Életének századik évében, kolozsvári otthonában, gyermekei és unokái körében tegnap elhunyt Tőkés István református lelkész, egyházi író, teológiai professzor, az Erdélyi Református Egyházkerület volt püspökhelyettese – tájékoztatta az MTI-t a család. Tőkés István 1916. augusztus 8-án született a háromszéki Málnáson. Középiskolai tanulmányait a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégiumban végezte, majd a Kolozsvári Református Teológiai Fakultáson szerzett lelkészi diplomát 1938-ban. Ezt követően Németországban és Svájcban tanult, majd Kolozsváron nyerte el a teológia doktora címet. Az Erdélyi Református Egyházkerületben előbb püspöki titkárrá nevezték ki, majd 1946-tól 1973-ig az egyházkerület igazgatótanácsának tagja, 1952-ben az egyházkerület generális direktorává (közügyintézővé), 1974-től egyházkerületi főjegyzőjévé (püspökhelyettesévé) választották. A tisztséget 1983-ig töltötte be. 1973-tól 1983-as kényszernyugdíjazásáig a kolozsvári Protestáns Teológia professzoraként az újszövetségi tanszéken tanított. 1989-ben a kommunista állam nyomására egyházi felettesei eltiltották az egyházi szolgálattól. Tőkés István temetési istentiszteletét 2016. január 21-én, csütörtökön 13 órakor tartják a kolozsvári Farkas utcai református templomban, földi maradványait a Házsongárdi temetőben helyezik örök nyugalomra.
Izraeli csapások iráni fegyvergyárakra
Izraeli harci repülőgépek ma csapást mértek Irán több fegyvergyártó üzemére és olyan üzemekre, ahol urándúsító centrifugákat állítottak elő - jelentette…
Tovább...Nem fizetnek albérletet a bukaresti képviselőknek és szenátoroknak
A bukaresti ingatlannal rendelkező parlamenti képviselők nem számolhatnák el a fővárosi szállásukért fizetett bérleti díjat, ha elfogadják Ciprian Șerban képviselőházi…
Tovább...Nem tülekednek a miniszterelnök-jelöltek
A kormányprogram nagy része elkészült, de sem a deficitcsökkentési csomaggal, sem a kormányprogrammal nem lehet haladni addig, amíg nincs miniszterelnök-jelölt…
Tovább...A szakszervezetekkel egyeztetett az államfő
Nicușor Dan államelnök hétfőn az Alfa Kartell, az Országos Szakszervezeti Tömb, a CNSLR-Frăția, a Meridian és a Romániai Demokratikus Szakszervezeti…
Tovább...