Nem nehezedik különleges migrációs nyomás Romániára, nagyjából ugyanannyi menekültkérelem érkezett a hatóságokhoz, mint egy évvel korábban – jelentette ki Victor Ponta miniszterelnök tegnap a parlamentben, ahol a kormány jelentését mutatta be a migrációról. Közölte, hogy az idei els? kilenc hónapban 944 menekültkérelmet jegyeztek a tavalyi 900-hoz képest. A hatóságok az idén 172 külföldit küldtek vissza hazájukba a tavalyi 111-hez képest. Emlékeztetett, hogy Románia két, 500-500 férőhelyes tábort alakított ki az esetleg megnövekedett létszámú migránsok elszállásolására, de eddig nem kellett igénybe venni. Ponta szerint Románia nincs felkészülve a bevándorlók integrálására, ezért egy testületet hoznak létre, amely egyebek mellett szükséges törvénymódosításokat javasol, megvizsgálja a helyi hatóságokkal az integrációs lehetőségeket. Victor Ponta hangsúlyozta, kormánya álláspontja szerint helyes volt, hogy Románia a kötelező menekültkvóták elvével nem értett egyet Brüsszelben, de szerinte hiba volt, hogy Bukarest Magyarországgal és Szlovákiával együtt az Európai Unió többi tagállama ellen szavazott az Európai Unió igazságügyi és belügyminisztereinek szeptemberi rendkívüli tanácskozásán.
Elhunyt Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke
Tragikus hirtelenséggel elhunyt pénteken 71 éves korában Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke, a Communitas Alapítvány kuratóriumának elnöke -…
Tovább...Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...