A bolgár belügyminisztérium és a hazai külügy egyaránt cáfolta azokat a bolgár sajtóértesüléseket, miszerint a szomszéd országban egy román és egy francia iszlamistát keresnének a hatóságok, akik az Iszlám Állammal állnának kapcsolatban.A bolgár belügy szerint a minisztérium intézkedéseit félreértette a sajtó. Bulgária ugyanis fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el a fekete-tengeri Burgaszban, viszont ezeket egy zenei fesztivál, illetve az illegális bevándorlás megfékezése érdekében tette. A sajtó korábban azt írta, a hatóságok egy Mimo Popescu nevű román és egy Ezida Elham nevű, iráni származású francia, terrorizmussal gyanúsított állampolgárt keresnek. A lapok közöltek két személyazonossági dokumentumot is, amelyekről a minisztérium azt közölte, hogy nem valódiak.
Elhunyt Sebő Ferenc énekes, népzenekutató, a táncházmozgalom egyik elindítója
79 éves korában meghalt Sebő Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző, népzenekutató és építészmérnök, a…
Tovább...PNL: a PSD-nek az AUR-ral kell kormányoznia, ha megbuktatják a Bolojan-kormányt
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) főtitkára, Dan Motreanu szerint a Szociáldemokrata Párt hivatalosította együttműködését az AUR-ral azáltal, hogy bejelentették: közösen…
Tovább...Bíróság előtt a Donald Trump gálavacsorájának merénylője
Ma egy washingtoni szövetségi bíróság előtt vád alá helyezik Cole Allent, aki szombaton a Donald Trump amerikai elnök részvételével tartott…
Tovább...Irán terve a béketárgyalások folytatásáról
Irán közvetítőknek átadott egy háromlépcsős tervet, amelynek alapján hajlandó tárgyalásokat folytatni az Egyesült Államokkal - számolt be a libanoni al-Majadin…
Tovább...