Az államelnök kihirdette az RMDSZ törvényét, amely könnyíti, és egyben decentralizálja az új munkaerő alkalmazását a közszférában ? tájékoztatott Cseke Attila, az RMDSZ Bihar megyei parlamenti képviselője. A 2009-ben kiadott 34-es számú sürgősségi kormányrendelet értelmében a megüresedő közalkalmazotti helyeknek mindössze a 15%-át lehetett versenyvizsgára kiírni. Ez azt jelentette, hogy minden hetedik megüresedő munkahelyre lehetett alkalmazni egy személyt. A 2013-ban kiadott sürgősségi kormányrendelet ezt módosítva lehetővé tette a versenyvizsga kiírását a megüresedő munkahelyekre, azonban ezt csak a kormány jóváhagyásával lehetett megtenni. Ez a rendelkezés sértette a helyi önrendelkezés jogát, így azt az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette. Az államelnök által kihirdetett törvény központi jóváhagyás nélkül az önkormányzatok és az illető intézmények saját döntésére bízza az alkalmazások lebonyolítását. 1989 után ez az első olyan törvény, amely parlamenti kezdeményezés eredményeként szabályozza a közigazgatásban történő alkalmazásokat.
Donald Trump zokon vette, hogy a NATO-szövetségesek nem küldtek hadihajókat a Hormuzi-szorosba
Az Egyesült Államok két és fél tonnás óriásbombákat vetett be iráni célpontok ellen a Hormuzi-szoros térségében. A közel-keleti térségért is…
Tovább...Új Patriot légvédelmi rendszert telepít a NATO Törökországba
Törökország ma bejelentette, hogy a NATO új Patriot légvédelmi rendszert telepít az ország déli részén fekvő, amerikai erőknek is otthont…
Tovább...Pánikot keltettek Libanonban az izraeli támadások
Hatan meghaltak és legalább 24-en megsebesültek a libanoni főváros, Bejrút központját ma hajnalban érő izraeli légitámadásokban. Ezzel egyidőben Izrael megkezdte…
Tovább...Elsüllyedt egy vontatóhajó a Midia kikötőben
Elsüllyedt ma reggel egy vontatóhajó a Konstanca megyei Midia kikötőben. A hajón öt személy tartózkodott, négyet nem találtak meg és…
Tovább...