Augusztus végéig Kolozsvár Főterén, vagy a Szent Mihály templom bejáratánál találják a Haeres önkéntes diákidegenvezetőket, minden délután öt órától. De ha szeptemberben járnak a Kincses városban, akkor is lehetőségük van igénybe venni az önkéntes diákidegenvezetők szolgáltait, minderről részletesebben a projekt Facebook oldalán tájékozódhatnak. Tizenhat és húsz év közötti fiatalok szemével látni Kolozsvárt nem mindennapi élmény, a frissesség, kreativitás és új szempontok mellett a Haeres önkéntesei természetesen jól felkészültek – és váratlan útvonalakon kalauzolnak minket, ha kívánjuk.Idegen? Vezetjük! – ez a szlogenje a a Haeres Önkéntes Diák-idegenvezetés Kolozsváron nevű projektnek – ahogyan erről már egy korábbi műsorunkban beszámoltunk. A projekt értelmében húsz- harminc román illetve magyar fiatalt képeztek ki arra, hogy önkéntes diákidegenvezető legyen. A projekt vezetői, mint például Zsigmond Ilka is úgy gondolják, a program őszi lejárta után is érdemes lenne folytatni az elkezdett munkát. A projektben részt vevő diákok is szeretnének önkéntes idegenvezetéssel foglalkozni a későbbiekben is, és ki tudja, talán lesz olyan közülük, aki hivatásának választja ezt.Önkéntes diákidegenvezető szolgálat Kolozsváron – és életre kel a város! – áll a Haeres projekt rövid bemutatásában – ám hozzá kell tennünk, hogy a terv sikerességét az önkormányzat is támogatta, pontosabban a kolozsvári Polgármesteri Hivatal, de segítséget nyújtott a Communitas Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap is. Emellett a képzésben számos magánszemély is segédkezett, kolozsvári építészek, művészettörténészek nyitottak ki addig ismeretlen kapukat a diákok és vezetőik előtt, árultak el titkokat, és igyekeztek elmélyíteni a már meglévő adatok halmazát izgalmas vagy éppen humoros történetekkel. Riportunkban Bogdán Farkas, Szilágyi Zsófi és Dávid Helga önkéntes diákidegenvezetőket, illetve Zsigmond Ilka projektvezetőt hallják:
Audió lejátszóA hét hírei, 2025. június 20.
A heti hírösszefoglalóban beszámolunk a váratlanul elakadt kormányalakítási tárgyalások részleteiről, a roncsautóprogram felfüggesztéséről, a parajdi katasztrófa okozta vízszennyezés gazdasági és…
Tovább...A homályos jövendő és a jósok bizonyossága
„Én megmondtam!” Hányszor de hányszor hallottuk már ezt a kijelentést különféle emberek, félművelt megmondók, de főleg anyósok, „látó” asszonyok, kéretlen…
Tovább...Hogyha megbomlik a rendszer…
A parajdi sóbánya vízzel való feltöltődése és a Kis-Küküllő sószenyezettsége miatt egyre többen emlegetik az ökológiai katasztrófát. Mai jegyzetemben szeretnék…
Tovább...Ünnepelnek a romániai magyar cserkészek
A Romániai Magyar Cserkészszövetség augusztus 14. és 23. között szervezi meg a Kolozsvár mellett a Lombi-erdőben az idei jubileumi emléktáborát…
Tovább...