Drámai helyzet alakult ki hétfőre virradóra a horvát-szlovén határon, miután Szlovénia bejelentette, hogy egyelőre nem tud több menekültet fogadni – közölte a horvát közszolgálati televízió. Erről a szlovén belügyminiszter vasárnap késő este tájékoztatta horvát kollégáját. Még a közlés előtt elindult egy 1800 főt szállító vonat a kelet-szlavóniai Tovarnikból a szlovén határ felé, valamivel hajnali két óra után meg is érkezett oda. A horvát hatóságok ezután a menekülteket a muraszerdahelyi határátkelő felé irányították, és közölték velük, hogy „saját felelősségükre” megpróbálkozhatnak az átjutással a szlovén határon, ott viszont készenléti rendőrök, kutyák és drótkerítés várta őket. Egy körülbelül 300 fős csoportnak mégis sikerült bejutnia Szlovéniába. Őket buszokkal szállították a horvát hatóságok Bánfihegy körzetébe, amely a szlovéniai Lendva tőszomszédságában van. A horvát belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint szeptember közepe, a magyar-szerb zöldhatár lezárása óta 197 ezer illegális bevándorló lépte át a szerb-horvát határt. A horvát hatóságok péntek éjszaka óta megpróbálják lassítani a migránsáradatot, aminek következtében az illegális bevándorlók most a horvát-szerb határ szerb oldalán is feltorlódtak.
Eredménytelenül zárultak az európai vezetők és Irán közötti tárgyalások
A Kaja Kallas európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselővel, valamint Németország, Nagy-Britannia és Franciaország külügyminiszterével Genfben folytatott egyeztetéseit követően Abbász…
Tovább...A Ryanair vezetője rendet követel a légiforgalmi irányításban
Michael O'Leary, a Ryanair vezére felszólította az Európai Bizottságot, hogy követelje meg a francia, spanyol, német, görög és brit légiforgalmi…
Tovább...Spanyolországban 50 százalékkal nőtt a szervdonációk száma az elmúlt évtizedben
Spanyolországban 50 százalékkal nőtt a szervdonációk száma az elmúlt évtizedben - derült ki a nemzeti transzplantációs szervezet (ONT) jelentéséből. A…
Tovább...Megtiltják az orosz energiahordozók importját
Az Európai Unió világos üzenetet küld Oroszországnak: többé nem engedi, hogy Moszkva fegyverként használja az energiahordozókat az uniós tagállamok ellen…
Tovább...