Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök ma közölte, hogy a becslések szerint az ország villamosenergia-ellátását nem fenyegeti veszély és az energiarendszer stabil.

Rövid távú megoldásként a kormány az Országos Villamosenergia-diszpécserszolgálattal közösen meghozta a szükséges intézkedéseket, hogy a kieső nukleáris áramtermelést – a nemzeti fogyasztás közel 10 százalékát jelentő mintegy 650 megawattot – pótlólagos vízerőművi, szélerőművi, szénalapú termeléssel és importtal kompenzálják – számolt be a kormányfő, egyúttal köszöntet mondva mindazoknak, akik esténként tudatosan csökkentik az áramfogyasztást.

A miniszterelnök közölte azt is, hogy értesítette az Európai Bizottságot a válsághelyzetről.

A jelenlegi nehéz helyzet egyrészt valóban a Duna vízgyűjtő területén kialakult tartós aszály következménye, amely miatt le kellett állítani az atomerőmű mindkét reaktorát, másrészt azonban az utóbbi évek rossz döntéseinek és a felelősség elkerülésének az eredménye’ – mutatott rá Bolojan.

A politikus szerint, ha a Duna Csernavoda felé irányuló vízhozamának növelésére tervezett és jóváhagyott munkálatokat prioritásként kezelték volna, és nem halasztották volna el évekre, akkor az atomerőmű most is működne, és a termelt áram az országos energiaigény közel 20 százalékát fedezné.

Bolojan bejelentette, hogy ma aláírta a tárcaközi munkacsoport megalakításáról szóló döntést a Bala 2 projekt feloldására, amelynek célja a csernavodai reaktorok zavartalan működéséhez szükséges vízhozam biztosítása.

Bolojan szerint a projektbe foglalt munkálatok megvalósítása több mint egy méterrel növelné a vízszintet az Öreg-Dunán, és majdnem megduplázná a vízhozamot.