Öt párt és szövetség indít listát és egyéni jelölteket a vasárnapi magyarországi országgyűlési választáson, amely hihetetlen érzelmeket váltott ki a számos válság által terhelt nemzetközi és nemzeti politikai életben. A nemzetközi sajtóval összhangban a román média is kiemelt figyelmet szentelt a megmérettetésnek, a kampány a külhoni vidékekekre, így Erdélybe is vastagon begyűrűzött, ugyanis a magyar állampolgársággal rendelkező határon túli magyarok is leadhatták voksukat levélszavazat útján. Az egyfordulós választásnak egyetlen nagy kérdése van, hogy a 2010 óta regnáló Orbán Viktor magyar miniszterelnök által vezetett Fidesz–KDNP szövetségnek sikerül-e megőriznie hatalmát, vagy a szintén Fidesz-berkekből kivált Magyar Péternek, a Tisztelet és Szabadság Párt (Tisza) elnökének sikerül hatalomváltást előidéznie. A legtöbb felmérés három párti parlamentet vetít előre, hiszen a két fő rivális mellett csak a Mi Hazánknak van még jó esélye bekerülni a törvényhozásba, a Dobrev Klára vezette Demokratikus Koalíciót (DK) és a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot (MKKP) az 5 százalékos bejutási küszöb alatt mérték az elmúlt hetekben.
18:50 – Rekord részvétel körvonalazódik
Helyi idő szerint délután 5 óráig a választójoggal rendelkező magyar állampolgárok 74,23 százaléka adta le a szavazatát az április 12-i magyarországi országgyűlési választáson. Ez azt jelenti, hogy 5,58 millió személy adta le voksát, a 7,52 millióból. Budapesten is kiemelt a részvételi arány, ott a szavazati joggal rendelkezők 77,18 százaléka adta le voksát.
18:45 – Budapesten is kiemelt a szavazási kedv
A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson 15 óráig a szavazásra jogosultak 69,23 százaléka adta le szavazatát a fővárosban a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
18:35 – Orbán Viktor: Magyarország békéje és biztonsága ma egy szavazaton is múlhat
Magyarország békéje és biztonsága ma egy szavazaton is múlhat. Olyan döntés ez, amelyet holnap nem lehet visszacsinálni – írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán vasárnap délután. A bejegyzésben megosztott videóban a kormányfő úgy fogalmazott: nagyon sokan szavaznak, és a tét hatalmas. Magyarország békéje és biztonsága ma egy szavazaton is múlhat. Ha elmulasztjuk, a háború veszélye fenyeget minket – mutatott rá. Hozzátette: ha elhibázzuk, magyar családok anyagi biztonsága kerül veszélybe. Olyan döntés ez, amelyet holnap nem lehet visszacsinálni. „Ma kell megvédenünk Magyarországot, ezért ma egyetlen hazafi sem maradhat otthon. Csak a Fidesz! Fel, győzelemre!” – zárta szavait Orbán Viktor.
18:30 – Már magyar idő szerint este 8 órától kezdik közölni az eredményeket
A szavazólapok feldolgozottságának függvényében, várhatóan vasárnap este 8 órától kezdi meg a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az országgyűlési választás eredményeinek közlését; a szavazatszámláló bizottságok először az egyéni jelöltek szavazólapjait számolják össze – jelentette az MTI. A vasárnapi választások előzetes eredményeit a szavazás lezárását követően, a www.valasztas.hu oldalon teszik közzé, 10 percenkénti frissítéssel. A szavazatszámláló bizottságok először az egyéni jelöltekre leadott szavazatokat számlálják meg, ezt az országos pártlistás szavazatok követik, majd a nemzetiségi listákra leadott szavazatok.
18: 25 – Dobrev Klára: a behúzott X több évre eldönti az ország sorsát
– Az az X, amit ma az emberek behúznak a szavazólapon, az több évre eldönti Magyarország sorsát. Nem egy hétre szól, nem egy hónapra szól, több évre szól – jelentette ki a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke vasárnap, miután leadta szavazatát az országgyűlési választáson. Dobrev Klára a sajtónak nyilatkozva azt mondta, tele van várakozással és izgalommal. „Nagyon-nagyon készülök arra, hogy ma este hatalmas nagy utcabálok lesznek szerte az országban, ünnepelve az Orbán-rendszer bukását” – fogalmazott, hozzátette, abban reménykedik, hogy az elmúlt hónapok, az elmúlt hetek megfeszített munkája azt is megmutatta mindenkinek: a rendszer lebontása azt jelenti, hogy egy új, demokratikus, többpárti parlament jön létre, „mert ez az igazi rendszerváltás”.
18: 20 – Toroczkai László: Magyarország előtt három út maradt
– Magyarország előtt három út maradt, egy hárompárti országgyűlés megalakulására számítunk, amelyben a Mi Hazánk Mozgalom megkerülhetetlen erő lesz – nyilatkozta a párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje vasárnap, miután leadta szavazatát a Csongrád-Csanád vármegyei Ásotthalmon. Toroczkai László azt mondta, a kemény, több hónapos kampány után bízik a magyar nép bölcsességében. Megjegyezte, hogy a Mi Hazánk Mozgalom kampányolt a legtisztességesebb és legbecsületesebb módszerekkel.
18:18 – Már 293 ezer levélszavazatot leadtak a választópolgárok
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező, a levélben szavazók névjegyzékére felvett 497 ezer választópolgár közül 293 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vasárnap délelőtti adatai szerint. Az eddig ellenőrzöttek közül több mint 232 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat. A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az országgyűlési képviselők választásán csak levélben szavazhatnak, és csak akkor, ha március 18-áig felvetették magukat a névjegyzékbe, ezt mintegy 497 ezren tették meg.
18:15 – Magyar Péter: ma rendszerváltás lesz Magyarországon
– Rendszerváltás lesz Magyarországon vasárnap, a magyar emberek millió történelmet írnak – jelentette ki Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje újságíróknak vasárnap reggel, miután leadta szavazatát az országgyűlési képviselő-választáson Budapest XII. kerületében, a Hegyvidéki Mesevár Óvodában. Magyar Péter úgy fogalmazott: „már nincs kitől félni, a maffiaállamnak már nincs hatalma semelyik magyar állampolgár fölött”. A sorsdöntő választáson arról is döntünk, hogy „Kelet vagy Nyugat, propaganda vagy őszinte közbeszéd, korrupció vagy tiszta közélet, lejtmenet és az állami közszolgáltatások teljes szétesése, vagy az európai unós források hazahozatala és magyar gazdaság beindítása. Választunk a megélhetési válság és a tisztes megélhetés között” – mondta. A pártelnök biztatónak nevezte az első részvételi adatokat, és szerinte ez azt jelenti, hogy a magyar emberek átérzik a választás súlyát. „Nagyon hosszú időre eldől ma Magyarország sorsa” – hangsúlyozta Magyar Péter, aki arra biztatott mindenkit, hogy éljen a szavazati jogával. Hozzáfűzte, várhatóan rekordrészvétel lesz a vasárnapi választáson.
18:00 – Orbán Viktor: azért jöttem, hogy győzzek
Azért jöttem, hogy győzzek – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke újságíróknak vasárnap reggel, miután leadta szavazatát Budapest XII. kerületében, a Zugligeti Általános Iskolában. Orbán Viktor reggel fél kilenckor érkezett a szavazókörbe, majd a voksolás után válaszolt a sajtó kérdéseire. Hangsúlyozta, örül a magas részvételi aránynak, szavai szerint ez korábban mindig kedvezett nekik. Minél többen vagyunk, annál jobb – fogalmazott. Orbán Viktor mindenkit arra biztatott, hogy menjen el szavazni. A választás a demokrácia ünnepe – jelentette ki. A választás kimenetelére vonatkozó kérdésre a kormányfő kiemelte, az emberek döntését tiszteletben kell tartani. „Van egy magyar alkotmány, aszerint kell eljárni” – mondta. Az elmúlt négy évben végzett munkával kapcsolatban közölte: minden fontos céljuk felé tettek lépéseket. „Kétszer-háromszor gyorsabban is mehettünk volna, ha a világ körülöttünk barátságos” – állapította meg. Rögzítette azt is, hogy nem ez lesz az utolsó választása. „Én fiatal férfi vagyok” – fűzte hozzá.