Ma délben, romániai idő szerint 12 óra 30 perckor Stockholmban bejelentették, hogy idén kinek ítélték oda az orvosi-élettani Nobel-díjat, és ezzel megkezdődött az elismerés nyerteseinek kihirdetése. A bejelentés értelmében a fertőző betegségek kutatása területén elért eredményeiért William C. Campbell ír, Omura Satosi japán, illetve Juju Tu kínai tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat. JujuTu, kínai kutatónő egy, a malária elleni új gyógymód kifejlesztéséért, Satoshi ?mura, japán vegyész valamint William C. Campbell, ír kutató pedig a hengeres-férgek okozta fertőzések elleni terápiák kidolgozásáért nyerték el az orvosi Nobel-díjat. A fizikai és a kémiai Nobel-díj kitüntetettjének nevét kedden és szerdán közlik Stockholmban. Hagyományaihoz híven a Svéd Akadémia egyelőre nem jelölte meg, hogy melyik napon hirdeti ki az irodalmi kategória nyertesét, de valószínűleg csütörtökön, a déli órákban lehet számítani a bejelentésre. Pénteken délben a norvég fővárosban, Oslóban hozzák nyilvánosságra hogy ki kapja a Nobel-békedíjat.A közgazdasági emlékdíj díjazottjának kilétét október 12-én ismertetik Stockholmban. A kitüntetettek 8 millió svéd koronával gazdagodnak, a díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik.
Izrael szerepe miatt lemondott az amerikai terrorelhárítási vezető
Joe Kent, az Egyesült Államok Nemzeti Terrorelhárítási Központjának vezetője kedden bejelentette lemondását. Közlése szerint döntését az Iránnal szembeni katonai fellépéssel…
Tovább...Szakadhat a koalíció a költségvetés körüli viták miatt
A parlament költségvetési bizottságai megkezdték a 2026‑os állami költségvetés részletes vitáját. A képviselők sorra szavaznak minden intézmény büdzséjéről, és több…
Tovább...Pálúr János orgonaművész koncertezik Bukarestben
Ma este különleges orgonakoncertet tartanak Bukarestben: Pálúr János magyar orgonaművész lép fel a Szent József‑katedrálisban. A koncert címe Teremtéstörténet, amelyben…
Tovább...Mozaik, 2026. március 17-e
Adásunkban beszélgetést hallhatnak Ferencz Angélával, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetőjével, akit nemrégiben beválasztottak a Kulturális Minisztérium alárendeltségében működő Román…
Tovább...