Hónapokig tartó vonakodás után az Egyesült Államok megadta az engedélyt Németországnak, így Berlin első körben 14 darab Leopard harckocsit szállíthat…
Continue Reading

Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3798 (24) { ["ID"]=> int(469995) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:11:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:11:59" ["post_content"]=> string(1287) "Magyarországon elérhetővé vált mától mintegy 60 ezer, a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személy neve és adata. A dokumentumok már elérhetőek a nyitottaktak.hu oldalon. A számos titkosszolgálati irattípus közül most három vált bárki számára ingyenesen hozzáférhetővé: a 6-os karton, vagyis a hálózati személy nyilvántartási lapja, a B (azaz beszervezési) -napló és a H (azaz hálózati) - adattár. A szerdától megismerhető ügynökakták III/I-es, vagyis a hírszerzéssel kapcsolatos dokumentumait és adatait viszont nem hozzák nyilvánosságra. Ezzel kapcsolatosan Magyar Péter miniszterelnök elmondta, hogy a magyar nemzetbiztonságnak még most is vannak ezzel kapcsolatos érdekei, és nagyon nagy nemzetközi és egyéb problémákat tudna az ország részére okozni, ha ezek nyilvánosságra kerülnének. Magyar Péter egyébként a nyilvánosságra kerülő információk méltósággal és emberséggel történő kezelésére szólította fel az állampolgárokat a mai budapesti sajtótájékoztatóján. Rámutatott: a napvilágra kerülő információkról inkább beszélni érdemes, nem pedig ítélkezni miattuk.
" ["post_title"]=> string(83) "Nyilvánosságra került 60 ezer hálózati személy neve és adata Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "nyilvanossagra-kerult-60-ezer-halozati-szemely-neve-es-adata-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:12:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:12:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469995" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3533 (24) { ["ID"]=> int(469993) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:52" ["post_content"]=> string(645) "A kolozsvári születésű Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a magyarországi Válasz Online-nak adott, szerdán megjelent interjújában elismerte, hogy 1957 és 1966 között "Pál" fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában. A jövőre 90 éves fotográfus maga kezdeményezte múltjának feltárását, még azelőtt, hogy nyilvánossá váltak volna a kádári titkosrendőrség hálózati személyeinek hatos kartonjai. Korniss Péter úgy fogalmazott: szégyelli egykori szerepét, ugyanakkor szeretné, ha történetét nem találgatások alapján ítélnék meg.
" ["post_title"]=> string(40) "Korniss Péter beismerte, hogy jelentett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "korniss-peter-beismerte-hogy-jelentett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469993" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3782 (24) { ["ID"]=> int(469991) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:44" ["post_content"]=> string(344) "Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állami kitüntetést adományozott Melania Trump amerikai first ladynek a múlt héten egy frontvonalbeli városból végrehajtott humanitárius evakuálás megszervezésében játszott szerepéért - derült ki a szerdán közzétett elnöki rendeletből.
" ["post_title"]=> string(38) "Zelenszkij kitüntette Melania Trumpot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "zelenszkij-kituntette-melania-trumpot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469991" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3799 (24) { ["ID"]=> int(469999) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:42" ["post_content"]=> string(984) "Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40434) ["max_num_pages"]=> int(10109) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "99155b5223718da11827e7646cae5652" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:aa0b638184c91a4aa6d96bb55437e8be" }Hónapokig tartó vonakodás után az Egyesült Államok megadta az engedélyt Németországnak, így Berlin első körben 14 darab Leopard harckocsit szállíthat…
Continue Reading
A kormánykoalícióban folytatódik a vita az Adótörvénykönyv módosításáról. Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnök arra figyelmeztette koalíciós kollégáit, hogy figyelmesebben nyilatkozzanak.
(tovább…) Continue Reading
Az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei hétfőn Brüsszelben tárgyalnak arról, hogy miként juthatna el az ukrán silókban lévő több millió tonna gabona azokba az országokba, amelyeknek szükségük van rá.
(tovább…) Continue ReadingAz olasz Enel tulajdonában lévő Green Power Romania és a portugál EDP Renováveis romániai leányvállalata egy közigazgatási per keretében fordult…
Continue ReadingKét napos tanácskozásra ülnek össze a lett fővárosban, Rigában a Három Tenger Kezdeményezés tagországainak vezetői, hogy fokozzák az együttműködést az ukrajnai orosz agresszió okozta helyzetben.
(tovább…) Continue Reading
Ma indul Brassóban a Petőfi Kulturális Szalon, amelynek létrehozását Toró Tamás, az Erdélyi Szórványmagyarok Kulturális Egyesülete elnöke javasolta. Az új…
Continue Reading
Fennállásának 30. évfordulóját ünnepelte három napos rendezvénysorozattal hétvégén a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet, amely többszöri névváltoztatást ért meg a három…
Continue Reading
A hazai törvényhozó testületet Florin Cîţu szenátusi, Marcel Ciolacu képviselőházi elnök, valamint törvényhozók egy csoportja képviseli.
Continue ReadingAz Országos Vízügyi és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vörös jelzésű árvízriasztást adott ma ki Szatmár megyére.
Continue ReadingA Natura Stúdió mai adásában előbb Rubin Eszter Mit esztek ti otthon, mannát? című gasztrokötetéről hallhatnak, majd Máthé István mikrobiológus,…
Continue Reading
Ukrajna a háború lezárulta után is számíthat a Nyugat támogatására – jelentette ki Fülöp belga király a Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu légi bázison, ahol Klaus Johannis államfő fogadta tegnap.
Continue Reading
A törvény megteremti a jogi keretet az önkormányzatok számára olyan beruházások támogatására, amelyek biztosítják az alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférést a teljes lakosság számára.
Continue ReadingHónapokig tartó vonakodás után az Egyesült Államok megadta az engedélyt Németországnak, így Berlin első körben 14 darab Leopard harckocsit szállíthat Ukrajnába – számolt be a BBC World ma reggel.A kijevi vezetés reményei szerint a német páncélosok megváltoztathatják a harctéri helyzetet.
Joe Biden amerikai elnök várhatóan még ma bejelenti, hogy az amerikai kormány 30 darab Abrams típusú harckocsival járul hozzá az ukrán védelem segítéséhez. A német kormány emellett lehetővé kívánja tenni a más országokból, például Lengyelországból történő szállítást is, de több skandináv ország is szállítana tankokat. A Der Spiegel szerint a szállítandó német harckocsik a Bundeswehr készleteiből származnak. Közép- és hosszú távon további tankokat az ipari készletekből lehetne az ukránok rendelkezésére bocsátani.
" ["post_title"]=> string(58) "Zöld utat kaptak az Ukrajnának szánt Leopard harckocsik" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "zold-utat-kaptak-az-ukrajnanak-szant-leopard-harckocsik" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-25 14:57:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-25 12:57:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(97) "https://www.bukarestiradio.ro/2023/01/25/zold-utat-kaptak-az-ukrajnanak-szant-leopard-harckocsik/" ["menu_order"]=> int(18032) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3773 (24) { ["ID"]=> int(416236) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2022-06-20 12:29:01" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-06-20 09:29:01" ["post_content"]=> string(902) "A kormánykoalícióban folytatódik a vita az Adótörvénykönyv módosításáról. Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnök arra figyelmeztette koalíciós kollégáit, hogy figyelmesebben nyilatkozzanak.
A képviselőházi elnök azt követően szólalt meg, hogy hétvégén nyilvánosságra kerültek a liberálisok és a szociáldemokraták közötti feszültségek a cégekkel kapcsolatos új adókról. Nicolae Ciucă kormányfő határozottan mondta azt, hogy a szociáldemokraták javaslatai maximum két éven belül a jelenlegieknél nagyobb gondokat okozhatnak. Ciolacu hangsúlyozta, felelősségtudatos koalíciót akar, helyes üzleti környezettel, illetve a kis és közepes jövedelmű személyek védelmével egyetemben.
" ["post_title"]=> string(34) "Nincs egyetértés a koalícióban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(30) "nincs-egyetertes-a-koalicioban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-20 12:29:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-20 09:29:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=416236" ["menu_order"]=> int(18033) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3770 (24) { ["ID"]=> int(416234) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2022-06-20 12:28:13" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-06-20 09:28:13" ["post_content"]=> string(1059) "Az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei hétfőn Brüsszelben tárgyalnak arról, hogy miként juthatna el az ukrán silókban lévő több millió tonna gabona azokba az országokba, amelyeknek szükségük van rá.
Oroszország továbbra is blokád alatt tartja az ukrán kikötőket, de a Moszkva elleni nyugati szankciókat okolja a globális élelmiszerválság kialakulása miatt. Volodimir Zelenszkij a kelet-ukrajnai orosz offenzíva felerősödésére számít. Éjszakai üzenetében Zelenszkij ezt annak a számlájára írta, hogy Ukrajna csatlakozni próbál az Európai Unióhoz. Az ukrán államfő szerint az offenzíva nem csak ukrajna, hanem más európai országok ellen is irányulna. Egy Oroszország által támogatott szeparatista politikus szerint a rabul ejtett ukrán katonákat háborús bűnökért állítják bíróság elé, mint a nácikat Nürnbergben.
" ["post_title"]=> string(60) "Külügyminiszteri tanácskozás az élelmiszer válságról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(52) "kulugyminiszteri-tanacskozas-az-elelmiszer-valsagrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-20 14:02:35" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-20 11:02:35" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=416234" ["menu_order"]=> int(18034) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3781 (24) { ["ID"]=> int(423134) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-25 14:51:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-25 12:51:26" ["post_content"]=> string(2224) "Az olasz Enel tulajdonában lévő Green Power Romania és a portugál EDP Renováveis romániai leányvállalata egy közigazgatási per keretében fordult az alkotmánybírósághoz. Úgy vélik, hogy a parlament által 2021 októberében megszavazott, a 80 százalék extraprofitadót a 2021-2022-es téli szezonra ideiglenesen bevezető törvény, valamint a 450 lej referenciaár feletti többletnyereséget egy „energetikai átállási alapba” irányító 2022. szeptemberi sürgősségi kormányrendelet is sérti a versenytörvényt, az adótörvénykönyvet és az alkotmány jogbiztonságra vonatkozó előírását.
A portugál cég korábban is jelezte, hogy pert indít a román és a lengyel többletadó-rendelkezések ellen, most csatlakozott az Enel által korábban indított bírósági eljáráshoz. A kormány 2025. március 31-ig központosított beszerzést vezetett be az energiapiacon: a nagybani energiapiacot működtető OPCOM állami vállalat megawattóránként 450 lej szabályozott áron veszi át a villamos energiát a termelőktől, és ugyanezen az áron adja tovább a lakossági és ipari ügyfelekkel rendelkező szolgáltatóknak. A kormány szerint azért korlátozzák ideiglenesen a – leginkább állami tulajdonban lévő – termelők bevételeit, hogy a fedezetet biztosítsanak a lakossági fogyasztókat és a gazdaság versenyképességét védő kormányzati intézkedésekhez. Tavaly év végén a nyerskőolaj-, földgáz-, szén- és finomítói ágazatban tevékenykedő vállalatokra is extraprofitadót vetett ki a román kormány: az ágazatnak az éves profit azon részére kell 60 százalékos „szolidaritási hozzájárulást” fizetnie, amely több mint 20 százalékkal meghaladja a 2018-2021-es időszak éves átlagnyereségét.

Két napos tanácskozásra ülnek össze a lett fővárosban, Rigában a Három Tenger Kezdeményezés tagországainak vezetői, hogy fokozzák az együttműködést az ukrajnai orosz agresszió okozta helyzetben.
A csúcstalálkozón megvizsgálják miként lehet megvalósítani a szállítási, energiaügyi és digitális terveket a tagországokban. Klaus Iohannis román államfő kifejezi Románia támogatását Ukrajna iránt főként az összecsatolási projektek keretében, amelyhez Ukrajna is társulhat a kezdeményezés partnereként. Iohannis szerint tovább kell szilárdítani a kezdeményezést és a rendelkezésére álló eszközöket, mint amilyen az üzleti fórum és a beruházási alap, amelyek már bizonyították hatékonyságukat. A román államelnök hangsúlyozza a Rail2Sea és Via Carpathia kezdeményezések fontosságát Románia számára, hiszen ezek megvalósítása javítja a katonai mobilitást és a rezilienciát a térségi infrastruktúra területén, ami elengedhetetlen a jelenlegi európai biztonsági helyzetben. A Három Tenger Kezdeményezést az Európai Unió 12 keleti országa hozta létre, hogy csökkentse a fejlődési különbségeket az unió többi országával szemben
" ["post_title"]=> string(64) "Csúcstalálkozót tart Rigában a Három Tenger Kezdeményezés" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "csucstalalkozot-tart-rigaban-a-harom-tenger-kezdemenyezes" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-20 12:26:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-20 09:26:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=416231" ["menu_order"]=> int(18037) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3627 (24) { ["ID"]=> int(423133) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-25 14:37:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-25 12:37:48" ["post_content"]=> string(1424) "
Ma indul Brassóban a Petőfi Kulturális Szalon, amelynek létrehozását Toró Tamás, az Erdélyi Szórványmagyarok Kulturális Egyesülete elnöke javasolta. Az új fórum partnere a budapesti Petőfi Kulturális Ügynökség Kárpát-medencei programigazgatósága – a két szervezet közös rendezésében egész éves programsorozat indul, melynek időpontja minden hónap utolsó szerdája lesz.
A szervezők célja, hogy a kortárs magyar szépirodalom jelentős, ismert és kevésbé ismert alkotóit mutassa be az egész Kárpát-medencéből. A Petőfi Kulturális Szalon első előadására ma január 25-én,este 6 órától az Áprily Lajos Főgimnázium dísztermében kerül sor. Az est moderátoraVeres Emese Gyöngyvér, meghívottja Sántha Attila – József Attila-díjas költő –, valamint vendége, a brassói származású Ferencz-Nagy Zoltán. Az esti előadást megelőzően a két szerző rendhagyó irodalmi órát tart az Áprily Lajos Főgimnáziumban.

Fennállásának 30. évfordulóját ünnepelte három napos rendezvénysorozattal hétvégén a Bukaresti Magyar Kulturális Intézet, amely többszöri névváltoztatást ért meg a három évtizedes működése során és tevékenysége is sokrétűvé vált.
A mostani kihívásokról Borbély Tamás kérdezte Kósa András Lászlót, a Bukaresti Liszt Intézet – Magyar Kulturális Intézet igazgatóját.
A hazai törvényhozó testületet Florin Cîţu szenátusi, Marcel Ciolacu képviselőházi elnök, valamint törvényhozók egy csoportja képviseli.
Az ülés végén közös nyilatkozatot fogad el a két parlament - tájékoztatott a felsőház.
" ["post_title"]=> string(90) "Együttes ülést tart ma Chişinăuban a Moldovai Köztársaság és Románia parlamentje" ["post_excerpt"]=> string(152) "A hazai törvényhozó testületet Florin Cîţu szenátusi, Marcel Ciolacu képviselőházi elnök, valamint törvényhozók egy csoportja képviseli. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(80) "egyuttes-ulest-tart-ma-chisinauban-a-moldovai-koztarsasag-es-romania-parlamentje" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-18 12:42:53" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-18 09:42:53" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=416222" ["menu_order"]=> int(18042) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3502 (24) { ["ID"]=> int(402290) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2021-05-13 14:54:10" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-05-13 11:54:10" ["post_content"]=> string(1118) "Szatmár megye több településén is károkat okozott az árvíz, több mint 100 személyt, köztük gyerekeket is, ki kellett menekíteni otthonukból - közölte a Szatmár megyei katasztrófavédelem. A tűzoltóknak mára virradóan, valamint ma reggel több gazdaságból kellett kiszivattyúzniuk a vizet.
Nántű (Hurezu Mare) településen például gumicsónakkal menekítettek ki három gyermeket, négy felnőttet, valamint háziállatokat. A faluban mintegy húsz házat ért el az áradás. A térségben a lezúduló csapadék mennyisége meghaladta az 50 litert négyzetméterenként, a víz a 19A jelzésű országút egy szakaszát is elárasztotta.
Az Országos Vízügyi és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vörös jelzésű árvízriasztást adott ma ki Szatmár megyére. A figyelmeztetés értelmében villámárvizek léphetnek fel, a Kraszna egyik mellékfolyója, a Mária folyó vízhozama túllépi a veszélyességi szintet.
" ["post_title"]=> string(27) "Károkat okozott az árvíz" ["post_excerpt"]=> string(130) "Az Országos Vízügyi és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vörös jelzésű árvízriasztást adott ma ki Szatmár megyére. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(24) "karokat-okozott-az-arviz" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-13 14:54:13" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-13 11:54:13" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402290" ["menu_order"]=> int(18043) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3808 (24) { ["ID"]=> int(423100) ["post_author"]=> string(3) "115" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-25 14:30:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-25 12:30:00" ["post_content"]=> string(553) "A Natura Stúdió mai adásában előbb Rubin Eszter Mit esztek ti otthon, mannát? című gasztrokötetéről hallhatnak, majd Máthé István mikrobiológus, egyetemi docens a Szent Anna-tó állapotának romlásáról beszél.
Hallgassa meg a műsort!
Ukrajna a háború lezárulta után is számíthat a Nyugat támogatására - jelentette ki Fülöp belga király a Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu légi bázison, ahol Klaus Johannis államfő fogadta tegnap.
A belga király támogatásáról biztosította a Mihail Kogălniceanu légi bázison levő, hét NATO-tagállamot képviselő katonákat, reményét fejezve ki, hogy hamarosan véget ér a háború, és elkezdődhet Ukrajna újjáépítése.
" ["post_title"]=> string(72) "Fülöp belga király és Johannis a Mihail Kogălniceanu légi bázison" ["post_excerpt"]=> string(216) "Ukrajna a háború lezárulta után is számíthat a Nyugat támogatására - jelentette ki Fülöp belga király a Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu légi bázison, ahol Klaus Johannis államfő fogadta tegnap. " ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(65) "fulop-belga-kiraly-es-johannis-a-mihail-kogalniceanu-legi-bazison" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-18 12:40:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-18 09:40:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=416220" ["menu_order"]=> int(18045) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3761 (24) { ["ID"]=> int(416218) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2022-06-18 12:32:07" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-06-18 09:32:07" ["post_content"]=> string(753) "Kihirdette tegnap Klaus Johannis államfő az Anghel Saligny országos közművesítési programról szóló, 2021/95-ös sürgősségi kormányrendeletet törvényerőre emelő jogszabályt.
A törvény megteremti a jogi keretet az önkormányzatok számára olyan beruházások támogatására, amelyek biztosítják az alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférést a teljes lakosság számára.
Az Anghel Saligny program keretében a helyi közösségek beruházásait, a víz-, csatorna- és a gázhálózatok bővítését, az utak javítását, korszerűsítését finanszírozzák.
" ["post_title"]=> string(109) "Kihirdette tegnap Johannis a 2021/95-ös sürgősségi kormányrendeletet törvényerőre emelő jogszabályt" ["post_excerpt"]=> string(211) " A törvény megteremti a jogi keretet az önkormányzatok számára olyan beruházások támogatására, amelyek biztosítják az alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférést a teljes lakosság számára." ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(99) "kihirdette-tegnap-johannis-a-2021-95-os-surgossegi-kormanyrendeletet-torvenyerore-emelo-jogszabalyt" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-06-18 12:32:10" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-06-18 09:32:10" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=416218" ["menu_order"]=> int(18046) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3768 (24) { ["ID"]=> int(423135) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-25 14:57:54" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-25 12:57:54" ["post_content"]=> string(1049) "Hónapokig tartó vonakodás után az Egyesült Államok megadta az engedélyt Németországnak, így Berlin első körben 14 darab Leopard harckocsit szállíthat Ukrajnába – számolt be a BBC World ma reggel.A kijevi vezetés reményei szerint a német páncélosok megváltoztathatják a harctéri helyzetet.
Joe Biden amerikai elnök várhatóan még ma bejelenti, hogy az amerikai kormány 30 darab Abrams típusú harckocsival járul hozzá az ukrán védelem segítéséhez. A német kormány emellett lehetővé kívánja tenni a más országokból, például Lengyelországból történő szállítást is, de több skandináv ország is szállítana tankokat. A Der Spiegel szerint a szállítandó német harckocsik a Bundeswehr készleteiből származnak. Közép- és hosszú távon további tankokat az ipari készletekből lehetne az ukránok rendelkezésére bocsátani.
" ["post_title"]=> string(58) "Zöld utat kaptak az Ukrajnának szánt Leopard harckocsik" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "zold-utat-kaptak-az-ukrajnanak-szant-leopard-harckocsik" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-01-25 14:57:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-01-25 12:57:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(97) "https://www.bukarestiradio.ro/2023/01/25/zold-utat-kaptak-az-ukrajnanak-szant-leopard-harckocsik/" ["menu_order"]=> int(18032) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40430) ["max_num_pages"]=> int(3370) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "3e8479d644252ddf213e4565628a5586" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:d231e2e1f1660a8c29ca0cf067cebfda" }