Hat éve az utolsó református hívek is itt hagyták a földi létet a Hunyad megyei Nagypestényben, azóta nincs, aki gondját viselje a hátszegi település műemlék templomának.
Július folyamán az Arad megyei Feketegyarmat református gyülekezetének Férfiköre „megfogta a munka végét”, és közösen kitakarították a templomkertet az elvadult növényzettől, lebontották a veszélyesen düledező kerítést, közben a dél-erdélyi magyarság évszázados történelmével szembesültek, sőt még római kori köveket is találtak. Nemes Emil feketegyarmati lelkipásztor szerint lehangoló látványt nyújtott az elhagyatott templom, viszont Isten háza akkor is megérdemli a gondoskodást, amikor már nem szól benne az istentisztelet. A feketegyarmati református gyülekezet lelkészét, Nemes Emilt telefonon kérdezte Pataky Lehel Zsolt.
