Február elsejétől egy kísérleti program részeként online is igényelhető az erkölcsi bizonyítvány a ghiseul.ro és a hub.mai.gov.ro platformon – közölte…
Continue Reading

Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3604 (24) { ["ID"]=> int(469995) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:11:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:11:59" ["post_content"]=> string(1287) "Magyarországon elérhetővé vált mától mintegy 60 ezer, a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személy neve és adata. A dokumentumok már elérhetőek a nyitottaktak.hu oldalon. A számos titkosszolgálati irattípus közül most három vált bárki számára ingyenesen hozzáférhetővé: a 6-os karton, vagyis a hálózati személy nyilvántartási lapja, a B (azaz beszervezési) -napló és a H (azaz hálózati) - adattár. A szerdától megismerhető ügynökakták III/I-es, vagyis a hírszerzéssel kapcsolatos dokumentumait és adatait viszont nem hozzák nyilvánosságra. Ezzel kapcsolatosan Magyar Péter miniszterelnök elmondta, hogy a magyar nemzetbiztonságnak még most is vannak ezzel kapcsolatos érdekei, és nagyon nagy nemzetközi és egyéb problémákat tudna az ország részére okozni, ha ezek nyilvánosságra kerülnének. Magyar Péter egyébként a nyilvánosságra kerülő információk méltósággal és emberséggel történő kezelésére szólította fel az állampolgárokat a mai budapesti sajtótájékoztatóján. Rámutatott: a napvilágra kerülő információkról inkább beszélni érdemes, nem pedig ítélkezni miattuk.
" ["post_title"]=> string(83) "Nyilvánosságra került 60 ezer hálózati személy neve és adata Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "nyilvanossagra-kerult-60-ezer-halozati-szemely-neve-es-adata-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:12:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:12:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469995" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3516 (24) { ["ID"]=> int(469993) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:52" ["post_content"]=> string(645) "A kolozsvári születésű Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a magyarországi Válasz Online-nak adott, szerdán megjelent interjújában elismerte, hogy 1957 és 1966 között "Pál" fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában. A jövőre 90 éves fotográfus maga kezdeményezte múltjának feltárását, még azelőtt, hogy nyilvánossá váltak volna a kádári titkosrendőrség hálózati személyeinek hatos kartonjai. Korniss Péter úgy fogalmazott: szégyelli egykori szerepét, ugyanakkor szeretné, ha történetét nem találgatások alapján ítélnék meg.
" ["post_title"]=> string(40) "Korniss Péter beismerte, hogy jelentett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "korniss-peter-beismerte-hogy-jelentett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469993" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3790 (24) { ["ID"]=> int(469991) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:44" ["post_content"]=> string(344) "Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állami kitüntetést adományozott Melania Trump amerikai first ladynek a múlt héten egy frontvonalbeli városból végrehajtott humanitárius evakuálás megszervezésében játszott szerepéért - derült ki a szerdán közzétett elnöki rendeletből.
" ["post_title"]=> string(38) "Zelenszkij kitüntette Melania Trumpot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "zelenszkij-kituntette-melania-trumpot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469991" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3780 (24) { ["ID"]=> int(469999) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:42" ["post_content"]=> string(984) "Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40434) ["max_num_pages"]=> int(10109) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "99155b5223718da11827e7646cae5652" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:aa0b638184c91a4aa6d96bb55437e8be" }
Február elsejétől egy kísérleti program részeként online is igényelhető az erkölcsi bizonyítvány a ghiseul.ro és a hub.mai.gov.ro platformon – közölte…
Continue Reading
Újabb három megyében véglegesítette a fejlesztési minisztérium az Anghel Saligny közművesítési programból finanszírozott nyertes pályázatok listáját. Cseke Attila miniszter szerint…
Continue ReadingA Román Nemzeti Bank adatai szerint tavaly a külföldi tulajdonban levő hazai kereskedelmi bankok piaci részesedése csaknem 2 százalékkal csökkent,…
Continue Reading
Az Országos Statisztikai Intézet közzétette a tavalyi népszámlálás előzetes adatait területi, illetve megyei lebontásban, megjelölve az etnikai és anyanyelvi…
Continue ReadingTörökország újból megvétózhatja a finn és a svéd NATO-csatlakozást, amennyiben a két ország nem teljesíti a háromoldalú megállapodásban rögzített vállalásait.…
Continue Reading
Az Európai Unió Tanácsa 40 millió eurós finanszírozást hagyott jóvá Moldova számára, amellyel a fegyveres erők képességeinek fokozását segíthetik. Az…
Continue ReadingA MOL Románia és A Közösségért Alapítvány tizenhatodik alkalommal hirdette meg a MOL Tehetségtámogató programját. A pályázati keretében kiváló eredményeket elért 8-18 éves sportolók és művészek, illetve 18 év fölötti fiatalok nyerhetnek támogatást eszközbeszerzésre vagy versenyeken való részvételhez.
(tovább…) Continue Reading
Ukrajna vezetősége aláírta azt a nyilatkozatot, amelyben kifejezik szándékukat, hogy csatlakozni szeretnének az Európai Unióhoz. Ebből az alkalomból az ukrán…
Continue Reading
Temesváron létrehozzák az 1989-es antikommunista forradalom múzeumát. Az erről szóló törvénytervezetet tegnap szavazta meg a képviselőház ügydöntő házként. A múzeumban…
Continue Reading
A bukaresti újságíró és kommunikációs képzés beindításának 30. évfordulójára emlékeznek a Bukaresti Egyetemen. A poszt-kommunista új valóság kihívásai az újságírás…
Continue Reading
A 2015-ben elhunyt Bács Lajos karmester, zeneszerző emlékére tartottak koncertet a bukaresti Liszt Intézetben. A kolozsvári Donát úti református templomban…
Continue Reading
Májusban a kereskedelmi szálláshelyekre érkezett turisták száma csaknem 41 százalékkal, a vendégéjszakáké 36 százalékkal nőtt a tavalyi ötödik hónaphoz mérten.…
Continue Reading
Február elsejétől egy kísérleti program részeként online is igényelhető az erkölcsi bizonyítvány a ghiseul.ro és a hub.mai.gov.ro platformon – közölte a kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős minisztérium.
Az állampolgárok kétféle módon juthatnak hozzá a dokumentumhoz: közvetlenül, a hub.mai.gov.ro portálra való bejelentkezésük után, vagy a ghiseul.ro portálon keresztül, mert a két platform össze van kapcsolva.A minisztérium adatai szerint évente átlagban csaknem kétmillió román állampolgár fordul a rendőrséghez erkölcsi bizonyítványért.A kísérleti programot július végéig kiterjesztik a jogi személyekre is.

Újabb három megyében véglegesítette a fejlesztési minisztérium az Anghel Saligny közművesítési programból finanszírozott nyertes pályázatok listáját.
Cseke Attila miniszter szerint a korábban bejelentett Hargita, Fehér és Dâmboviţa megyék mellett most a Szeben, Brăila és Gorj megyei nyertes pályázatokat tette közzé honlapján a szaktárca. További pályázatok elbírálás alatt vannak. A kormány az RMDSZ javaslatára hozta létre azt a közművesítési támogatási rendszert, amely segítségével több mint 65 milliárd lejből építhetik ki az önkormányzatok az ivóvíz-, szennyvíz- és gázhálózati infrastruktúrát.
" ["post_title"]=> string(66) "Újabb pályázatokat bíráltak el a közművesítési programban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(57) "ujabb-palyazatokat-biraltak-el-a-kozmuvesitesi-programban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-07-02 12:26:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-07-02 09:26:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=416718" ["menu_order"]=> int(17733) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3753 (24) { ["ID"]=> int(416715) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-07-02 12:23:41" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-07-02 09:23:41" ["post_content"]=> string(724) "A Román Nemzeti Bank adatai szerint tavaly a külföldi tulajdonban levő hazai kereskedelmi bankok piaci részesedése csaknem 2 százalékkal csökkent, és elérte az 56 százalékot.
Ugyanakkor a hazai többségi tulajdonban levő pénzintézetek részesedése másfél százalékkal emelkedett, és meghaladta a 20 százalékot. Az állam tulajdonában levő bankok tavaly év végén valamivel több mint 11 százalékot birtokoltak a piacból. 2021-ben is folytatódott a bankfiókok számának csökkenése, így az alkalmazottak száma is több mint ezerrel esett vissza.
" ["post_title"]=> string(67) "Csökkent a külföldi tulajdonban levő bankok piaci részesedése" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(61) "csokkent-a-kulfoldi-tulajdonban-levo-bankok-piaci-reszesedese" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-07-02 12:23:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-07-02 09:23:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=416715" ["menu_order"]=> int(17734) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3764 (24) { ["ID"]=> int(423345) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-01 14:22:06" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-01 12:22:06" ["post_content"]=> string(1550) "
Az Országos Statisztikai Intézet közzétette a tavalyi népszámlálás előzetes adatait területi, illetve megyei lebontásban, megjelölve az etnikai és anyanyelvi megoszlást is.
A magyar lakosság Hargita megyében 85,7 százalékos, Kovászna megyében pedig 71,8%. Húsz százalék feletti a magyar kisebbség számaránya Maros (35,6%), Szatmár (31,4%), Bihar (22,3%) és Szilágy (20,8%) megyében is.A népszámláláson az etnikai hovatartozás, az anyanyelv és a vallás regisztrálása a válaszadók önbevallásán alapult. Az etnikai hovatartozásra vonatkozó információk több mint 16,5 millió személyről álltak rendelkezésre – az ország lakosságát alkotó 19 millió 53 ezer személyből. A népszámlálás során regisztrált magyar nemzetiségűek száma egymillió-kétezer fő, azaz a lakosság 6%-a.
A magukat romának vallók száma 569 500, azaza lakosság 3,4%. A nemzetiségek, amelyek esetében 20 ezer fő feletti létszámot regisztráltak: ukránok (45,8 ezer fő), németek (22,9 ezer fő) és törökök (20,9 ezer fő).

Törökország újból megvétózhatja a finn és a svéd NATO-csatlakozást, amennyiben a két ország nem teljesíti a háromoldalú megállapodásban rögzített vállalásait. Ezt Recep Tayyip Erdogan török elnök közölte az észak-atlanti szövetség madridi csúcstalálkozóját lezáró sajtótájékoztatóján. Emlékeztetett: a NATO-tagországok nemzeti parlamentjeinek mind jóvá kell hagyniuk a Finnország és Svédország csatlakozásáról szóló jegyzőkönyvet. A török törvényhozás azonban ezt nem teszi meg, amennyiben nem teljesülnek a vállalt feltételek. Erdogan szerint például Svédország vállalásai között szerepel 73 személy kiadatása Törökországnak.
" ["post_title"]=> string(54) "Török fenyegetés Finnországnak és Svédországnak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "torok-fenyegetes-finnorszagnak-es-svedorszagnak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-07-01 15:17:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-07-01 12:17:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=416713" ["menu_order"]=> int(17737) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3739 (24) { ["ID"]=> int(416711) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-07-01 15:15:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-07-01 12:15:56" ["post_content"]=> string(639) "Az Európai Unió Tanácsa 40 millió eurós finanszírozást hagyott jóvá Moldova számára, amellyel a fegyveres erők képességeinek fokozását segíthetik. Az Európai Békekeretnek nevezett uniós program részeként jóváhagyott támogatás meg fogja erősíteni a moldovai fegyveres erők logisztikai, mobilitási, irányítási, kibervédelmi és taktikai kommunikációs egységeinek kapacitásait. Közölték továbbá, hogy a tegnap jóváhagyott támogatás kiegészíti a decemberben elfogadott 7 millió eurós katonai célú finanszírozásról szóló támogatást.
" ["post_title"]=> string(38) "Uniós katonai támogatás Moldovának" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "unios-katonai-tamogatas-moldovanak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-07-01 15:15:59" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-07-01 12:15:59" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=416711" ["menu_order"]=> int(17738) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3738 (24) { ["ID"]=> int(402509) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2021-05-20 13:43:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-05-20 10:43:24" ["post_content"]=> string(1338) "A MOL Románia és A Közösségért Alapítvány tizenhatodik alkalommal hirdette meg a MOL Tehetségtámogató programját. A pályázati keretében kiváló eredményeket elért 8-18 éves sportolók és művészek, illetve 18 év fölötti fiatalok nyerhetnek támogatást eszközbeszerzésre vagy versenyeken való részvételhez.
Az országos program támogatási alapja 560.000 lej. A 2020-as Tokiói Nyári Olimpiai Játékokon négy olyan sportoló vesz részt, akik a MOL Tehetségtámogató program korábbi kiírásaiban támogatásban részesültek. A pályázatokat online lehet benyújtani 2021. június 19-ig A Közösségért Alapítvány honlapján www.kozossegert.ro. Pályázni egyénileg és csoportosan is lehet, mind a művészeti, mind a sport kategóriában. A pályázatnak tartalmaznia kell az eredmények bemutatását, a pályázó célkitűzéseit, a felkészítő tanár vagy edző ajánlólevelét, a pályázó aktuális igényeit, valamint a pályázat megvalósításának költségvetési tervezetét. Az eddigi 15 kiírásban 2.766 fiatal sportoló és művész nyert támogatást, több mint 4.900.000 lej értékben, 2.223 sikeres pályázattal.
" ["post_title"]=> string(35) "Tehetségtámogatás 16. alkalommal" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "tehetsegtamogatas-16-alkalommal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-20 13:43:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-20 10:43:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402509" ["menu_order"]=> int(17739) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3737 (24) { ["ID"]=> int(416709) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-07-01 15:13:47" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-07-01 12:13:47" ["post_content"]=> string(651) "Ukrajna vezetősége aláírta azt a nyilatkozatot, amelyben kifejezik szándékukat, hogy csatlakozni szeretnének az Európai Unióhoz. Ebből az alkalomból az ukrán parlament ünnepélyes ülést tartott, amelyen beszédet mondott Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök reményét fejezte ki, hogy nem fog évtizedekig elhúzódni a csatlakozási tárgyalási időszak, hanem Kijev gyors ütemben elvégzi a rá háruló mumnkát. Ursula von der Leyen arra bátorította az ukrán hatóságokat, hogy folytassák a korrupcióellenes reformokat.
" ["post_title"]=> string(44) "Ukrajna a gyors csatlakozásban reménykedik" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "ukrajna-a-gyors-csatlakozasban-remenykedik" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-07-01 15:13:50" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-07-01 12:13:50" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=416709" ["menu_order"]=> int(17741) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3729 (24) { ["ID"]=> int(416707) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2022-07-01 15:01:02" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-07-01 12:01:02" ["post_content"]=> string(579) "Temesváron létrehozzák az 1989-es antikommunista forradalom múzeumát.
Az erről szóló törvénytervezetet tegnap szavazta meg a képviselőház ügydöntő házként. A múzeumban az akkori eseményekkel kapcsolatos kulturális javakat, dokumentumokat, hangfelvételeket és egyéb tárgyakat fognak kiállítani. Az új kulturális létesítmény nem fog elkészülni 2023-ra, amikor Temesvár Európa kulturális fővárosa lesz.
" ["post_title"]=> string(38) "Temesváron lesz a forradalom múzeuma" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(36) "temesvaron-lesz-a-forradalom-muzeuma" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-07-01 15:01:04" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-07-01 12:01:04" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=416707" ["menu_order"]=> int(17742) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3730 (24) { ["ID"]=> int(402507) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-05-20 13:41:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-05-20 10:41:56" ["post_content"]=> string(563) "A bukaresti újságíró és kommunikációs képzés beindításának 30. évfordulójára emlékeznek a Bukaresti Egyetemen. A poszt-kommunista új valóság kihívásai az újságírás és a kommunikáció szemszögéből témakört járja körül az a 13 országból érkezett több mint 120 egyetemi tanár, kutató, akik a kelet-európai volt kommunista országokban folyó újságíró- és kommunikációs képzés elmúlt 30 évének tapasztalatairól szóló konferencián vesznek részt Bukarestben.
" ["post_title"]=> string(41) "Konferencia az újságírás múltjáról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "konferencia-az-ujsagiras-multjarol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-20 13:41:58" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-20 10:41:58" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402507" ["menu_order"]=> int(17743) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3731 (24) { ["ID"]=> int(423172) ["post_author"]=> string(3) "105" ["post_date"]=> string(19) "2023-01-31 14:15:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-01-31 12:15:00" ["post_content"]=> string(529) "A 2015-ben elhunyt Bács Lajos karmester, zeneszerző emlékére tartottak koncertet a bukaresti Liszt Intézetben. A kolozsvári Donát úti református templomban kórushangversenyt rendeztek a magyar kultúra napja alkalmából. Erről számolunk be mai adásunkban. Tartsanak velünk.
Májusban a kereskedelmi szálláshelyekre érkezett turisták száma csaknem 41 százalékkal, a vendégéjszakáké 36 százalékkal nőtt a tavalyi ötödik hónaphoz mérten.
Az Orzágos Statisztikai Intézet közlése szerint az első öt hónapban a turisták száma 36 százalékkal, a vendégéjszakáké 37 szézalékkal bővült a tavalyi év azonos időszakához képest. A vizsgált időszakban hazánkba több mint 3 millió 300 ezer turista érkezett, akik több mint 6 millió 400 ezer vendégéjszakát töltöttek.
" ["post_title"]=> string(23) "Több turista érkezett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(21) "tobb-turista-erkezett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-07-01 14:59:02" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-07-01 11:59:02" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=416705" ["menu_order"]=> int(17745) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3751 (24) { ["ID"]=> int(423346) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-01 14:24:05" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-01 12:24:05" ["post_content"]=> string(1055) "
Február elsejétől egy kísérleti program részeként online is igényelhető az erkölcsi bizonyítvány a ghiseul.ro és a hub.mai.gov.ro platformon – közölte a kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős minisztérium.
Az állampolgárok kétféle módon juthatnak hozzá a dokumentumhoz: közvetlenül, a hub.mai.gov.ro portálra való bejelentkezésük után, vagy a ghiseul.ro portálon keresztül, mert a két platform össze van kapcsolva.A minisztérium adatai szerint évente átlagban csaknem kétmillió román állampolgár fordul a rendőrséghez erkölcsi bizonyítványért.A kísérleti programot július végéig kiterjesztik a jogi személyekre is.
