A szélsőséges nacionalista irányzatok térnyerése nem magyarázható kizárólag manipulációval – állapítja meg a Románia az EU-ban stratégiai elemzőcsoport, mely szerint a jelenség hátterében a demokratikus képviselet válsága, az egyenlőtlenségek, az intézményekkel szembeni bizalmatlanság, valamint az áll, hogy az európai projekt „a bürokrácia nyelvén beszél az érzelmek korában”

Az elnöki hivatal által szerdán közzétett jelentés szerint a románok többsége támogatja az Európai Uniót, de ez a támogatás inkább „számításon, mint meggyőződésen” alapul, ezért könnyen meggyengülhet, ha az emberek nem érzékelnek kézzelfogható előnyöket.

A dokumentum hangsúlyozza, hogy a radikalizmusra nem annak lekicsinylése vagy démonizálása a megfelelő válasz, hanem a jó kormányzás, az állampolgári és történelemoktatás fejlesztése, a demokratikus értékeken alapuló hazafiság erősítése és az információs tér védelme.

A Románia az EU-ban stratégiai elemzőcsoportot az államfő hozta létre, munkáját Valentin Naumescu elnöki tanácsadó koordinálja. A jelentés szerzői között szerepel Teodor Baconschi, Sergiu Mişcoiu, Adrian Papahagi, Remus Ştefureac és Sever Voinescu.