Török harci repülőgépek lelőttek ma reggel a török-szíriai határnál egy orosz vadászbombázót – jelentette több forrás. Az orosz védelmi minisztérium megerősítette, hogy az orosz légierő Szu-24-es vadászbombázóját lőtték le, feltehetően a földről. Meg nem nevezett török állami források szerint az orosz gép megsértette a török légteret, és a török légierő öt percen belül tízszer figyelmeztette erre az „ellenséges” gép legénységét, távozásra szólította fel. Az orosz védelmi minisztérium tagadta, hogy az orosz gép megsértette volna a török légteret. A gép ekkor Szíria felett repült hatezer méteres magasságban, és nem Törökország légterében volt, amit a földi repülésfigyelő eszközök is rögzítettek – közölte az orosz minisztérium. Egy szíriai lázadócsoport később videofelvételt küldött a Reuters hírügynökségnek, amelyen a szíriai-török határnál lelőtt orosz gép pilótája látható, aki a földön fekszik mozdulatlanul, súlyos sérülésekkel. Az egyik lázadó szerint a pilóta halott. A másik pilótának egyelőre nyoma veszett.
Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Külügy: Románia nem vesz részt a Közel‑Keleten zajló háborúban
Románia nem vesz részt a Közel‑Keleten zajló háborúban, és továbbra is a feszültség csökkentését célzó diplomáciai erőfeszítéseket tartja elsődlegesnek –…
Tovább...Az UEFA elveszítheti adómentességét Svájcban, ha nem zárja ki Izraelt
A svájci Vaud kanton parlamentje ma szavaz arról a javaslatról, amelynek indoklása szerint az izraeli labdarúgó‑szövetség továbbra is mérkőzéseket rendez…
Tovább...Izrael azt állítja, kiiktatta Irán biztonsági főnökét
Izrael közölte, hogy megölte Ali Laridzsánit, Irán biztonsági főnökét, valamint Gholamreza Szolejmanit, a Baszídzs milícia vezetőjét. Laridzsáni lenne a legmagasabb…
Tovább...