Második napjához ért a 66 / 30 nevet viselő mini-fesztivál, amellyel a Bukaresti Egyetem Hungarológia Tanszéke fennállásának 66., a bukaresti…
Continue Reading

Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3481 (24) { ["ID"]=> int(469995) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:11:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:11:59" ["post_content"]=> string(1287) "Magyarországon elérhetővé vált mától mintegy 60 ezer, a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személy neve és adata. A dokumentumok már elérhetőek a nyitottaktak.hu oldalon. A számos titkosszolgálati irattípus közül most három vált bárki számára ingyenesen hozzáférhetővé: a 6-os karton, vagyis a hálózati személy nyilvántartási lapja, a B (azaz beszervezési) -napló és a H (azaz hálózati) - adattár. A szerdától megismerhető ügynökakták III/I-es, vagyis a hírszerzéssel kapcsolatos dokumentumait és adatait viszont nem hozzák nyilvánosságra. Ezzel kapcsolatosan Magyar Péter miniszterelnök elmondta, hogy a magyar nemzetbiztonságnak még most is vannak ezzel kapcsolatos érdekei, és nagyon nagy nemzetközi és egyéb problémákat tudna az ország részére okozni, ha ezek nyilvánosságra kerülnének. Magyar Péter egyébként a nyilvánosságra kerülő információk méltósággal és emberséggel történő kezelésére szólította fel az állampolgárokat a mai budapesti sajtótájékoztatóján. Rámutatott: a napvilágra kerülő információkról inkább beszélni érdemes, nem pedig ítélkezni miattuk.
" ["post_title"]=> string(83) "Nyilvánosságra került 60 ezer hálózati személy neve és adata Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "nyilvanossagra-kerult-60-ezer-halozati-szemely-neve-es-adata-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:12:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:12:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469995" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3491 (24) { ["ID"]=> int(469993) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:52" ["post_content"]=> string(645) "A kolozsvári születésű Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a magyarországi Válasz Online-nak adott, szerdán megjelent interjújában elismerte, hogy 1957 és 1966 között "Pál" fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában. A jövőre 90 éves fotográfus maga kezdeményezte múltjának feltárását, még azelőtt, hogy nyilvánossá váltak volna a kádári titkosrendőrség hálózati személyeinek hatos kartonjai. Korniss Péter úgy fogalmazott: szégyelli egykori szerepét, ugyanakkor szeretné, ha történetét nem találgatások alapján ítélnék meg.
" ["post_title"]=> string(40) "Korniss Péter beismerte, hogy jelentett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "korniss-peter-beismerte-hogy-jelentett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469993" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3820 (24) { ["ID"]=> int(469991) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:44" ["post_content"]=> string(344) "Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állami kitüntetést adományozott Melania Trump amerikai first ladynek a múlt héten egy frontvonalbeli városból végrehajtott humanitárius evakuálás megszervezésében játszott szerepéért - derült ki a szerdán közzétett elnöki rendeletből.
" ["post_title"]=> string(38) "Zelenszkij kitüntette Melania Trumpot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "zelenszkij-kituntette-melania-trumpot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469991" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3561 (24) { ["ID"]=> int(469999) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:42" ["post_content"]=> string(984) "Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40434) ["max_num_pages"]=> int(10109) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "99155b5223718da11827e7646cae5652" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:aa0b638184c91a4aa6d96bb55437e8be" }Második napjához ért a 66 / 30 nevet viselő mini-fesztivál, amellyel a Bukaresti Egyetem Hungarológia Tanszéke fennállásának 66., a bukaresti…
Continue ReadingElfogadta tegnapi ülésén a kormány azt a sürgősségi rendeletet, amelynek értelmében július 1-jétől december 31-éig felfüggesztik az üres vagy…
Continue ReadingA 440 éves évforduló alkalmából kiállítás nyílt a kolozsvári felsőoktatás évszázadairól az egykori várfalból megmaradt, ma kiállítótérként használt Szabók bástyájában.
Continue Reading
A Petőfi Kulturális Ügynökség közleménye szerint 2023-ban a sorozat immáron Petőfi Irodalmi Karavánként folytatja irodalomnépszerűsítő utazásait, ezzel a névvel is…
Continue ReadingA Környezetvédelmi Alap (AFM) közleménye szerint a magánszemélyeknek ma 10 órától 7 nap áll rendelkezésükre, hogy felhasználói fiókot hozzanak létre…
Continue ReadingA kormány tegnapi döntése értelmében a burgonyára hektáronként 200 euró, a csemegeszőlőre hektáronként 1200 euró támogatást igényelhetnek a gazdák. „A…
Continue ReadingA törvényt két éve a szociáldemokrata és kisebbségi képviselők kezdeményezték.
Continue ReadingSzerbiának el kell fogadnia a Koszovóval fenntartott kapcsolat rendezését célzó úgynevezett francia-német javaslatot, ellenkező esetben leáll az ország európai uniós…
Continue ReadingAz anyanyelv vizsgával zárul ma az országos képességfelmérő a kisebbségekhez tartozó diákoknak.Az eredményeket június 23-án teszik közzé, az óvásokat is…
Continue Reading
A május végén tartandó telefonos és online árverésen történelmi, ipartörténeti emlékként próbálják értékesíteni őket. Kikiáltási áruk egyenként 25 ezer euró.
Continue ReadingElítélte az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) hétfői határozatában Litvániát amiatt, hogy egy LMBTI témájú mesekönyvet cenzúrázott. A strasbourgi testület…
Continue ReadingA műsor témái: Népszavazást szeretne Skócia miniszterelnöke, Nicola Sturgeon a skót függetlenségről; A franciaországi parlamenti választások első fordulója; Garzó Ferenc…
Continue Reading
Második napjához ért a 66 / 30 nevet viselő mini-fesztivál, amellyel a Bukaresti Egyetem Hungarológia Tanszéke fennállásának 66., a bukaresti Magyar Kulturális Központ(jelenleg: Liszt Intézet - Magyar Kulturális Központ Bukarest) pedig működésének 30. évfordulóját ünnepli. A csütörtökön kezdődött, háromnapos mini-fesztivál keretében ma este 7 órakor nyitják meg az intézet kiállítótereiben a GeoFolk fotótárlatot- ezzel a felhívással: „Gyere és keresd meg te is saját településed népviseletét, ha nem találod, itt az alkalom, hogy az is a napról napra bővülő Geofolk gyűjtemény része legyen.” A GeoFolk Dávid Botond székelyudvarhelyi fotóművész projektje, amellyel az a célja, hogy a világ összes népviseletét összegyűjtse. A jelenlegi kiállítási anyag 60 ország, 250 nemzetének, közel 2000 népviseletét mutatja be. A Geofolk vándorkiállítás formájában számos romániai és magyarországi településre, valamint Belgiumba, Észtországba, Finnországba, az Egyesült Királyságba, Ausztriába, Horvátországba és Ukrajnába is eljutott, a projekt ötletgazdája 2021 novemberében Európai Polgár díjat vehetett át Brüsszelben, az Európai Parlamentben.Ugyancsak ma este fél kilenctől az intézet udvarán lép színpadra a Pál Utcai Fiúk. A közönség a jövőre 40 éves magyar alternatív rockegyüttes Minimál című koncertjét hallgathatja meg, amelyben PUF dalok mellett néhány olyan dalt is hallhatnak a magyar underground hőskorából, ami hatással volt a zenekar tagaira az alapításkor. Ezen az estén a Pál Utcai Fiúk színeiben Potondi Anikó, Leskovics Gábor és Varga László lép színpadra Bukarestben. A belépés az eseményekre ingyenes.

Elfogadta tegnapi ülésén a kormány azt a sürgősségi rendeletet, amelynek értelmében július 1-jétől december 31-éig felfüggesztik az üres vagy átmenetileg megüresedett álláshelyek betöltését a közszférában – tájékoztatott a munkaügyi minisztérium. A sürgősségi kormányrendelet értelmében az előírás alól csak az úgynevezett „egyedi posztok” képeznek kivételt. Ha a versenyvizsga-eljárást július 1-je előtt elindították, folytatódhat az állás betöltésére irányuló folyamat. Rendkívüli esetben, alapos indokkal lehet versenyvizsgát szervezni az üres vagy átmenetileg megüresedett álláshelyekre, ezt azonban memorandummal kell jóváhagynia a kormánynak – mondja ki a rendelet. Az intézkedésre a kormány szerint a költségvetési kiadások csökkentése érdekében van szükség.

A testvérintézménynek tekintett Szegedi Tudományegyetemmel ünnepelte tegnap egy online rendezvény keretében a 440 éves kolozsvári felsőoktatást a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE). A 440 éves évforduló alkalmából kiállítás nyílt a kolozsvári felsőoktatás évszázadairól az egykori várfalból megmaradt, ma kiállítótérként használt Szabók bástyájában. Az egyetem közösségi oldalán közvetített eseményen Daniel David rektor elmondta, a BBTE arra tesz kísérletet, hogy a hagyományokat kombinálja a versenyképességgel.
A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem az ország legnagyobb és legjobbnak minősített felsőoktatási intézménye. Az egyetem mai neve és szerkezete a magyar tannyelvű Bolyai Tudományegyetem és a román tannyelvű Babeş Tudományegyetem 1959-es egyesítésével alakult ki.
" ["post_title"]=> string(111) "A szegedi testvéregyetemmel ünnepelte a 440 éves kolozsvári felsőoktatást a Babes-Bolyai Tudományegyetem" ["post_excerpt"]=> string(195) "A 440 éves évforduló alkalmából kiállítás nyílt a kolozsvári felsőoktatás évszázadairól az egykori várfalból megmaradt, ma kiállítótérként használt Szabók bástyájában. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(104) "a-szegedi-testveregyetemmel-unnepelte-a-440-eves-kolozsvari-felsooktatast-a-babes-bolyai-tudomanyegyetem" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-13 12:40:08" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-13 09:40:08" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402261" ["menu_order"]=> int(18075) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3821 (24) { ["ID"]=> int(423079) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-24 12:48:08" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-24 10:48:08" ["post_content"]=> string(991) "A Petőfi Kulturális Ügynökség közleménye szerint 2023-ban a sorozat immáron Petőfi Irodalmi Karavánként folytatja irodalomnépszerűsítő utazásait, ezzel a névvel is megidézve a 200 éve született költőt.
Február 6-9. között négy észak-erdélyi városba utazik a Petőfi Irodalmi Karaván. Szatmárnémeti, Nagybánya, Zilah és Kolozsvár közönségét a kortárs irodalmat népszerűsítő programokkal, rendhagyó irodalomórákkal, beszélgetésekkel és koncertekkel várják a közönséget a szervezők.
A meghívott vendégek közt szerepel Zalán Tibor író, költő; Háy János író, költő; Huzella Péter zeneszerző, gitáros-énekes, a Kaláka, majd a Neil Young Sétány formáció tagja és Rozs Tamás zenész, zeneszerző, zenetanár, zeneterapeuta, a Szélkiáltó együttes csellósa.
" ["post_title"]=> string(63) "Negyedik alkalommal indul útnak az Irodalmi Karaván Erdélybe" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(60) "negyedik-alkalommal-indul-utnak-az-irodalmi-karavan-erdelybe" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-24 12:48:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-24 10:48:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423079" ["menu_order"]=> int(18076) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3827 (24) { ["ID"]=> int(416189) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-06-17 14:37:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-06-17 11:37:19" ["post_content"]=> string(1455) "A Környezetvédelmi Alap (AFM) közleménye szerint a magánszemélyeknek ma 10 órától 7 nap áll rendelkezésükre, hogy felhasználói fiókot hozzanak létre az intézmény erre a célra létrehozott internetes felületén. A program által a kormány arra buzdítja az állampolgárokat, hogy cseréljék le régi, nagy áramfogyasztású háztartási gépeiket energiatakarékosakra. Laurenţiu-Adrian Neculaescu, a Környezetvédelmi Alap elnöke szerint a felhasználói fiók létrehozása nagyon fontos lépés, mert ezen keresztül lehet majd kiválasztani a kívánt készülékeket a program 3 szakaszában. A program költségvetése 100 millió lej, 25 millióval több, mint tavaly; idén is két fordulóban zajlik, az első fordulót június-júliusban, a másodikat pedig november-decemberben szervezik meg. Az előző kiírásokhoz képest szigorítottak a program szabályain olyan értelemben, hogy azok, akik regisztráltak a programra, de a megadott határidőig nem használták fel az értékjegyet, ebben az évben már nem igényelhetnek támogatást ugyanarra a típusú háztartási gépre. A voucher névre szóló és nem ruházható át másra.

A kormány tegnapi döntése értelmében a burgonyára hektáronként 200 euró, a csemegeszőlőre hektáronként 1200 euró támogatást igényelhetnek a gazdák. „A kidolgozás alatt álló agrárstratégia keretében ugyanakkor támogatásokat fogunk előirányozni a termények raktározására is, így egész évben hozzáférhetőek lesznek a belföldön termesztett zöldségek és gyümölcsök” – nyilatkozta Barabási Antal Szabolcs RMDSZ-es mezőgazdasági államtitkár. A támogatási igénylések benyújtási határideje július 15.

Nagy többséggel megszavazta tegnap a Képviselőház azt a törvényjavaslatot, amely a balkáni románság napjává nyilvánítja hazánkban május 10-ét. A Parlament honlapján elérhető indoklás szerint az új jogszabály arra akarja felhívni a figyelmet, hogy a románoknak - a nemzeti és kulturális önazonosság tekintetében - szolidaritást kell vállalniuk a Balkánon élő rokonaikkal, a meglenoromán és aromán kisebbséggel.
A törvényt két éve a szociáldemokrata és kisebbségi képviselők kezdeményezték.
" ["post_title"]=> string(79) "A balkáni románság napjává nyilvánította május 10-ét a Képviselőház" ["post_excerpt"]=> string(89) "A törvényt két éve a szociáldemokrata és kisebbségi képviselők kezdeményezték." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(67) "a-balkani-romansag-napjava-nyilvanitotta-majus-10-et-a-kepviselohaz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-13 13:07:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-13 10:07:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402265" ["menu_order"]=> int(18079) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3825 (24) { ["ID"]=> int(423076) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-24 12:41:19" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-24 10:41:19" ["post_content"]=> string(1390) "Szerbiának el kell fogadnia a Koszovóval fenntartott kapcsolat rendezését célzó úgynevezett francia-német javaslatot, ellenkező esetben leáll az ország európai uniós csatlakozása, leállnak a külföldi beruházások, és más gazdaságot és politikát érintő megszorítások is várhatók – közölte a szerb államfő.
Aleksandar Vucsics a televízióban is közvetített hétfő esti beszédében rámutatott: a megváltozott geopolitikai viszonyok közepette a nemzetközi megbízottak már nem egyeztetni és közvetíteni akarnak Szerbia és Koszovó között, hanem a megoldást sürgetik, ez a megoldás pedig az, hogy ha kimondva nem is kell elismernie Szerbiának Koszovó függetlenségét, nem akadályozhatja tovább a nemzetközi szervezetekbe történő felvételét.
Az államfő rámutatott, hogy Szerbia mindenképpen az európai úton kíván maradni, ezért hajlandó elfogadni a vele szemben támasztott feltételeket. Viszont azt mindenképpen szeretné elérni, hogy Pristina megalakítsa az észak-koszovói szerb önkormányzatok közösségét, amelynek létrehozásáról 2013-ban állapodott meg a két fél, és amely nagyobb autonómiát biztosítana a koszovói szerb kisebbségnek.
" ["post_title"]=> string(48) "Belgrád beletörődött Koszovó elvesztésébe" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(41) "belgrad-beletorodott-koszovo-elvesztesebe" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-24 12:41:21" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-24 10:41:21" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423076" ["menu_order"]=> int(18080) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3555 (24) { ["ID"]=> int(416187) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-06-17 14:27:37" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-06-17 11:27:37" ["post_content"]=> string(767) "
Az anyanyelv vizsgával zárul ma az országos képességfelmérő a kisebbségekhez tartozó diákoknak.Az eredményeket június 23-án teszik közzé, az óvásokat is aznap fogadják, elektronikus úton is.A végleges eredményeket június 30-án ismertetik. A képességfelmérőn szerzett jegyek átlaga 80 százalékos arányban számít bele a felvételi jegybe, a fennmaradó 20 százalékot az 5.-8. osztály tanulmányi átlaga adja.

Árverésre bocsátanak hazánkban két ROMBAC 1-11 típusú egykori elnöki különgépet: az egyiket Nicolae Ceauşescu, a másikat Ion Iliescu használta – adja hírül az Agerpres. Az árverést rendező Artmark aukciósház leírása felidézi: az angol licenc alapján gyártott, Rolls-Royce hajtóművel ellátott ROMBAC 1-11 volt az egykori keleti tömb első és egyetlen olyan lökhajtásos utasszállító repülőgéptípusa, amely nem a Szovjetunióban készült.
A 119 férőhelyes, óránként 870 kilométeres végsebességű modellből mindössze kilenc készült 1982 és 1989 között a bukaresti repülőgépgyárban. Az első ROMBAC 1-11 először 1983. január 28-án szállított utasokat Bukarest és Temesvár között, az első külföldi járatát pedig 1983 márciusában a Bukarest-London útvonalon teljesítette. A Tarom légitársaság egyiptomi, pakisztáni, török, ciprusi cégeknek adta át ROMBAC 1-11-eseit. A két volt elnöki különgépet a Védelmi Minisztériumhoz tartotó, azóta csődbe ment egykori Romavia állami légitársaság üzemeltette. Idén márciusban miniszteri rendelettel a nemzeti kulturális örökség részévé nyilvánították őket.
A május végén tartandó telefonos és online árverésen történelmi, ipartörténeti emlékként próbálják értékesíteni őket. Kikiáltási áruk egyenként 25 ezer euró.
" ["post_title"]=> string(66) "Elárverezik Ceauşescu és Iliescu egykori elnöki különgépeit" ["post_excerpt"]=> string(182) "A május végén tartandó telefonos és online árverésen történelmi, ipartörténeti emlékként próbálják értékesíteni őket. Kikiáltási áruk egyenként 25 ezer euró." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(59) "elarverezik-ceausescu-es-iliescu-egykori-elnoki-kulongepeit" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-13 13:19:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-13 10:19:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402267" ["menu_order"]=> int(18083) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3782 (24) { ["ID"]=> int(423073) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-24 12:26:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-24 10:26:54" ["post_content"]=> string(1250) "Elítélte az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) hétfői határozatában Litvániát amiatt, hogy egy LMBTI témájú mesekönyvet cenzúrázott.
A strasbourgi testület sajtóközleménye szerint a mesekönyv 2013-ban jelent meg a litván kulturális minisztérium és a litvániai oktatástudományi egyetem támogatásával, majd nem sokkal később, az egyetemhez érkező panaszok miatt felfüggesztették a terjesztését, majd újra engedélyezték, de az újságírói etikai felügyelőség javaslatára olyan címkével látták el, amely felhívja a figyelmet, hogy annak a tartalma káros lehet a 14 éven aluli gyermekek számára.
A felperes, a könyv szerzője 2019-ben az EJEB-hez fordult azt állítva, hogy ezeket az intézkedéseket kizárólag azért hozták, mert a könyv pozitívan ábrázolja az azonos neműek közötti kapcsolatokat.
A bírói testület úgy ítélte meg, hogy sérelmet szenvedett a szerző véleménynyilvánításhoz való joga, és kötelezte Litvániát 17 ezer euró megfizetésére.
" ["post_title"]=> string(79) "Elmarasztalták Litvániát egy LMBTI témájú mesekönyv cenzúrázása miatt" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(69) "elmarasztaltak-litvaniat-egy-lmbti-temaju-mesekonyv-cenzurazasa-miatt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-24 12:26:56" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-24 10:26:56" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423073" ["menu_order"]=> int(18084) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3781 (24) { ["ID"]=> int(416147) ["post_author"]=> string(3) "165" ["post_date"]=> string(19) "2022-06-17 11:00:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-06-17 08:00:00" ["post_content"]=> string(528) "A műsor témái:
Második napjához ért a 66 / 30 nevet viselő mini-fesztivál, amellyel a Bukaresti Egyetem Hungarológia Tanszéke fennállásának 66., a bukaresti Magyar Kulturális Központ(jelenleg: Liszt Intézet - Magyar Kulturális Központ Bukarest) pedig működésének 30. évfordulóját ünnepli. A csütörtökön kezdődött, háromnapos mini-fesztivál keretében ma este 7 órakor nyitják meg az intézet kiállítótereiben a GeoFolk fotótárlatot- ezzel a felhívással: „Gyere és keresd meg te is saját településed népviseletét, ha nem találod, itt az alkalom, hogy az is a napról napra bővülő Geofolk gyűjtemény része legyen.” A GeoFolk Dávid Botond székelyudvarhelyi fotóművész projektje, amellyel az a célja, hogy a világ összes népviseletét összegyűjtse. A jelenlegi kiállítási anyag 60 ország, 250 nemzetének, közel 2000 népviseletét mutatja be. A Geofolk vándorkiállítás formájában számos romániai és magyarországi településre, valamint Belgiumba, Észtországba, Finnországba, az Egyesült Királyságba, Ausztriába, Horvátországba és Ukrajnába is eljutott, a projekt ötletgazdája 2021 novemberében Európai Polgár díjat vehetett át Brüsszelben, az Európai Parlamentben.Ugyancsak ma este fél kilenctől az intézet udvarán lép színpadra a Pál Utcai Fiúk. A közönség a jövőre 40 éves magyar alternatív rockegyüttes Minimál című koncertjét hallgathatja meg, amelyben PUF dalok mellett néhány olyan dalt is hallhatnak a magyar underground hőskorából, ami hatással volt a zenekar tagaira az alapításkor. Ezen az estén a Pál Utcai Fiúk színeiben Potondi Anikó, Leskovics Gábor és Varga László lép színpadra Bukarestben. A belépés az eseményekre ingyenes.
