A legutóbbi tájékoztatás óta 164 koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, csaknem 17 ezer teszt eredményének feldolgozása nyomán – közölte ma a…
Continue Reading

Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3770 (24) { ["ID"]=> int(469995) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:11:59" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:11:59" ["post_content"]=> string(1287) "Magyarországon elérhetővé vált mától mintegy 60 ezer, a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személy neve és adata. A dokumentumok már elérhetőek a nyitottaktak.hu oldalon. A számos titkosszolgálati irattípus közül most három vált bárki számára ingyenesen hozzáférhetővé: a 6-os karton, vagyis a hálózati személy nyilvántartási lapja, a B (azaz beszervezési) -napló és a H (azaz hálózati) - adattár. A szerdától megismerhető ügynökakták III/I-es, vagyis a hírszerzéssel kapcsolatos dokumentumait és adatait viszont nem hozzák nyilvánosságra. Ezzel kapcsolatosan Magyar Péter miniszterelnök elmondta, hogy a magyar nemzetbiztonságnak még most is vannak ezzel kapcsolatos érdekei, és nagyon nagy nemzetközi és egyéb problémákat tudna az ország részére okozni, ha ezek nyilvánosságra kerülnének. Magyar Péter egyébként a nyilvánosságra kerülő információk méltósággal és emberséggel történő kezelésére szólította fel az állampolgárokat a mai budapesti sajtótájékoztatóján. Rámutatott: a napvilágra kerülő információkról inkább beszélni érdemes, nem pedig ítélkezni miattuk.
" ["post_title"]=> string(83) "Nyilvánosságra került 60 ezer hálózati személy neve és adata Magyarországon" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(75) "nyilvanossagra-kerult-60-ezer-halozati-szemely-neve-es-adata-magyarorszagon" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:12:01" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:12:01" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469995" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3769 (24) { ["ID"]=> int(469993) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:52" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:52" ["post_content"]=> string(645) "A kolozsvári születésű Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a magyarországi Válasz Online-nak adott, szerdán megjelent interjújában elismerte, hogy 1957 és 1966 között "Pál" fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában. A jövőre 90 éves fotográfus maga kezdeményezte múltjának feltárását, még azelőtt, hogy nyilvánossá váltak volna a kádári titkosrendőrség hálózati személyeinek hatos kartonjai. Korniss Péter úgy fogalmazott: szégyelli egykori szerepét, ugyanakkor szeretné, ha történetét nem találgatások alapján ítélnék meg.
" ["post_title"]=> string(40) "Korniss Péter beismerte, hogy jelentett" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(38) "korniss-peter-beismerte-hogy-jelentett" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:59:54" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:59:54" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469993" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3749 (24) { ["ID"]=> int(469991) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:44" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:44" ["post_content"]=> string(344) "Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állami kitüntetést adományozott Melania Trump amerikai first ladynek a múlt héten egy frontvonalbeli városból végrehajtott humanitárius evakuálás megszervezésében játszott szerepéért - derült ki a szerdán közzétett elnöki rendeletből.
" ["post_title"]=> string(38) "Zelenszkij kitüntette Melania Trumpot" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(37) "zelenszkij-kituntette-melania-trumpot" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 14:57:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 12:57:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469991" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(4) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3476 (24) { ["ID"]=> int(469999) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:42" ["post_content"]=> string(984) "Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ. A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt nyugdíjemelést. – Az emelés valószínű, de amíg nem ismerjük a pontos adatokat, nem szeretnék ígéreteket tenni – fogalmazott a miniszterelnök. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakában van, ami azt jelenti, hogy a korábban rendkívül magas államháztartási hiányt csökkenteni kell. Fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
" ["post_title"]=> string(97) "A miniszterelnök szerint indexálhatják a nyugdíjakat, de még nincs végleges döntés erről" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(87) "a-miniszterelnok-szerint-indexalhatjak-a-nyugdijakat-de-meg-nincs-vegleges-dontes-errol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2026-11-04 15:17:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2026-11-04 13:17:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=469999" ["menu_order"]=> int(0) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40434) ["max_num_pages"]=> int(10109) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(false) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "99155b5223718da11827e7646cae5652" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:aa0b638184c91a4aa6d96bb55437e8be" }A legutóbbi tájékoztatás óta 164 koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, csaknem 17 ezer teszt eredményének feldolgozása nyomán – közölte ma a…
Continue Reading
Tavaly decemberben 6,2 százalékkal nőtt a nettó átlagbér novemberhez képest, így elérte a 4398 lejt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
(tovább…) Continue ReadingCélzott rakétatámadást hajtottak végre ukrán fegyveres erõk amerikai HIMARS sorozatvetõvel egy, a luhanszki szakadár régióban lévõ börtön ellen, ahol ukrán hadifoglyokat tartanak fogva, akik közül negyvenen életüket vesztették, mintegy 75-an pedig megsebesültek – jelentette ki pénteken Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivõje.
(tovább…) Continue Reading
Júliusban 47 éve a legmagasabb infláció alakult ki Ausztriában az osztrák statisztikai hivatal pénteken publikált első becslése szerint. Ausztriában az…
Continue Reading
Újabb 144.000 adag Johnson&Johnson-vakcina érkezik ma az országba – tájékoztat a COVID-19 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság. A szállítmány szárazföldi…
Continue Reading
Egy év alatt több mint 77 milliárd lejjel nőtt az államadósság, amely tavaly novemberben a bruttó hazai termék 48,3 százalékát tette ki.
(tovább…) Continue Reading
Tajvan tovább mélyíti az Egyesült Államokhoz fûzõdõ biztonsági partnerségi kapcsolatát – jelentette be a sziget külügyminisztériuma pénteken.
(tovább…) Continue Reading
Klaus Iohannis elnök pénteken kijelentette, hogy moldovai hivatali kollégájával, Maia Sanduval megállapodtak, hogy határozott lépéseket tesznek a két ország villamosenergia-hálózatainak…
Continue ReadingA koronavírus elleni oltást igazoló irattal vagy negatív koronavírus-teszt eredménnyel léphetnek be Törökország területére a román állampolgárok.
(tovább…) Continue Reading
A Román Orvosi Kamara (CMR) vasárnap felszólított minden romániai orvost, hogy a bizonyítékokon alapuló orvoslást gyakorolja, az egészségügyi irányelveken és terápiás protokollumokon alapuló kezeléseket ajánljon a pácienseknek, és felelősségteljesen kommunikáljon a nyilvánosság előtt valamennyi betegségről.
(tovább…) Continue Reading
Az elmúlt 24 órában 8831 új koronavírusos fertőzöttet azonosítottak több mint 25 ezer teszt elvégzése során – közölte az Egészségügyi…
Continue Reading
Nyilvános tisztázásra van szükség az RMDSZ részéről és koalíciós megbeszélésre Magyarország miniszterelnökének beszédével kapcsolatosan – jelentette ki Klaus Iohannis államfő. Az RMDSZ vezetőségének jelentős része jelen volt Tusnádfürdőn, amikor Orbán Viktor beszéde elhangzott, ezért meg kell magyarázniuk, hogy egyetértenek-e a beszéd tartalmával, amit megtapsoltak.
(tovább…) Continue ReadingA legutóbbi tájékoztatás óta 164 koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, csaknem 17 ezer teszt eredményének feldolgozása nyomán - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport. 2089 személyt kezelnek kórházban, közülük 391-et intenzív osztályon. A halálos áldozatok száma 62-vel emelkedett.
" ["post_title"]=> string(49) "GCS: 164 új fertőzött és 62 halálos áldozat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "gcs-164-uj-fertozott-es-62-halalos-aldozat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-02 14:28:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-02 11:28:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402955" ["menu_order"]=> int(17175) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [1]=> object(WP_Post)#3719 (24) { ["ID"]=> int(423732) ["post_author"]=> string(1) "5" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-13 11:24:00" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-13 09:24:00" ["post_content"]=> string(537) "Tavaly decemberben 6,2 százalékkal nőtt a nettó átlagbér novemberhez képest, így elérte a 4398 lejt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
2021 decemberéhez képest a nettó átlagbér 13,4 százalékkal volt magasabb tavaly decemberben. Ugyanakkor az inflációt figyelembe vevő reálbér értéke 2,6 százalékkal maradt el decemberben éves összevetésben.
" ["post_title"]=> string(51) "Nőtt a nettó átlagbér, de csökkent a reálbér" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "nott-a-netto-atlagber-de-csokkent-a-realber" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-13 11:24:44" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-13 09:24:44" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423732" ["menu_order"]=> int(17176) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [2]=> object(WP_Post)#3716 (24) { ["ID"]=> int(417581) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-07-29 14:08:48" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-07-29 11:08:48" ["post_content"]=> string(776) "Célzott rakétatámadást hajtottak végre ukrán fegyveres erõk amerikai HIMARS sorozatvetõvel egy, a luhanszki szakadár régióban lévõ börtön ellen, ahol ukrán hadifoglyokat tartanak fogva, akik közül negyvenen életüket vesztették, mintegy 75-an pedig megsebesültek - jelentette ki pénteken Igor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivõje.
Szerinte a "provokációt" azért hajtották végre, hogy ráijesszenek az ukrán katonákra, akik egyre nagyobb számban adják meg magukat. Jelenivkában a foglyok egy része korábban a Moszkva által nácinak minõsített Azov ezredben szolgált.
" ["post_title"]=> string(59) "Oroszország szerint saját foglyaikat lőtték az ukránok" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(54) "oroszorszag-szerint-sajat-foglyaikat-lottek-az-ukranok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-07-29 14:08:51" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-07-29 11:08:51" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417581" ["menu_order"]=> int(17177) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [3]=> object(WP_Post)#3750 (24) { ["ID"]=> int(417578) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-07-29 14:05:40" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-07-29 11:05:40" ["post_content"]=> string(596) "Júliusban 47 éve a legmagasabb infláció alakult ki Ausztriában az osztrák statisztikai hivatal pénteken publikált első becslése szerint. Ausztriában az éves inflációs ráta júliusban az elõzetes adatok szerint 9,2 százalékra emelkedett az előző havi 8,7 százalékról. Eszerint az idén júliusban a fogyasztói árak 47 éve, 1975 márciusa óta a leggyorsabb ütemben emelkedtek, ami a háztartások energia- és üzemanyagköltségeinek, valamint az élelmiszer- és vendéglátóipari árak emelkedésének tudható be.
" ["post_title"]=> string(62) "1975 óta nem tapasztalt mértékű az infláció Ausztriában" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(55) "1975-ota-nem-tapasztalt-merteku-az-inflacio-ausztriaban" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-07-29 14:09:18" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-07-29 11:09:18" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417578" ["menu_order"]=> int(17178) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [4]=> object(WP_Post)#3693 (24) { ["ID"]=> int(402953) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-02 14:28:03" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-02 11:28:03" ["post_content"]=> string(320) "Újabb 144.000 adag Johnson&Johnson-vakcina érkezik ma az országba - tájékoztat a COVID-19 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság. A szállítmány szárazföldi úton érkezik Bukarestbe, majd innen osztják szét a regionális raktáraknak.
" ["post_title"]=> string(21) "Érkeznek az oltások" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(19) "erkeznek-az-oltasok" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-02 14:28:06" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-02 11:28:06" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402953" ["menu_order"]=> int(17179) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [5]=> object(WP_Post)#3692 (24) { ["ID"]=> int(423730) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-13 11:12:11" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-13 09:12:11" ["post_content"]=> string(548) "Egy év alatt több mint 77 milliárd lejjel nőtt az államadósság, amely tavaly novemberben a bruttó hazai termék 48,3 százalékát tette ki.
Az államadósság értéke abszolút értékben elérte a 654 milliárd 545 millió lejt. Az államadósság nagy részét államkötvények tették ki, amelyeket az állam bocsátott ki. Az önkormányzatok adóssága 17,6 milliárd lej volt.
" ["post_title"]=> string(30) "Gyorsan nő az államadósság" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(26) "gyorsan-no-az-allamadossag" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-13 11:12:11" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-13 09:12:11" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423730" ["menu_order"]=> int(17180) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [6]=> object(WP_Post)#3691 (24) { ["ID"]=> int(417576) ["post_author"]=> string(3) "195" ["post_date"]=> string(19) "2022-07-29 14:04:32" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-07-29 11:04:32" ["post_content"]=> string(1001) "Tajvan tovább mélyíti az Egyesült Államokhoz fûzõdõ biztonsági partnerségi kapcsolatát - jelentette be a sziget külügyminisztériuma pénteken.
A tárca közlése nem sokkal Joe Biden amerikai elnök és kínai hivatali partnere, Hszi Csin-ping telefonos egyeztetése után látott napvilágot. Az elnökök szót váltottak Tajvanról is, amelyet Kína a saját részének tekint, jóllehet sziget 1949 óta saját politikai vezetéssel bír. Hszi a több mint kétórás beszélgetésben figyelmeztette Bident Tajvannal kapcsolatban. A kínai államfõ korábban kijelentette: nem zárja ki, hogy akár erõszakot alkalmazzon annak érdekében, hogy elfoglalja Tajvant, és ténylegesen egyesítse a szigetet Kínával. Bár Washington hivatalosan nem ismerte el Tajvant, a sziget egyik legnagyobb fegyverszállítójának számít.
" ["post_title"]=> string(39) "Amerikai-kínai tárgyalás Tajvánról" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(34) "amerikai-kinai-targyalas-tajvanrol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-07-29 14:04:36" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-07-29 11:04:36" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417576" ["menu_order"]=> int(17181) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [7]=> object(WP_Post)#3690 (24) { ["ID"]=> int(417572) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-07-29 14:02:38" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-07-29 11:02:38" ["post_content"]=> string(438) "Klaus Iohannis elnök pénteken kijelentette, hogy moldovai hivatali kollégájával, Maia Sanduval megállapodtak, hogy határozott lépéseket tesznek a két ország villamosenergia-hálózatainak összekapcsolása érdekében. Hozzátette, hogy a Iaşi-Ungheni-Chişinău gázvezeték nagyon fontos szerepet játszik a Moldovai Köztársaság energiabiztonságának kiépítésében.
" ["post_title"]=> string(54) "Összekapcsolják Romániát Moldova Köztársasággal" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(47) "osszekapcsoljak-romaniat-moldova-koztarsasaggal" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-07-29 14:02:40" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-07-29 11:02:40" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417572" ["menu_order"]=> int(17182) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [8]=> object(WP_Post)#3688 (24) { ["ID"]=> int(402951) ["post_author"]=> string(3) "232" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-02 14:27:30" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-02 11:27:30" ["post_content"]=> string(662) "A koronavírus elleni oltást igazoló irattal vagy negatív koronavírus-teszt eredménnyel léphetnek be Törökország területére a román állampolgárok.
A PCR tesztnek az utazás előtt legtöbb 72 órával kell készülnie, a gyorsteszt esetében 48 óra a megszabott határidő. A Román Külügyminisztérium arra figyelmezteti a Törökországba utazókat, hogy a teszt vagy oltási bizonylat felmutatása ellenére szúrópróbaszerű, koronavírus - tesztelést végezhet a török hatóságok.
" ["post_title"]=> string(35) "Teszt-igazolással Törökországba" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(31) "teszt-igazolassal-torokorszagba" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-02 14:27:33" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-02 11:27:33" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402951" ["menu_order"]=> int(17183) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [9]=> object(WP_Post)#3682 (24) { ["ID"]=> int(423728) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2023-02-13 11:03:56" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2023-02-13 09:03:56" ["post_content"]=> string(1148) "A Román Orvosi Kamara (CMR) vasárnap felszólított minden romániai orvost, hogy a bizonyítékokon alapuló orvoslást gyakorolja, az egészségügyi irányelveken és terápiás protokollumokon alapuló kezeléseket ajánljon a pácienseknek, és felelősségteljesen kommunikáljon a nyilvánosság előtt valamennyi betegségről.
A felhívást azt követően tették közzé, hogy egy sajtótájékoztatón több orvos megkérdőjelezte a Covid-19 világjárványt és a koronavírus elleni védőoltás hatékonyságát. A kamara szerint a betegségekről és a gyógyításról szóló vitákat semmiképpen nem szabad a politikai pártok érdekeinek vagy nézeteinek népszerűsítésére használni. A testület felhívja a figyelmet az orvosok azon felelősségére, hogy megbízható forrásokból származó, megalapozott tudományos bizonyítékokon alapuló információkat terjesszenek, valamint az érintett intézmények ajánlásainak megfelelően írjanak fel kezeléseket.
" ["post_title"]=> string(57) "Felelősségre szólítja fel tagságát az orvosi kamara" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(51) "felelossegre-szolitja-fel-tagsagat-az-orvosi-kamara" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2023-02-13 11:03:57" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2023-02-13 09:03:57" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=423728" ["menu_order"]=> int(17184) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [10]=> object(WP_Post)#3681 (24) { ["ID"]=> int(417570) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2022-07-29 13:22:43" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-07-29 10:22:43" ["post_content"]=> string(624) "Az elmúlt 24 órában 8831 új koronavírusos fertőzöttet azonosítottak több mint 25 ezer teszt elvégzése során - közölte az Egészségügyi Minisztérium. Ugyanebben az időszakban, összesen 28 halálesetet regisztráltak, ebből 1 korábban történt. Jelenleg kórházban ápolnak 3757 személyt, 48-cal többet, mint tegnap, intenzív ellátásra szorul 266 beteg, 13-mal több, mint csütörtökön. A kórházba utalt betegek közül 590 kiskorú, 21-gyel kevesebb, mint tegnap, közülük négy szorul intenzív ellátásra - olvasható a közleményben.
" ["post_title"]=> string(51) "EüM: 8831 új fertőzött és 28 halálos áldozat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(43) "eum-8831-uj-fertozott-es-28-halalos-aldozat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-07-29 13:22:47" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-07-29 10:22:47" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417570" ["menu_order"]=> int(17185) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } [11]=> object(WP_Post)#3698 (24) { ["ID"]=> int(417566) ["post_author"]=> string(3) "231" ["post_date"]=> string(19) "2022-07-29 13:17:24" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2022-07-29 10:17:24" ["post_content"]=> string(1201) "Nyilvános tisztázásra van szükség az RMDSZ részéről és koalíciós megbeszélésre Magyarország miniszterelnökének beszédével kapcsolatosan - jelentette ki Klaus Iohannis államfő. Az RMDSZ vezetőségének jelentős része jelen volt Tusnádfürdőn, amikor Orbán Viktor beszéde elhangzott, ezért meg kell magyarázniuk, hogy egyetértenek-e a beszéd tartalmával, amit megtapsoltak.
Nagyon bonyolítaná a helyzetet, ha egyetértenek, illetve, ha nem értették meg és egyszerűen tapsoltak a beszédet mondó személynek. Bármi is lenne a magyarázat, tisztázó beszélgetésre van szükség a kormánykoalícióban - hangsúlyozta az államfő a Maia Sandu moldáv elnök fogadása alkalmával tartott sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva. Hangsúlyozta, senki nem akar kormányválságot kirobbantani Romániában, mert egy magas rangú külföldi tisztségviselő hibás beszédet mondott, de az elhangzottaktól sem lehet eltekinteni, akárcsak attól, hogy megtapsolták - mondta Klaus Iohannis.
" ["post_title"]=> string(56) "Nyilvános magyarázatot vár az államfő az RMDSZ-től" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(50) "nyilvanos-magyarazatot-var-az-allamfo-az-rmdsz-tol" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2022-07-29 13:17:27" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2022-07-29 10:17:27" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=417566" ["menu_order"]=> int(17186) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } } ["post_count"]=> int(12) ["current_post"]=> int(-1) ["before_loop"]=> bool(false) ["in_the_loop"]=> bool(false) ["post"]=> object(WP_Post)#3714 (24) { ["ID"]=> int(402955) ["post_author"]=> string(3) "125" ["post_date"]=> string(19) "2021-06-02 14:28:42" ["post_date_gmt"]=> string(19) "2021-06-02 11:28:42" ["post_content"]=> string(381) "A legutóbbi tájékoztatás óta 164 koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, csaknem 17 ezer teszt eredményének feldolgozása nyomán - közölte ma a Stratégiai Kommunikációs Csoport. 2089 személyt kezelnek kórházban, közülük 391-et intenzív osztályon. A halálos áldozatok száma 62-vel emelkedett.
" ["post_title"]=> string(49) "GCS: 164 új fertőzött és 62 halálos áldozat" ["post_excerpt"]=> string(0) "" ["post_status"]=> string(7) "publish" ["comment_status"]=> string(6) "closed" ["ping_status"]=> string(6) "closed" ["post_password"]=> string(0) "" ["post_name"]=> string(42) "gcs-164-uj-fertozott-es-62-halalos-aldozat" ["to_ping"]=> string(0) "" ["pinged"]=> string(0) "" ["post_modified"]=> string(19) "2021-06-02 14:28:45" ["post_modified_gmt"]=> string(19) "2021-06-02 11:28:45" ["post_content_filtered"]=> string(0) "" ["post_parent"]=> int(0) ["guid"]=> string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=402955" ["menu_order"]=> int(17175) ["post_type"]=> string(4) "post" ["post_mime_type"]=> string(0) "" ["comment_count"]=> string(1) "0" ["filter"]=> string(3) "raw" } ["comment_count"]=> int(0) ["current_comment"]=> int(-1) ["found_posts"]=> int(40430) ["max_num_pages"]=> int(3370) ["max_num_comment_pages"]=> int(0) ["is_single"]=> bool(false) ["is_preview"]=> bool(false) ["is_page"]=> bool(false) ["is_archive"]=> bool(false) ["is_date"]=> bool(false) ["is_year"]=> bool(false) ["is_month"]=> bool(false) ["is_day"]=> bool(false) ["is_time"]=> bool(false) ["is_author"]=> bool(false) ["is_category"]=> bool(false) ["is_tag"]=> bool(false) ["is_tax"]=> bool(false) ["is_search"]=> bool(false) ["is_feed"]=> bool(false) ["is_comment_feed"]=> bool(false) ["is_trackback"]=> bool(false) ["is_home"]=> bool(true) ["is_privacy_policy"]=> bool(false) ["is_404"]=> bool(false) ["is_embed"]=> bool(false) ["is_paged"]=> bool(true) ["is_admin"]=> bool(false) ["is_attachment"]=> bool(false) ["is_singular"]=> bool(false) ["is_robots"]=> bool(false) ["is_favicon"]=> bool(false) ["is_sitemap"]=> bool(false) ["is_posts_page"]=> bool(false) ["is_post_type_archive"]=> bool(false) ["query_vars_hash":"WP_Query":private]=> string(32) "526097b915d4377fe7cb09f53c5eea8e" ["query_vars_changed":"WP_Query":private]=> bool(false) ["thumbnails_cached"]=> bool(false) ["allow_query_attachment_by_filename":protected]=> bool(false) ["stopwords":"WP_Query":private]=> NULL ["compat_fields":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(15) "query_vars_hash" [1]=> string(18) "query_vars_changed" } ["compat_methods":"WP_Query":private]=> array(2) { [0]=> string(16) "init_query_flags" [1]=> string(15) "parse_tax_query" } ["query_cache_key":"WP_Query":private]=> string(41) "wp_query:d09792882bbafaf832dae0333c33a5a1" }