Nem szokás kérdőjelben végződő címet adni egy publicisztikának, de mégis megteszem, mert számos kérdőjel fogalmazódik meg bennem a címbe foglaltak kapcsán. A Kárpátaljai magyar napilap, a Kárpáti Igaz Szó tegnapi online kiadásában olvasom, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi oktatásról szóló törvényt, amely – a szerző neve feltüntetése nélkül megjelenő – írás szerint „bővíti az országban élő nemzeti kisebbségek anyanyelvi oktatáshoz fűződő jogait”. A cikk felsorolja a pozitív változásokat is: „a jogszabály többek között lehetővé teszi az Európai Unió hivatalos nyelvein – amelyek között a magyar nyelv is szerepel – történő oktatást, és külön státuszt biztosít azoknak az iskoláknak, amelyekben a diákok többsége valamely nemzeti kisebbség nyelvén tanul” és megjegyzi, hogy „Kijev azt reméli, hogy az új szabályozás eloszlatja Magyarország kifogásait, és elhárítja az akadályokat Ukrajna európai uniós csatlakozási tárgyalásainak folytatása elől.”
A tudósításból megtudhatjuk, hogy a hangzatos című „a nemzeti kisebbségek és az őshonos népek oktatási jogainak biztosításáról” szóló törvényt 266 képviselő támogatta, a jogszabály elfogadásához 226 szavazatra volt szükség. Más forrás megjegyzi, hogy az ukrán törvényhozásnak 450 tagja van, tehát a jogszabály elfogadását a honatyák 59,1 százaléka támogatta, ami azt jelenti, hogy a többiek nem értenek egyet vele.
Elemzők szerint a nyelvhasználati törvény, no meg a kisebbségek ukrán nyelvű oktatásban való részvételét kötelező törvény egyértelműen a jelentős számarányú – a világhálón talált 2001-es adatok szerint a lakosság 17,3 százalékát képező – orosz kisebbség ellen irányult, a 0,3 százalékot képező magyarság és az ugyanolyan számarányú románság jogsérelme amolyan járulékos veszteség volt.
A lap emlékeztetett arra, hogy „a törvény elfogadását több hónapos magyar–ukrán diplomáciai és szakértői egyeztetések előzték meg. A két ország képviselői 2026 júniusában átfogó megállapodásra jutottak a kárpátaljai magyarság oktatási, nyelvhasználati és kulturális jogainak rendezéséről, amelynek előkészítésébe a helyi magyar érdekképviseleti szervezeteket is bevonták”. Azt a román sajtóbeszámolókból tudjuk, hogy a román hivatalos szervek is napirenden tartották az ukrajnai román nyelvű oktatás kérdését, figyelemmel követték a helyzet alakulását. Az említett megállapodásban vállalt intézkedések megvalósításának egyik fontos állomása az elfogadott jogszabály. A kárpátaljai magyar portál emlékeztet arra, hogy „Ukrajna 2026 végéig vállalta az oktatást érintő kérdések rendezését, míg a kisebbségi nyelvhasználatra, a nemzeti jelképek használatára, valamint a politikai jogokra és érdekképviseletre vonatkozó további intézkedések végrehajtását 2027-re irányozták elő.”
Nos, némileg megtöri optimizmusomat az a tény, hogy a megállapodás szövegét nem hozták nyilvánosságra, „így annak részletes rendelkezései és végrehajtási feltételei csak a hivatalos nyilatkozatokból és a sajtóban megjelent beszámolókból ismerhetők meg”. A beszámolók szerint „Az elfogadott jogszabály értelmében továbbra is az ukrán marad az oktatás elsődleges nyelve, ugyanakkor azokban az intézményekben, ahol nemzeti kisebbségi vagy őshonos népek nyelvén oktató osztályok, illetve csoportok működnek, biztosítani kell az adott nyelv használatának jogát. Ugyanakkor „a törvény külön is rögzíti, hogy az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségek tagjai az ukrán mellett az Európai Unió tagállamainak hivatalos nyelvein is tanulhatnak”. Emellett a jogszabály „garantálja a kisebbségi és őshonos nyelvek használatát az oktatási intézmények területén, a diákok és az oktatási folyamat más résztvevői közötti kommunikáció során is”.
Említettem, hogy nem felhőtlen a helyzet alakulása feletti örömöm, ugyanis külső nyomásra, az uniós kényszer hatására hozták meg az intézkedést, támogatottsága nem meggyőző, ráadásul a háború végét sem látni még, s a fegyveres konfliktusokban mindig a kisebbségek bizonyulnak a legsérülékenyebbnek. Ezért a kérdőjel a címben…
