A bolgár fuvarozók lezárták mind a hat bolgár-görög közúti határátkelőhelyet, reakcióként a görög gazdák korábbi hasonló tiltakozására, akik azt kifogásolták, hogy az athéni parlament nem fogadta el gazdasági és szociális követeléseiket. (tovább…)
Continue ReadingTúlélte a bizalmatlansági indítványt a bolgár kormány
Sikertelen volt az ellenzék bizalmatlansági indítványa Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök jobbközép kormánya ellen. Az indítványt 130 ellenző és 80 támogató szavazat, illetve 5 tartózkodás mellett utasította el ma a bolgár parlament. (tovább…)
Continue ReadingBrüsszelben bujkált mégsem fogták el a párizsi merénylőt
Húsz napon át bujkált Brüsszelben Salah Abdeslam, a november 13-i párizsi terrortámadások feltételezett főszervezője a merényleteket követően – közölte a La Derniére Heure című belga napilap az ügyet jól ismerő forrásokra hivatkozva. (tovább…)
Continue ReadingWalesa cáfol
Az ügynökmúlttal gyanúsított Lech Walesa volt lengyel államfő legújabb nyilatkozatában megismételte, hogy nem működött együtt a kommunista állambiztonsággal, soha nem adott szóbeli vagy írásbeli jelentéseket, és nem fogadott el pénzt ennek fejében, de elismerte, hogy „hibát követett el”. (tovább…)
Continue ReadingAz USÁ-t vádolja Törökország
Washingtonnak meg kell szakítania a kapcsolatot a szíriai kurd milíciával, a Népvédelmi Egységekkel – jelentette ki Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter ma Tbilisziben, ahol grúz és azeri kollégájával vesz részt hivatalos találkozón. (tovább…)
Continue ReadingVineri, 19 februarie 2016
Peste 10 zile începe procesul de stabilire a candidaţilor pentru alegerile preliminare din cadrul UDMR Miercurea Ciuc în vederea desemnării…
Continue ReadingKászonban a Hazajáró
Közönségtalálkozó-körutat szervezett Erdélyben a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet és az Erdélyi Kárpát Egyesület. A körút utolsó állomása Kászonaltíz volt,…
Continue ReadingBárdi Nándor történész előadása a romániai magyar kisebbségről
Töréspontok és törésvonalak a romániai magyar kisebbség történetében címmel tartott előadást Bárdi Nándor történész a bukaresti Balassi Intézetben az Erdélyről…
Continue ReadingSorozatzáró előadás a bukaresti Balassi Intézetben
Bárdi Nándor történész a bukaresti Balassi Intézetben tartott előadást töréspontok és törésvonalak a romániai magyar kisebbség történetében címmel. Bárdi…
Continue ReadingÚjabb bűnügyi kivizsgálás indult Liviu Dragnea ellen
Újabb ügyben idézte be gyanúsítottként Liviu Dragneát, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét ma a korrupcióellenes ügyészség. (tovább…)
Continue ReadingVeszélyben az euróövezeti csatlakozás
Az utóbbi két évben foganatosított adócsökkentési és béremelési intézkedések hosszú távon veszélybe sodorják az euróhoz történő csatlakozási kritériumokat, főként a…
Continue ReadingAdókedvezmények az informatikusoknak
Továbbra sem kell jövedelemadót fizetniük az IT szektorban dolgozóknak ? erősítette meg tegnap Liviu Dragnea. A Szociáldemokrata Párt elnöke hozzátette:…
Continue Reading

