Az új kormány összevonná és egy időben szervezné meg az elnökválasztást, a parlamenti, az európai parlamenti, valamint a helyhatósági választásokat is úgy, hogy az összes választott tisztségviselő mandátum öt évre szólna. Ez azonban alkotmánymódosítást is feltételez, az alaptörvény ugyanis kimondja, hogy a parlament tagjait négy, az államfőt pedig öt évre választják meg.A parlament elé terjesztett kormányprogram szerint mielőbb módosítani kell a választási törvényt annak érdekében, hogy két fordulós szavazással válasszák meg a polgármestereket és a megyei tanácselnököket. Ez utóbbiakat is közvetlen módon választanák meg, ahogy három évvel ezelőtt. A helyhatósági választásokon eltörölnék az öt százalékos küszöböt is.A kormány feltétel nélkül támogatja az igazságügy függetlenségét és a korrupció ellenes harc folytatását. Ennek megfelelően megerősítik a közalkalmazottak feddhetetlenségét biztosító jogszabályokat, ugyanakkor szigorúan alkalmaznák az összeférhetetlenséget, érdekkonfliktust, vagyonbevallásokat szabályozó törvényeket.
Elhunyt Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke
Tragikus hirtelenséggel elhunyt pénteken 71 éves korában Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke, a Communitas Alapítvány kuratóriumának elnöke -…
Tovább...Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...