A korrupcióellenes ügyészség nyolcszázezer lejes óvadék ellenében hatósági felügyelet alá helyezte, és eltiltotta hivatala gyakorlásától Robert Negoițát, Bukarest harmadik kerületének polgármesterét – közölték ügyészségi források az Agerpresszel.

Az ügyben a DNA csütörtökön tizenegy bukaresti és Ilfov megyei helyszínen tartott házkutatást. A polgármestert ezt követően több mint hat órán át hallgatták ki. A vádhatóság hivatali visszaélés gyanújával nyomoz, mivel a gyanú szerint a kerületi önkormányzat a szükséges dokumentumok nélkül építtetett és aszfaltozott utakat. A vizsgálat egy tavalyi oknyomozó anyag nyomán indult, amely szerint közpénzből épülhetett út a polgármester testvérének telkén. Negoiță tagadta a vádakat, ugyanakkor elismerte, hogy az érintett beruházásnál nem tartották be a törvényben előírt sorrendet.