Oroszország jelentősen megnövelte a NATO tankok megsemmisítésére szánt Krasznopol lövedékek gyártását. Egy magát megnevezni nem kívánó forrás a RIA Novosztyi…
Continue Reading

Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3478 (24) { ["ID"]=> int(469995) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:11:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:11:59" ["post_content"]=> string(1287) "Magyarországon elérhetővé vált mától mintegy 60 ezer, a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személy neve és adata. A dokumentumok már elérhetőek a nyitottaktak.hu oldalon. A számos titkosszolgálati irattípus közül most három vált bárki számára ingyenesen hozzáférhetővé: a 6-os karton, vagyis a hálózati személy nyilvántartási lapja, a B (azaz beszervezési) -napló és a H (azaz hálózati) - adattár. A szerdától megismerhető ügynökakták III/I-es, vagyis a hírszerzéssel kapcsolatos dokumentumait és adatait viszont nem hozzák nyilvánosságra. Ezzel kapcsolatosan Magyar Péter miniszterelnök elmondta, hogy a magyar nemzetbiztonságnak még most is vannak ezzel kapcsolatos érdekei, és nagyon nagy nemzetközi és egyéb problémákat tudna az ország részére okozni, ha ezek nyilvánosságra kerülnének. Magyar Péter egyébként a nyilvánosságra kerülő információk méltósággal és emberséggel történő kezelésére szólította fel az állampolgárokat a mai budapesti sajtótájékoztatóján. Rámutatott: a napvilágra kerülő információkról inkább beszélni érdemes, nem pedig ítélkezni miattuk.
" ["post_title"]=> string(83) "Nyilvánosságra került 60 ezer hálózati személy neve és adata Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "nyilvanossagra-kerult-60-ezer-halozati-szemely-neve-es-adata-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:12:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:12:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469995" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3812 (24) { ["ID"]=> int(469993) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:52" ["post_content"]=> string(645) "A kolozsvári születésű Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a magyarországi Válasz Online-nak adott, szerdán megjelent interjújában elismerte, hogy 1957 és 1966 között "Pál" fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában. A jövőre 90 éves fotográfus maga kezdeményezte múltjának feltárását, még azelőtt, hogy nyilvánossá váltak volna a kádári titkosrendőrség hálózati személyeinek hatos kartonjai. Korniss Péter úgy fogalmazott: szégyelli egykori szerepét, ugyanakkor szeretné, ha történetét nem találgatások alapján ítélnék meg.
" ["post_title"]=> string(40) "Korniss Péter beismerte, hogy jelentett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "korniss-peter-beismerte-hogy-jelentett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469993" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3823 (24) { ["ID"]=> int(469991) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:44" ["post_content"]=> string(344) "Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állami kitüntetést adományozott Melania Trump amerikai first ladynek a múlt héten egy frontvonalbeli városból végrehajtott humanitárius evakuálás megszervezésében játszott szerepéért - derült ki a szerdán közzétett elnöki rendeletből.
" ["post_title"]=> string(38) "Zelenszkij kitüntette Melania Trumpot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "zelenszkij-kituntette-melania-trumpot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469991" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3550 (24) { ["ID"]=> int(469999) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:42" ["post_content"]=> string(984) "Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40434) ["max_num_pages"]=> int(10109) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "99155b5223718da11827e7646cae5652" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:aa0b638184c91a4aa6d96bb55437e8be" }Oroszország jelentősen megnövelte a NATO tankok megsemmisítésére szánt Krasznopol lövedékek gyártását. Egy magát megnevezni nem kívánó forrás a RIA Novosztyi…
Continue Reading
A következő két nap 33-36 Celsius-fok körül tetőznek a nappali hőmérsékleti értékek a déli és délkeleti régióban, majd a nyugati…
Continue Reading
Az Országos Fejlesztési Terv (PNRR) keretében kiutalt pénzt a családorvosok a kabinetek felszerelésére, bútor- és eszközvásárlásra fordíthatják. Minden egyes kabinet…
Continue Reading
A japán hatóságok újabb három héttel meghosszabbították a szükségállapotot Tokióban és néhány más tartományban, miután a kórházak továbbra is túlzsúfoltak…
Continue Reading
India egyre fontosabb szerepet játszik a globális olajpiacokon, miután egyre több olcsó orosz olajat vásárol és finomít belőle Európa és az Egyesült Államok számára.
(tovább…) Continue Reading
– közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet elnöke.Tudorel Andrei elmondta, a népszámlálással foglalkozó központi bizottság döntése értelmében július 17-e helyett…
Continue Reading
A szükséges finanszírozást a fejlesztési minisztérium biztosítja. Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes kifejtette: a gazdasági válság következményei aggasztóak mindannyiunk számára, ám akormány…
Continue Reading
Fehéroroszország és Oroszország közeledése fenyegetést jelent az ukrán állam számára – jelentette ki Dmitro Kuleba, Ukrajna külügyminisztere.
(tovább…) Continue ReadingA miniszterelnök szerint a módosítások célja a stabilitás és a kiszámíthatóság biztosítása az üzleti szféra számára, valamint bizonyos kivételek megszüntetése.…
Continue Reading
A bolgár kormány nem köti egészségügyi igazolványok felmutatásához a turisták beutazását Bulgáriába.
(tovább…) Continue ReadingÚj védelmi minisztert neveznek ki Ukrajnában Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzési főcsoportfőnökség vezetőjének személyében. Volodimir Zelenszkij elnök mögötti Nép…
Continue ReadingVincent van Gogh (1853-1890) holland festő egy eddig ismeretlen, önarcképét fedezték fel röntgenvizsgálattal Skóciában – számolt be róla ma a…
Continue ReadingOroszország jelentősen megnövelte a NATO tankok megsemmisítésére szánt Krasznopol lövedékek gyártását. Egy magát megnevezni nem kívánó forrás a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek azt mondta, hogy Oroszországban többszörösére nőtt az irányított tüzérségi muníció gyártása, mivel a lövedék az Abrams és Leopard harckocsik hatékony megsemmisítésének egyik legjobb eszköze.
" ["post_title"]=> string(41) "A NATO tankok sem tudnak neki ellenállni" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "a-nato-tankok-sem-tudnak-neki-ellenallni" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-07 14:23:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-07 12:23:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423534" ["menu_order"]=> int(17444) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3791 (24) { ["ID"]=> int(417193) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-07-15 14:38:34" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-07-15 11:38:34" ["post_content"]=> string(1133) "
A következő két nap 33-36 Celsius-fok körül tetőznek a nappali hőmérsékleti értékek a déli és délkeleti régióban, majd a nyugati országrészben is - közölte pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).A hőmérséklet-páratartalom index sok helyen meghaladja a kritikus 80 egységet.Ugyanakkor a pénteki nap folyamán északon, északkeleten és a központi országrészben, majd szombaton délen és délkeleten a fokozott légköri instabilitás miatt helyenként megerősödik a szél, záporok, zivatarok, akár jégeső is várható. A lehulló csapadék mennyisége meghaladja a 20-30 litert négyzetméterenként.

Az Országos Fejlesztési Terv (PNRR) keretében kiutalt pénzt a családorvosok a kabinetek felszerelésére, bútor- és eszközvásárlásra fordíthatják. Minden egyes kabinet hozzáadott értékadó nélkül 45 ezer euró értékben pályázhat a szóban forgó pénzalapra. A családorvosi rendelő épületének felújítására 15 ezer euróig terjedő összeget lehet igénybe venni.
Az Egészségügyi Minisztérium számításai szerint 3000 egyéni vagy közös családorvosi kabinet részesülhet a pénzből. Az igényléseket a www.proiecte.pnrr.gov.ro honlap révén lehet eljuttatni a kormányhoz augusztus 4-ig.

A japán hatóságok újabb három héttel meghosszabbították a szükségállapotot Tokióban és néhány más tartományban, miután a kórházak továbbra is túlzsúfoltak a súlyos állapotban lévő COVID-19 betegekkel.
A kormány bejelentése szerint a vendéglők és bárok korai zárását előíró intézkedések június 20-ig maradnak érvényben, amit alig egy hónap választ el az Olimpiai Játékok kezdetétől.
" ["post_title"]=> string(38) "Nem javul a járványhelyzet Japánban" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(35) "nem-javul-a-jarvanyhelyzet-japanban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-28 13:10:46" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-28 10:10:46" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402764" ["menu_order"]=> int(17447) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3773 (24) { ["ID"]=> int(423532) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-07 14:22:20" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-07 12:22:20" ["post_content"]=> string(1004) "India egyre fontosabb szerepet játszik a globális olajpiacokon, miután egyre több olcsó orosz olajat vásárol és finomít belőle Európa és az Egyesült Államok számára.
Mégis, Újdelhit nem éri túlzott támadás a nyilvánosságban, miután teljesíti a Nyugat kettős célját: azaz csökkenti Moszkva energiabevételeit és közben megakadályozza az olajellátási sokkot a világpiacon. A sajtónak nyilatkozó szakértők arra is rámutattak, hogy várhatóan növekedni fog India jelentősége az európai piacon, miután vasárnap életbe léptek az orosz kőolajra vonatkozó további korlátozások is. Mint írták, a szankció hatalmas mennyiségű gázolajat von ki a piacról, ezért India növelheti az orosz nyersolaj felvásárlását és az abból készült termékek továbbértékesítését a nemzetközi piacokra.
" ["post_title"]=> string(35) "Indiából jön az orosz üzemanyag" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "indiabol-jon-az-orosz-uzemanyag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-07 14:22:22" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-07 12:22:22" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423532" ["menu_order"]=> int(17448) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3774 (24) { ["ID"]=> int(417190) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-07-15 14:32:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-07-15 11:32:30" ["post_content"]=> string(803) "– közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet elnöke.Tudorel Andrei elmondta, a népszámlálással foglalkozó központi bizottság döntése értelmében július 17-e helyett július 24-én zárul a lekérdezéses szakasz, ugyanakkor ismét nyitottak összeírópontokat. Az elmúlt napokban – amióta újranyitották az összeírópontokat – a korábbinál sokkal több, átlag mintegy 250 ezer személy adatait sikerült begyűjteni naponta – tette hozzá az elnök.

A szükséges finanszírozást a fejlesztési minisztérium biztosítja. Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes kifejtette: a gazdasági válság következményei aggasztóak mindannyiunk számára, ám akormány fő feladata ezek enyhítése, a biztonság megteremtése, illetve a válság utáni időszakra való fókuszálás, tervezés és építkezés. A nagyberuházások, amelyek folytatását a válság bekövetkeztével is kiemelten kérte az RMDSZ, az egészségügyi fejlesztések, az új kórházak építése, az új oktatási intézmények létrehozása és még a sportbázisok is, amelyeket építünk, abban segítenek, hogy ne álljon le Románia. A jobb életkörülmények biztonságosabb, kiszámíthatóbb életet jelentenek! – hangsúlyozta a miniszeterelnök-helyettes. Cseke Attila fejlesztési miniszter elmondta, a vidéki sportlétesítmények építésének célja az, hogy az erdélyi, magyarlakta települések fejlődjenek, az ott élők életkörülményei minden beruházással javuljanak. A sportlétesítmények megteremtik a szükséges infrastruktúrát egy egészséges életmódhoz, és közösségi események szervezésére is lehetőséget nyújtanak” – nyilatkozta Cseke Attila. A Fejlesztési, Közigazgatási és Közmunkálatokért felelős Minisztérium 119.947.032,70 lejt utalt ki a Helyi Fejlesztések Országos Programjának (PNDL) első és második szakaszában megvalósított 208 beruházás számláinak fedezésére.

Fehéroroszország és Oroszország közeledése fenyegetést jelent az ukrán állam számára - jelentette ki Dmitro Kuleba, Ukrajna külügyminisztere.
A diplomácia vezetője hangsúlyozta, az ukrán hatóságok figyelembe veszik ezt a fenyegetést bizonyos döntések meghozatalakor. Véleménye szerint a Fehéroroszország és Oroszország közötti folyamatos közeledéssel arányosan nő annak kockázata, hogy Oroszország felhasználja majd Fehéroroszországot az Ukrajna elleni agresszió fokozására.
" ["post_title"]=> string(17) "Ukrán aggodalmak" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(16) "ukran-aggodalmak" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-28 13:09:29" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-28 10:09:29" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402762" ["menu_order"]=> int(17451) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3498 (24) { ["ID"]=> int(417186) ["post_author"]=> string(3) "145" ["post_date"]=> string(19) "2022-07-15 14:24:36" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-07-15 11:24:36" ["post_content"]=> string(1443) "A miniszterelnök szerint a módosítások célja a stabilitás és a kiszámíthatóság biztosítása az üzleti szféra számára, valamint bizonyos kivételek megszüntetése. Nicolae Ciucă hangsúlyozta, az adóügyi módosításokról szóló sürgősségi rendelet tervezetének közvitára bocsátása után egyeztetéseket folytattak a tervezett intézkedésekről az üzleti szféra, a munkáltatói szövetségek és a szakszervezetek képviselőivel, illetve kikérték a nemzetközi pénzintézetek, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap véleményét is.Nicolae Ciucă kiemelte, a héten közzétett statisztikai adatok szerint a legutóbbi öt hónapban 53,1 százalékkal nőttek a külföldi közvetlen tőkeberuházások Romániában. Ez azt igazolja, hogy a kormány eddigi és jövőbeni intézkedései ösztönzőleg hatnak a beruházásokra, segítik a munkahelyek megőrzését és új munkahelyek teremtését

A bolgár kormány nem köti egészségügyi igazolványok felmutatásához a turisták beutazását Bulgáriába.
A járvány kitörése előtt több mint egy millió román állampolgár nyaralt a szomszédos országban. A hatóságok tegnapi döntése szerint sem negatív koronavírusteszt sem más orvosi igazolás nem szükséges az üdüléshez. A bolgár kormány ettől a lazítástól reméli a turisztikai ágazat fellendülését.
" ["post_title"]=> string(36) "Szabad az út a bolgár tengerpartra" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "szabad-az-ut-a-bolgar-tengerpartra" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-05-28 13:07:25" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-05-28 10:07:25" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402760" ["menu_order"]=> int(17455) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3795 (24) { ["ID"]=> int(423522) ["post_author"]=> string(3) "234" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-06 14:46:26" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-06 12:46:26" ["post_content"]=> string(732) "Új védelmi minisztert neveznek ki Ukrajnában Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzési főcsoportfőnökség vezetőjének személyében.
Volodimir Zelenszkij elnök mögötti Nép Szolgája párt frakcióvezetője, David Arahamija tájékoztatása szerint a védelmi minisztériumot érintő korrupciós botrány miatt nyomás alá került Olekszij Reznyikov eddigi tárcavezetőt egy másik kormányzati tisztségre helyezik át. Reznyikov azonban ezt elutasította. Január végén az ukrán védelmi minisztériumban botrány robbant ki a katonáknak szánt ellátmány túlárazott vásárlásával kapcsolatban.
" ["post_title"]=> string(47) "Új védelmi minisztert neveztek ki Ukrajnában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(0) "" ["ping_status"]=> string(0) "" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(44) "uj-vedelmi-minisztert-neveztek-ki-ukrajnaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-06 14:46:26" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-06 12:46:26" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(86) "https://www.bukarestiradio.ro/2023/02/06/uj-vedelmi-minisztert-neveztek-ki-ukrajnaban/" ["menu_order"]=> int(17456) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3496 (24) { ["ID"]=> int(417196) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-07-14 14:54:14" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-07-14 11:54:14" ["post_content"]=> string(1849) "Vincent van Gogh (1853-1890) holland festő egy eddig ismeretlen, önarcképét fedezték fel röntgenvizsgálattal Skóciában - számolt be róla ma a BBC. A Skót Nemzeti Galéria (NSG) szakemberei akkor fedezték fel a festményt, amikor a közelgő kiállítás előtt röntgenfelvételt készítettek egy portréról.
A Parasztasszony feje című alkotás hátoldalán ragasztó- és kartonrétegek borították az önarcképet. A holland festő takarékosságból gyakran használta fel vásznai hátoldalát. Életében nem tudta eladni a műveit, a hírnév csak azután érkezett, hogy 37 évesen, 1890-ben meghalt. A Parasztasszony feje 1980-ban, egy neves edinburgh-i ügyvéd adományának részeként került a galéria gyűjteményébe. Egy Hollandia déli részén, Nuenenben lakó nőt ábrázol.
Van Gogh halála után nagyjából 15 évvel a Parasztasszony feje az amszterdami Stedelijk Múzeumhoz került kölcsönbe. Úgy vélik, ekkor történt, hogy a vásznat kartonra ragasztották, majd bekeretezték. Úgy tűnik, "befejezettebbnek" tekintették a Parasztasszonyt, mint az önarcképet. A festmény többször cserélt gazdát, míg 1923-ban Evelyn St Croix Fleming meg nem vásárolta. Az ő fia, Ian írta később a James Bond-regényeket. A kép 1951-ben került Skóciába. A galéria szakemberei szerint a ragasztó és a karton eltávolításához igen óvatos restaurátori munkára lesz szükség. Jelenleg kutatják, hogy lehet elvégezni anélkül, hogy kárt tennének a Parasztasszony fejében. Az edinburgh-i van Gogh-kiállítás látogatói elsőként láthatják az önarckép röntgenfelvételét egy speciálisan kialakított fénydobozon át.
" ["post_title"]=> string(75) "Van Gogh eddig ismeretlen önarcképét fedezték fel röntgenvizsgálattal" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(71) "van-gogh-eddig-ismeretlen-onarckepet-fedeztek-fel-rontgenvizsgalattal-2" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-07-18 11:41:34" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-07-18 08:41:34" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(417195) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417175" ["menu_order"]=> int(17457) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3786 (24) { ["ID"]=> int(423534) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-07 14:23:18" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-07 12:23:18" ["post_content"]=> string(466) "Oroszország jelentősen megnövelte a NATO tankok megsemmisítésére szánt Krasznopol lövedékek gyártását. Egy magát megnevezni nem kívánó forrás a RIA Novosztyi orosz hírügynökségnek azt mondta, hogy Oroszországban többszörösére nőtt az irányított tüzérségi muníció gyártása, mivel a lövedék az Abrams és Leopard harckocsik hatékony megsemmisítésének egyik legjobb eszköze.
" ["post_title"]=> string(41) "A NATO tankok sem tudnak neki ellenállni" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(40) "a-nato-tankok-sem-tudnak-neki-ellenallni" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-07 14:23:19" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-07 12:23:19" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423534" ["menu_order"]=> int(17444) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40430) ["max_num_pages"]=> int(3370) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "cb2e332feccd9cddc37795babff76bbd" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:64bf6bd467250f5b8d58a599229bcc68" }