Letette a hivatali esküt Kanada új kormánya. A 42 éves Justin Trudeau 30 fős kabinetjében 15 női miniszter van. Egy újságíró feltette a kérdést, hogy miért tartotta ennyire fontosnak a nemek kiegyensúlyozott arányát. A válasz: „mert 2015-öt írunk”. Az új kanadai kormány másik érdekessége, hogy a tárcavezetők között van kanadai őslakos (inuit), két turbánt viselő indiai származású kormánytag, illetve egy kerekesszékes politikus. A női ügyekkel foglalkozó minisztériumot mostantól egy magyar származású politikusnő, Patty Hajdu (Patricia A. Hajdu) vezeti majd ? írja a lemon.hu.
Cyberbullying ellen foglal állást az Európai Parlament
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogad el a célzott büntetőjogi rendelkezéseknek, valamint a platformok felelősségének elengedhetetlen szerepéről az internetes megfélemlítés…
Tovább...Kína a világ legnagyobb készleteivel rendelkezik
2025-ben 17 kulcsfontosságú ásvány kitermelésében is első helyen állt Kína – közölte
ma a kínai természeti erőforrások minisztériuma.
Hét év büntetésre ítélték ma a volt dél-koreai elnököt
Jun Szogjol ellen összesen nyolc ügyben emeltek vádat azt követően, hogy szükségállapotot akart bevezetni az országban.
Tovább...EB: A Meta megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló szabályozást
A brüsszeli közlemény szerint a Meta nem korlátozza megfelelően a 13 év alatti kiskorúak hozzáférését az Instagramhoz és a Facebookhoz.
Tovább...