Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.
Legalább harmincegy ember életét vesztette, és csaknem ötvenen eltűntek Ukrajna délkeleti részén, miután az orosz erők bombatámadást intéztek egy frontvonalhoz közeli iskola ellen Zaporizzsja régióban, írja a Reuters.
Az épületet humanitárius segélyek elosztópontjaként és menedékként használták a civilek.
A helyi hatóságok közlése szerint az első csapást követően Oroszország egy újabb, úgynevezett „double-tap” támadást indított, amely a helyszínre siető mentőcsapatokat és rendőröket vette célba. Az áldozatok között két mentőmunkás és négy rendőr is van.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megerősítette, hogy az iskolában a frontvonal közelsége miatt rendes tanítás már régóta nem folyt.
Közben súlyos ukrán dróntámadás érte az éjszaka az egyik legnagyobb orosz olajfinomítót a Moszkvától mintegy 250 kilométerre északkeletre fekvő Jaroszlavl városában. Mihail Jevrajev regionális kormányzó közlése szerint a csapás következtében hatalmas tűz ütött ki a Szlavneft finomítóban, és az üzem két dolgozója repeszsérüléseket szenvedett. A helyi védelmi erők állítása szerint a létesítményt célzó 124 drónt semmisítették meg, miközben az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy az ország felett összesen rekordmennyiségű, 856 ellenséges drónt lőttek le az éjszaka folyamán. Kijev korábban már legalább kétszer mért csapást erre a stratégiai fontosságú üzemre, amely az orosz védelmi ipar egyik kulcsfontosságú üzemanyag-ellátója.
Oroszország vörös vonalakat tesztel
A NATO drónok, radarok és tengeri járőrrepülőgépek bevetésével erősíti meg keleti szárnyát a Fekete-tengeren, miután az elmúlt időszakban megszaporodtak a teherhajók elleni támadások. Legutóbb Románia felségvizeinek határán, illetve Bulgária kizárólagos gazdasági övezetében értek támadások és süllyesztettek el kereskedelmi hajókat. Elemzők szerint Moszkva szándékosan teszteli a szövetség vörös vonalait, kihasználva a Nyugat eszkalációtól való félelmét. A NATO képviselői hangsúlyozták: a szövetség elkötelezettsége a tagállamok védelmére „acélkemény”, és a következő öt évben több mint negyvenmilliárd dollárt fektetnek be a drónellenes védelmi képességek fejlesztésébe.
Megkezdődtek az időközi választások az Egyesült Államokban. A tét nem kisebb, mint Donald Trump elnök második elnöki ciklusának első két éve feletti ítélet, írja a Reuters.
A felmérések és a független elemzők szerint a demokratáknak komoly esélyük van arra, hogy elhódítsák a képviselőházi többséget a republikánusoktól, míg a szenátus sorsa továbbra is kiszámíthatatlan.
A történelmi trendek és Trump elnök rekordalacsony népszerűségi mutatói a demokratáknak kedveznek, ráadásul a választókat mélyen frusztrálja az Iránnal vívott háború és az amiatt megugrott üzemanyagárak.
Donald Trump az utóbbi hetekben több mint két tucat kampánygyűlést tartott, ahol ellenfeleit radikálisnak és veszélyesnek nevezte, míg a demokrata vezetők szintén az elnök személyére hegyezték ki a kampányt.
A választások napján is pattanásig feszült a helyzet az Egyesült Államok és Irán között. Washington védelmi jellegű légicsapásokat hajtott végre az iráni Kesm-sziget ellen, miután az amerikai erők szerint onnan föld-levegő rakétákkal vették célba az amerikai katonai egységeket. Bár a csapások korlátozottak voltak, a diplomáciai tárgyalások megakadtak.
Teheráni források szerint messze még a megállapodás. Irán határozott válaszlépésekkel fenyegetőzik, és a globális energiaellátás szempontjából kritikus Hormuzi-szoros lezárását helyezte kilátásba, amennyiben az Egyesült Államok nem teljesíti a feltételeiket.
Katar eközben intenzív közvetítői erőfeszítéseket tesz Doha és Teherán között, hogy megakadályozza a háború újbóli fellángolását. A feszültség hatására az olajárak ismét emelkedni kezdtek a világpiacon.
Jelentősen csökkent a költségvetési hiány. A pénzügyminisztérium keddi jelentése szerint az év első kilenc hónapjában a deficit a GDP 3,81 százalékára mérséklődött a tavalyi 5,31 százékról.
Ezzel párhuzamosan az állami beruházások harminc százalékkal, csaknem 108 milliárd lejre emelkedtek, amit kétharmad részben uniós források fedeztek.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter közölte: az irány jó, de az év végi 6,2 százalékos hiánycél elérése az uniós helyreállítási alapokból várt, több mint négymilliárd eurós utalás időbeni beérkezésétől függ.
A tárcavezető szerint az 5-ös és 6-os számú fizetési kérelméből származó keretből több, előre kifizetett projektet kell fedezni.
Adásunkban beszámolunk a csíkszeredai Székelyföld kulturális folyóirat huszonkilencedik alkalommal megszervezett díjátadójáról, majd interjút hallhatnak Török Zsuzsával, az ELTE Irodalomtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársával, aki a 19. századi női életírás kapcsán tartott előadást Kolozsváron.
Az első négy hónapban 2,332 milliárd euró külföldi közvetlen tőkeberuházás érkezett a román gazdaságba, ebből 2,199 milliárd eurót tett ki a tulajdonosi részesedés és 133 millió eurót a vállalatcsoportokon belüli hitelek – közölte a Román Nemzeti Bank.
Több mint 19,5 millió lejjel, azaz hozzávetőlegesen 4 millió euróval lett gazdagabb az a játékos, akinek sikerült eltalálnia a Joker vasárnapi nyerőszámait.
Románia rezidens lakosainak száma 2022. január elsején 19,038 millió volt, 163 600 fővel kevesebb, mint 2021. január elsején – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A határrendészet tavaly több mint 90 gazdasági és pénzügyi bűncselekményt, valamint 443 illegális árubehozatalt és vámcsalást leplezett le. Az elkobzott…
Már Kijevben vannak az ENSZ atomenergia-felügyeleti szervének ellenőrei, akik a tervek szerint szerdán érkeznek meg a dél-ukrajnai Zaporizzsjai atomerőműhöz, és szombatig lesznek ott – írja a Guardian.
A 2022/2023-as tanévtől nem fog beleszámítani a felvételi jegybe az 5-8. osztály tanulmányi átlaga – erről állapodtak meg a társadalmi párbeszéd bizottság hétfői ülésén az oktatási minisztérium és a társadalmi partnerek képviselői.
A Kriterion Könyvkiadó 2020-ban útjára indította a 20. század című könyvsorozatot, amelynek keretében az elmúlt század történelmi-társadalmi folyamatait áttekintő munkák látnak napvilágot. A sorozat eddig megjelent öt kötetéről Gidó Attila, Jakabffy Tamás és Kiss Tamás beszélgetett el a X. kolozsvári Ünnepi Könyvhét alkalmából.
Kolozsvár-Budapest és Bukarest-Budapest járat indítását hirdette meg a román AirConnect légitársaság. A társaság honlapján elérhető adatok szerint október 15-től keddi és szombati napokon indulnak Kolozsvárról és Bukarestből az AirConnect légitársaság gépei Budapestre és vissza.
Az első négy hónapban 2,332 milliárd euró külföldi közvetlen tőkeberuházás érkezett a román gazdaságba, ebből 2,199 milliárd eurót tett ki a tulajdonosi részesedés és 133 millió eurót a vállalatcsoportokon belüli hitelek – közölte a Román Nemzeti Bank.
Tavaly egész évben 60 százalékkal, 1,921 milliárd euróra csökkentek a külföldi közvetlen tőkebefektetések az előző évben jegyzett 4,849 milliárd euróhoz képest.
A jegybank azt is közölte, hogy Románia folyó fizetési mérlegének hiánya az első négy hónapban több mint kétszeresére nőtt a tavalyi év azonos időszakához mérten. A deficit januártól április végéig elérte a 4,710 milliárd eurót, míg egy éve még 2,274 milliárd euró volt. Tavaly egész évben a folyó fizetési mérleg hiánya 10,98 milliárd euró volt, 500 millió euróval több a 2019-esnél.
Több mint 19,5 millió lejjel, azaz hozzávetőlegesen 4 millió euróval lett gazdagabb az a játékos, akinek sikerült eltalálnia a Joker vasárnapi nyerőszámait.
A Román Lottótársaság hétfői tájékoztatása szerint a nyertes szelvényt a Galac megyei Pechea község lottózójában vásárolták 51,50 lejért. Idén ez az első alkalom, amikor elviszik a Joker főnyereményét. Legutóbb tavaly áprilisban történt meg, akkor viszont egy jóval kisebb összeggel, 3,2 millió lejjel gazdagodott a szerencsés nyertes. A Román Lottótársaság szabályai szerint a nyertesnek a sorsolástól számított 90 napon belül kell jelentkeznie a pénzért.
Románia rezidens lakosainak száma 2022. január elsején 19,038 millió volt, 163 600 fővel kevesebb, mint 2021. január elsején – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A népességcsökkenés fő oka a természetes fogyás (a halálozások száma 156 000-rel meghaladta az élve születések számát). Ezt a számadatot az anyakönyvvezetőknél késve bejegyzett születések és halálesetek számával korrigálták.
Az INS adatai szerint 2022. január elsején a rezidens városi lakosok száma 10,281 millió volt, 0,1 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A nők száma 9,728 millió volt, 0,9 százalékkal kevesebb, mint 2021. január elsején.
Az elöregedési folyamat 2021. január 1-jéhez képest felgyorsult, növekedett a 65 éves vagy idősebb népesség aránya. A múlt év első napján 122,4, idén január elején már 123,6 idős személy jutott 100 fiatalra.
A népességfogyás második fő oka a kivándorlás. Tavaly az emigrálók száma több mint 16 000 fővel haladta meg a bevándorlókét.
A Szövetségi Állandó Tanács Kacsó-Doboly Izabellát nevesítette ifjúsági államtitkárnak. A 37 éves jogász Vajdahunyadon született. Jogot tanult a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen és nemzetközi kapcsolatokat a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, majd mesteri diplomát szerzett a kommunikáció, közigazgatás és közösségfejlesztés területén.
Közéleti pályafutását a dévai diák- és ifjúsági szervezetekben kezdte. Volt a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége, a MAKOSZ alelnöke, 2017-től pedig a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnökségi tagja.
2010 óta a Hunyad Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóságnál előbb ifjúsági tanácsosként, majd aligazgatóként, jelenleg igazgatóként dogozik.
Kacsó-Doboly Izabella Oltean Csongort, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) elnökét váltja az államtitkári poszton. Oltean azt követően mondott le a tisztségről, hogy június 4-én ittas vezetésen érték Sepsiszentgyörgyön.
A határrendészet tavaly több mint 90 gazdasági és pénzügyi bűncselekményt, valamint 443 illegális árubehozatalt és vámcsalást leplezett le.
Az elkobzott áruk értéke szinte 316 millió lejre rúg. A belügyminisztérium közlése szerint tavaly több mint 4 millió doboz cigarettát, 27 700 kilogramm dohányt és több mint 23 ezer kilogramm vízipipadohányt foglaltak le. A belügyminisztérium tájékoztatása szerint az utóbbi 15 évben most először sikerült hazánkban az európai átlag alá szorítani az illegális cigarettakereskedelmet.
Már Kijevben vannak az ENSZ atomenergia-felügyeleti szervének ellenőrei, akik a tervek szerint szerdán érkeznek meg a dél-ukrajnai Zaporizzsjai atomerőműhöz, és szombatig lesznek ott – írja a Guardian.
A megfigyelő csoport feladata, hogy ellenőrizzék: minden a szabályoknak megfelelően működik Európa legnagyobb atomerőművében.
A zaporizzsjai erőművet még a háború elején, márciusban szállta meg az orosz hadsereg, a figyelem középpontjába azonban az utóbbi hetekben került. Az atomerőmű a front közelében fekszik, a környéken pedig a harcoló felek rendszeresen lövik egymást, kölcsönösen azzal vádolva ellenfeleiket, hogy szándékosan az erőművet ágyúzzák.
Ha az atomerőmű egyik blokkja megsérül, könnyen atomkatasztrófába torkollhatnak a harcok.
Erről a román diplomácia vezetője, Bogdan Aurescu nyilatkozott az Európai Unió külügyminisztereinek ma és holnap Prágában tartandó találkozója előtt.
A bukaresti külügyminisztérium közlése szerint a román diplomácia vezetője a tanácskozáson támogatni fogja a vízumkiadás megkönnyítéséről szóló EU-Oroszország megállapodás felfüggesztését, illetve az orosz turisták beutazásának korlátozását.
Egyes uniós tagállamok az orosz állampolgárok teljes körű kitiltását szorgalmazták az elmúlt napokban. Az EU és Oroszország közötti megállapodás felfüggesztése azt jelentené, hogy az orosz vízumkérelmezők a jövőben nem részesülnek kedvezményes eljárásban, több igazoló iratot kell bemutatniuk, emiatt az ügyintézés hosszabb és költségesebb lesz. A vízumkiadás teljes körű felfüggesztését elvetette Brüsszel, de a németek, görögök és a ciprusiak sem támogatják.
A viharos szél és az elmúlt napok havazásainak hatására kidőlt fák nehezítették a közúti és a vasúti közlekedést hétfőn Erdély több megyéjében.
Maros megyében egy gépkocsivezetőt kórházba kellett szállítani, miután rázuhant egy útszéli fa a járműre, amellyel a Segesvár és Medgyes közötti országúton közlekedett. A férfi megsérült, kórházban ápolják. Egy nappal korábban a Prahova megyei Azugán történt hasonló baleset. Ma reggel Hargita megyében, Borszék és Maroshévíz között akadozott a forgalom az úttestre zuhant méretes fák miatt. A hatóságok szerint Hargita és Maros megyében - a téli útviszonyoknak megfelelően bár, de - zajlik a közlekedés. Hunyad megyében szünetelt a vasúti forgalom ma reggel a Zsil-völgyében. Téli útviszonyoknak megfelelően zajlik a közlekedés Máramaros megyében is, ahol a hegyekben a 85 centimétert is eléri a hóréteg vastagsága.
A 2022/2023-as tanévtől nem fog beleszámítani a felvételi jegybe az 5-8. osztály tanulmányi átlaga – erről állapodtak meg a társadalmi párbeszéd bizottság hétfői ülésén az oktatási minisztérium és a társadalmi partnerek képviselői.
A döntés értelmében a következő tanévtől a 9. osztályba felvételizőket kizárólag az országos képességfelmérő vizsgán kapott osztályzat alapján rangsorolják.
Abban a reményben, hogy a 2022/2023-as tanévben nem lesznek kényszerszünetek, az oktatási tárca és a társadalmi partnerek megállapodtak abban, hogy visszatérnek a világjárvány előtti vizsgarendhez mind a nyolcadik osztályosok, mind az érettségizők esetében – tájékoztatott egy hétfői Facebook-bejegyzésben Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.
Azt is közölte, a szeptemberben kezdődő iskolai év lesz az első, amelyben az ötödikesek már a tanév elejétől kaphatnak szociális és tanulmányi ösztöndíjat.
A tárcavezető emlékeztetett, hogy az iskolások ösztöndíjára szánt 1,032 milliárd lejes keretet a legutóbbi költségvetés-kiigazításkor kiegészítették 300 millió lejjel.
„A helyzet az, hogy az iskolakezdés minden évben meglepetésként éri a hatóságokat” – jelentette ki Nicolae Ciucă, a felkészületlenség jeleként említve, hogy még mindig vannak tanintézmények, ahol a diákok az udvarra járnak vécézni. A kormányfő felkérte az oktatási minisztériumot, hogy a jövő év elejéig álljon elő egy tervvel, amelynek segítségével két éven belül megoldható a probléma.
Nicolae Ciucă délelőtt tanácskozott az oktatási és a belügyi tárca vezetőivel, illetve a két minisztérium területi képviselőivel az iskolakezdésről. Reményét fejezte ki, hogy az ülést nem túl későn hívták össze, és a most azonosított problémákat sikerül megoldani a szeptember 5-ig hátralévő kevesebb mint egy hét alatt.
A Kriterion Könyvkiadó 2020-ban útjára indította a 20. század című könyvsorozatot, amelynek keretében az elmúlt század történelmi-társadalmi folyamatait áttekintő munkák látnak napvilágot. A sorozat eddig megjelent öt kötetéről Gidó Attila, Jakabffy Tamás és Kiss Tamás beszélgetett el a X. kolozsvári Ünnepi Könyvhét alkalmából. Ezt követően kérte a mikrofon elé a sorozat főszerkesztőjét, Gidó Attilát László Tibor.
"
["post_title"]=>
string(39) "Tanulmányok az erdélyi magyarságról"
["post_excerpt"]=>
string(365) "A Kriterion Könyvkiadó 2020-ban útjára indította a 20. század című könyvsorozatot, amelynek keretében az elmúlt század történelmi-társadalmi folyamatait áttekintő munkák látnak napvilágot. A sorozat eddig megjelent öt kötetéről Gidó Attila, Jakabffy Tamás és Kiss Tamás beszélgetett el a X. kolozsvári Ünnepi Könyvhét alkalmából. "
["post_status"]=>
string(7) "publish"
["comment_status"]=>
string(6) "closed"
["ping_status"]=>
string(6) "closed"
["post_password"]=>
string(0) ""
["post_name"]=>
string(35) "tanulmanyok-az-erdelyi-magyarsagrol"
["to_ping"]=>
string(0) ""
["pinged"]=>
string(0) ""
["post_modified"]=>
string(19) "2021-06-15 11:32:26"
["post_modified_gmt"]=>
string(19) "2021-06-15 08:32:26"
["post_content_filtered"]=>
string(0) ""
["post_parent"]=>
int(0)
["guid"]=>
string(39) "https://www.bukarestiradio.ro/?p=403401"
["menu_order"]=>
int(16575)
["post_type"]=>
string(4) "post"
["post_mime_type"]=>
string(0) ""
["comment_count"]=>
string(1) "0"
["filter"]=>
string(3) "raw"
}
[11]=>
object(WP_Post)#3698 (24) {
["ID"]=>
int(418438)
["post_author"]=>
string(3) "195"
["post_date"]=>
string(19) "2022-08-30 10:39:52"
["post_date_gmt"]=>
string(19) "2022-08-30 07:39:52"
["post_content"]=>
string(1785) "
Kolozsvár-Budapest és Bukarest-Budapest járat indítását hirdette meg a román AirConnect légitársaság. A társaság honlapján elérhető adatok szerint október 15-től keddi és szombati napokon indulnak Kolozsvárról és Bukarestből az AirConnect légitársaság gépei Budapestre és vissza.
Mindkét járaton a 68 férőhelyes ATR-72-68Y típusú légcsavaros repülőgép repül, mely egy óra 15 perc alatt teszi meg a Kolozsvár-Budapest, és egy óra 50 perc alatt a Bukarest-Budapest távot.
A kolozsvári járaton a jegy ára egy útra 50 eurónál, a bukarestin 54 eurónál kezdődik. Az alapjeggyel az utazó egy darab hat kilogrammos kézipoggyászt vihet magával. A beszállókártyát online kell kiváltani.
Az AirConnect légitársaságot – a honlapján közölt adatok szerint – öt román magánbefektető hozta létre azzal a céllal, hogy a regionális piacot szolgálja. A társaság júliusban kezdte el működését egyetlen ATR-72-600-as repülőgéppel, és a román turisták által kedvelt tengerparti desztinációkra működtetett charter járatokat.
Az AirConnect közlése szerint október közepén indulnak a Bukarestet Nagybányával, Nagyszebennel, Marosvásárhellyel és Suceavával összekötő járatok is. A honlapon több erdélyi várost a román tengerparttal összekötő járatokat is feltüntettek, ezek indításánál azonban nem jelenik meg időpont.
Az első négy hónapban 2,332 milliárd euró külföldi közvetlen tőkeberuházás érkezett a román gazdaságba, ebből 2,199 milliárd eurót tett ki a tulajdonosi részesedés és 133 millió eurót a vállalatcsoportokon belüli hitelek – közölte a Román Nemzeti Bank.
Tavaly egész évben 60 százalékkal, 1,921 milliárd euróra csökkentek a külföldi közvetlen tőkebefektetések az előző évben jegyzett 4,849 milliárd euróhoz képest.
A jegybank azt is közölte, hogy Románia folyó fizetési mérlegének hiánya az első négy hónapban több mint kétszeresére nőtt a tavalyi év azonos időszakához mérten. A deficit januártól április végéig elérte a 4,710 milliárd eurót, míg egy éve még 2,274 milliárd euró volt. Tavaly egész évben a folyó fizetési mérleg hiánya 10,98 milliárd euró volt, 500 millió euróval több a 2019-esnél.