megkezdődött a VI. osztályosok országos felmérése" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "megkezdodott-a-vi-osztalyosok-orszagos-felmerese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-12 12:04:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-12 09:04:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402222" ["menu_order"]=> int(18147) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3592 (24) { ["ID"]=> int(423039) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-23 14:17:57" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-23 12:17:57" ["post_content"]=> string(994) "Kiterjesztik Németországig az évtized végére felépülő H2Med nevű vezetéket, amelyen az Ibériai-félszigetről érkezhet zöld hidrogén az európai kontinensre - jelentette be Emmanuel Macron francia államfő Olaf Scholz német kancellárral tartott közös sajtótájékoztatóján.
"Úgy döntöttünk, hogy kiszélesítjük a H2Med-projektet európai finanszírozásoknak köszönhetően, és összekötjük Portugáliát, Spanyolországot és Franciaországot Németországgal, amely partnerünk lesz ebben a hidrogénprojektben - mondta a francia elnök. A Spanyolország, Portugália és Franciaország között decemberben létrejött megállapodás szerint az Európai Unió éves szükségleteinek 10 százaléka, mintegy kétmillió tonna zöld hidrogén érkezhet az Ibériai-félszigetről az európai energiapiacra.
" ["post_title"]=> string(60) "Németországot is beveszik a mediterrán hidrogénprojektbe" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(56) "nemetorszagot-is-beveszik-a-mediterran-hidrogenprojektbe" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-23 14:17:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-23 12:17:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423039" ["menu_order"]=> int(18148) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3461 (24) { ["ID"]=> int(416091) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-06-15 13:14:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-06-15 10:14:47" ["post_content"]=> string(984) "A francia elnök kedd este felkereste az ukrajnai háború miatt létrehozott NATO-harccsoport gerincét képező francia csapatokat. A Mihail Kogălniceanu légi támaszponton Nicolae Ciucă miniszterelnök fogadta. Macron szerda délelőtt Klaus Iohannis államfővel folytatott megbeszélést.
Az azt követő közös sajtótájékoztatón Iohannis elmondta: megerősödött a Románia és Franciaország közötti biztonsági együttműködés és kitűnő stratégiai partnerség létezik a két ország között. Az egyeztetések egyik fő témája a madridi NATO-csúcs előkészítése volt. Iohannis szorgalmazta, hogy hazánkat mielőbb vegyék fel a schengeni övezetbe.
Macron szerdán Moldovában folytatja kelet-európai útját. Franciaország június végéig látja el az Európai Unió soros elnökségét.
" ["post_title"]=> string(39) "Romániába látogatott Emmanuel Macron" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "romaniaba-latogatott-emmanuel-macron" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-15 13:15:37" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-15 10:15:37" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=416091" ["menu_order"]=> int(18149) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3772 (24) { ["ID"]=> int(402220) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-05-12 12:02:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-05-12 09:02:40" ["post_content"]=> string(528) "Bukarestben a lakosság oltási lefedettsége 33,8 százalék, Kolozsváron 40 százalék - közölte Valeriu Gheorghiţă, a SARS-CoV-2 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság elnöke. A beoltottsági ráta kiszámításakor az emberek hivatalos – vagyis az Országos Statisztikai Hivatal adattárában szereplő - lakhelyét vették figyelembe. Kolozs megye mellett élen jár még Szeben, Brassó, Temes és Konstanca megye - mondta Valeriu Gheorghiţă.
" ["post_title"]=> string(62) "Kolozsvár az élen jár a lakosság oltási lefedettségében" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "kolozsvar-az-elen-jar-a-lakossag-oltasi-lefedettsegeben" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-12 12:02:42" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-12 09:02:42" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402220" ["menu_order"]=> int(18151) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3716 (24) { ["ID"]=> int(423037) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-23 14:14:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-23 12:14:30" ["post_content"]=> string(797) "Andrej Babis cseh elnökjelölt nem küldene cseh katonákat a balti államok vagy Lengyelország megsegítésére, amennyiben támadás érné őket - ezt válaszolta a volt kormányfő a cseh közszolgálati televízió egyik vitaműsorában.
„Én békét akarok, nem háborút. Semmi esetre sem küldeném gyermekeinket háborúba" - jelentette ki Andrej Babis. Tisztán elméleti kérdésről van szó, a legfontosabb dolog megakadályozni a háborút - tette hozzá a volt kormányfő. Andrej Babis később a Twitteren módosította álláspontját, és leszögezte: a Csehország által is aláírt NATO-szerződést ő is betartaná.
" ["post_title"]=> string(42) "Andrej Babis ellentmondott saját magának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "andrej-babis-ellentmondott-sajat-maganak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-23 14:14:31" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-23 12:14:31" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423037" ["menu_order"]=> int(18152) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3715 (24) { ["ID"]=> int(415926) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-06-14 12:54:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-06-14 09:54:35" ["post_content"]=> string(1644) "Többet költöttek fegyverkorszerűsítésre az atomhatalmak tavaly, mint eddig bármikor – derült ki az atomfegyverek betiltásáért küzdő nemzetközi civil kezdeményezés (ICAN) jelentéséből.
Eszerint az atomarzenálok korszerűsítésére fordított kiadások 2021-ben mintegy 9 százalékkal, 82,4 milliárd dollárra emelkedtek. Csupán az Egyesült Államok 44,2 milliárd dollárt költött nukleáris programjára – 12,7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban –, Kína pedig 11,7 milliárd dollárt, ami 10,4 százalékos növekedés. Oroszország nukleáris költségvetése 8,6milliárd dollar volt, az Egyesült Királyságé 6,8, Franciaországé pedig 5,9 milliárd dollár.
Az ICAN 2017-ben Nobel-békedíjat kapott a nukleáris fegyverek betiltásáról szóló szerződésért folytatott fáradhatatlan munkájáért. Ezt 59 ország ratifikálta, de az atomhatalmak egyike sem.
„Ez a jelentés azt mutatja, hogy a nukleáris fegyverek használhatatlanok” – nyilatkozta Alicia Sanders-Zakre kutatási koordinátor. „Az atomfegyverekkel rendelkező országok képtelenek voltak megakadályozni, hogy egy atomhatalom háborút indítson Európában” – mondta, utalva Oroszország ukrajnai inváziójára. „Ezért van szükségünk a többoldalú nukleáris leszerelésre, jobban, mint valaha” – tette hozzá a szakértő.
" ["post_title"]=> string(63) "Rekord szintre emelkedett az atomhatalmak nukleáris büdzséje" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "rekord-szintre-emelkedett-az-atomhatalmak-nuklearis-budzseje" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-14 12:54:43" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-14 09:54:43" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=415926" ["menu_order"]=> int(18153) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3714 (24) { ["ID"]=> int(415924) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-06-14 12:38:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-06-14 09:38:20" ["post_content"]=> string(500) "Kedden román nyelv és irodalomból vizsgáztak a diákok. Június 16-án, csütörtökön matematikából vizsgáznak, majd június 17-én, pénteken anyanyelv és irodalomból a diákok.
Országszerte több mint 155 ezer nyolcadikos jelentkezett az országos felmérőre, és verseng a 130 600 nappali tagozatos középiskolai hely egyikéért.
" ["post_title"]=> string(69) "Elkezdődött a nyolcadikosok országos képességfelmérő vizsgája" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "elkezdodott-a-nyolcadikosok-orszagos-kepessegfelmero-vizsgaja" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-14 12:38:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-14 09:38:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=415924" ["menu_order"]=> int(18154) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3709 (24) { ["ID"]=> int(402218) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-05-12 12:00:09" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-05-12 09:00:09" ["post_content"]=> string(1508) "Az elmúlt 24 órában 105.844 személyt oltottak be Romániában a koronavírus ellen - derül ki a COVID-19 elleni oltási kampányt koordináló országos bizottság adataiból. 87.497-en a Pfizer-BioNTech által kifejlesztett védőoltást kapták meg, 7.221-en a Moderna, 7.745-en az AstraZeneca, 3.381 személyt a Johnson&Johnson vakcinájával immunizáltak. Ezzel csaknem 2.490.000-ra nőtt Romániában azoknak a száma, akik mindkét oltást megkapták, és több mind 1.200.000-ra azoké, akik az oltás első adagját kapták meg.
Valeriu Gheorghiţă, a SARS-CoV-2 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság elnöke közölte: már beütemezés nélkül is lehet jelentkezni immunizálásra az oltási központokban. Így azok, akik időpontot akarnak foglalni, egyik napról a másikra is megtehetik ezt. A katonaorvos szerint az országos platformon jelenleg megközelítőleg 1.265.000 személynek van lefoglalt időpontja immunizálásra a három oltás valamelyikével.
Valeriu Gheorghiţă ma azt is bejelentette, hogy az Európai Gyógyszerügynökség várhatóan május végén vagy június elején fogja engedélyezni a 12-15 év közötti kiskorúak beoltását. Romániában körülbelül nyolcszázezer 12 és 15 év közötti fiatal van, tehát 1,6 millió adag vakcinára lesz szükség a beoltásukhoz.
" ["post_title"]=> string(58) "Beütemezés nélkül is lehet jelentkezni immunizálásra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "beutemezes-nelkul-is-lehet-jelentkezni-immunizalasra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-12 12:47:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-12 09:47:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402218" ["menu_order"]=> int(18155) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3710 (24) { ["ID"]=> int(423035) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-23 14:13:04" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-23 12:13:04" ["post_content"]=> string(645) "Japánnak sürgős lépéseket kell tennie a vészes népességfogyás megállítására - jelentette ki Kisida Fumio miniszterelnök a parlamenti ülésszakot megnyitó beszédében.
Kifejtette, hogy javaslatokat fog kidolgozni a demográfiai politikára fordított költségvetési pénzek megduplázására. Emellett áprilisban egy új kormányügynökség jön létre a válság kezelésére. Japánban 2021-ben a regisztrált születések száma soha nem látott mélységbe süllyedt.
" ["post_title"]=> string(63) "Japán lépéseket tervez a népességfogyás megállítására" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(53) "japan-lepeseket-tervez-a-nepessegfogyas-megallitasara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-23 14:13:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-23 12:13:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423035" ["menu_order"]=> int(18156) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3711 (24) { ["ID"]=> int(415921) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-06-14 12:27:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-06-14 09:27:37" ["post_content"]=> string(1117) "A világjárvány súlyosbította a vérkészletek hiányát, a kórházakban nagy szükség van vérre, létfontosságú műtétek késnek vagy a súlyosan beteg betegek állapota romlik – mutatott rá Nicolae Ciucă kormányfő a Véradók Világnapja alkalmából közzétett üzenetében.
A miniszterelnök hangsúlyozta: minél többen megértik a véradás társadalmi jelentőségét, annál jobbak a transzfúzióra szoruló betegek túlélési és gyógyulási esélyei. A kormányfő reményét fejezte ki, hogy azok, akik eddig is adtak vért, személyes példájukkal másokat is motiválnak.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Vöröskereszt kezdeményezésére minden év június 14-én ünnepeljük a Véradók Világnapját. Ezen a napon született ugyanis Karl Landsteiner osztrák-magyar tudós, az ABO vércsoportok felfedezője, aki 1930-ban Nobel-díjat is kapott.
" ["post_title"]=> string(67) "Szolidaritásra buzdít a miniszterelnök a Véradók Világnapján" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "szolidaritasra-szolitott-fel-a-miniszterelnok-a-veradok-vilagnapjan" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-14 12:28:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-14 09:28:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=415921" ["menu_order"]=> int(18157) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3712 (24) { ["ID"]=> int(415918) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-06-14 12:20:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-06-14 09:20:08" ["post_content"]=> string(1042) "A hadsereg még 2020-ban kapott jóváhagyást a parlamenttől hét robotrepülő-rendszer, azaz összesen 21 drón, valamint egy logisztikai támogatási csomag beszerzésére. A határozat alapján kiírt egyetlen pályázatot most azzal az indokkal törölték, hogy egyes jellemzők nem feleltek meg a pályázati kiírás feltételeinek, értesült a Hotnews.
Az egyetlen versenyben maradt drón a brit hadsereg igényei szerint módosított Watchkeeper X, amelynek alapplatformja az Elbit híres Hermes 450-ese, teszi hozzá a hírportál.
Az Elbit és a francia Thales-szel közösen fejlesztett megfigyelő és felderítő robotrepülő támadó képességekkel is rendelkezik. A gyártó szerint a rendszer nemcsak megfelel a kiírási feltételeknek, hanem a pályázati követelményeknél jobb tulajdonságokkal rendelkezik.
" ["post_title"]=> string(82) "Románia érvénytelenítette a katonai drónok beszerzésére kiírt pályázatot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(72) "romania-ervenytelenitette-a-katonai-dronok-beszerzesere-kiirt-palyazatot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-14 12:20:09" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-14 09:20:09" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=415918" ["menu_order"]=> int(18158) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3701 (24) { ["ID"]=> int(402216) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-05-12 11:58:21" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-05-12 08:58:21" ["post_content"]=> string(477) "Megoldást találnak arra, hogy június elsejétől ismét esküvőket és keresztelőket lehessen tartani - jelentette ki Florin Cîţu. A kormányfő szerint megközelítőleg 250 ezer magánjellegű rendezvényt halasztottak el a járvány miatt. A miniszterelnök ugyanakkor nyomatékosította, hogy június elsején nem oldanak fel minden korlátozást, de augusztus elsején ismét szó lehet további enyhítésekről.
" ["post_title"]=> string(67) "Keresik a megoldást az esküvők és keresztelők megrendezésére" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "keresik-a-megoldast-az-eskuvok-es-keresztelok-megrendezesere" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-12 11:58:23" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-12 08:58:23" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402216" ["menu_order"]=> int(18159) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3594 (24) { ["ID"]=> int(402222) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-05-12 12:04:35" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-05-12 09:04:35" ["post_content"]=> string(687) "Ma megkezdődött a 6-ik osztályosok országos értékelése. Az első teszt a nyelv és a kommunikációból volt, holnap pedig matematikából és a természettudományból mérik fel a diákok tudását.
A 4-ik osztályosok tanulói is vizsgáznak május 18-20 között, míg - az átütemezés szerint a 2.-ik osztályosok országos felmérésére május 25-ike és 28-ika között kerül sor.
Az elért eredmények nem jelennek meg, nem kerülnek nyilvánosságra és nem kerülnek rögzítésre az osztálykatalógusban.
" ["post_title"]=> string(55) "Megkezdődött a VI. osztályosok országos felmérése" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(48) "megkezdodott-a-vi-osztalyosok-orszagos-felmerese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-12 12:04:39" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-12 09:04:39" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402222" ["menu_order"]=> int(18147) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40445) ["max_num_pages"]=> int(3371) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "fae6a531f072111805e35c2b3d212020" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:f865beb5523828e520d7532802af1b1c" }