A dél-ukrajnai területekről a Krím félszigetre vezető utakat blokád alatt tartó aktivistáknak sikerült elérniük, hogy leállítsák az áramszállítást a dél-ukrajnai Melitopol és a krími Dzsankoj közötti villamos vezetéken – jelentette be Izeta Hdanova, a civil kezdeményezés egyik vezetője. Krími tatárok hirdették meg az Oroszország által önkényesen elcsatolt Krím félsziget kereskedelmi blokádját, amelyhez több ukrajnai szervezet és önkéntes katonai alakulat is csatlakozott. Hdanova szerint a Krím áramellátása Ukrajnából „enyhe kifejezéssel élve is minimum erkölcstelen”. Hozzátette, hogy még működik három elektromos vezeték, amely áramot szállít a félszigetre. Céljuk, hogy elérjék ezek lekapcsolását is. A krími tatárok kezdeményezésére indult akció els? lépéseként a civilek szeptember 20-án blokád alá vették a félszigetre vezet? utakat a félsziget és a dél-ukrajnai Herszon megye közötti közigazgatási határon, hogy megakadályozzák az áruszállítást az Oroszország által bekebelezett területre. Oroszország igyekszik megszabadítani a bekebelezett félszigetet a Kijevt?l való áramfüggőségtől, azonban a tervezett „elektromos híd”, amely a Kercsi-szoros fölött átvezetve az orosz hálózatból juttatna villamos energiát a területnek, csak 2017 közepére lehet kész.
Cyberbullying ellen foglal állást az Európai Parlament
Az Európai Parlament csütörtökön állásfoglalást fogad el a célzott büntetőjogi rendelkezéseknek, valamint a platformok felelősségének elengedhetetlen szerepéről az internetes megfélemlítés…
Tovább...Kína a világ legnagyobb készleteivel rendelkezik
2025-ben 17 kulcsfontosságú ásvány kitermelésében is első helyen állt Kína – közölte
ma a kínai természeti erőforrások minisztériuma.
Hét év büntetésre ítélték ma a volt dél-koreai elnököt
Jun Szogjol ellen összesen nyolc ügyben emeltek vádat azt követően, hogy szükségállapotot akart bevezetni az országban.
Tovább...EB: A Meta megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló szabályozást
A brüsszeli közlemény szerint a Meta nem korlátozza megfelelően a 13 év alatti kiskorúak hozzáférését az Instagramhoz és a Facebookhoz.
Tovább...