Fizetés nélkül maradhatnak a vasúti dolgozók, ha a kormány nem hagyja jóvá a 2026-2030-as időszakra vonatkozó tevékenységi- és eredményességi megállapodást. Azt, amelyet korábban az igazságügyi minisztérium visszaküldött, mert a vasúti infrastruktúra fejlesztési stratégiára vonatkozó kormányhatározat előtt nem dönthetnek róla – tájékoztat a vasutasok közleménye, amelyben figyelmeztette a kormányt.
Az államnak kötelessége, hogy biztosítsa a vasúti infrastruktúra működését, azonban a saját eljárásai és adminisztratív késései miatt veszélybe sodorta azoknak a fizetéseit, akik működtetik a vasutat – közölte az állami vasúttársaság dolgozóinak szakszervezete.
Az érdekvédelmi szervezet szerint beláthatatlan következményei lennének a fizetések elmaradásának, és arra kéri a kormányfőt és a szállításügyi minisztert, hogy sürgősen lépjenek közbe a szükséges iratok jóváhagyása érdekében, hogy garantálják a bérek kifizetését.
