Többet költöttek fegyverkorszerűsítésre az atomhatalmak tavaly, mint eddig bármikor  – derült ki az atomfegyverek betiltásáért küzdő nemzetközi civil kezdeményezés (ICAN) jelentéséből.

Eszerint az atomarzenálok korszerűsítésére fordított kiadások 2021-ben mintegy 9 százalékkal, 82,4 milliárd dollárra emelkedtek. Csupán az Egyesült Államok 44,2 milliárd dollárt költött nukleáris programjára – 12,7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban –, Kína pedig 11,7 milliárd dollárt, ami 10,4 százalékos növekedés. Oroszország nukleáris költségvetése 8,6milliárd dollar volt, az Egyesült Királyságé 6,8, Franciaországé pedig  5,9 milliárd dollár.

Az ICAN 2017-ben Nobel-békedíjat kapott a nukleáris fegyverek betiltásáról szóló szerződésért folytatott fáradhatatlan munkájáért. Ezt 59 ország ratifikálta, de az atomhatalmak egyike sem.

„Ez a jelentés azt mutatja, hogy a nukleáris fegyverek használhatatlanok” – nyilatkozta Alicia Sanders-Zakre kutatási koordinátor. „Az atomfegyverekkel rendelkező országok képtelenek voltak megakadályozni, hogy egy atomhatalom háborút indítson Európában” – mondta, utalva Oroszország ukrajnai inváziójára. „Ezért van szükségünk a többoldalú nukleáris leszerelésre, jobban, mint valaha” – tette hozzá a szakértő.