Már századszor olvastam újra Kardos G. György Jutalomjátékát, ezt az abszolút remekművet. Mindig elvarázsol a békebeli hangulat, amely belőle árad, és amely az ábrázolt időszak ellenére (1951, az ország még nem heverte ki a második világháborút, máris beleesett a sztálinizmusba, mindenütt fanyelv és besúgók) mindig ilyennek marad, békebeli és megértő az egész könyv, nem úgy, hogy nem tárja fel a bűnöket, hanem úgy, hogy mindig jelzi: nemcsak a bűnök vannak, hanem főleg az ember. Mindenki karrierista is, aki esetleg éppen a régi kollégáit árulja el valamilyen formában, de felesége van, vágyai, szerepálma vagy csak egyszerűen élni szeretne.
De most nem erről szeretnék írni. „Zsupin tudja, hogy a szenvedése már csak addig tart, amíg Gizike kihozza a gyékényeket a raktárból, akkor végre megszabadul az újságírótól, akinek az előbb a medence túlsó feléről integetett egy görbelábú és fekete hajú zsidólány, kézmozdulataival azt is jelezte, hogy már foglalt kettejüknek egy jó helyet, a nyalóskút mellett.” Zsupin Gábor ifjú rendező, aki sztanyiszlavszkiji módszerekkel rendezi a Három a kislány-t, Polgár Jenő viszont egy törtető újságíró, aki kartotékokat készít az emberekről, és még drámát is ír.
Oda akarok kilyukadni, hogy lehetne-e ma ilyen egyszerűen, ilyen ártatlanul papírra vetni: „zsidólány”, főleg a jelzőkkel együtt? Szerintem nem. Túlságosan gyanakvóak lettünk, túlságosan lecsapunk mindenre, ott is gonosz szándékot észlelünk, ahol nyoma sincs – de hát ha észleljük, már nyoma is van persze.
Vagy egy másik passzus. A színházi szabó és a tánckar egyik tagja melegek: Nyári Artúrnak, illetve Ivanicza Andrásnak hívják őket. Artúr pösze és édelegve beszél: „Nem szeretem. Puki-pukit cinál…”, mármint a „babcuszpájz”, ahogy ő hívja a babcsuszpájzot. Ezt se lehetne leírni, mert azonnal nekiesnének az írónak a melegek védői, holott ő nem tett mást, mint hogy egy alakot jellemezzen. Nem beszélve arról, hogy minden regényben szükség van domború és homorú, többsíkú és egysíkú alakokra egyaránt: nem mindenki sorsát lehet bemutatni vízszintesen és függőlegesen is.
Én szorgalmazom legelőször, hogy ne bántsunk meg senkit, és ne hagyjunk másokat megbántani. De a szándékot is elemeznünk kell valamiképpen: ha valaki egyáltalán nem arra gondolt, amire mi következtetünk, akkor mit tehetünk? Tehetnénk azt is, hogy ne öntsük ki a fürdővízzel együtt a gyereket.
