Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.
Legalább harmincegy ember életét vesztette, és csaknem ötvenen eltűntek Ukrajna délkeleti részén, miután az orosz erők bombatámadást intéztek egy frontvonalhoz közeli iskola ellen Zaporizzsja régióban, írja a Reuters.
Az épületet humanitárius segélyek elosztópontjaként és menedékként használták a civilek.
A helyi hatóságok közlése szerint az első csapást követően Oroszország egy újabb, úgynevezett „double-tap” támadást indított, amely a helyszínre siető mentőcsapatokat és rendőröket vette célba. Az áldozatok között két mentőmunkás és négy rendőr is van.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megerősítette, hogy az iskolában a frontvonal közelsége miatt rendes tanítás már régóta nem folyt.
Közben súlyos ukrán dróntámadás érte az éjszaka az egyik legnagyobb orosz olajfinomítót a Moszkvától mintegy 250 kilométerre északkeletre fekvő Jaroszlavl városában. Mihail Jevrajev regionális kormányzó közlése szerint a csapás következtében hatalmas tűz ütött ki a Szlavneft finomítóban, és az üzem két dolgozója repeszsérüléseket szenvedett. A helyi védelmi erők állítása szerint a létesítményt célzó 124 drónt semmisítették meg, miközben az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy az ország felett összesen rekordmennyiségű, 856 ellenséges drónt lőttek le az éjszaka folyamán. Kijev korábban már legalább kétszer mért csapást erre a stratégiai fontosságú üzemre, amely az orosz védelmi ipar egyik kulcsfontosságú üzemanyag-ellátója.
Oroszország vörös vonalakat tesztel
A NATO drónok, radarok és tengeri járőrrepülőgépek bevetésével erősíti meg keleti szárnyát a Fekete-tengeren, miután az elmúlt időszakban megszaporodtak a teherhajók elleni támadások. Legutóbb Románia felségvizeinek határán, illetve Bulgária kizárólagos gazdasági övezetében értek támadások és süllyesztettek el kereskedelmi hajókat. Elemzők szerint Moszkva szándékosan teszteli a szövetség vörös vonalait, kihasználva a Nyugat eszkalációtól való félelmét. A NATO képviselői hangsúlyozták: a szövetség elkötelezettsége a tagállamok védelmére „acélkemény”, és a következő öt évben több mint negyvenmilliárd dollárt fektetnek be a drónellenes védelmi képességek fejlesztésébe.
Megkezdődtek az időközi választások az Egyesült Államokban. A tét nem kisebb, mint Donald Trump elnök második elnöki ciklusának első két éve feletti ítélet, írja a Reuters.
A felmérések és a független elemzők szerint a demokratáknak komoly esélyük van arra, hogy elhódítsák a képviselőházi többséget a republikánusoktól, míg a szenátus sorsa továbbra is kiszámíthatatlan.
A történelmi trendek és Trump elnök rekordalacsony népszerűségi mutatói a demokratáknak kedveznek, ráadásul a választókat mélyen frusztrálja az Iránnal vívott háború és az amiatt megugrott üzemanyagárak.
Donald Trump az utóbbi hetekben több mint két tucat kampánygyűlést tartott, ahol ellenfeleit radikálisnak és veszélyesnek nevezte, míg a demokrata vezetők szintén az elnök személyére hegyezték ki a kampányt.
A választások napján is pattanásig feszült a helyzet az Egyesült Államok és Irán között. Washington védelmi jellegű légicsapásokat hajtott végre az iráni Kesm-sziget ellen, miután az amerikai erők szerint onnan föld-levegő rakétákkal vették célba az amerikai katonai egységeket. Bár a csapások korlátozottak voltak, a diplomáciai tárgyalások megakadtak.
Teheráni források szerint messze még a megállapodás. Irán határozott válaszlépésekkel fenyegetőzik, és a globális energiaellátás szempontjából kritikus Hormuzi-szoros lezárását helyezte kilátásba, amennyiben az Egyesült Államok nem teljesíti a feltételeiket.
Katar eközben intenzív közvetítői erőfeszítéseket tesz Doha és Teherán között, hogy megakadályozza a háború újbóli fellángolását. A feszültség hatására az olajárak ismét emelkedni kezdtek a világpiacon.
Jelentősen csökkent a költségvetési hiány. A pénzügyminisztérium keddi jelentése szerint az év első kilenc hónapjában a deficit a GDP 3,81 százalékára mérséklődött a tavalyi 5,31 százékról.
Ezzel párhuzamosan az állami beruházások harminc százalékkal, csaknem 108 milliárd lejre emelkedtek, amit kétharmad részben uniós források fedeztek.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter közölte: az irány jó, de az év végi 6,2 százalékos hiánycél elérése az uniós helyreállítási alapokból várt, több mint négymilliárd eurós utalás időbeni beérkezésétől függ.
A tárcavezető szerint az 5-ös és 6-os számú fizetési kérelméből származó keretből több, előre kifizetett projektet kell fedezni.
Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.
A bukaresti Magyar Intézet és a a marosvásárhelyi K’ARTE Egyesület szervezésében június 14 és 20-a között kerül sor a Magyar Filmnapokra. A rendezvényen Törőcsik Mari előtti tisztelgésképpen levetítik Mészáros Márta Aurora Borealis- Északi fény című filméjét, amely a művésznő utolsó filmes alakítása. A filmes seregszemle vetítéseire a marosvásárhelyi Művész moziban, a Nyári Színházban és a K’Arte Szobában lesznek.
Románia nyugati stratégiai partnereivel együtt eltökélt abban, hogy addig támogatja Ukrajnát, amíg szükséges – jelentette ki Nicolae Ciucă miniszterelnök tegnap.
Alig két héttel a kolozsvári Szent Mihály-templom felújítást követő ünnepi megáldása után, vasárnap hajnalra ismeretlen tettesek megrongálták a templom egyik…
Június 15-én kedden nyílik, és június 24-ig látogatható a bukaresti Magyar Kulturális Intézetben a Hajrá magyarok!- A Népstadiontól a Puskás Arénáig című kiállítás.
Sorra elítélték Oroszországot és kiálltak Ukrajna mellett a hazai román parlamenti pártok politikusai abból az alkalomból, hogy egy év telt el az orosz-ukrán háború kitörése óta.
Tavasszal beindult az élet a Tornyai Tájházban. A koronavírus-járvány és a pandémia terjedése ellen hozott hatósági intézkedések miatt tavaly és tavalyelőtt nem, vagy csak korlátozott keretek között tarthattak rendezvényeket a magyar–román határ mellett lévő magánmúzeumban.
A múlt csütörtöktől vasárnapig tartott az Arad megyei Pécskán a hagyományos újkenyér-ünnep. A román és a magyar közösségnek szóló programokat, szabadidős, kulturális és szórakoztató rendezvényeket koncertek szerveztek.
„Az újítást, még ha jó és szükséges is, sokan ellenzik. De újítás nélkül nem lehet építkezni.” Az idézet az 1831. augusztus 23-án elhunyt Kazinczy Ferenctől származik, aki nyelvújító és irodalomszervezői tevékenységével a nemzeti felemelkedés és önállósulás ügyét szolgálta a reformkor előtti évtizedekben.
Az elemzők által vártnál lényegesen magasabb, 3,75 százalékos volt az infláció májusban. A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,5 plusz/mínusz 1 százalékos inflációt jósolt korábban, a piac pedig átlagban 3,57 százalékra számított.
A bukaresti Magyar Intézet és a a marosvásárhelyi K’ARTE Egyesület szervezésében június 14 és 20-a között kerül sor a Magyar Filmnapokra. A rendezvényen Törőcsik Mari előtti tisztelgésképpen levetítik Mészáros Márta Aurora Borealis- Északi fény című filméjét, amely a művésznő utolsó filmes alakítása. A filmes seregszemle vetítéseire a marosvásárhelyi Művész moziban, a Nyári Színházban és a K’Arte Szobában lesznek.
A jubileumi esemény programjában kisjátékfilmek, dokumentumfilmek és nagyjátékfilmek szerepelnek, valamint egy kiállítás is, amely Asztalos Zsolt képzőművész installációját mutatja be. A város szabadtéri mozijában lesz látható két nagyjátékfilm: a Curtiz című életrajzi film a Hollywoodban befutott Kertész Mihályról és a Becsúszó szerelem című romantikus vígjáték, amelyet az országos premier előtt láthat a marosvásárhelyi közönség a rendező és az operatőr jelenlétében. Az Erdélyben forgatott Valan mellett lesznek más erdélyi kötődésű alkotások, mint például a Zágoni Bálint Az elveszett kolozsvári Bánk bán című dokumentumfilmje, illetve Moldovai Katalin erdélyi filmrendező Ahogy eddig című kisjátékfilmje. A programokon való részvétel az érvényben levő egészségügyi hatósági szabályozások betartásával lehetséges.
Románia nyugati stratégiai partnereivel együtt eltökélt abban, hogy addig támogatja Ukrajnát, amíg szükséges - jelentette ki Nicolae Ciucă miniszterelnök tegnap.
A kormányfő a Románia - egy év szolidaritás Ukrajnával című rendezvényen vett részt. Ciucă azzal vádolta Oroszországot, hogy egy szuverén és független államot támadott meg, és egyetlen nap alatt lábbal tiporta a nemzetközi rendet. Hozzátette: Moszkva nem tiszteli sem a demokráciát, sem a szabad világ értékeit. Egy olyan államról van szó, amely a szomszédos országokkal való kapcsolatait olyan birodalmi attitűddel kezeli, amelynek nincs helye a 21. században – mondta Nicolae Ciucă. A kormányfő felidézte, hogy Románia első perctől határozottan kiállt Ukrajna mellett. Hazánk több mint 3,6 millió ukrán menekültnek nyújtott humanitárius segítséget. Hozzátette: annak a több mint 111 ezer ukrán menekültnek, akik Romániában maradtak, a román állam lakhatást, szállítást, oktatást, egészségügyi ellátást biztosít - tette hozzá a kormányfő, aki szerint Románia az egyik célpontja a Kreml által folytatott hibrid háborúnak.
Alig két héttel a kolozsvári Szent Mihály-templom felújítást követő ünnepi megáldása után, vasárnap hajnalra ismeretlen tettesek megrongálták a templom egyik üvegfestményét – közölte a Romkat.ro portál. A portálnak László Attila főesperes-plébános elmondta: a torony alatti egyik festett üvegablakot vasrúddal törték be az elkövetők, azt remélve, hogy az így keletkezett nyíláson az épületbe jutva értékeket tulajdoníthatnak el. A rongálás egy nappal az után történt, hogy ismeretlenek ellopták a plébániatemplom egyik perselyét. Az EU, a magyar és a román állam támogatásával felújított plébániatemplomot augusztus 13-án áldották meg ünnepélyes keretek között. A gótikus templom építése a 14. század második felében kezdődött, és a 15. század első felében fejeződött be. A templom jelenlegi, neogótikus tornya 1837 és 1859 között épült.
A kormány megszavazta az ágazatnak szánt támogatást, mivel az aszály, valamint a takarmány, a gáz és a villamos energia árának emelkedése hátrányosan érinti a sertés és baromfitenyésztést. A gazdák szeptember 15-ig nyújthatják be igényléseiket a rendkívüli támogatásra a Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökség (APIA) megyei fiókjaihoz. A támogatások összege elérheti a százezer eurót a baromfi és a százötvenezer eurót a sertéstenyésztők számára. A megítélt támogatások összegét szeptember végéig folyosítják azoknak a gazdáknak akiknek elfogadták a kérését.
Június 15-én kedden nyílik, és június 24-ig látogatható a bukaresti Magyar Kulturális Intézetben a Hajrá magyarok!- A Népstadiontól a Puskás Arénáig című kiállítás.
A bukaresti Magyar Intézet a labdarúgó Európa-bajnoksághoz kapcsolódóan mutatja be Magyarország legnagyobb stadionjának történetét, a Népstadion 1948-as építésének kezdetétől egészen a 2019-ben megnyílt Puskás Arénáig, a közönség látványos fotókon és tervrajzokon követheti végig a magyar sporttörténeti helyszín 70 éves történetét.
Sorra elítélték Oroszországot és kiálltak Ukrajna mellett a hazai román parlamenti pártok politikusai abból az alkalomból, hogy egy év telt el az orosz-ukrán háború kitörése óta.
Marcel Ciolacu, a képviselőház szociáldemokrata párti elnöke azt hangsúlyozta, hogy Románia ki fog állni valamennyi demokratikus nemzet mellett, amelynek fontos az emberi méltóság, a béke és az emberiség fejlődése. - Soha nem fognak minket elriasztani a félrevezetett eszmék által vezérelt gyilkosok - üzente Ciolacu. A szenátus ügyvivő elnöke, a liberális párti Alina Gorghiu azt írta közösségi oldalán, hogy Ukrajna újjáépítési folyamata nehéz lesz, de az ukránok megérdemlik, hogy békében éljenek és maguk döntsenek a sorsukról. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Cătălin Drulă szerint Romániának kötelessége minden erejével támogatni Ukrajnát és gondoskodni arról, hogy a diktátoroknak ne legyen helyük a kontinensen. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a háború befejezését sürgette, és megállapította: az igazságos béke érdekében Oroszországnak le kell mondania az imperialista nosztalgiáiról.
Tavasszal beindult az élet a Tornyai Tájházban. A koronavírus-járvány és a pandémia terjedése ellen hozott hatósági intézkedések miatt tavaly és tavalyelőtt nem, vagy csak korlátozott keretek között tarthattak rendezvényeket a magyar–román határ mellett lévő magánmúzeumban.
Az Arad megyei Tornyán Tóth Piroska és Suttyák András 17 évvel ezelőtt nosztalgiából, a felmenők iránti tiszteletből mentették meg az alföldi paraszti élet néhány szobányi emlékét, az egykori háztáji gazdaságokban használatos eszközöket. A gyűjtemény fokozatosan nőtt és híre ment, manapság visszatérő látogatóik vannak a megye- és az országhatáron túlról is. Nemcsak nézelődni, kíváncsiskodni lehet a gyűjteményben, hanem foglalkozásokat is szerveznek, kipróbálható a szövés a rokkán, kendert is tilolhatnak vagy kukoricát morzsolhatnak azok, akik nem riadnak vissza a kétkezi munkától. Osztály- és munkaközösségek keresik fel rendszeresen a tájházat, hogy feltöltődjenek a népi környezetben és a házigazdák szíves vendéglátásától. A tájház működtetésére létrejött Pro-Pir-Kult Egyesülettel, pályázati támogatásból idén fejlesztéseket is végeztek a portán, hogy még autentikusabb környezetben fogadhassák az érdeklődőket. Erről és az idei tevékenységekről beszélgetett Pataky Lehel Zsolt a Tornyai Tájház társalapítójával, Tóth Piroskával.
A múlt csütörtöktől vasárnapig tartott az Arad megyei Pécskán a hagyományos újkenyér-ünnep. A román és a magyar közösségnek szóló programokat, szabadidős, kulturális és szórakoztató rendezvényeket koncertek szerveztek.
Augusztus 20-án megkoszorúzták a pécskai Szent István-szobrot, vasárnap pedig ökumenikus szertartás keretében megszentelték az újkenyeret. Aznap tartotta ünnepi ülését a városi képviselőtestület, s az eseményen helyi személyiségeket tüntettek ki. A város díszpolgárává avatták Bölöni György megyei önkormányzati képviselőt, a városi tanács korábbi tagját, az RMDSZ helyi szervezetének volt elnökét, akinek a fáradhatatlan közéleti szerepvállalását, a város és a magyar közösség érdekében végzett több évtizedes munkáját ismerték el. Az elismerésről, a közösségszervezői munkáról, a megvalósításokról, az érdekképviseletről Pataky Lehel Zsolt kérdezte Pécska díszpolgárát, Bölöni Györgyöt.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) véglegesítette a bizalmatlansági indítvány szövegét, és a jövő héten benyújtja a parlamentbe - jelentette be Marcel Ciolacu, az alakulat elnöke. Az indítvány 'A bukott Románia. A Cîţu-kormány 'fantasztikus' rekordja' címet viseli.
Mintegy ezer ukrán menekült tüntetett tegnap csaknem két órán át Oroszország konstancai konzulátusa előtt.
Az orosz-ukrán háború egyéves évfordulója alkalmából a tüntetők tiltakoztak az Oroszország által elkövetett háborús bűnök miatt. Főként nők és gyerekek vettek részt a megmozduláson, akik háborúellenes üzeneteket fogalmaztak meg. Emellett segítséget kértek a nyugati hatalmaktól, hogy az ukrán erők helytállhassanak a háborúban. Csak Konstanca városban mintegy 8 ezer menekült él. Hasonló tüntetés volt Kolozsváron is.
„Az újítást, még ha jó és szükséges is, sokan ellenzik. De újítás nélkül nem lehet építkezni.” Az idézet az 1831. augusztus 23-án elhunyt Kazinczy Ferenctől származik, aki nyelvújító és irodalomszervezői tevékenységével a nemzeti felemelkedés és önállósulás ügyét szolgálta a reformkor előtti évtizedekben.
Érsemjénben született 1759. október 17-én egy művelt, könyvet, zenét és képzőművészetet kedvelő, jómódú középnemesi családban. Írói hajlamai már kisgyermekként megmutatkoztak, ötéves korában írta első levelét a szüleinek. Évekkel később a nyelvújítás korának vezéralakja lett. Ennek a kornak a kezdetét az 1772-es évszámmal jelölik, a felvilágosodás magyarországi megindulásának határvonalával megegyezően. Akkoriban felismerték, hogy a szellemi élet csak akkor lendülhet fel, ha művelése anyanyelven történik, a korabeli magyar nyelv azonban nem volt elég árnyalt ahhoz, hogy a hivatalos latin vagy a mellette használatos német helyébe léphessen.
Valószínűleg már sejthető, hogy ma nemcsak Kazinczyról, hanem a nyelvújításról is szó lesz, és mivel ezt az időszakot nem lehet belesűríteni három-négy percbe, jövő héten még mélyebbre fogok ásni.
Megemlíteném Bessenyei Györgyöt, aki a felvilágosodás hajnalán több írásában sürgette az anyanyelven való művelődés lehetőségének megteremtését. 1778-ban, a Magyarság című cikkében például ezt írta: „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem.” Emellett az sem volt mellékes, hogy a 18. század értelmisége eltöprengett Herder jóslatán, miszerint száz év múlva el fog tűnni a magyar nyelv, s vele együtt a magyarság.
Szépírók, költők és tudós szakírók csatlakoztak a nyelvújítókhoz, megindult a magyar nyelvű hírlapirodalom, folyóiratok jelentek meg, 1830-ban pedig megalakult a Magyar Tudós Társaság, a Magyar Tudományos Akadémia elődje.
A nyelvész, színikritikus, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, Dömötör Adrienne ezt írta erről a korról: „[…] kettévált a mindezidáig szorosan együvé tartozó literátori tevékenység: elkülönült a korábban szorosan együtt járó irodalmi és nyelvészeti ténykedés, szétvált a nyelvművész és a nyelvész fogalma. Ezzel párhuzamban a nyelvészet most már nemcsak a nyelv szépirodalmi és szakírói használatára lett kíváncsi, hanem a beszélő közösség nyelviségére is. Az anyanyelv pedig ekkortól a nyelvközösség nemzeti létének bizonyságául is szolgált.” Természetesen mint bármilyen korban, a nyelvújítás korában is voltak ellenzők: az egyik táborba tartoztak a neológusok, azaz az újítás hívei, a másikba pedig az ortológusok, vagyis olyan személyek, akik fenntartásokkal viseltettek az újításokkal szemben.
Az elemzők által vártnál lényegesen magasabb, 3,75 százalékos volt az infláció májusban. A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,5 plusz/mínusz 1 százalékos inflációt jósolt korábban, a piac pedig átlagban 3,57 százalékra számított.
Az élelmiszerek átlagban 1,5 százalékkal kerültek többe 2020 májusához képest. A legnagyobb arányban, 13 százalékkal az étolaj drágult. A nem-élelmiszeripari termékek ára átlagosan 5,7 százalékkal emelkedett. Az átlagot lényegesen meghaladó arányban drágult az elektromos energia, 17 százalékkal, az üzemanyag, 11 százalékkal és a dohányáru, 7 százalékkal. A szolgáltatások terén az átlagos drágulás 2,8 százalékos volt. Leginkább a szépségipari szolgáltatások ára nőtt, 5,8 százalékkal. Az Országos Statisztikai Intézet által közölt adatok ismeretében az elemzők és a pénzintézetek felfelé módosították az idei inflációra vonatkozó prognózisaikat.