Hivatalosan október elsején kezdődik az új egyetemi tanév, ám több felsőoktatási intézmény, köztük a kolozsvári Babe?-Bolyai Tudományegyetem, vagy a bukaresti Közgazdasági egyetem már ma megnyitja kapuit. Az elsőéves diákok számára tehát sok helyen már holnap elkezdődik az egyetemi tanév, a felsőbb éves egyetemisták arra intik a gólyákat, hogy ne legyenek nagy elvárásaik, főleg ami a bentlakások helyzetét illeti.Egy POSDRU pályázaton keresztül finanszírozott tanulmány szerint a romániai egyetemisták főleg azért elégedetlenek, mert a szociális ösztöndíjak megszerzése még mindig nehézkes, továbbá nincs elég tanácsadó, akihez kérdéseikkel fordulhatnak, és az egyetemisták számára biztosított orvosi ellátást sem kielégítő.Az idei tanévben egy, az egyetemek közötti megállapodás értelmében a kolozsvári, jászvásári, temesvári és bukaresti egyetemisták számára lehetőség nyílik arra, hogy egy szemesztert, vagy akár egy teljes évet egy másik városban tanulhassanak. Ez a projekt első ízben valósul meg Romániában, azoknak a diákoknak, akik beiratkoznak ebbe a programba, az étkezését és a szállását a tanintézmények állják.
Elhunyt Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke
Tragikus hirtelenséggel elhunyt pénteken 71 éves korában Takács Csaba, az RMDSZ volt ügyvezető elnöke, a Communitas Alapítvány kuratóriumának elnöke -…
Tovább...Történelmi mélyponton a lej
Rekordot döntött a lej-euró árfolyam. A Román Nemzeti Bank közlése szerint a bankközi árfolyam tegnaphoz képest 4 banival nőtt és…
Tovább...Nő a munkanélküliség
Márciusban 6,1 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 0,1 százalékponttal nagyobb, mint februárban - közölte az Országos Statisztikai Intézet. Az…
Tovább...Figyeljünk egymásra a hegyen
A Salvamont szerint országszerte mintegy 600 hegyimentő áll készenlétben a május 1-jei hosszú hétvégén, amikor megnövekedett turistaforgalomra számítanak a hatóságok.…
Tovább...