Mintegy ezer tüntető követelte Bukarestben tegnap Gabriel Oprea belügyminiszter lemondását az autókonvoját kísérő rendőr halálának ügyében tanúsított magatartása miatt.A demonstrálók azt kifogásolták, hogy a politikus nem állt nyilvánosság elé, amióta felmerült a gyanú, hogy közvetetten felelős lehet a 28 éves Bogdan Gigina haláláért. Mint ismert, a motoros rendőr a miniszter gépkocsiját kísérte, és egy gázvezetékcsere miatt ásott gödörbe zuhanva vesztette el életét. Az eset után elkezdődtek a spekulációk arról, hogy a politikus hivatalával visszaélve indokolatlan esetekben is rendőri kísérettel közlekedett.Gabriel Oprea ma először állt nyilvánosság elé a baleset óta. Rövid sajtótájékoztatóján azt mondta, nem magánúton volt, hanem hivatali ügyintézés céljából közlekedett rendőri kísérettel, amikor meghalt a konvoját kísérő egyik motoros rendőr. Oprea azzal zárta a sajtótájékoztatót, hogy munkáját mind belügyminiszterként, mind miniszterelnök-helyettesként folytatni fogja. A belügyminiszter lemondását kérik egyébként a liberálisok is – ezt Puiu Hasotti liberális szenátor jelentette be, miután Alina Gorghiu pártelnök tegnap Jászvásáron közölte, a politikai alakult ma hoz döntést ebben az ügyben. Hasotti azt mondta, amennyiben Gabriel Oprea nem mond le javasolni fogja, hogy a liberális képviselők és szenátorok parlamenti sztrájkba kezdjenek az ügy megoldásáig.
A Lukoil benzinkutak jogszerűen működhetnek még
2026 áprilisáig jogszerűen működhetnek a Lukoil benzinkutak.
Tovább...Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok bukaresti külképviseletéhez fordult Kulcsár-Terza József
A Magyar Polgári Erő elnöke azt kérte a két nagyhatalomtól, hogy diplomáciai tárgyalások során gyakoroljon nyomást Romániára az országban élő magyar közösség jogainak betartása érdekében.
Tovább...Megújul Nagybánya egyik legértékesebb történelmi városrésze
Jelenleg a rehabilitációt megalapozó megvalósíthatósági tanulmány kidolgozása zajlik – jelentette be a helyi alpolgármester.
Tovább...Nicușor Dan visszaküldte a parlamentnek a 2002/31-es sürgősségi kormányrendeletet módosító törvényt
Az államfő meglátása szerint a jogszabály jelenlegi formája a 'feszültségek felerősödéséhez' vezethet.
Tovább...