A harmadik alkalommal megszervezett Vásárhelyi Forgatag gazdag kulturális és szabadidős programkínálattal jelentkezik idén is. Soós Zoltán főszervező tegnap, marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján elmondta: újabb szabadtéri helyszíneken zajlanak a magyar kulturális napok, amelynek programja gazdagabb és színesebb a tavalyihoz képest. A Kultúrpalota melletti udvaron például a Maros megyei kulturális intézmények vállalták programok szervezését, azaz a Maros Megyei Múzeum, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és a Maros Művészegyüttes. Az egykori Aranykakas vendéglőnek otthont adó emblematikus épület udvarán idén kortárs kulturális programokat szerveznek, ahova főleg a fiatalokat várják, ugyanis céljuk minél több korosztályt megszólítani.Portik Vilmos, a rendezvény másik főszervezője fontosnak tartotta kiemelni, hogy idén első ízben sikerült együttműködési szerződést aláírni a polgármesteri hivatallal, ám ezen a kapcsolaton még dolgozni kell. Idén is akárcsak az előző években olyan programok is lesznek, amelyek a román közönséget szólítják meg. A Vásárhelyi Forgatag díszvendége idén Baja városa lesz.
A Lukoil benzinkutak jogszerűen működhetnek még
2026 áprilisáig jogszerűen működhetnek a Lukoil benzinkutak.
Tovább...Oroszország és az Amerikai Egyesült Államok bukaresti külképviseletéhez fordult Kulcsár-Terza József
A Magyar Polgári Erő elnöke azt kérte a két nagyhatalomtól, hogy diplomáciai tárgyalások során gyakoroljon nyomást Romániára az országban élő magyar közösség jogainak betartása érdekében.
Tovább...Megújul Nagybánya egyik legértékesebb történelmi városrésze
Jelenleg a rehabilitációt megalapozó megvalósíthatósági tanulmány kidolgozása zajlik – jelentette be a helyi alpolgármester.
Tovább...Nicușor Dan visszaküldte a parlamentnek a 2002/31-es sürgősségi kormányrendeletet módosító törvényt
Az államfő meglátása szerint a jogszabály jelenlegi formája a 'feszültségek felerősödéséhez' vezethet.
Tovább...