A szociáldemokraták az elmúlt időszak megszorító intézkedéseit róják fel a miniszterelnöknek, és azért is elégedetlenek, mert – szerintük – nincs valós párbeszéd a kormánykoalíción belül. Sorin Grindeanu pártelnök a hétvégén Temesváron úgy nyilatkozott, hogy az ország kormányozhatatlanná vált, nincs koherencia a kormányzati tevékenységben. Szerinte a koalíció többi tagja sem lehet elégedett a kabinet jelenlegi működésével, és ennek véget kell vetni. – Rossz irányba haladnak a dolgok, és ezt nem Sorin Grindeanu mondja, hanem a polgárok 80 százaléka. Változtatnunk kell az irányon – fogalmazott a PSD elnöke, aki szerint a hétfői szavazást követően egy új politikai valóság veszi kezdetét, és a válság elhúzódásának megelőzése érdekében gyorsan tisztázni kell a helyzetet. Grindeanu ismét leszögezte, hogy a PSD nem fog kisebbségi kormányt támogatni vagy a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) többséget alkotni. Grindeanu arra számít, hogy a hétfői döntésüket követően Nicușor Dan államfő konzultációra hívja a parlamenti pártokat.
Új miniszterelnök-jelöltet nevezett ki az államfő
Nicușor Dan államfő vasárnap reggel bejelentette, hogy Adrian Veșteat, a Brassó megyei tanács elnökét, a Nemzeti Liberális Párt első alelnökét…
Tovább...Az első bányászjárás évfordulója van
Az 1990-es bányászjárás áldozatainak emlékművénél helyezett el koszorút Nicuşor Dan államfő. Az Egyetem-téren állítottak emléket azoknak, akik 1990. június 13-15…
Tovább...Határozott nem az USR-től is
A Mentsétek meg Romániát Szövetség nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának - közölte Dominic Fritz pártelnök…
Tovább...Beterjeszti kormánylistáját a parlamenthez
A Nemzeti Liberális Párt és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) bojkottja ellenére nem hátrál meg a kijelölt miniszterelnök. Eugen…
Tovább...