Az IRES közvélemény-kutató intézet által végzett felmérés szerint a romániaiak hatvan százaléka gondolja úgy, hogy kevés az esélye annak, hogy országunk menekültinváziónak legyen kitéve. A hazai lakosság többsége egyetért azzal, hogy a menekülteknek joguk van választani, melyik országban akarnak új életet kezdeni. A felmérés szerint a megkérdezettek 58 százaléka véli úgy, hogy a menekülteknek joguk van új hazát választani.Ugyanakkor határozatlanok, amikor arról kérdezték őket, hogy Romániának fogadnia kell-e menekülteket. 65 százalék teljes mértékben vagy részben egyetért, hogy hazánk fogadjon bizonyos számú menekültet EU-tagállamként, de amikor felmerült annak a lehetősége, hogy a megkérdezettek településére költözzenek, akkor a befogadással egyetértők aránya 46 százalékra csökkent, és 42 százalék ezt teljes mértékben elutasította. Az IRES felmérése augusztus 28 és 31-e között készült, 1482 személy telefonos megkérdezésével, és 2,6 százalékos hibaküszöbbel.
Elhunyt Sebő Ferenc énekes, népzenekutató, a táncházmozgalom egyik elindítója
79 éves korában meghalt Sebő Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató és építészmérnök, a…
Tovább...PNL: a PSD-nek az AUR-ral kell kormányoznia, ha megbuktatják a Bolojan-kormányt
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) főtitkára, Dan Motreanu szerint a Szociáldemokrata Párt hivatalosította együttműködését az AUR-ral azáltal, hogy bejelentették: közösen…
Tovább...Bíróság előtt a Donald Trump gálavacsorájának merénylője
Ma egy washingtoni szövetségi bíróság előtt vád alá helyezik Cole Allent, aki szombaton a Donald Trump amerikai elnök részvételével tartott…
Tovább...Irán terve a béketárgyalások folytatásáról
Irán közvetítőknek átadott egy háromlépcsős tervet, amelynek alapján hajlandó tárgyalásokat folytatni az Egyesült Államokkal - számolt be a libanoni al-Majadin…
Tovább...